Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-04 / 128. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZAG 1993. JUNIUS 4.. PENTER Beszélgetés Zacsek Gyula országgyűlési képviselővel Még a frakció tagja vagyok A Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciója június 1-jei ülésén titkos szavazással kizárta soraiból Csurka István, Zacsek Gyula, Király B. Izabella, Balás István, Elek István és Debreczeni József képviselőket. Zacsek Gyulát, az MDF elnök­ségi tagját a döntés indokairól és körülményeiről kérdeztük. Az MDF Megyei Választmánya elnöke szerint Az országos gyűlés összehívása veszélyes lenne Hogyan vélekedik az MDF-en belüli fejleményekről a párt Pest Megyei Választmánya, szükségesnek tartják-e rendkí­vüli országos gyűlés összehívását? Milyen álláspontot kép­viselnek a hétvégi MDF Országos Választmány ülésén a megye képviselői? — kérdeztük dr. Hoppál Endrét, a me­gyei választmány elnökét. — A testület május 26-án ülé­— Ami kedd éjszaka tör­tént, voltaképpen „koncepci­ón kívüli” per volt. Az eredeti koncepcióban ugyanis csak Csutka István és én voltunk benne, aztán belekerült Balás István és Király B. Izabella, és teljesen szabadon választot­ta^ egy ügyrendi javaslat alapján a frakció a listára sza­vazta a két bajkeverőt is. Er­re, úgy látszik, nem volt felké­szülve a forgatókönyv írója, így ez a két liberális-álliberá- lis gyakorlatilag saját csapdá­jába esett, nem beszélve Ku­lin Ferencről, aki bevallottan maga volt a fő „rábeszélő” és forgatókönyvíró, aki a frakció­ülés végén bejelentette, hogy eszmetársait nem kívánja cser­benhagyni, felelősséget érez amiatt, hogy a dolgok így ala­kultak, és azonnali hatállyal lemondott frakcióelnökségi tagságáról. — Zacsek Gyula miért volt benne a forgatókönyvben, és a többiek miért nem? — Azt hiszem, hogy ezt el­sősorban a „szerzőktől” kelle­ne megtudni. Az ülésen Csur­ka Istvánnal szemben renge­teg, a korábbi háromnegyed évben elhangzott, kellően „megalapozott” alaptalan vá­dat hoztak fel. Ezek mind­mind a múlt év augusztus 20-án megjelent tanulmányán alapszanak. Arról gyorsan megfeledkeztek, hogy Debre­czeni József ezzel a cikkel és Csurka Istvánnal szemben mit követett el. Ugyanakkor sem Balás Istvánnal, sem Király B. Izabellával szemben sem­miféle vád nem hangzott el, úgy ahogy mondom: egyetlen egy sem! Senki nem foglalko­zott azzal, hogy netán az ő ki­zárásukat is meg kellene indo­kolni, avagy indokoltatni. Amikor aztán szavazni kel­lett, a listán szereplők közül mindenki kihúzatta, akit nem kívánt kizárni, egyébként együttesen szavaztak a listá­ról. Ami engem illet, velem szemben egyetlen vád fogal­mazódott meg, az, hogy meg­írtam a Soros-cikket. — Ezek alapján te lehet vonni a következtetést, hogy MDF-es képviselők ne publi­káljanak? — Ebből a szempontból Ki­rály B. Izabella abszolút ka­kukktojás, hiszen míg Balásra ráfogható, hogy együtt kezde­ményeztük — egy parlamenti interpelláción keresztül — a Soros György elleni vizsgála­tot, addig ellene még olyan vád sem állapítható meg. Nyu­godtan kijelenthetem, akár Csurka István és Balás István képviselőtársaim nevében is, hogy a magyar kormány „So- ros”-politikája és a mi. Soros­sal kapcsolatos tevékenysé­günk itt nagyon „Soros” ösz- szefüggésben vannak egymás­sal. — Megelőzte-e a végső dön­tést valamiféle vita, vagy min­den simán ment? — Vita egyáltalán nem volt, gyakorlatilag felkent elő­adók előadássorozata zajlott. Vitapartnerként egyikünk sem kívánt ebben részt venni, mert semmilyen vád nem volt megfogalmazva ellenünk. Szá­momra az a legmegdöbben­tőbb, hogy annyira koncentrál­tak a forgatókönyvre, hogy már olyan kis apróságokra sem figyeltek, mint például az ülés elején szokásos napi­rend megszavaztatása. Ma­gam nagyon fontosnak