Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-15 / 163. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. JULIUS 15., CSÜTÖRTÖK i Az olasz kormány döntése Jelen kíván lenni Szomáliában Olaszország kivonja kéksisakosait Mogadishuból és át- csoprotosítja őket az északi országrészbe, ahol még nyugalom honol, ha nem sikerül tisztázni a Szomáliái ENSZ-akció célja körül támadt nézetkülönbséget — közölte Beniamino Andreat- ta külügyminiszter telefonon Butrosz Gáli ENSZ-fő- titkárral. „A fennálló nézet- különbségek nem teszik lehetővé, hogy továbbra is a fővárosban maradjunk csapatainkkal” — jelenette ki az olasz politikus. Olaszország nem ért egyet azzal, hogy amerikai helikopterek a polgári lakosságot támadják. A legutóbbi ilyen akció 50—80 halálos áldozatot követelt. Az olasz diplomácia azt sürgeti az ENSZ-ben, hogy határozzák meg újra a békefenntartó erők feladatát: ez eredetileg a humanitárius segélyek eljuttatásának biztosítása volt, s nem az, hogy beavatkozzanak az egyik fél oldalán a Szomáliái viszályba. Az olasz kormány vita után úgy döntött: nem vonják ki a 2400 fős olasz különítményt Szomáliából, noha az ellenzék egyértelműen ezt követeli. „Olaszország jelen kíván lenni Szomáliában, s részt vesz az ENSZ- akcióban, amelynek eredeti célja a politikai tárgyalások elősegítése a Szomáliái felek között. Csak ez a béketeremtés járható útja” — hangoztatják a római illetékesek. Draskovic levele a szerbekhez Nincs ok a boldogságra Szerbiában nem mindenki nyerte vissza a szabadságát, ezért nincs ok a boldogságra és a lelkesedésre — hangsúlyozta Vük Draskovic ellenzéki vezető a szerb polgárokhoz írt levelében. A még kórházban tartózkodó Draskovic kifejtette: ott, ahol letartóztatják és bántalmazzák a másképpen gondolkodókat, nem tarthat sokáig a sötétség, mert elkerülhetetlenül megszületik a demokrácia magasabb, és nemesebb formája. Draskovic azt is hozzátette, hogy letartóztatása nem tekinthető egyedi, meg nem fontolt esetnek. — Ellenkezőleg, az elmúlt negyven nap letartóztatásai megmutatták a hatalom valódi arcát, s a politikai harcról alkotott elképzeléseit. A jószándékú szerbek és a világ nem csak két ember — én és a feleségem — szabadon bocsátásáért és életéért küzdött az elmúlt negyven napban, hanem egy békés és demokratikus Szerbiáért is, ahol az emberek biztonságban érezhetik magukat. Fél évtizede is elmúlt már, hogy a számomra rendkívül kedves erdélyi városban, Marosvásárhelyen jártam. Bár az ellenkező előjelű biztatás egyre több formájával találkoztam a gyakorlatban, mégis megérett az elhatározás: ismét vállaljuk az 500 kilométeres utazást, amelynek nem a jóindulattal is csak szerény jelzővel illethető útviszonyok jelentették a legnagyobb próbatételét. Sokkal inkább a magyar—román határon uralkodó, finoman szólva is áldatlan viszonyok. Szinte hallom az ellenérveket, amelyek között most a „török invázió” a leghatásosabb adu. Akik azonban rendszeresen útra kelnek a mai Romániába, azoknak nem okoz gondot az emlékezés: keleti határainkon gyakorlatilag mindig is gondot okoz az átkelés. Jómagam például egy alkalommal -— pontosan megjegyeztem, 1981-ben történt az eset — délben érkeztem Artándra. Negyedik autó voltam a sorban, amit látván, kezdtem reménykedni. A lényeg a lényeg: a négy személyautónak pontosan két órára volt Szüksége az „átérkezéshez”... Persze mindez Ceausescu átkozott diktatúrája idején történt, most viszont Iliescu az elnök. Megint elkezdtem bizakodni, bár július legelején már a nagylaki és a gyulai átkelőt rohamozó törökök közül sokan „felcsúsztak” a biharkeresz- tes—ártándi átkelő irányába. Potom négy óra alatt túljutottunk a bűvös vonalon. Hogy valójában mennyire volt indokolt az ácsorgás a tűző napon? Válasz helyett csak annyit, hogy a sorompó elé érve, majd ott időzve nem voltam rest, s megszámoltam: a határszemélyzet jelen volt tíz tagja közül heten dagasztották tartósan az ott lévő padokat, míg hárman kimért lassúsággal föl s alá sétálgattak ügyintézés címén. A továbbiakban viszonylag kevesebb meglepetés ért, s közöttük pozitív is akadt. Az erdélyi fő