Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-28 / 174. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZAC 1993. JULIUS 28., SZERDA Beszélgetés Kónya Imrével, az MDF parlamenti frakcióvezetőjével, Pest megyei országgyűlési képviselővel Bízom a Demokrata Fórum győzelmében Szerkesztőségünk vendége volt Kónya Imre, az MDF képviselőcsoportjának vezetője. Pest megyei országgyűlési képviselő, aki Vödrös Attila főszerkesztő, illetve Bánó Attila és Deregán Gábor főszerkesztő-helyettesek kérdéseire válaszolt. — Ha szabad javasolni, ne a múltról, hanem elsősorban a jövőről, az elkövetkező hetek, hónapok várható eseményeiről beszélgessünk. Indokolja többek közt például az, hogy az ellenzéki pártok gőzerővel készülnek a választási kampányra, s meglepő módon az MDF korábbi, sikeres választási jelszavával, a „nyugodt erő”-vei operálnak. Mármint hogy ők a — nyugodt erő. Mi erről a képviselő úr véleménye? — Ebben valószínűleg az a felismerés tükröződik, vagy az is, hogy az állampolgárok alapvetően nyugalmat, biztonságot akarnak, s arra a politikai erőre fognak jövőre szavazni, amelyről elhiszik, hogy az átmeneti, tehát alapvetően nyugtalan és bizonytalan korban a leginkább képes biztosítani az ország polgárainak a viszonylagos nyugalmat és biztonságot. Kérdés azonban, vajon képesek-e erre azok a politikai erők, pártok, amelyek eddig egyáltalán nem a nyugalmat, a nyugodt erőt sugározták, s most, az utolsó pillanatban váltanak, próbálnak meg ilyen arculatot maguknak kialakítani. 1990-ben az MDF sem azért nyerte meg a választásokat, mert magáról azt állította, hogy ő a nyugodt erő, hanem azért, mert az állampolgárok úgy ítélték meg: képes a nehéz helyzetben megfontoltan, felelősséggel irányítani az országot. Ma is nehéz helyzetben van az ország, és sajnos bizonyos, hogy még hosszú évekig tele leszünk bajjal, gonddal, ezért úgy gondolom, hogy a legtöbben jövőre is annak az „erőnek” szavaznak majd bizalmat, amelyik megfontoltan, felelősen és folyamatosan tudott cselekedni. Nem kampánykérdés, nem mesterséges arculatalakítás kérdése tehát, hogy kit fogadnak el az emberek. Hiszek az állampolgárok bizalmában, józan ítélőképességében annak ellenére, hogy egy nagyon nehéz időszakban a kormányzás megkoptat minden politikai erőt, s leginkább a legnagyobb kormányzó pártot éri ez a kopás. Ennek ellenére nem irigylem az ellenzéki pártok helyzetét. Az MSZP egyértelműen kötődik az elmúlt negyven évhez, s amikor a választók majd döntenek, eszükbe jut mindaz a felelőtlenség, amely a politikát évtizedeken keresztül jellemezte. A két liberális párt esetében pedig minden bizonynyal „értékelni” fogják azt az acsarkodást, amely részükről az új kormánnyal szemben az élső pillanattól kezdve megnyilvánult. Különösen elgondolkoztató ez, ha arra gondolunk, hogy megalakulásakor minden ellenzéki párt a rendszerváltozást hirdette meg, s mégsem segítették ebben az új kormányt. Nehéz a múltból kikeveredni — Szinte természetes a politikai erők — szavaival élve — megkopása, hiszen 1989-ben valóban nagyon nehéz körülmények között, gyakorlat nélkül, járatlan úton indultunk el. Ha azonban ez a kopás olyan mértékű, hogy zavarni kezdi az egész szerkezet működését is, ugyancsak természetesnek tekinthető, hogy bizonyos mozgolódások kezdődnek a társadalomban. Az augusztusi, szárszói találkozó például egyebek mellett — ismereteink szerint — azt is vállalni kívánja, hogy a nemzeti politika mellett sorakoztassa fel a különböző nemzeti erőket. — A szárszói találkozó jelentős politikai tett, az ország belső viszonyait befolyásoló esemény volt a maga idejében. Nem hiszek azonban a dolgok megismételhetőségében. Ki vitathatná, hogy a mai magyar politikai-társadalmi valóság teljesen más, mint az ötven esztendővel ezelőtti, de — legalábbis a politikai viszonylatot illetően — az öt évvel ezelőtti állapotokhoz sem hasonlítható a mai helyzet. Súlyosan téved az, aki azt gondolja, hogy egy bármilyen tisztességes indíttatású és hagyományú találkozó képes lehet a nemzeti erőket egy egységesnek mondott nemzeti politika