Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-06 / 155. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP

KÜLFÖLD

1993. JULIUS 6.. KEDD

Kozirev figyelmeztette Grúziát

Grúziának és a szakadár Abháziénak nagyon gyorsan békemegállapodást kell aláírnia, különben a legszigorúbb gazdasági nyomással szembesülnek Moszkva részéről — figyelmeztetett vasárnap este az államközösségi televízióban Andrej Kozirev orosz külügyminiszter.

Mint a Reuter jelentette, Kozirev elmondta, hogy a

moszkvai tárgyalásokon kidolgozták nagy vonalakban egy békekötés feltételeit, s amelyik fél ezt nem lesz hajlandó aláírni egy-két napon belül, arra Moszkva a legkeményebb gazdasági nyomást fogja gyakorolni.

A békeszerződés szigorú garanciákkal szavatolná Ab- házia autonómiáját, ám Grúzia területi integritásán belül.

Brzezinskit érdekli a magyar álláspont

Most nem utazom Magyarországra, már csak azért sem, mert a mai napon Bécsben vannak találkozóim, emellett délután előadást tartok az amerikai külpolitikáról — cáfolta a hírt maga Zbigniew Brzezinski az MTI tudósítójának adott bécsi telefoninterjújában tegnap reggel. Brzezinski Pozsonyból visszatért az osztrák fővárosba, s korábbi szállásán, a Hotel Astoriában töltötte az éjszakát. Telefonon adott nyilatkozatában a szlovákiai tárgyalásokról elmondta, hogy Pozsonyban

Kína és Nagy-Britannia tegnap megkezdte a hetedik fordulóját azoknak a tárgyalásoknak, melyeken a Hongkongban 1997-ig tervezett demokratikus reformokat vitatja meg.

A felek még múlt pénteken bejelentették, hogy a brit külügyminiszter, Douglas Hurd

meghallgatta a szlovák álláspontot Bősről, s az a véleménye, hogy az erőmű — és a vita — megítéléséhez előbb meg kell ismernie a magyar álláspontot, közvetítők nélkül, egyenesen az érintettektől. Ennek érdekében valóban célszerű lenne Magyarországra utaznia, de egy szóval sem mondta, hogy ezt most tervezi. Természetesen későbbi időpontban erre sor kerülhet, maga is igen hasznosnak tartaná, érdekli a kérdés, csakúgy mint az egész közép-ke- let-európai helyzet.

— aki július 7. és 9. között Tokióban részt vesz a vezető ipari országok csúcstalálkozóján

— a hét közepén Pekingbe is ellátogat. Kína azt reméli, mint adja hírül a Reuter, hogy ez a találkozó a két ország közötti kapcsolatok javítására szolgál majd.

Mindennapjainkat, tartozzunk bármely rétegébe is a társadalomnak, ma túlzó mértékben terheli meg a politika. Az események felgyorsultak, és nem köny- nyen követhetőek. Az ember csak kapkodja a fejét, de azt már nem teheti meg, hogy kívül álljon, mint olyan sokan és oly könnyedén tették ezt az eltömegesedés eszméjét hirdető és szervezetileg kívülről-felülró'l szabályozott elmúlt negyven évben.

A politika ma már nem önmagáért való foglalatosság és nem csupán némelyek kiváltsága, ma már valamennyien beavatottjai vagyunk. És nincs ennél természetesebb. Csakhogy az ember nem elsősorban politikus, mint inkább morális lény. Helyesen politizálni pedig — hogy mi az, ki-ki maga dönti el — csak az értékek rendjében képes. Az értékek rendje viszont még kialakulatlan és zavaros. Megszűnőben van az a szocialisták által propagált normarendszer, amely ateisztikus irányultságában csalárd módon teremtő hőssé avanzsálta az embert, és még csak kibontakozóban az az er- kölcsiség, amelyben a lelkiismeret jut döntő szerephez a magatartásforma megválasztásakor, az egyéni élet irányításában.

