Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-18 / 140. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JUNIUS 18., PENTEK 13 Mi lesz a pomázi községtörténeti gyűjteménnyel? Pomázon, a Kossuth Lajos utca 48. szám alatti ház falán sze- rény tábla hirdeti, hogy itt található a községtörténeti gyűjtemény. Láthatunk itt hajdani szerb és német lakást korabeli bútorokkal, de megtekinthetünk itt számos igen jelentős régészeti leletet is. Az udvaron (amely igen rendezetlen, elhanyagolt állapotban van) egy másik épület is áll, amely jelenleg elköltözik. A megüresedett épület további hasznosításáról több hír forog közszájon. Az egyik szerint az épületet lebontják, a helyén és az udvar többi részén autóparkolót létesítenek... A másik, szóbeszéd tárgyát képező tervezet szerint a felújított épületben nemzetiségi klubhelyiséget vagy vendégházat alakítanának ki, ahol az: ide látogató (testvérvárosi és kitelepített) németek töltenék napjaikat. Szóba került még ég tudja hány hasznosítási lehetőség, csak egy elképzelés, kívánság húzódik meg szerényen, csendesen a hangosan kérkedő tervek között: egy pomázi helytörténeti múzeum létesítése. A Magyar Nemzeti Múzeum, a Szentendrei Ferenczy Múzeum számos pomázról származó régészeti leletet őriz, amelyeket, vagy azok egyes jellemző darabjait (a kapott tájékoztatásom szerint) kihelyeznének községünkbe, ha a szakszerű kezelés és a biztonságos tárolás megoldott volna. A szakszerűséggel nem lehet gond, hiszen Laszlovszky József régész, községünk lakója, aki vállalkozik a múzeum irányítására, garanciát jelent erre. Nem tagadják meg segítségüket (mint már annyiszor) a Ferenczy Múzeum régészei sem. A biztonságos őrzés, tárolás viszonylag szerény ráfordítással megoldható. Ez a ráfordítás jóval kisebb összeget igényel, mint bármely közszájon forgó variáció megvalósítása. Helyi múzeum a közoktatásban, közművelődésben is igen fontos lenne, hiszen az érdeklődők olyan tárgyakat láthatnának, amelyeket (a drága közlekedési költségek miatt) nem biztos, hogy jelenlegi tárolási helyükön megtekinthetnének. A múzeum vázlatos tervének elkészítésére a Pomáz Barátai Társaság felkérte a polgármesteri hivatalban dolgozó Mózes Károly építészmérnök urat, aki ezt díjmentesen el is vállalta, és elkészíti a megvalósítás költségvetését is. A Pomáz Barátai Társaság úgy látja, hogy egy helyi múzeum megvalósítása sokkal fontosabb lenne, mint bármelyik elképzelésé. Talán az is helyénvaló volna, ha a község vezetői ezt a kérdést előzetesen valamilyen formában a lakossággal is megbeszélnék. Mi, pomáziak, bízunk abban, hogy községünk lakói a múzeum megvalósítását minden fórumon támogatni fogják, és ezzel a kérdéssel községünk vezetői is egyet fognak érteni. Talán még annyit jegyeznék meg, hogy pomázi múzeum létesítését a Pilis-vidék nagy kutatója, Sashegyi Sándor is javasolta, már 1938-ban. A háborús időszak miatt erre sajnos nem kerülhetett sor. Balogh Gyula Pomáz Hithamisítók § Napjainkban erőteljesen fellángolt a szekták — bocsánat! másként gondolkodó istenhívők — körüli vita. Liberálisaink védőszárnyaik alá vették őket. Hogy miért? Mivel az ateizmus tűzzel-vassal való terjesztése egyelőre nem aktuális, így látják legegyszerűbbnek a történelmi egyházak bomlasztását. Mi bajom a szektákkal? Egyáltalán nem az, hogy más formát találtak Istenhez való közeledésre, hogy másként imádkoznak, mások a szertartásaik. Ez minden embernek szíve joga, hiszen Isten szabadnak