Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-29 / 149. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993., JÚNIUS 29., KEDD 13 Gratuláció Tisztelt Főszerkesztő Úr! Örömmel értesültünk arról, hogy az Ön által vezetett Pest Megyei Hírlap és annak szerkesztői kollektívája elnyerte a Magyar Újságírók Közösségének Petőfi Sándor Sajtószabadság díját. A megérdemelt díjhoz magam és a Budapesti Határforgalmi Igazgatóság teljes személyi állománya nevében gratulálok! Kívánok Önnek és munkatársainak további sikeres és eredményes tevékenységet! Rigó Károly ezredes Budapesti Határforgalmi Igazgatóság igazgatója Hányás vagy? III/III-as! Feltehetően! A rendszerváltoztatás után ugyanis két alapvető hibát követtem el. Egyrészt nem vettem meg azt a terepszínű ruhát, amellyel beolvadhatnék észrevétlenül a síkba, és szükség esetén akár laposkúszásban is közlekedhetnék feletteseim vagy embertársaim körében, s úgy táncolnék, ahogy ők fütyülnek. Nem érdem továbbá az sem, hogy nyitott szemmel és füllel járok, magyarul látok és hallok. Tehát a kartonom előbb vagy utóbb előkerül! Persze be kell vallanom valamit: én csak példálózom egyes szám első személyben. mert egyébként egy senki vagyok. Úgy egy a tízmillióból. Szóval ha ügyesebb meg okosabb vagyok, a kartonom sose kerül elő. Lehetnék fontos ember a politikában, parlamenti képviselő, dolgozhatnék az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság területén, vagy a pénzvilágban, lehetnék dúsgazdag, megbecsült vállalkozó. De lehetnék még korrupt is, csaló is, meg ügyeskedő. Bármi lehetnék, csak fecsegő nem! Ez baj, nagy baj! Az ellenzék más! Mondhat bármit, pocskondiázhatja a fennálló rendet, a kormányt, büntetlenül megteheti. Az ő III/III- as múltja nemigen kerül terítékre. De aki lojális a kormányhoz, a magyarság elkötelezettje, és tenni is akar valamit a felemelkedés érdekében, de ugyanakkor bírálattal illeti kormányát a jobbítás szándékával, azzal köny- nyen megeshet, hogy a pincék, a rácsok, a bekódolt zárak közül, azaz mögül kiké- redzkedik a kartonja. Kiderül az illetőről hamarosan, hogy titkosügynök volt, és most már viselje is szégyenfoltját. Úgy kell neki! Maradt volna csendben! Úgy tűnik, hogy napjainkban a fegyelmezés legújabb, talán legkorszerűbb eszköze az a bizonyos poros, elsárgult lapocska lett. Korábban ezek az akták nem akartak előkerülni, még a tömeggyilkosok esetében sem. Valószínűleg ezek a lapok vannak legalulra rakva, következésképpen előbb a tetejéről kell leszedni és feldolgozni az aktákat. Az egyszerűtől kell haladni a bonyolult felé. A „piti alakok” feldolgozása után alighanem meg is áll, mert sok munkát meg odafigyelést érdemel. Meg hát arra se pénz, se ember nincs! így néz hát ki az én felfogásom szerint a III/III. Van is, meg nincs is! Mint a mesében: hol volt, hol nem volt?! Vedres Józsefné Budapest HISTÓRIA Egy bécsi polgár kalandos (Részlet az Útikalandok a régi Magyarországon A. Joseph Krickel bécsi polgár 1827-ben zarándokúira indult Jeruzsálembe. Az út nagy részét gyalog tette meg Magyarországon át Bukarestig. Az orosz—török háború kitörése miatt onnét nem jutott tovább. Bukarestből Horvátországon, Felső-Olaszországon, Tirolon át megint csak gyalog tért vissza Bécsbe. Erről a balsikerű utazásról írta naplóját Gyalogszerrel végig az Osztrák Államok nagyobb részén, az 1827-es, 1828-as években, 1829. május végéig címen adta ki. Hűvös reggelen hagytam el Esztergomot, hogy megtekintsem Visegrád érdekes romjait, s aztán a Dunán átkelve, Vácon keresztül eljussak Pestre. Esztergom után még pompásabb a vidék. Termékeny dombok, magas, erdős hegyekkel körülvéve, s köztük a fenséges Duna, amely itt igen mély, hatalmas hullámokat vet, és zúgva hömpölyög tova. Marót- nák eltávolodik az úttól, később azonban, szűk mederbe szorítva, újra találkozunk vele. Marót nagy község, szép templommal. Éppen ünnepkor mentem át rajta. Szép látványt nyújtottak a fiatal legények, magyar viseletben, széles kalapban, bő gatyában. A férfiak közt sok a jó alakú, a nők iránt azonban a természet, úgy látszik, nem volt bőkezű. Legtöbbjük semmitmondó, kifejezéstelen, széles arcú. S viseletűk még* inkább elcsúfítja őket. Nekem legalábbis nem tetszik, ha a fehérnép esetlen csizmában jár az utcán. Ezen