A jövő évi választásokra készül az ország, s benne a politikus ember, de az erkölcsi ember számára a választások folyamatosak. Aki él és cselekszik, élete minden mozdulásával választ: szeret vagy gyűlöl, helyesel vagy rosszall, megtart vagy elutasít. De, hogy — akár szubjektumként is — helyesen válasszon, hogy érdekeit pontosan ismerje fel, szüksége van néhány alapelv tisztázására, amelyekkel egyébként kiüresedett öntudatát is bebútorozhatja. A munkásosztály hajdani legendás „öntudatra ébredése” elaggott, megfáradt, erőtlen, már használhatatlan erkölcsi mérték. Hitelét régen elveszítette, s a negyedszázados kirakatszocializmus idején sem helyettesítették olyan célokkal, amelyek az erkölcsi cselekvés mértékadói lehettek volna. Hacsak nincs olyan elvetemült lélek, aki a hará- csolást, a kapzsi és kíméletlen — önmagával szemben is kíméA szerb ellenzék próbatétele

Vük Draskovicsnak élnie kell!

A múlt hét közepén Vük Draskovics egyik védőügyvédé sajtótájékoztatón bejelentette, mintegy háromórás beszélgetést folytatott védencével, de úgy tűnik, a Szerb Megújhodási Mozgalom vezetőjét nem sikerült lebeszélnie arról a szándékáról, hogy éhségsztrájkba kezdjen. Valamivel később érkezett meg a szerbiai klinikai központ orvosi konzíliumának közleménye, mely szerint július elsejére viradó éjszaka rosz- szabbodott Vük Draskovics egészségi állapota, de nincs életveszélyben”. A közlemény arról is tájékoztat, hogy feleségének, Danicának az állapota változatlan.

A szerb ellenzék vezéralakja időközben levelet fogalmazott meg a nyilvánossághoz, azt a késő esti órákban a SZMM parlamenti képviselői a szerb képviselőház éppen tartó ülésén szerették volna ismertetni, Zoran Arandjolovics elnök azonban ezt nem engedélyezte, mondván, hogy a költségvetés módosítását tárgyalják, s eltérnének a napirendtől.

Az ülés későbbi menetében

— rendkívül feszült légkörben

— az ellenzéki vezető hívei felszólalásaikban megpróbálták beleszőni és kiejteni Draskovics nevét, de az elnöklő minduntalan leintette őket. arra hivatkozva, hogy eltérnek a tárgytól, s az ülésről megszakították az egyenes tévéadást

is. A Szerb Megújhodási Mozgalom vezetője ekkor sajtótájékoztatót szervezett, s azon ismertették Vük Draskovics levelét, amelynek szövege a következő:

„Mivel semmilyen terhelő bizonyítékot nem találtak

ügyünkben, hittem abban,

hogy ma, július elsején szabadlábra helyeznek bennünket. Az utolsó pillanatban azonban a legmagasabb helyen úgy határoztak, mégis börtönben tartanak. A cél nyilvánvaló. Kettőnket hosszú ideig kínok, keservek között hagyni, hogy valaki személyes bosszút állhasson. Ezt nem engedhetem meg! Ezért úgy döntöttem, hogy július elsejétől éhségsztrájkba kezdek, vállalom a halált is, hogy ne adjak alkalmat hosszú gyönyörködésre kínzóimnak. Tudom, hogy akár ma kizavarhatnak bennünket az idegsebészeti klinikáról, hogy visszavessenek a patkányok közé a magánzárkába, de ez nem fog megakadályozni eltökéltségemben, hogy meghaljak, és ezért felelőssé tegyem őket Szerbia és a világ előtt. Csak azt kérem, hogy legalább Danicát szabadítsák ki, valamint, hogy senki se menjen az utcára! Ne adjatok alkalmat, hogy az én szerencsétlenségem újabb bajt szüljön, hogy a gyűlölet lángokba borítsa egész Szerbiát! És végül arra kérem a demokratikus ellenzéket, hogy minél előbb egyesüljön!”