teremtett bennünket. Azzal viszont már közelről se vagyok kibékülve, hogy az Evangélium szellemétől idegen, gyakran emberellenes tanításokat adnak el vallásos köntösbe csomagolva. Jó példa volt erre a múltkori tragédia, amikor egy elmebeteg szektavezér gyerekek tömegeit tette a tűz martalékává. Itthoni példa is van rá. Egy „Istenhez megtért” volt pártfunkcionárius gyerekeket rabolt el otthonról, lázított a szüleik ellen, hogy fanatizmusukat kihasználva kemény pénzt tegyen zsebre. E példák is jól mutatják, hogy ezeket az embereket egyáltalán nem Isten, hanem nagyon is földi dolgok mozgatják: a pénz, a siker, a hatalom. Egyszóval mindaz, ami Krisztus egyházától a legtávolabb áll. Van még egy veszélye a dolognak. A vallásnak még ma is megrögzött ellenfeleit önigazolásra készteti. Mivel nem tudnak különbséget tenni a valódi és az álcázott hitélet között, azt mondják: „Lám, ilyen a vallásos ember”! A szörnyű, hogy a nagy liberális másságtisztelet nevében mindezeket el kell tűrni, sőt egyesek szerint még pénzzel is támogatni kellene. Aki azt mondja, hogy egy százfős csoportosulást ugyanúgy dotálni kell, mint egy kétezer éve létező és ható egyházat, annak az arányérzékével súlyos problémák vannak. Napjainkban a hamisított árukat: órákat, kazettákat elkobozzák. Kérdem én: a hithamisítóknak mi jár? Földes György Nagykőrös Elnézést... Az Üllőn, 1991. szeptember 28-án megtartott földrendezési nagygyűlésen nyilvánosan felszólaltam, és felszólalásomban el akartam számoltatni Dobrovitz József részvény- társasági elnök-igazgató urat azon „piszkos ügyek”-kel kapcsolatban, melyekbe ő — akkori tudomásom szerint — keveredett. Sajnos felszólalásom — mint azóta meggyőződtem — félretájékoztatásomon alapult. A történtek miatt Dobrovitz József úrtól ezúton is elnézést kérek. Hibásnak érzem magam annyiban, hogy egyes állításokat kritika, és anélkül fogadtam el, hogy azok helytállóságáról — lehetőségeimhez képest előzetesen meggyőződtem volna. A történtekből egy életre szóló tanulságot vontam le. Hiszem és remélem, hogy jelen soraimmal valamennyiünk megbékélését tudom szolgálni felzaklatott társadalmunkban. Horogh Zoltán FKGP Vecsési Szervezet elnöke HISTÓRIA Béla király jegyzője (Anonymus) A magyarok cselekedeteiről XIV. (Gesta Hungarorum) A bolgárok és macedónok népei Néhány napra rá Szovárd meg Kadocsa egész seregükkel együtt, magasra tartva jellel megjegyzett zászlójukat, átkeltek a Duna vizén, és elfoglalták Barancs várát, majd meg Szeredüc-vár alá vonultak. Mikor a bolgárok és macedónok népei ezt meghallották, erősen megijedtek tőlük. Erre annak a földnek lakosai mindvalahá- nyan elküldötték követeiket sok ajándékkal, hogy a földet hódolva felajánlják, és fiaikat kezesül átszolgáltassák nekik. Szovárd meg Kadocsa békére készen mind az ajándékokat, mind a kezeseket elfogadták, s őket, mint a saját népüket, békében elbocsátották. Maguk pedig továbblovagoltak túl a Vaszil-kapun. Fülöp király várát bevették, majd Kleopátra városáig az egész földet meghódították, s hatalmuk alatt tartottak mindent Durazzo városától egészen Rác-földig. Szovárd ugyanezen a földön vett magának feleséget, és az a nép, melyet most Csaba-ma- gyarjának mondanak, Szovárd vezér halála után Görögországban maradt. Mégpedig a görögök szerint azért mondták cso- bának, azaz ostoba népnek, mivel urának halála után nem volt kedve útra kelni, hogy hazájába visszatérjen. A magyar-rév Néhány nappal később Árpád vezér meg összes