Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-29 / 175. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZAC 1993. JULIUS 29., CSÜTÖRTÖK Könnyítés a földművelőknek Haladékot kaptak az adófizetésre Tájékoztató Konstruktívnak minősítette azt a mintegy kétórás be­szélgetést, amelyet Boross Péter belügyminiszterrel, a miniszterelnök általános he­lyettesével folytatott tegnap A naponta mintegy 2,5 millió utast szállító BKV-autóbu- szokról, a vállalat környezet­barát buszprogramjáról és az ezt segítő fluidKat katalizáto­ros kísérletről volt szó tegnap a fővárosi tömegközlekedési vállalat bemutatóval egybekö­tött sajtótájékoztatóján. A szakemberek elmond­ták: a legtöbb lakossági észre­vételt az autóbuszok környe­zetszennyező kipufogógázai miatt kapják. A BKV buszok azonban — vizsgálataik sze­rint — a fővárosi környezet­szennyezés csupán négy szá­zalékáért felelnek. A levegőszennyezés továb­bi csökkentésének egyik elen­gedhetetlen feltétele, hogy a többségében 30 éves konst­rukciójú autóbuszokat korsze­rű környezetbarát járművek­kel váltsák fel. A járműpark korszerűsítésében — a tervek szerint — kiemelt szerep há­rul majd a Világbank és az Európai Újjáépítési és Fej­lesztési Bank hitelére. Azok­ból ugyanis két éven belül több mint 400 korszerű autó­buszt vásárolnak, 500 jármű motorját pedig a szigorú euró­pai környezetvédelmi előírá­(Folytatás az 1. oldalról) A Népjóléti Minisztérium támogatásával, Aszód önkor­mányzatának közreműködésé­vel létrejött az „Utógondozás Alapítvány”, amely anyagi alapot teremt ahhoz, hogy biztonságos talaj legyen azok lába alatt, akik segítséget kér­nek az önálló életforma kiala­kításához. Szarka Attila, az aszódi Fi­únevelő Intézet igazgatója szólt arról, hogy fél évre kap­nak ott helyet az első lakók, de azután meg lehet pályázni újabb fél évet. így módjuk lesz a fiataloknak arra, hogy erőt gyűjtsenek a továbbiak­hoz, és biztonságos körülmé­nyek között ismerkedjenek a kerítésen kívüli világgal. Dr. Huszka Mihály aszódi plébános szentelte fel a há­zat, melynek minden szobájá­ban elhelyezte ajándékát: a Szentírást. Egyúttal emlékez­tetett arra, hogy Európa nagy­városainak szállodáiban is mindenütt ott van a Szent­írás. Egyúttal kérte a fiúkat, hogy ne szállodának, hanem otthonnak tekintsék azt a he­lyet, ahol majd élnek. Ezután Kakuszi István, a Népjóléti Minisztérium he­megbeszélés délután Borbély Endre, az MSZDP elnöke, aki tájékoz­tatást kért és kapott az Or­szággyűlés őszi ülésszaká­nak törvényalkotó munkájá­ról is. soknak megfelelően átalakít­ják. Az új járművek beszerzése mellett a BKV-nál számos környezetvédelmi kísérlet is zajlik. így például vizsgálják a mágas költségű, illetve hosz- szas megtérülést feltételező gázüzemű autóbuszok beve­zetésének lehetőségét is. Ked­vező tapasztalatokat szerez­tek az ólomszűrős és a katali­zátoros kísérleteknél. Az ELBO (görög) koromszűrőt használva a kipufogógázok­ból szinte teljesen eltűnik a korom, és megszűnik a füstö­lés is. A szerkezet alkalmazá­sának azonban várhatóan gá­tat szab majd relatíve magas ára. Több mint százezer kilo­métert teljesített már a fluid­Kat elnevezésű magyar katali­zátor kísérleti példánya. A be­rendezés mintegy 40 száza­lékkal csökkenti a füstöt, illet­ve 20—25 százalékkal az egyéb káros kipufogógázo­kat. A kedvező árú katalizá­tor csekély üzemanyag-meg­takarítás mellett némileg még a motor hasznos teljesít­ményét is növeli. Emiatt vár­ható, hogy széles körben al­kalmazzák majd a vállalatnál. lyettes államtitkára vágta át a nemzetiszínű szalagot és avat­ta fel az épületet. Hangsú­lyozta, hogy keresik az utó­gondozás legcélravezetőbb formáit, és sokat várnak ettől az alapítványtól. Bagyin