mellett felsorakoztatni, mint tette azt például a lakiteleki találkozó. De nincs is szükség ilyenfajta egységre, hiszen Magyarországon ma működő többpártrendszer, parlamentáris demokrácia van, ami Lakitelek idején nem volt, de amit többek között a lakiteleki találkozónak is köszönhetünk. Jó dolog, ha azok a politikusok, közéleti emberek, akik valamely kérdésben — például a népi politizálás fontosságában — egyező nézeteket vallanak, egybegyűlnek gondolataikat kicserélni. De ha ezt olyan illúzióval teszik, hogy vissza lehet fordítani az idő kerekét — nemhogy ötven, de akár öt évvel is —, tévednek. — A nemzeti erők összefogásának igénye kimond- va-kimondatlanul a kormány bírálata is. Hiszen ez érthető úgy is, hogy a koalíció -----a kopás miatt — m ár nem képes hitelesen képviselni a nemzeti politizálást. — Csakis a felelős politizálás hitelesíti a nemzeti erőket, és nem a mégoly szép elgondolások a nemzeti összefogásról. Lehet, hogy az MDF némileg megkopott a kormányzásban, de nem hiszem, hogy hitelesebbek lennének azok, akik részt vállaltak az elmúlt évtizedek egyáltalán nem nemzeti politizálásában, és nevüket adták egy olyan időszakhoz, amely 1990-ben, hála Istennek, egyértelműen lejárt. Nehéz ebből a múltból kikeveredni. Nagy ballaszt a múlt. Sajnálatos lenne, ha egy ilyen súlyos ballasztot cipelő politikai erő akarná a nemzeti gondolatot a szolgálatába állítani, amit egyébként is sokkal hitelesebben tud képviselni egy jobbközép konzervatív erő, mint a baloldal. Vagy akár a balközép; Tekintsünk végig a világban, Európában: a baloldali, balközép politikák mindenütt többé-kevés- bé internacionalisták; a nemzeti értékeket leginkább a konzervatív, kereszténydemokrata jellegű pártok tudják képviselni, hiszen a konzervatív pártok a hagyományokat, a történelmi, nemzeti múltat, örökséget is elsőrendűen magukénak vallják. A szabadság korlátozása —Az ellenzék, főleg a magát liberálisnak valló, lázasan törekszik a maga erőinek az összefogására. Szárszó kapcsán vetődik fel a kérdés: az úgynevezett nemzeti oldal ezt a választások utánra hagyja? — Magam elvből helytelenítek minden előzetes választási szövetséget. A demokrácia alapja, hogy az állampolgárok szabadon választhassanak. Minden előzetes pártközi megegyezés — így az SZDSZ és Fidesz megállapodása is — a szabadság bizonyos mérvű korlátozását jelenti. Nemzeti ösz- szefogás, nemzeti egység, közmegegyezés — megany- nyi látszólag pártsemleges jelszó, ami mögött gyakran pártpolitikai érdekek húzódnak meg. Akik nagyon bölcsen úgy látják, önmagukban valószínűleg nem lennének képesek egy szabad választás útján kulcspozícióba jutni, szívesen fordulnak vélt vagy lehetséges partnerek felé. Magam az olyan nemzeti összefogást, nemzeti egységet tudom elfogadni, amelynek az egész nemzet érdekeinek szolgálata a célja, de ez a cél csakis a többpártrendszer, a parlamentáris intézmények kereteiben, azok erősítése mellett valósítható meg. — Az 1990-es választások előtt tisztábbak voltak a frontvonalak; annyiban bizonyosan, hogy az állampolgárok választhattak s választottak is a leszerepelt régi, a múlt és a jobbára csak felsejlő jövő, az új között. Ma nehezebb helyzetben van az MDF, számos ismert ok miatt, nem utolsósorban: döntően vállalnia kell a kormány népszerűtlen intézkedéseinek a következményeit is. Sőt — Antal! József egyik utolsó nyilatkozatában sem ígért mást, mint őszinteséget, nyíltságot. Milyen hatással van. lesz mindez az MDF I994-es szereplésére? — Nagy valószínűséggel nem fog negyvenkét százalék szavazatot elérni a Magyar Demokrata Fórum, any- nyit, mint 1990-ben, de remélem, hogy győztes pártként fog kikerülni a választásokból. Tehát meg akarjuk nyerni a választásokat, de elképzelhetetlen, hogy ennek érdekében mint vezető kormánypárt, olyan népszerű intézkedéseket kezdeményezzünk, amelyek az ország hosszú távú érdekei ellen hatnak. Vállaljuk az állampolgárok, a választók ítéletét. Az emberek többsége, véleményem szerint, látja: ha nem is hibátlanul, de a nemzet iránti felelősséggel kormányzunk, gyakori gyötrődések