tartom a demokrácia megélésben, gyakorlatában azt, hogy ne csak a tartalomra, hanem a formára, a külsőségekre is odafigyeljünk, mert általában a külsőségeken keresztül le­het a tartalmat megítélni. — S most, a kizárás után hogyan tovább, hiszen Ön rá­adásul tagja az MDF elnöksé­gének is? — Magam, 24 órával az ülés után még mindig, mint a frakció tagja nyilatkozom, mert senki nem állíthatja, hogy én a feltett kérdésre vála­szoltam volna, s azt mondtam volna, hogy elfogadom a dön­tést és önként lemondok, vagy nem fogadom el és nem mondok le. Tehát semmiféle választ nem adtam, hanem egy kérdést tettem föl Kónya Imrének: Azoknak, akik nin­csenek jelen — és engem leg­főképp Debreczeni és Elek ügye érdekelt — mennyi ide­jük van arra, hogy erre a kér­désre választ adjanak? Hiszen az is elképzelhető lett volna, hogy mi négyen válaszolunk, és Élekék meg mondjuk csak egy év múlva válaszolnak... Ugyanis semmiféle pressziót nem gyakorolhattak volna rá­juk, hogy a frakció döntése alapján ők 24 órán belül, vagy két napon belül, vagy akár azonnal válaszoljanak. Miután erre a kérdésemre nem kaptam választ, ily mó­don én nem nyilatkoztam, te­hát jelenleg még az MDF frak­ciójának a tagja vagyok. — A frakcióülést követően a Magyar Igazság nemzetpoli­tikai csoport tagjai megbeszé­lést folytattak. Miről esett itt szó?-—A • frakcióülésen Antal! József megemlítette, hogy eb­ben a csoportban is vannak III/III-asok, annak ellenére, hogy a csoport alakulásakor mindenki kijelentette, hogy sem az MSZMP-nek nem volt tagja, és nem szerepel a III/ Ill-asok listáján sem. Ily mó­don olyasmivel vádolta meg Antall a 29 képviselőt, amely vád ezek után kötelezni fogja őt arra, hogy bizonyítson. Ad­dig, amíg ez meg nem törté­nik vádnak tekintjük az állítást Mocsonoky Gábor sezett. Éppen a hétvégi orszá­gos választmányra próbál­tunk felkészülni: egységes vé­leményt azonban nem tud­tunk kialakítani, ezért nem adtunk ki állásfoglalást, mi­ként tették azt a többiek. Ezen aligha lehet csodálkoz­ni, hiszen 44-fős megyei vá­lasztmányunk összetételét te­kintve „leképezi” az országos felállást. Benne van Katona Tamás, Kulin Ferenc, Kónya Imre, Bogárát Zoltán, de Ki­rály B. Izabella és Réti Mik­lós vagy Roszik Gábor is, hogy csak néhányukat említ­sem. A nálunk lezajló viták rendszerint országos szinten is azonnal megjelennek. Május végén tagjaink egyöntetűen az egység meg­őrzését szerették volna, noha véleményük széles skálán mozgott. Akkor többen felve­tették, hogy ennek az ügynek semmiképpen sem szabad úgy lezárulnia, hogy az a libe­rális szárny győzelmének le­gyen tekinthető. A választ­mány megfogalmazta azt az elvárását, hogy ne legyenek kizárások, hanem egyezteté­sek után Csurkáéknak fel kell kínálni a kiválás lehetőségét. '—Az események másképp alakultak... — Igen, a mi szándékunk pedig ma már a vágyálmok körébe tartozik. Bármilyen furcsa, én mégis úgy vélem, hogy a helyzet a nyugalom és a stabilitás irányába mutat, mert a tagságnak erre mutat­kozik igénye. A frakcióból való kizárásokat a tagság tu­domásul veszi, Csurka pedig nyilván eljut odáig, hogy le­vonva a konzekvenciát, kivá­lik, de támogatja az MDF-et és a koalíciót. Túl vagyunk bizonyos dolgokon: azok után az országos gyűlés ösz- szehívása egyenesen életve­szélyes lenne. Ott felvetődhet­nének például a vagyonme­gosztásra vonatkozó kérdé­sek. Ebben Antall József ál­láspontja egyértelmű: alig hi­szem, hogy Csurka István megváltozna: azaz folytatód­nának a fölösleges szócsaták, elmélyülne a vita. Alapszabá­lyunk szerint egyébként is 60 nap kell az előkészítéshez, miköközben a helyzet órán­ként változik. Két nappal ez­előtt még én sem nyilatkoz­tam volna, ám az ismert dön­tések keresztülhúztak minden számítást. Most csak akkor lenne