Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-01 / 125. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JUNIUS 1.. KEDD 13 Hiányos volt a beadvány Sztáray Mihály, a Pest Megyei Kárrendezési Hivatal vezetője Pusztai József tápió- szecsői olvasónknak a rovatban nemrég megjelent levelére a következő választ adta: Tisztelt Ügyfelünk! A Pest Megyei Hírlapban megjelent „Lassú a kárpótlás” című levelére az alábbiakat hozzuk szíves tudomására: Ön felesége kárpótlási ügyében kereste fel ügyfél- szolgálati irodánkat. Az ügyfélszolgálati irodát három hivatal ügyfelei látogatják, nem mindig nyugodt hangulatban, bizony ilyen körülmények között, sajnos, előfordul, hogy egy-egy ügyfél a kapott választ nem tartja kielégítőnek. Az ön felesége kárpótlási kérelmére visszatérve szíves tudomására hozzuk, hogy kárpótlásiigény-bejelentő nyomtatványai hibásan és hiányosan kerültek beadásra, illetve van olyan csatolt igazolása, amire nyomtatványt egyáltalán nem töltött ki. Hivatalunk saját hatáskörében a hiányokat pótolta, és a közeljövőben ügyét elbírálja. A határozatot tértive- vényes levélben részére kiküldi. Kérem fentiek szíves tudomásulvételét. Sztáray Mihály hivatalvezető Tiszta vizet a pohárba A Zétényi—Takács-féle törvényjavaslatok nevetségessé tétele a, kormányzat és az MDF látványos csődje volt! E „nyugodt erő” politikai szemlélete, túldimenzionnált etikai elvei, meghátráló hajlamai tették lehetővé, hogy az ellenzék — a soraikban tömörült és kompromittált kommunisták védelmében — gúnyt űzzön a nemzet jogos követeléseiből! Elismerem, hogy a politikának is szüksége van etikai töltésre; enélkül mocskossá és félelmetessé válik, akárcsak a hitleri vagy sztálini fasizmus! De a politikában a Sacre Co- eur-szemlélet szánandó dolog! Tisztességes játékszabályok csak tisztességes partnerekkel szemben alkalmazhatók. Gátlástalan ellenféllel szemben az etikus magatartás nevetséges! Azzal, hogy a kormány tétlenül tűrte a magukat szegyig bemocskoló kommunisták frissen kiépített sáncai mögötti újjászerveződését, lényegében legalizálta védés dacszövetségeik működépsét, és önvédelmi harcaikhoz segítő kezet nyútott! Ezek az erők álarcot öltve és kosztümöt cserélve szépen átlavíroztak az ellenzék legálisan bomlasztó táborába. Az SZDSZ, a Fidesz és az MSZP ennek a szennyes politikai hordaléknak a gyűjtőcsatornájává vált. E pártok vezetőinek és vezérszónokainak megnyilvánulásai és törekvései tökéletes összhangban vannak a kommunisták érdekeivel és szándékaival! És gazdagították is a RESTAURACIÓS KOALÍCIÓT, mert magukkal vitték e frigybe hozományként „szakkádereiket” és azok szemléletét; átadták az MSZMP egykori 800 ezres táborának legkompromittál- tabb, a restaurációban legér- dekeltebb, legbefolyásosabb, legrafináltabb vagy képtelenül primitív és bor- nírt híveinek sokezres tömegét! S ma ott találhatók a gazdasági élet parancsnoki magaslatain, az igazságszolgáltatásban, a polgári és katonai ügyészségben, bíróságainkban, ügyes propagandával beválasztott híveik útján a közigazgatásban, minisztériumainkban, de hatalmi háttérként átadták a jól idomított sajtójukat és elektronikus médiumokat is. Az ő frekvenciájukra hangolódott az Alkotmánybíróság, és köztársaságunk elnöke is! Csoda-e, hogy kormányzatunk kompromisszumkészségétől is támogatva, ismét arcul csaphatták a nemzetet, jogos és méltányos igényeinek szőnyeg alá söprésével?! A legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőit és inspirálóit, a hivatali hatalmukkal csalárd módon visszaélőket, az ártatlan emberek életét kioltató döntéshozókat, és az azt szentesítő vérbírákat, az agyonvertek halálrakínzóit — az akkor is érvényes jogszabályok alapján — törvényes úton kell megfelelő bizonyítási eljárás után elítélni. Zétényiék nem akasztatni akartak. Ilyen igény a józanul gondolkodó tömegek részéről sem merült fel! Egy- vagy kéttucatnyi ember szabadságvesztése méltányos büntetés, a többség esetében felfüggesztett büntetés, vagyonelkobzás, jogokban való korlátozás vagy etikai megbélyegzés összességében sem érinthetne már annyi embert, mint ahányat a pártállam felakasztatott! A nemzet azonban ezekről is lemondhat! De politikai közéletünk megtisztítása a hazaárulóktól, a nép- és nemzetellenes, a köztörvényes bűnözőktől NEM LEHET ALKU KÉRDÉSE! A módszeren lehet vitatkozni, a követelésen nem! Azok, akik a múlt rendszerben a párt és az állam középszintű és vezető HISTÓRIA Szombathy Viktor Lőcse (Részlet a Száll a rege várról várra című könyvből) király követe ezt mondta: — Itt irtsatok erdőt, építsetek magatoknak falut a nagy szikla alatt, a