főemberei közös elhatározással, egyetértéssel és szabad akarattal kivonultak a szigetről, és tábort ütöttek Soroksáron túl a Rákos vizéig. S midőn látták, hogy mindenfelől bátorságban vannak, és senki sem bír nekik ellentállaní, átkeltek a Dunán. A révet, ahol az átkelést végrehajtották, Magyar-révnek nevezték el azért, mert a hét fejedelmi személy, akit hétmagyamak mondtak, ott hajózott át a Dunán. Mikor odaát voltak, tábort ütöttek a Duna mellett a felhévizekig. Ennek hallatára a Pannónia földjén lakó összes rómaiak futással biztosították életüket. Másnap pedig Árpád vezér meg minden főembere, Magyarország valamennyi vitézével együtt, bevonult Attila király városába. Ott látták a királyi palotákat — egyeseket földig romban, másokat nem —, és fölötte csodálták mindazt a kőépületet. Kimondhatatlanul felvidultak, mivel érdemesek lettek arra, hogy elfoglalják — még méghozzá háború nélkül — Attila király városát, kinek az ivadékából származott Árpád vezér. Ott lakomáztak mindennap nagy vígan Attila király palotájában, egymás mellett ülve. Mind ott szóltak szépen összezengve a kobzok meg a sípok a regösök valamennyi énekével együtt. Az ételt-italt a vezérnek meg a nemeseknek arany-, a közrendű- eknek meg a parasztoknak ezüstedényben hordták fel, mert hiszen a körülfekvő egyéb országok összes javát az Isten az ő kezükbe adta. Bőségesen és pompásan éltek valamennyi hozzájuk jött vendéggel egyetemben. Árpád vezér a vele mulatozó vendégeknek nagy földeket és birtokokat adományozott. Ennek hallatára még több vendég tódult hozzá, és ujjongva vele mulatott. Ekkor Árpád vezér meg övéi örömükben húsz napig maradtak Attila király városában. Közben majdném mindennap Magyarország vitézei valamennyien a vezér színe előtt, vértezett harci ménjükön ülve, pajzzsal meg lándzsával nagy tornát vívtak; másfelől az ifjak pedig pogány szokás szerint íjas-nyilas játékot játszottak. Ettől Árpád vezérnek nagy jó kedve támadt, s minden vitézének különféle ajándékokat adott: aranyat, ezüstöt meg egyéb jószágot is. Továbbá ugyanazon a helyen Kendnek, Koreán apjának földet adományozott Attila király városától a százhalomig és Gyó- gyig, fiának meg egy várat népe őrizetére. Koreán aztán ezt a várat a maga nevéről neveztette, s ez a név a mai napig sem merült feledésbe. Pannónia földje Árpád vezér pedig huszonegyed napra tanácsot tartván, felkerekedett Ecilburgból, hogy meghódítsa Pannónia földjét egészen a Dráva folyó- ig. Első nap a Duna mellett, a százhalom táján ütött tábort. Ekkor úgy rendelkeztek, hogy a vezér hadseregéből az egyik részt a Duna mentén Baranya- vár felé küldi. Ennek élére kapitányul és vezérül a fejedelmi személyek közül kettőt állított, tudniillik Őd apját, Étét meg Vajtát, akitől a Baracska- nemzetség ered. Egyszersmind nekik hűséges szolgálatukért Árpád vezér nem csekély ajándékokat adott; azonkívül meg Ődnek, Ete fiának a Duna mellett földet számtalan néppel együtt. S azon a helyen Őd a vidék népét meghódítván, várat épített, melyet közönségesen Szekcsőnek nevezett azért, mert ott magának széket és állandó lakot állított. Vajtának is hasonlóképpen nagy földet adott a Sár felé számtalan néppel, amelyet ma is Vajtának hívnak. Veszprém városa A sereg második részével Sza- lók apját, Ősbőt meg Ősét küldötték ki avégre, hogy menjen Veszprém városa felé, s hódítsa meg annak a földnek ösz- szes lakosságát egészen Vasvárig. Ekkor Ősbő, a sereg kapitánya és vezetője, miután a vezér