értelme egy országos gyűlésnek, ha Antall József­nek lenne reális alternatívája, ha jelentkezett volna valaki a nagy egyéniségek — például Für Lajos, Lezsák Sándor — közül. Erről azonban nincs szó. — Tapasztalatai szerint kit támogat a tagság? — Semmiképpen sem sze­retné vállalni Csurka István kizárását, az a lelkűnknek, eszünknek is ártana, ezért len­ne jobb a békés kiválás. A ki­válás, nem pedig válás, aho­vá ketten ketlenek. Úgy vé­lem, látom: a tagság egyhar- mada támogatja Csurkát. Egy vagy két szervezetünk jelezte a nyolcvankettőből, hogy kö­vetik Csurkát a Magyar Úton, amennyiben úgy alakul­nak a dolgok. Sok függhet az érzelmektől: ha kizárják a pártból, többen szimpatizál­nak vele. (tóth) Megalakul a liberális frakció? Egyenlőre csak ketten vannak... Feltehetően az elkövetkező napokban, illetve hetekben összeállhat az a csapat — ez leg­alább tíz főt jelent —, amelyikkel a napokban az MDF parlamenti frakcióból kivált két kép­viselő, Debreczeni József és Elek István létre­hozhatja új képviselői csoportját, a liberális frakciót — válaszolta kérdésünkre Kulin Fe­renc Pest megyei képviselő, a frakció elnöksé­gének tagja. — Nagyon örvendetes fejleménynek tartom azt, hogy a jelenlegi parlamenti helyzet alapján feltételezhető egy liberális frakció megalakulá­sa. Természetesen jobban örültem volna, ha a két képviselő, Debreczeni József és Elek István bennt maradnak az MDF parlamenti csoportjá­ban. Ugyanakkor ez az út, amelyen ők elindul­tak nem túlbecsülve, de feltétlenül pozitív példa­mutató is lehet: azzal elsősorban, hogy ők im­már az MDF parlamenti frakcióján kívülről tá­mogatják a kormány politikáját, azaz erősítik a kabinet mellett voksolókat. Emellett a kizárás ténye már önmagában is kikristályosodási pon­tot jelez a parlamenten belül: lehetőséget teremt arra, hogy a jelenlegi frakción belül többen is csatlakozzanak Debreczenihez és Elekhez. — Tettek-e már mások is efféle „szándék- nyilatkozatot? — Még nagyon friss a kizárás ügye, így csak az elkövetkező napokban, hetekben vár­ható, hogy feláll az a legalább tíz főnyi cso­port, amelyik önálló frakcióként jegyeztetheti be magát a Tisztelt Házba. — Hol lesz a helye az új frakciónak? — Ez elsősorban technikai kérdés. De min­denképpen rosszindulatú az a beállítás, mely­ben az MDF padsorait egy kacskaringós vonal­lal három részre osztotta a minapi Egyenleg­tudósítás. Itt és most nem pártszakadásról van szó! A tudósítás pedig ezt sugallta. Mindössze két képviselő kiválásáról, illetve a közeljövő­ben néhány, tíz-tizenkét társuk csatlakozásá­ról lehet beszélni. Ez pedig ellentétben a TV 2-n látott elnagyolt törésvonallal, csak egy kis töredékét érinti a százhatvan fős MDF parla­menti képviselőcsoportnak.- mé ­VÉLEMÉNY Mitől boldog a nemzet? Még a télen hangzott el a tévében a kö­vetkező kijelentés: „Boldog az a nem­zet, amelyiknek vállalható történelme van.” Azonnal fölkaptam a fejem, mert e mondat magában hordozza azt a véle­ményt is, hogy a mi történelmünk nem ilyen. Vagyis nem vállalható. Pedig va­lójában nincs vállalható és nem vállalha­tó történelem. A történelem olyan, mint a vagyon vagy az adósság. Eleink hal­mozzák föl, de mi vesszük hasznát, vagy szenvedjük kárát. Tisztességes utó­dok okosan élnek az örökül kapott ja­vakkal, illetve igyekeznek rendesen visz- szafizetni a kölcsönt. A történelmet emberek csinálják. Olyan isJ Jó és rossz váltakozik benne, egyszer a sikerből, máskor a kudarcból van több. Aztán sok függ a földrajzi helyzettől meg a körülményeitől is. Amit ma mi, illet­ve a politikusok csinálunk-csinálnak, holnap már történelem lesz. Te­hát a ma történelméért mi vagyunk felelősek. Abban egyet is értünk, hogy igen, a miniszterelnök, a pártvezér, a képviselő, a közéleti em­ber. De hogyan