a vidéken a parasztoknak egyik kedvenc eledele a kukorica. Széles táblák vannak bevetve ezzel a növénnyel. Az utat szegélyező táj továbbra is szép, aminek annál is inkább örültem, mert Bécs óta idáig kevés szép vidéket láttam. Az unalmas, sík alföld nagyon kifárasztja a szemet. Marót község közelében van egy kőbánya, melynek anyagát az esztergomi templomépítéshez használják. A község kocsmájában mulatságból triviális képekkel firkálták teli a falakat. A zsidókat bizonyára nem derítik jókedvre ezek a mázolmá- nyok. Az egyiken például disznón lovagol egy zsidó, a másikon pénzzel etetik, a harmadikon szakállát tépde- sik stb. Akadnak itt „naturalista muzsikusok” (muzsikusok, akik egyetlen nótát sem ismernek jól), akik közt egyedül a cimbalmos keltette fel érdeklődésemet ügyességével, kellemes játékával. Marótot elhagyva, tovább gyönyörködtem a természetben. Ki írhatná le meglepetésemet, amikor Dömsöd után, egy hegyszorosból kibukkanva, hirtelen elém tárult a legszebb vidék, amit Magyarországon láttam? Előttem állt Visegrád, királyi romjaival egy közel ezerkétszáz méter magas hegycsúcson. Jobbra szép, termékeny földek és szőlők, balra a Duna, partján a barátságos, szépen épült Nagymaros; mögötte erdős hegyek .-magasodnak. Nem tudtam ellenállni a fenséges romok kísértésének, egy polgár házánál nyomban leraktam batyumat, gyalogutam legnehezebb terhét, és indultam, fel a hegynek, a magyar királyok híres lakóházának megtekintésére... Alig hagytam el reggel az ágyat, meglepetésemre, kellemes látogatókat fogadtam: két pesti polgárt, aki felajánlotta kocsiját, ha visszamegyek velük Vácra, ahonnan ők egyenesen Pestre, a virágzó kereskedő-városba térnek vissza. Az ajánlatot elfogadtam, újból láttam Vácot, és élveztem az utat a két pesti polgár: Fett és Reuter társaságában... Este tíz órakor érkeztünk Pestre. A barátságos Fett úr szállást adott szerény lakásában, s megígérte, hogy másnap elsorol majd néhány érdekes látnivalót nekem. A szoba, amelyben aludtam, kicsiny volt ugyan, reggel mégis vidáman ébredtem — az első reggel ebben az egyre szépülő kereskedő- városban. Mivel Pestről olyan gyakran és olyan jól írtak már más utazók, útinaplóm olvasóit nem terhelem az utcák és terek stb. hosszadalmas leírásával, a velem történtekből csupán az érdekes dolgokat foglalom egybe, minden mást csak röviden említek meg. Ha minden ajánlólevelemmel olyan szomorúan pórul jártam volna, mint ahogyan azzal, amely L. nagykereskedőnek volt címezve, sötét jövő állott volna előttem, szegény vándor előtt. Üzleti irodájában kerestem fel ezt az urat. Hidegen, fagyosan fogadott. Elolvasta a levelet, amelyet én egy tekintélyes nemes úrtól kaptam, hosz- szan végignézett rajtam, majd újra végigolvasta a levelet, miközben a fejét ingatta: kételkedett az útlevelemben, nem hitte, hogy én az vagyok, .aki az útlevélben szerepel. Végül megkérdezte, mit akarok? Mindez elég volt nekem ahhoz, hogy válasz nélkül otthagyjam L. urat, akinek egész magatartása nem árult el sem értelmet, sem emberséget, amit pedig osztályabeliektől megszoktam, olyanoktól, akik emberbarát módjára viselkedtek, s nemcsak az egyszeregyet zárták a szívükbe... A Várban nagy pompával ma ünnepelték Szent István napját. Buda egész papsága, a környékbeliek, sok magyar mágnás, a céhek: az asztalosok, a cipészek, a szabók, a lakatosok, a kőművesek stb. céhe, díszes menetben vonult az István-temp- lomhoz. Szép, ezüst ládában vitték Szent István jobb kezét, amelyet az ünnepre egybegyűltek sorra megcsókoltak. Hogy emeljék az ünnep fényét, amellyel a magyarok első királyuknak, Szent Istvánnak s számtalan jótéteményeinek emlékét tisztelik (ő volt, aki hazájában lerakta a keresztény vallás alapjait), a nemrég elkészült lóvasút pró- baútját is megrendezték. A vasút sok ezer embernek könnyíti meg az utat, s alkalmas nagyobb transzportok szállítására is. Vas-síneken jár, melyek fatalpakhoz vannak erősítve, magas, földbe vert cölöpök között; a kocsik kerekei vastengelyeken mozognak, és mozgásuk olyan könnyű, a leküzdendő ellenállás oly csekély, hogy egy ló 240 mázsát is elhúz rajta. Az ünnepen használt hat kocsit a Pesttől egy óra járásra levő kőbányában rakták meg a következőképp: az elsőbe beraktak 570 cserepet, a másodikba 40 mázsa épületkövet, a harmadikba négy hordó bort, a negyedikbe 40 mázsa faanyagot, az ötödikbe 79 pozsonyi mérőzabot, a hatodikba 40 mázsa gyapjút. Mindezt a hat kocsit, összesen háromszáz mázsa teherrel, minden nagyobb megerőltetés nélkül, csupán egyetlen ló húzta. A látvány nemcsak rám, hanem a több ezer főnyi nézőseregre is a meglepetés erejével hatott. A hetedik, üres kocsiba beszállt a királyi fenség, a nádor és az építésvezető, és beutaztak vele a városba... Ezek a fürdők, melyeknek Nyílt levél a metró ~ illetékeseinek Hét év után a fiam német élettársával hazalátogatott Magyarországra. 