Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-31 / 177. szám
i PEST MEGYE1 HÍRLAP SZÜKEBIi HAZÁNK 1993. JÚLIUS 31., SZOMBAT 5 Őrbottyáni harangok a tengerentúlra Csengésük megszólítja a lelkiismeretet Fél évszázada dolgozik. Harangot önt. Gyermekként édesapja mellett szorgoskodott, amellett a Szlezák László mellett, aki Magyarország aranykoszorús mestere sóit, akinek harangjai a földteke valamennyi részén konganak. Szereti mesterségét, szívesen vállalja ezt a nehéz, felelősségteljes munkát. Gombos Lajos őrbottyáni harangóntő mester bízik a szakma jövőjében is, hiszen két fia megszerette, megtanulta és elhivatottan folytatni is fogja a családi hagyományt. A kibontás előtti izgalmas pillanatok A harang őshazájában, Kínában már időszámításunk előtt porcelánharangokat készítettek. Európában 800 körül kezdett teret hódítani, főleg Oroszországban a harang kultusza. 1928-ban Gombos Lajos édesapja készítette a Szent István bazilika 97 mázsás harangját, amelyet elvittek a háború idején. (A harangok többsége Európa-szerte áldozatául esett a háborúnak.) Magyarországról mintegy háromezret vittek el, amelyeknek eddig 50 százalékát sikerült csak pótolni. Halk szavú, szerény ember a harangöntő mester. Riportot írni, rólam?! — mondja. — Semmi érdekes nem volt az életemben. Dolgoztam keményen, túléltem a háború szörnyűségeit, a szakmám nehézségeivel küszködtem. De szívesen tettem és teszem ma is. A harang élete mindig azzal kezdődik, hogy egy gyülekezet elkezdi kuporgatni a pénzét. Az idei év az első, amikor már a harangöntő műhely is 25 százalékos forgalmi adót kell fizessen. Az őrbottyáni műhely építésének idején — 1970 és 1975 között — mintegy 50 százalékos adókedvezményt kapott a mester. Azóta semmit. Gombos Lajos fájlalja, hogy az adományokból, gyűjtésekből származó összegekre sincs már adókedvezmény, hiszen egy harang elkészítése nem olcsó. Hozzávetőlegesen 1500—1700 forint kilogrammonként. A mai nehéz gazdasági helyzetben nem könnyű ezt összegyűjteni, főleg a kisebb gyülekezeteknek. Nos, ha összejön a pénz és megrendelik a harangot, a munka azzal kezdődik, hogy a mester elmegy a helyszínre és „lehangolja”, hangmintát készít az esetleg már meglévő harangról vagy harangokról. Az új harangnak összhangban kell lennie a többivel. Elkészül a harangforma sablonja, majd téglából kemenceszerű- en felépül a harangmag és agyagból az álharang. A díszítéseket, feliratokat és domborműveket viaszból dolgozzák ki. Ha kész van az agyag-ne- gatív, a formát kiszárítják, majd következik a 78 százalékban vörösréz és 22 százalékban ón ötvözet 1200 fokon való öntése. A megöntött harangnak 72 órás pihenésre van szüksége, aztán lebontják az állványt és a legizgalmasabb pillanat következik: ekkor derül ki, hogy a négy-öt hónapi munka sikeres volt-e. Ha igen, a próbaállványon történik a végleges, teljes kidolgozás. Bizony előfordul, hogy selejt az eredmény, ilyenkor össze kell tömi, és újra kell kezdeni az egészet. Utólagos hangolásra nincs leÉvente körülbelül 20-25 harang készül. Gombos Lajos Miklós nevű fia készítette és szerelte fel Sevillában a világkiállításra készült harangokat. A mester 22 esztendős Márton fia most egy ausztráliai megrendelésen dolgozik. A melbournei magyar templom harangját, valamint ötszáz emlékcsengőt készít. A szállítás valószínű, hogy többe fog kerülni, mint maga a harang, de a megrendelők ragaszkodnak hozzá, hogy a magyar templomban Magyar- országon készült harang hívja a híveket az Isten házába, magyar harang búcsúztassa a végleg eltávozókat. Gombos Lajos három fia közül kettő szerette meg ezt az ősi, szép, nemesen művészi szakmát. Azt is vállalták, hogy folytatják a nagyapa, édesapa hivatását. Biztosíték ez arra, hogy Magyarország egyetlen harangöntő műhelye még nagyon sokáig ellássa az ország templomait tiszta csenVilágszerte konganak az őrbottyáni harangok Vimola Károly felvételei hetőség. A harang hangja gésű, lelket-lelkiismeretet éb- függ a méretétől: az alsó átmé- ren tartó harangokkal, rője, a magassága és a falvastagsága a meghatározó. Bartos Csilla Külön úton, két keréken Döntöttek a polgármesterek A kerékpározás meggyőző- déses hívei gondosan szá- montartják, hogy Magyarországon, 1991-ben 500 kilométer hosszú volt a kétkerekűek céljára épített utak hossza. Ezt nagyon kevésnek tartják ahhoz képest, hogy például a 2-es számú főközlekedési úton napi 27 ezer gépjármű közlekedik. Bár itt, az igen szennyezett levegőjű útvonalon tiltják a biciklizést, a veszélyekkel sem törődve kerekeznek a polgárok. Kifogásolják sokan azt is, hogy bár 1992 júniusában az Országgyűlés megszavazta, hogy az Útalap minimum 5 százalékát országos és regionális kerékpárutak építésére kell fordítani, a gyakorlatban más a helyzet. Mint Kelemen Zoltán írja a váci Göncöl Alapítvány, Ökocsiuzli című időszaki kiadványában: A múlt évre jutó összeget, mintegy 470 millió forintot nem nyílt pályázatok szerint osztottak szét, hanem a korábbi ön- kormányzati igények kielégítésére költötték el. Az idén minden jel arra mutat, hogy a Dunakanyarban nem lehet figyelmen kívül hagyni a jelentkező igényeket. Az autóutaktól viszonylag távol, egészséges levegőjű környezetben futó keskeny betoncsíkokat, valószínűleg, hamarosan megépítik Budapest és Szob között. 