elbocsátotta, felemelve zászlaját megindult, és a Pá- kozd-hegy alatt ütött tábort. Innen tovább lovagolva a Pétme- zőn szállottak meg, s három napig ott is maradtak. A negyedik nap pedig Veszprém váráig nyomultak. Ekkor Ősbő meg Őse seregüket elrendezve heves támadást intéztek a római katonák ellen, akik Veszprém várát őrizték. És állt a harc köztük egy héten át. Ám végül is a második hét szerdáján, midőn mind a két fél serege a harci küzdelemben szörnyen kifáradt már, akkor Ősbő meg Őse sok római katonát karddal pusztított el, másokat pedig agyon- nyilazott. A még megmaradt rómaiak most már a magyarok merészségének láttára Veszprém várát odahagyva futásnak eredtek, s életüket mentve a németek földjére siettek. Ősbő meg Őse egészen a németek határáig üldözte őket. Egy nap pedig, mikor a magyarok és rómaiak a határon voltak, a rómaiak lappangva átúszták azt a folyót, amely Pannónia és a németek határán van. Erről a folyót a magyarok Lapincsnak hívták, mert a rómaiak a magyaroktól való félelmükben lappangva úszták át. Vasvár Innen visszatérőben Szalók apja Ősbő meg Örkény apja Őse bevették Vasvárt, és elvitték túszul a lakosok fiait. Aztán továbblovagolva a Balaton vize mentén, Tihany- hoz értek. Majd — miután a népeket ott meghódították — tizennegyed napra bevonultak Veszprém várába. Ekkor Ősbő meg Őse tanácsot tartva elküldték követeiket Árpád vezérhez különféle ajándékokkal és a lakosok kezességbe adott fiaival. De meg hírt is küldtek ezekkel, hogy miképp ajándékozott nekik győzedelmet az Isten, aztán hogy mi módon hagyták oda a rómaiak Veszprém várát, és megszökve előlük mi módon úszták át lappangva a La- pincs folyót. Küldötteik Árpád vezért a Torbágy-erdő- ben vadak után járva-kelve találták. Ősbő meg Őse részéről több mindennel köszöntötték őt, egyszersmind a lakosok kezességbe vett fiait is átszolgáltatták a vezérnek. Árpád vezér pedig ennek hallatára szerfölött megörült, s megint visszatérve Ecilburgba, nagy lakomát csapott, az örömhírt jelentő követeknek meg nagy ajándékokat adott. (Folytatjuk) Harcok Visegrádért Récs sikertelen 1683-as török ostromát követően kibontakozott a keresztény seregek nagy támadása. A bécsi Haditanács 1684-ben már a Buda elleni támadás tervén dolgozott, a Lotharingiai Károly vezette fősereg kapta a feladatot a magyar főváros bevételére. Csapatának egyik oszlopa 1684. június lS-én ért Visegrád alá. A szinte megközelíthetetlen helyre emelt erődben 700 török katona állomásozott. Az ostrom még aznap megkezdődött, a császári tüzérség rommá lőtte a kaput, és a keresztény seregek bevették a várost. A fellegvárba szorult őrség még három napig védekezett, majd 1684. június 18-án — a megállapodás alapján —- kivonult a várból. A magyar történelemben olyan fontos szerepet betöltő Visegrádot azonban a következő évben — végleges felszabadulása előtt — a török visszavette. Az 1685-ös török ellentámadás jelentős helyi sikereket ért el, júliusban janicsárcsapatok vették ostrom alá a várat. A védők derekasan küzdöttek, a 700 fős őrség létszáma az ostrom második hetében 130-ra csökkent. Helyzetük akkor vált végleg reménytelenné, amikor egy robbanás elpusztította ivóvízkészletüket. Ebben a helyzetben a maradék őrség — szabad elvonulás ellenében — átadta Visegrád várát, melyet a bevonuló törökök felrobbantottak. Az átmeneti török siker azonban nem változtatta meg jelentősen a hadjárat jellegét, a török végnapjai megkezdődtek az országban. Pogány György