1993. június 7-étől 12-éig Budapesten időztek. A Taverna szállóban szálltak meg. Az utolsó napon, 12-én a metróval utaztak. A Deák térnél, a szokásokat nem ismerve, nem kezeltek jegyet. A jegykezelésnél haladtak még csak át, amikor egy ellenőrnő útjukat állta. Hiába mutatták, hogy a másik vonalon volt jegyük, ordítozva az útlevelüket követelte. 1200 forintra bírságolta őket, amiről „elfelejtett” nyugtát adni. Itt tehát nem potyautazásról volt szó, csupán a tájékozatlanságról. Akinek van szállodára valutája, az nem 38 forintot akar megspórolni. Itt nem az 1200 forint kifizetéséről van szó, hanem a minősíthetetlen hangnemről, amit illene a BKV-nál is megszüntetni, a hiányzó nyugtáról már nem is beszélve. Gyanús, hogy ez az összeg nem került a metró pénztárába. Június 22-én telefonon panaszt tettem Kádár S. u. 9—11-ben dolgozó Babay Károlynál, az ellenőrök vezetőjénél, de elzárkózott a kivizsgálástól. A metrónak, úgy látszik, közömbös, hogy ez az összeg megjelenik-e a számláján vagy sem. Az incidens június 12-én 15—16 óra között történt a Deák téri metróállomáson, könnyű kivizsgálni, ki volt ott szolgálatban mint ellenőr az adott időpontban. Szőke Gergelyné Szentes utazása című könyvből) forrásai Budán fakadnak, régóta híresek: öt fürdő, valamennyi a Krisztinavárosban, köztük a császárfürdő, a rácfürdő és a Spring-Brucks Blocksbad. A rácfürdőben csak medencében lehet fürödni. A Blocksbad a legforróbb vizű: 30 Réaumur-fok. erősen kénes szagú s igen frissítő, erősítő, gyógyító hatású. Midőn a fürdőt elhagytam, találkoztam Lászlóné- val, ezzel az igen művelt, szép asszonnyal, aki vendégül hívott. Nála abban a szerencsében részesültem, hogy megismerkedtem Dittellel, a híres asztronómussal, aki csillagnézésre invitált a Blockbergre. Lászlóné a Rácvárosban lakik, ahol a fürdőn és a szép görög katolikus templomon kívül semmi érdemes látnivaló nem akad. Megkezdődött a vásár Pesten. S e látvány meggyőzött arról, hogy valóban jelentős kereskedő-városban vagyok. Az osztrák császári birodalom valamennyi nemzetiségéből való emberek népesítették be a szép utcákat és a nagy tereket. Egészen elkábított az egyszerű magyarok szüntelen ordítozása, amint lovaikat hajkurászták és nehéz áruikkal le- és felrakodtak... Szentendre királyi birtok Szentendréről a legkorábbi írásos forrás a 12. századból emlékezik meg. 1146-ban készítette végrendeletét Fulco (Forco) klerikus, aki egyike a legrégebbi, névről ismert magyarországi értelmiségieknek. A magát vendégnek, hospesnek — külföldről jött magyar földre — nevező Fuko végrendeletét 11. Géza király Szentendrén, a püspöki kúriában erősítette meg, ebből ismert, hogy a település a veszprémi püspök birtoka volt. Jogállása csak a 14. században változott, Károly Róbert király 1318-ban ugyanis elcserélte a falut a püspökkel néhány Zala megyei birtokért Az uralkodó 1318. június 29-én állította ki oklevelét melyben „villa Sancti A«dree”-t(Szentendre falut) mindazokkal az adókkal együtt, melyeket az itt készített hajók és szekerek után kellett fizetni, a Kecskeszigetet a Tana nevű halászóhellyel, valamint a Rusd (a mai Szentendrei-sziget középkori neve) szigetén lévő váci révtől délre elterülő földeket „elveszi a veszprémi püspökségtől és a visegrádi várhoz csatolja. A püspökség kárpótlásként Herend, Tagyon és Névig birtokokat kapja”. A király mint földesúr szentendrei alattvalóinak vámmentességet biztosított Buda és Esztergom között, ezt a rendelkezést azonban két évvel később visszavonta. Az oklevél szövegéből az is kikövetkeztethető, hogy Szentendrén nemcsak mezőgazdaságból éltek az emberek, hanem viszonylag fejlett kézművesség is volt. Pogány György