Ezt a levelet olvasták fel vasárnap Belgrádban a többezres tüntető tömeg előtt. Sokan zokogtak. Sokan úgy vélték, ez az a határvonal, ameddig egy hatalom elmerészkedhet,

ameddig egy rendszer eljuthat.

De hogyan került el eddig ez a rendszer?

A magyarországi olvasók többsége számára valószínűleg nem eléggé ismert, hogy amíg más közép-kelet-európai országokban a kommunista párt egyeduralmának bukását valamilyen közmegegyezés,

tárgyalásos kerekasztal előzte meg, addig Szerbiában más folyamatok zajlottak le. A Kommunista Szövetség mindössze nevet cserélt, Szocialista Párttá keresztelkedett át, a sebtében megtartott választásokat elsöprő fölénnyel megnyerve (az ellenzéki pártoknak sem idejük, sem információs terük nem volt a felzárkózásra) maga fogalmazta meg az ország alkotmányát, úgyszintén maga állította fel a „többpárti demokrácia” parlamenti játék- szabályait. Ily módon magyarázható az ellenzéki tábor rendkívüli sokszínűsége és kuszált- sága. Egyes pártok eleve nem fogadták el az új alkotmányt, tehát semmisnek tartanak mindent, ami meghozatala óta történt, mások a centrumban, tehát a Szocialista Párt (és a hatalom) körében helyezkednek el, s csak az SZMM, valamint a Szerb Parasztpárt nevezhető ténylegesen ellenzékinek. A múlt év végén nagy reményekkel induló Depos (ellenzéki tömörülés) is nagyjából szétesett, így Milosevicséknek valójában csak Draskovics jelent számottevő ellenfelet.

Mindennek nyomán megmozdulni látszik az állóvíz. Az ellenzéki pártok közötti ösz- szekapcsolódás jelei figyelhetők meg elsősorban, amire még a választási idősíkban sem volt példa. Mindenki számára világos, most nyílik alkalom az ellenzék számára a tömörülésre. Másfelől pedig a teljesen elfásult állampolgárok is élénken érdeklődnek a fejlemények iránt. A rokonszenvező tüntetőket a rendőrség vasárnap késő éjjel szétoszlatta, az éhségsztrájkolókat azonban nem bántotta.

Azok ott ülnek továbbra is Belgrád főterén.

Sinkovits Péter

Újvidék

A nagyvilág hírei

Jk Tegnap hajnali fél háromkor a jugoszláv rendőrség egyik különleges alakulatának mintegy 400 embere feloszlatta a belgrádi Köztársaság téren Vük Draskovic mellett tüntető tízezres tömeget. Az AFP jelentése szerint a rendőri alakulat teljes felszerelésben érkezett a térre, majd hangszórókon felszólították a tüntetőket a helyszín elhagyására. Legkevesebb tíz személyt őrizetbe vettek.

Jk Sikorskit az angol titkosszolgálat gyilkolta meg, valószínűleg a szovjet hírszerzéssel összefogva — állítja egy lengyel újságíró, aki egy évet szentelt az ügy kivizsgálásának.

* Kasmírban mintegy 300 „afganisztáni veterán” harcol a muzulmán szaka- dárok oldalán India ellen — jelentette ki az indiai határvédelmi csapatok főnöke az UNI indiai hírügynöksége által tegnap közzétett interjújában.

Jk Jeruzsálemben tegnap reggel ismeretlenek megkéseltek egy izraeli nőt. Az 55 éves asszony súlyosan megsebesült, és kórházba szállították. A rendőrség szóvivője szerint valószínűleg terrorista merénylet történt.

Jk Fidel Castro kubai vezető elleni merénylet tervét leplezte le a brazil fegyveres erők hírszerző szolgálata. A merényletet az ibéro- amerikai országok állam- és kormányfőinek közelgő salvadori csúcsértekezlete alatt hajtották volna végre.