közepette, s amikor majd döntenie kell, hogy kire bízza az országot a következő négy évre, mindezt figyelembe fogja venni. — Igen ám, csakhogy az MDF-et az utóbbi egy esztendőben belső viszályok szabdalták, és sokszoros erővel harsogott az ellenpropaganda. Nem került-e túlzottan is hátrányos helyzetbe a Demokrata Fórum? — Talán meglepő, amit mondok: előnybe került. Az MDF megalakulásától kezdve sokszínű párt, ezt nevében — Fórum — is jelzi. A legkülönbözőbb gondolkodású, nemzeti elkötelezettségű szuverén embereket vonzott a soraiba. A széleken állók egy idő után csendben, észrevétlenül vagy kevésbé észrevétlenül eltávolodtak, kiváltak. Az MDF valóban demokratikus párt: belső vitái mindig a legteljesebb nyilvánosság előtt zajlottak, nem volt, nincs takargatnivalója. A viták, az öntisztulás nyomán — ismétlem — az MDF megerősödött. Túljutott egy olyan folyamaton, amelynek a többi párt — amely a belső ellentéteit igyekszik elfojtani — még előtte van. A kérdés: mihez képest? —Az SZDSZ-ben Pető és Tölgyessy párharcára, a Fi- deszben Orbán Viktor és Fodor Gábor ellentétére, az MSZP-ben Horn és Szűrös nézetkülönbségére gondol? — Nem kívánok pártokat és neveket említeni. Bizonyos azonban, hogy a fejlődés különböző fokozatain minden fiatal pártnak át kell mennie, s nálunk minden párt fiatal, ebben a tekintetben még az MSZP is az. De szeretném valamire felhívni a figyelmet. Miközben az MDF-ben a tisztázási folyamat zajlott, zökkenő- mentes volt a parlamenti munka és a kormányzás. Lehet, hogy kétszeres teher nehezedett ránk, de egy pillanatra sem állt meg az élet. — Beszélgetésünk az ellenzék számára hirtelen oly vonzóvá vált „nyugodt erő” -tői indult el. Hasonlóképpen feltűnő jelenség ugyanakkor, hogy saját maguk száműzték fegyvertárukból korábbi hangzatos szlogenjüket, a „szürkeállomány”-t. Kétségtelen, három esztendő parlamenti munkája, a kormány, az ország eredményei — mert legyünk tárgyilagosak, komoly eredményeket ért el ez az ország —- mögött alig lehet fellelni ama bizonyos szürkeállomány produkcióját. Mi a véleménye erről az MDF frakcióvezetőjének? — A három esztendő eredményeiről ugyancsak vitatkoznak az emberek, sokan egyenesen mindent vitatnak. Magam azt mondom; valóban, lehet az eredményeken vitatkozni, de egyről ne feledkezzünk el, hogy mihez viszonyítjuk, mihez mérjük eredményeinket, küuäfcäirikat. A napokban módom volt találkozni a német CSU népes küldöttségével. Elmondták: a keleti tartományokba évi százötven milliárd márkát belepumpáló német kormány népszerűsége csökkent. Elégedetlenek a németek, mert alig látszik annak a hatalmas összegnek az eredménye... Bízom abban, hogy a mi országunk állampolgárai a választás előtt felteszik majd magukban a kérdést: mihez képest végzett jó avagy rossz munkát az MDF-vezette magyar kormány. A Kádár-rendszer kormányaihoz képest, amelyek ideje alatt, évtizedeken keresztül meredeken zuhant lefelé az ország, a kölcsönmilliárdok ellenére? Vagy az utolsó, a Németh- kormányhoz képest, amely semmilyen népszerűtlen döntést nem mert vállalni? A szomszédos országokhoz képest? Mihez képest?! Ez a kormány igenis vállalta, hogy megmenti a halálos beteget, ha kell, operációkkal. A beteg még nem gyógyult meg, de él, és minden remény megvan a gyógyulásához. Hogy ehhez milyen mértékben járult hozzá a „szürkeállomány”? Azt hiszem, erre minden tárgyilagosan gondolkodó állampolgár meg tudja adni a választ. — Említette: 1994-ben aligha ér el ismét 42 százalékot az MDF. Lehetne hallani erről egy kicsit többet? —Esélylatolgatás? Bízom az MDF győzelmében. Az ellenzéki pártok meglehetősen korán beindították a választási kampányt, ez az ő dolguk. A kormányzati pozícióban lévő pártoknak erre aligha van erejük, idejük, pillanatnyilag az ő kampányuk a kormányzati munka. Hiszem azt, hogy az állampolgárok nem a hangoskodást, a felelősség nélküli örök kritizálást díjazzák, hanem elsősorban a tisztességes helytállást értékelik. Magam úgy gondolom: aki valamit vállalt, azt végezze becsülettel, a legjobb tudása szerint az utolsó pillanatig.