József, Aszód pol­gármestere beszélt arról, hogy a város szeretettel fo­gadja mindazokat, akik itt akarnak élni és beilleszkedni a helyi lakók közé. Szeretnék feltámasztani azt a korábbi gyakorlatot, hogy megtelep­szenek a városban, családot alapítanak a nevelőintézet jó útra tért lakói. Megismerkedtem Hornyok Gáborral, aki 1989-től lakik az aszódi Fiúnevelő Intézet­ben, és most örömmel foglal­ta el az új ház egyik szobáját. Festőszakmunkásnak tanul, és amíg nincs önálló munka­helye, keresete, ez a legjobb lehetőség a számára. Jó isme­rősei, barátai vannak Aszó­don, ahol szívesen marad to­vábbra is. Úgy érzi, sokat kö­szönhet ennek a városnak. Az Utógondozási Alapít­vány nyitott. Csekkszámla­száma: 383-13495. (gál) Ma szinte felbecsülhetetlen, hogy földadó címén mekko­ra bevétele lesz az idén a költségvetésnek és azt sem tudni, hogy a földadó kötele­zettségének legutóbbi átüte­mezése mekkora kört érint­het — mondotta az Adó- Pénzügyi és Ellenőrzési Hi­vatal illetékese tegnap az MTI kérdésére. Mint ismeretes, a kor­mány a várható aszálykárok­ra tekintettel az 1993. évi földadó-kötelezettség első, augusztus 15-én esedékes részletének befizetését 1993. november 15-re, a második részlet befizetésének esedé­kességi időpontjára ütemezte át. így a földadóval érintett havi, negyedéves, valamint évente egyszeri bevallás be­nyújtására kötelezett adózó­Elnöki kézjegy Igen a lakástörvényre Göncz Árpád köztársasági el­nök aláírta a lakások és helyi­ségek bérletéről és elidegení­téséről szóló törvényt — tájé­koztatta az MTI-t Faragó András, az államfő szóvivője tegnap. Elmondta: Göncz Ár­pád — akit az ügyben több ér­dekképviselet és önkormány­zat is megkeresett — hosszas mérlegelés után határozott úgy, hogy ellátja kézjegyével a törvényt. Az elnök azért döntött így, mert a bérlők jo­gait kívánja előnyben részesí­teni, és igazán komoly alkot­mányossági aggály nem me­rült fel a törvénnyel kapcso­latban. Göncz Árpád döntésé­nek meghozatalakor figye­lembe vette azt is, hogy ha­zánkban a gazdaság átalakuló­ban van, amelynek célja — csakúgy, mint a lakás- és he­lyiséggazdálkodásnak — a pi­acgazdaság megteremtése. nak az eredetileg augusztus 15-én esedékes kötelezettsé­gét a második részlettel együtt november 15-i esedé­kességi időponttal kell az adóbevallásban szerepeltet­nie. Az átütemezés kormány- döntés alapján történik, ezért érvényesítéséhez nem kell kérelmet benyújtani. A bizonytalanság oka az, hogy a földadó befizetése alól többféle címen lehet fel­mentést kérni, az egyik indok az lehet, ha valaki 1992. janu­ár 1. után jutott földhöz akár kárpótlás révén, akár úgy, hogy a szövetkezetből kivitte a saját részét, és azon gazdál­kodásba kezdett. Ilyenkor kér­heti a gazdálkodó a földadó alóli ideiglenes mentességet. A mentesség 1994 végéig szól. A földadó megfizetése A Magyar Köztársaság Kor­mánya részéről dr. Schams- chula György közlekedési, hírközlési és vízügyi minisz­ter, az ukrán kormány részé­ről pedig Viktor Dmitrije- vics Horev az Állami Víz­gazdálkodási Bizottság elnö­ke tegnap, Budapesten aláír­ták a két ország közötti ha­tárvizekkel kapcsolatos egyezményt. A megállapodás politikai jelentőségű nyitánya a szom­szédos országokkal megújí­tandó vízügyi együttműkö­désnek. Közvetlen térsé­günk — társadalmi és gazda­sági rendjükben megválto­zott — államai közül első­ként az önállóvá vált Ukraj­nával került sor a közös ér­dekű vízgazdálkodási felada­tok szabályozására és a vég­rehajtás jogi kereteinek biz­tosítására. Az új határvízi egyez­mény a Magyarországnak fontos Felső-Tisza vidék víz­alól szintén mentesülhetnek azok, akiknek az aszály miatt az előző 3 év terméshozam­átlagához viszonyítva leg­alább 25 