országút, amely Nagyvárad—Kolozsvár—Marosvásárhely útvonalon halad az ország belsejébe, jobb állapotban volt a vártnál. A mellékutakSápadt árnyék A visegrádiak a NAT0-ba igyekeznek A Nyugat-európai Unió (NyeU) nem a NATO meg a Közös Piac előszobája, hanem a belső szentély, ahol e kettő összeér — így vélekedett tegnap a Financial Times című brit lap, azokat az immár Nyugaton is felbukkanó elképzeléseket kommentálva, hogy a visegrádi országok NATO- és EK-tagsága felé épp a NyeU-tagság lehetne fontos lépés. Hiába jelentették ki a közös piaci vezetők, hogy a NyeU egyfelől a NATO európai pillére, másfelől a jövendő maastrichti Európai Unió védelmi eleme, a NyeU — katonai izmait és szervezettséMostartól délre folytatódnak a muzulmánok és a horvátok közötti heves harcok, s mindkét fél azt állítja, hogy jelentős katonai sikereket ért el. A horvát rádió szerint a Horvát Védelmi Tanács (HVO) egységei megállították a muzulmán támadást, s visszafoglalták a Gubavica térségében elvesztett területeket. A harcokban kilenc horvát katona halt meg és húszán sebesültek meg. Horvát jelentések szerint a muzulmánok lényegesen több katonát vesztettek. A szarajevói rádió ezzel szemben arról számolt gét tekintve — legföljebb sápadt árnyéka a NATO-nak. Az utóbbi években a jugoszláviai szankciók kikényszerítése lett volna a fő feladata, de nem szerepelt hatékonyan; szinte csak keresztezte a NATO tevékenységét, megduplázva a parancsnoki bürokráciát. A NATO sem tett még sokat a keleti országok tagságáról és biztonsági garanciákról szóló reményeinek valóra váltásáért. Ám az Észak-atlanti Együttműködési Tanács legalább hasznosan működik, még ha leértékelődött is a közép-európaiak szemében, amiért tagjai közé került egy be, hogy a muzulmán csapatok tovább folytatják előrenyomulásukat. Bosnyák állítások szerint a horvátok továbbra is százszámra űzik el otthonaikból a mostari muzulmánokat: a nőket és gyermekeket elkergetik, a férfiakat pedig táborokba zárják, vagy megölik. Ugyanezen források szerint a horvátok lezárták a Nerétva menti települést, és a humanitárius szervezetek munkatársait sem engedik be a. városba. A horvátok tagadják, hogy végleg el akarják űzni a muzulmánokat s azt állítják, csomó távoli volt szovjet köztársaság is. Igaz, hogy a NyeU jobban összpontosítja figyelmét, és csak az EK-tagjelölt keleti országokra tekint, de a biztonsági szavatosságokkal járó tele- jes jogú tagság híján vajmi csekély gyakorlati értéket kínál a visegrádiaknak — írta a Financial Times. A brit lap szerint a középeurópaiak gondosan tanulmányozták a nyugati biztonsági struktúrákat és immár nincs kétségük afelől, hogy a belátható jövőben a NATO az egyetlen figyelemre és lehetőleg belépésre érdemes szervezet. hogy csak átmeneti időre, saját biztonságuk érdekében telepítik ki a muzulmánokat. Közép-Boszniában tovább tart a horvát támadás, s katonai források szerint a HVO egységei rövidesen újabb két falut vonnak ellenőrzésük alá. A szarajevói rádió azt jelentette, hogy a horvátok folytatják Maglaj ostromát, s állandó ágyútűz alatt tartják a települést. A rádió azt is hozzátette, hogy a segélyszállítmányok elmararadása miatt Maglaj lakosai húsz napja nem jutnak élelemhez és gyógyszerhez. A nagyvilág hírei •sfc Győiffy Csaba, Magyar- ország Európa Tanács-beli képviselője tegnap Catherine Lalumiere asszonynál, a szervezet főtitkáránál Strasbourgban letétbe helyezte annak a hat ET- egyezménynek az okmányait, amelyeket a magyar parlament ratifikált. 