VÉLEMÉNY

A tétova lelkiismeret

leden — magánakvalóságot nem tekinti annak. Amit egyébként a jó hangzású szorgalommal aposztrofáltunk.

Önmaga lényegéről, hogy tudniillik erkölcsi lény, feledkezett meg az ember, főként az ifjúság — amely kifejezetten biológiaivá degradálódott — és a társadalom derékhada. Úgy léptünk át egy rendszeren, hogy magasztos értelemben vett egyetlen életképes rétege csak a feledni, és ezzel önmagát feladni nem hajlandó idős emberek korosztálya volt. Az is meggondolandó egyébként, hogy míg a hagyományos családokban a szülők tekintélye és tisztelete révén az idősek generációja hatással tudott lenni gyermekeire, ma már az esetek többségében semmilyen befolyással nincsenek rájuk. És ez már több, sokkal több, mint szokványos generációs nézetkülönbség.

Megrovóan, s szájszögletükben gúnyos mosollyal marasztalnak el liberális sorstársaink egy-egy olyan gyülekezetét, amelyen nemzeti értékek és nemzeti érdekek kerülnek szóba, mondván, mindez csak az idősebb korosztályt érdekli. S bár ma már egyre több fiatal részvételével tartják ezeket az üléseket, végeredményben igazuk van. Csupán a gúny és a mosoly indokolatlanok, s a lehető legrosszabb fényt vetik viselőjükre. Azt hirdetik: ők is híján vannak azoknak az erényeknek, amelyek értelmes cselekvési célokat határoznak meg, ide értve az egyetemes erkölcs kétezer éves értékeit is. Ők is az az ifjúság és az a derékhad, amelyik — elutasító magatartása miatt — semmit nem tanult a még értelmes ideálokat valló szüleitől, nágy szüleitől.

Lelkiismeretről beszélünk, de valójában olyasvalamiről szólunk, ami jószerével alig létezik. Lelkiismeretünk ugyanis fölöttébb hiányos. Pusztán a hatalom akarása — ami természetes párttörekvés — még nem lelkiismereti tényező. Hogy azzá válhasson, ideálokra van szüksége. Ilyen élményekkel viszont — kevés kivétellel — alig ajándékoznak meg a politikusok. Csak kevesen tisztázzák azokat az alapelveket, amelyeket értelmes célként egy tőmondatban zászlajukra írhatnának.

Enélkül megválaszolhatatlan: mi a jó és mi a rossz, hol a jobb és hol a bal. Enélkül lelkiismereti szabadságról sem beszélhetünk, legfennebb a lelkiismeret tévelygéséről. A liberalizmus épp azért esélytelen ma, mert nem jelölte ki határait, eszméje az eszménytelenség. Hirdetett szabadsága a minden irányú kilátástalanság, a véget nem érő végtelen, ami szelíd követőiből ma a nyílt politikai terektől való félelmet, az agó- rafóbiát, agresszívjeiből a gátlástalanságot termeli ki. De a szocialisták sincsenek jobb helyzetben. Miután a kommunizmus gyönyörű eszméjével és tulajdon hatalmi gyakorlatuk alávalóságával milliók bizalmát játszották el, már csak egy ilyen, eszmények nélküli állapot fenntartásában érdekeltek. De ez még mindig nem lelkiismeret.

Az embereknek ma állandóság és változás, az élet nagy ellentétei és feszültségei közepette lehetőleg emelt fővel kell helytállniuk. A hogyanról, a mikéntről lelkiismeretüket kérdezik, de legtöbbje lelkiismerete hallgat, épp az elmondottak hiányában képtelen a válaszadásra.

Az erkölcsi cselekvésnek mindig voltak meghatározott céljai: boldogság, humanitás, tökéletesség, lovagiasság — mikor mi. Hogy e politikával terhes társadalomban helyes válaszokat adhassunk, ma is ideálokra van szükségünk. A lelkiismeret mai tévelygő állapotában esélye csak az értelmes eszményt felmutató politizálásnak van.

Kínai—brit tárgyalások