4 Dunakanyar—Ipolyvöl- gye Információs Hálózat csak nemrégen alakult meg, de a lelkes környezetvédőkből, a szlovák—magyar határmenti együttműködést szorgalmazókból mindkét oldalról szerveződött csoport először csak a Duna baloldalán fekvő négy nagyobb település vezetőit hívta meg közös tárgyalásra, érvelve közlekedésbiztonsági, egészségügyi indokokkal, ám úgy látszott: Az önkormányzatok vezetőit a turistaforgalom miatt is érdekli a dolog. Júniusban már tíz polgár- mester tanácskozott a váci városházán arról, hogy nem csak Budapest és Vác, hanem a főváros és Szob között kellene a tíz települést összekötő 51 kilométer hosz- szú utat megépíteni. Ott áll már a javaslat mögött a szintén nemrég alakult Dunakanyar Kerékpárosok Egyesületének 70 tagja is, akik éppen Kelemen Zoltánt választották meg titkáruknak, elnöküknek pedig Moys Csaba váci alpolgármestert és Patiick Nándor önkormányzati képviselőt. Jelszavuk: Két kerékkel kevesebb. Ami azt jelenti, hogy célszerűbb kerékpárral utazni, mert ezzel védjük az egészségünket, kíméljük a környezetet s kevesebb baleset történik az utakon. No, meg olcsóbb is, ha a kerékpárutak behálózzák az országot. Ahol lehet, a Dunához minél közelebb húzódna a folyóval párhuzamos betonsáv, melynek az építési terveihez is sok pénz kell. Erre a célra lehet pályázni az útalapból, a megyei önkormányzatnál. A Kö- zép-Dunavidéki Intéző Bizottság azzal dokumentálta egyetértését, hogy balparti, területi intéző bizottsága javasolta a polgármestereknek: Épüljön a nemzetközi szabványoknak megfelelő út, kössenek együttműködési megállapodást a terv megvalósítására. A bizottság 2,1 millió forinttal megelőlegezi a tervezési költségeket azzal, hogy az érintett községek testületéi és a részükről arányos 50 százalékot kifizetik. Az építkezést ezzel megalapozták, s bíznak benne, hogy nincs messze az idő, amikor bringások rajai tűnhetnek fel a Duna balparti vonalán. K. T. I. Viszketett a fűrész hegye A fátlan Veresegyházért? Még hajdanában, a tanácsi mechanizmus idején sikerült megteremteni Veresegyház legsivárabb utcáját. „Csak a kerítésen belül szeretem a fákat” nyilatkozta egy akkori igen bölcs tanácsi zseni, és óhajára eltűntek az Árpád utcai hársfák, és megszületett a község legsivárabb utcája. Azután a piactér megkopasztása következett, majd sokak felhördülésének kíséretében a temető' fáit érte el a közigazgatási fűrész. Ottjártamkor a vasútállomás két nyárfaóriása fekszik a földön, átadva helyét egy leendő' butiksornak. Igaz, hogy a butiksor kényelmesen elfért volna a fák alatt, vagy mellett, vagy eló'tt, vagy mögött, dehát ahogy ilyenkor ez már lenni szokott: az új tervek megvalósításánál a fűrész hegye hamar viszketni kezd. Fatörzs vastagságú ágak, másfél ember magasságú gyökeres tüskök fekszenek e szomorú ravatalon, s a vad összevisszaság, a feldarabolt törzsek hekatombája egyszerre eszünkbe juttatja azt a tengersok intelmet, környezet, természetvédelmi figyelmeztetést, amit az tv, rádió, és az írott sajtó sugároz felénk szüntelen: Ember megállj! Térj észre, ne pusztítsd a Természetet, saját lételemedet! Üvegházhatás, ózon-pajzs, elsivatagosodás, mindez1 már betéve tudja minden iskolásgyerek, de milyen jó lenne, ha nemcsak ók tudnák, hanem azok is akik ezt nekik tanítják, de legfőképp azok akiknek felelős posztokon használni és ártani egyaránt van hatalmuk. Persze, elhangzanak majd a hivatalos védekezések, hogy a fák betegek voltak, meg hogy ennyi meg ennyi csemetét ültettünk el, de hogy ezek a csemeték rendre ki is száradnak, azért már senki sem szokta döngetni a mellét, az ilyenkor szokásos „időzített famegbetegedéseket”se hiszi el már senki. Azt is untig hallottuk már, hogy a letört ágak veszélyeztetik az ember életét, de ilyen alapon az autózást is be kéne tiltani, és az országutakat megszüntetni, mert a baleseti statisztika sokkal feketébb képet mutat az országutakon, mint az utcai fák alatt. Az Élet attól a pillanattól életveszélyes amikor megszülettünk, az Elet tele van veszéllyel, mégsem lehet erre hivatkozva minden veszélyforrást megszüntetni. A szerző felvételei No sebaj, az élet megy tovább, s a ledöntött nyárfaóriá- sokat, az Árpád utca hársfáit, a piactér és a temető' kivágott fáit lassan elfelejtik az emberek. Állni fog az új butiksor, és az emberek: adni és venni fognak. És hát ez a fő! Csak a nagy kánikulákban fog eszükbe jutni, hogy a vere- si utcákról apránként eltűnt a hűst adó árnyék, a szelet fogó lombkorona. Remsey András