4k Szakadár kurd fegyveresek szerdára virradóra megöltek hét török csendőrt, és egy átjátszóállomás biztonsági őrével is végeztek a kelet-törökországi Aralik városában — jelentette tegnap a török bizonsági szolgálat. Jk Orosz és tadzsik katonai egységek egyesített erői tegnap hajnalra teljesen megtisztították a támadó modzsahedektől a tadzsik—afgán határon szolgáló tizenkettedik határőrőrs körzetét, íf Az időnként zuhogó esőben is a hagyományos pompával tartották meg Párizsban a július 14-ei nemzeti ünnepen a nagyszabású katonai díszszemlét. Hatezer katona, mintegy hatszáz különböző jármű vett részt a felvonuláson. Csak a légierő bemutatóját kellett korlátozni a kedvezőtlen időjárás miatt, de így is száznál több repülőgép és helikopter haladt végig a szemle úh’ona- la, a Champs Elysées felett. Boszniai helyzetkép Heves harcok Mostarban VÉLEMÉNY Román lej—svéd korona: 1-0 ról, a városokban fellelhető állapotokról viszont kár sokat beszélni. A legfőbb változást a privatizáció hivalkodó megnyilvánulásai jelentették. Ócska kis talponállókat minősítettek át drink bárokká, a villamosokon, autóbuszokon ott virítanak a Marlboro-, a Camel-feliratok, miközben az élet, ha lehet, még sokkal nehezebbé vált. A piacokon az árak gyakran ütik az ugyancsak kemény hazai színvonalat, a lakásokról, karbantartásukról nem is szólva. Abban a marosvásárhelyi lakótelepi otthonban például, ahol vendégeskedtünk, a függönyök a nyári viharban, bezárt ablakok mellett is szinte repkedtek. Hogy mi van ott télen? Nem nehéz elképzelni. A háziak mindezt békésen élik meg, s mint mesélték, a 10-12 fokos átlaghőrméséklet mellé a rendszeres „légmozgást” is el kell viselniük. „Legalább megedződünk” -— mondta némi akasztófahumorral a háziasszony... Jómagámnak persze egészen más elképzeléseim vannak az edzettségről, s valószínűleg ezért is jóval csekélyebb a tűrőképességem az ottaniakénál. Akkor pedig kimondottan a feldurranás kerülgetett, amikor keddi napon, a hivatalosan megjelölt 18 órás zárási időpont előtt 12 perccel már lakatra zárva találtuk a méltán európai hírű könyvtárat és múzeumot, a Teleki Tékát. Pedig mi mindent el nem követtem, hogy a jól sikerült parajdi és szovátai kirándulásból adódó időbeli csúszást legalább némiképp csökkentsem! Tudom, a 12 perc legfeljebb néhány, mély levegővételre lett volna elég, és mégis. Csalódottságomat jócskán fokozta, hogy csöngetésre egy finoman szólva is marcona külsejű alak nyitotta résnyire a kaput, majd félreértésre okot sem adva, egyértelmű kézmozdulatokkal adta tudtunkra, hogy — tűnjünk el. Más kérdés, hogy ilyen helyen — ha már idő előtt lakatolnak — illő lenne olyasvalakit posztoltatni, aki magyarul vagy németül képes alapinformációkat, netán érdemi választ adni, például az idő előtti zárás tengernyi okainak egyi- két-másikát közölni... Tudom, a hazai múzeumoknál sincs minden rendben, azokról is lehetne mit elmondani-kritizálni. Én viszont most a marosvásárhelyi — és általában az erdélyi — visszásságok miatt dohogok, mert oda tényleg nem mindennap jut el az emberfia. Lehet, hogy nem is kell nekem olyan gyakran ott forgolódnom? A határnál visszafelé jövet mindenesetre ilyen benyomásokat is szereztem, amelyek akarva-akaratla- nul is, de ebbe az irányba befolyásoltak. Kifelé menet például semmiféle információt nem kaptunk bizonyos benzinadófizetési kötelezettségről. Borsnál azután jött a villámcsapásszerű kérdés: van-e pénzem? Ha van, mehetek, ha nincs, maradok. „Mennyit kér. mindent kifizetek”, válaszoltam a román hivatalos személynek, aki 21 ezer 500 lejben jelölte meg a bűvös, a szabadulást jelentő összeget. A helyi pénzváltóban jött a következő hideg zuhany. A külöldiekkel való kommunikálást is feltételező munkakört ellátó hölgy kizárólag románul, de annál hangosabban, kézzel-lábbal hadonászva közölte, hogy a váltás alapját forint nem képezheti. Erre svéd koronát ajánlottam, mire még hangosabban jött a muto- gatós válasz: schilling, márka vagy dollár, punktum, semmi más nem kell! Pillanatok alatt minden gond, nehézség, kellemetlenség tudatom rejtett zugaiba csúszott hátra, hogy a legújabb, s egyben legmarkánsabb információ mondandóját igyekezhessen) felfogni, értelmezni. Mert azt is nehezen értettem meg, hogy a románnál mindenképpen jóval erősebb magyar gazdaság hivatalos fizetőeszközét, a forintot nem váltják. Azt viszont a mai napig is képtelen vagyok felfogni, hogy az európai jólét egyik szimbólumaként számon tartott Svédország valutája miért nem jöhet szóba a kőkeménynek még a legjobb indulattal sem értékelhető román nemzeti pénzeszköz ellenértékeként? Aki netán tudja az érdemi választ, kérem, értesítsen! Addig is maradok tisztelettel: (Jocha Károly)