százalékkal kisebb termést hozott a földje. Ezt a kedvezményt az adóhatóság a megyei földművelési hivata­lok javaslatára adja meg. E termelői kör szempontjából lehet különösen fontos a köte­lezettség átütemezése, hiszen jelenleg folyik az aszályká­rok felmérése. Ezeken az in­dokokon túl a földadó felé­nek elengedését kérhetik azok a termelők, akik környe­zetkímélő technológiát alkal­maznak földjükön. Mindezek után érthető, hogy még felbecsülni is ne­héz: milyen bevételei lesznek a földadóból a költségvetés­nek. gyűjtő területén végrehajtan­dó tevékenységek közül hangsúlyosan a határvize­ken rendelkezésre álló víz­készletek hasznosítására, a vizek szennyezéstől való vé­delmére, valamint az árvi­zek és a belvizek elleni véde­kezésre irányul. A megállapodás a korábbi­nál nagyobb lehetőséget te­remt a vizek minőségével kapcsolatos feladatoknak, és garanciát tartalmaz arra, hogy már a közeljövőben to­vább bővüljön a két ország vízügyi együttműködése a vízi környezet védelmében. A kormányok ugyanis köte­lezettséget vállaltak arra, hogy az egyezményt rövid határidőn belül kiegészítik, és korszerűsítik a határokat átlépő vízfolyások és nem­zetközi tavak védelméről 1993. évben elfogadott ENSZ-konvenció követelmé­nyeinek teljes körű érvénye­sítése érdekében. / Élelmiszer­vizsga A második negyedévben több mint 8000 különféle élel­miszert vizsgáltak meg az or­szágban a minőségellenőrző állomások. Az akció során a termékek 13,6 százaléka nem felelt meg az előírt követel­ményeknek. A minőséghibás élelmiszerek forgalomba ho­zataláért az ellenőrzéseket kö­vetően 349 esetben kezdemé­nyeztek szabálysértési eljá­rást, harmincnyolcszor szab­tak ki helyszíni bírságot és 706 esetben figyelmeztették az előállítókat. A minőségellenőrző állo­mások az év első hat hónapjá­ban kiemelten ellenőrizték a 20 százaléknál nagyobb kifo- gásoltsági arányú élelmiszere­ket — ilyen a zsemlemorzsa, fűszerpaprika, étkezési zsír, kenyér, száraztészta, füstölt szárazkolbászok, hurka, ke­nősáruk, likőrkészítmények — annak érdekében, hogy az előállítók javítsák a szóban forgó termékek minőségét. A megállapított minőséghibák főbb okai között szerepel a laza technológiai fegyelem, á műszaki és alapvető szakmai ismeretek hiánya, az eszkö­zök válogatás nélküli alkal­mazása. * Könyvet a székelyeknek Bulvárlap tiszteletremél­tó módon Maroknyi szé­kely Petőfi nélkül címen számol be arról, hogy Zeteváralján, Erdély­ben a Kükullő mentén milyen szépen ünnepel­ték meg, hogy egyálta­lán van iskolájuk, amely Jókai Mór nevét vette föl. „Itt nincs tévé, nincs video, nincs írásve­títő. Ami talán még nem is lenne olyan nagy baj. De nincs a könyvtárban egy Petőfi kötet sem, hiá­nyoznak a magyar iro­dalom klasszikusai. Mi­közben idehaza ezer­szám kerülnek zúzdába a kötetek”. Teljesen egyetértünk a cikk írójá­val (Cs. A.) és éppen ezért föl is kérjük ked­ves olvasóinkat és bará­tainkat, hogy akik a ma­gyar klasszikusok köny­veit odahaza nélkülözni tudják, mert több Cso­konaijuk, Arany János kötetük, vagy Kosztolá­nyijuk van, az egyiket, a számukra nélkülözhető! juttassák el szerkesztősé­günkbe, amit mi szíve­sen továbbítunk a zete- váraijai székelyekhez. Természetesen nem akarjuk a babérokat mi learatni, éppen ezért minden alkalommal megjelöljük, hogy az ak­cióra a Pesti Riport cik­ke nyomán kerülhetett sor. (Vödrös) A nagyobb városoktól távol egy színvonalas kertkultúrával kialakított arborétumra buk­kanunk. Ez az egykori Bolza-kúria parkja, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormány­zat Tiszakürti Arborétuma MTI-Fotó A BKV tervei Korszerű autóbuszokat vásárolnak Hová vezet az út Aszódról? Uj határvízi egyezmény

Next

/
Oldalképek
Tartalom