lehetek felelős én, a kisember, a nemzet egy tízmillio­mod része? Úgy, hogy az én meg a te, meg az ő felelőssége összeadó­dik, s ha például 1994-ben ötmillió ember a Munkáspárttá retusált MSZMP-re szavaz, akkor az ötmillió egyes szavazat meghatározó erővé összegződik, s visszatér a múlt. Demokráciában tehát minden szavazópolgár felelős azért, ami az országban történik. Akkor is, ha nem csinál semmit, azaz még szavazni sem megy el. Miként tette ama passzív 60 százalék, amely negligálta a tb-választásokat. Mert a passzivitásával döntő szerephez juttatta azt a szakszervezeti szövetsé­get (az MSZOSZ-t), amely negyven évig asszisztált az országot tönk­retevő, eladósító kommunista pártnak (a mindenkori főtitkár tagja volt a párt Politikai Bizottságának!), s túlmunkába, munkaversenybe, kommunista szombatokba hajszolta a magyar népet. A vállalható történelem tehát badarság, hisz a régmúltról nem tehe­tünk, a közelmúltban meg tévedhettünk. S ennek veszélye a jövőben is fennáll. Minden nép történelmében vannak pozitív és negatív ese­mények, korszakok, és nem lehet csak a jóval azonosulni. Vajon olyan büszkék lehetnek a spanyolok Amerika őslakosságának kiirtá­sáért, az Egyesült Államok népei a XIX. századi rabszolgatartásért, a németek a Holocaustért vagy a gyarmatosító nációk a meghódított or­szágok és népek kiszipolyozásáért? A ma élő ember számára azon­ban az a fontos, hogy ma mit tesznek az egyes államok. Ez érvényes ránk is! Mitől boldog hát egy nemzet? Attól, hogy teljesíti feladatát. Hogy tevékenyen részt vesz az ország gazdasági, kulturális és politikai éle­tében egyaránt. Mert ettől lesz bizonyos a kenyere, ettől lesz biztos és egyre szebb, egyre tartalmasabb az élete, s ettől érezheti magát biz­tonságban, mert nem mások döntenek róla, nem idegen erők határoz­zák meg a jövőjét. Ehhez a gazdaságban folyamatosan és rendesen végzett munka, kulturális téren tanulás, szakmai, technikai felzárkó­zás, a politikában pedig aktív részvétet, vagy a hivatásos politikusok folyamatos ellenőrzése szükségeltetik. Semmit sem szabad másokra hagyni, csak akkor, ha bizonyosak vagyunk afelől, hogy más jobban, nagyobb felelősséggel tudja elvégezni azt a tennivalót. Könnyen lehet persze, hogy nem találunk olyan szervezetet a poli­tikai térségeken, amellyel azonosulni tudnánk. Gondoljunk azonban két dologra: 1. mi is itt éltünk, tehát mi is magunkban hordozzuk a kommunista kurzus minden negatív hatását, tehát könnyen tévedhe­tünk valaminek a megítélésében; 2. azok, akik az egyes demokrati­kus pártokban tevékenykednek, azok sem mentesek a múlt negatív következményeitől. És akkor még nem is szóltunk egy harmadik problémáról. Arról, hogy ha egy marxista—leninista—ateista párt cégtábláját átfestik demokratikus szocialistára, de tagsága, sőt vezető­sége is a régi emberekből kerül ki, attól még nem válik nyugati érte­lemben vett szociáldemokratává. Ha nincs minden igényünket kielégítő politikai szervezet, párt a mezőnyben, akkor válasszuk azt, amelynek a programja legjobban megközelíti a mi ideáinkat, s amelynek vezetői nem köpönyegforga­tó „demokraták”, hanem tiszta múltú politikusok. Minél többen ál­lunk az ilyen párt és az ilyen politikusok mögé. annál jobban tudjuk segíteni őket a következetes, egyre javuló munkában. Mert minél na­gyobb egy párt támogatottsága, annál nyugodtabban tevékenykedhet. Végül: Csak boldog nemzet fiai lehetnek boldogok. Sikeres, gaz­dag egyénileg is lehet bárki. A pénz azonban nem tudja pótolni az ott­hon melegét. A csak gazdag ország nem okvetlen megelégedett, de egy boldog nemzet bizonyára gazdag is, mert a kiegyensúlyozott élet­nél nincs nagyobb kincs. A kiegyensúlyozottság alapja pedig a. fele­lős élet! (Török Bálint)

Next

/
Oldalképek
Tartalom