mély barlang mellett. A hegy megvéd a széltől, a barlang a zivataroktól, a patakban hal van, völgyében rozsot, babot, kölest ültethettek, de ami a legfontosabb mégis: csákánnyal, kalapáccsal fejthetitek a köveket, gazdagon találtok ércet. A telepesek vezetője kicsiny termetű, de széles vál- lú erős ember volt, vállalkozó kedvű, eszes, templomi dolgokban is jártas. Az égre nézett. Tiszta, derűs, nyár végi idő volt, a távoli hegyek csúcsai fölül is eltűntek a fel- legkoronák. — Ma Szent Lőrinc napja van, s az én nevem is Lőrinc, Laurentiusra kerszteltek. Jó jel az első kapavágásra — mondta. Becézve csak Lőrincké- nek hívták, kicsi fiát pedig úgy becézték aprócska Lőcse. A király embere eltávozott, mondván, két esztendő múlva újra visszatér. A földet s erdőt ingyen kapják, s adót a király — Géza király — majd csak akkor szedet, ha az itt letelepültek, derekasan szorgoskodván ércet is találnak. És míg a nagyok irtották az erdőt, küzdöttek farkassal, medvével, azon igyekezvén, hogy a tél beállta előtt meleg kunyhókat építhessenek, vastag gerendákból, mohával tömötten, a kicsi Lőcse néhány más gyerekkel a barlangban mászkált, faggyúmécse fényét lobogtatva gyengén. A barlangból köveket hoztak ki, éles szélűeket, és nehéz kőbunkókat. Vén csontokat és törött cserepeket. Ezekkel játszottak. — Jó hely ez — bólintott Lőrinc, az öreg —, itt már lakott ember. De mégsem volt jó hely. A faházakat a hegyoldalban örökké szél fújta, a hó hamar belepte, a barlang hideg volt, a medvék szüntelen ott csörögtek a bozótban, s ha befagyott a patak, s fehérbe öltöztek a csúcsok, farkasok ólálkodtak a telep körül. Mikor a király embere harmadszor látogatott el, hogy immár adót is szedjen olvasztott vas és ezüst formájában, Lőrinc faluja költözésben volt. A falu meg is növekedett, újak jöttek, amúgy sem fértek volna el a domboldalon. — A másik dombra megyünk — közölte az immár ősz hajú Lőrinc, aki a falu véne lett, soltésza, bírója —, szélesebb a hegytető, ha onnan széttekintünk, pillantásunk északra s délre, keletre s nyugatra egyenként szabadon áll. Védekezni tudunk. — Hogy hívják a faludat? — kérdezte a király embere. Az ősz soltész nevetett:-— Lőcse falujának, uram, már megbocsáss. Az öreg faluban én tettem az első kapavágást, s az első gerendát is én mélyesztettem a földbe. Csak vízért kell innen is mesz- szire járnunk. Az asszonyok nem bírják, kivált ha ránk tör a tél. — De itt már maradjatok — rendelkezett a király embere —, közel a bánya és közel az út, a királyúr szekereinek igen alkalmatos. Már régen más volt a királyúr, régen más a bíró, elhaltak a dédapák s a nagyapák is, csak a falu neve maradt meg: Lőcse faluja, így hívták egész Scepusiában. Templom is épült a hegyen, a templom körül egysoros, alacsony fal. Már nemcsak a király szekerei, katonái jártak az úton, hanem kalmároké is, és nemcsak bányásztak már a hegyek mélyében, hanem más mesteremberek is munkálkodtak kicsi házaikban, szabók és vargák, szíj- jártók, posztókészítők. A völgyben selymes lent termesztettek és erős kendert. A tisztásokon juhok és tehenek legeltek. Minden gyönyörű, békés, nyugodt volt. És akkor jöttek a tatárok! Fergetegként zúdultak alá a Kárpátok lejtőin, tűz, vas, vér, pusztulás, jajszó s nyomorúság követte lovaik patájának minden dobbanását. — Jön a tatár! — röpült a kegyetlen hír faluról falura, hegyről hegyre, völgyről völgyre szerte az országban. Menekül a király, jó Béla király, elveszett Muhinál a kisded magyar sereg! Menekül Lőcse is kétség- beesetten. A Hernád szurdoka fölött, a Menedékkőn szorongott Szepesség kétségbeesett népe; a szepesiek grófja, Jordán comes vezette, gyűjtötte, fegyveres embereivel védte őket. Szerte a Menedékkő körül — latin neve is van: Lapis refugii — az erdőségekben bujkáltak, szorongtak, éheztek fáztak s remegtek a népek. Lassan, nagy sokára mertek elkőbújni. csak, amikor már gyenge szárnyakon, tétova lebegéssel szállongott az új hír: — Kitakarodtak a tatárok! A maradék Lőcse, éhesen, megtépve, félve közelített szép kis városához. Felperzselt falak, kirabolt házak, üszkok s holtak fogadták azt, aki megmaradt s előmerészkedett. — Nem jó az a hely sem, ahová az ősök építkeztek! — álltak meg bús szóval a kis Lőcse romjai fölött bátortalanul öregek s fiatalok. — Új helyet választunk, még alkalmasabbat! — döntött a vének tanácsa. — A kerek dombra megyünk, oda, ahol víz van, ahol fal építhető, árok húzható, kapu emelhető, s ahonnan szerte lehet látni északra s délre, keletre s nyugatra. Oda építkeztek, a harmaszerveiben irányító tevékenységet végeztek, ne folyhassanak bele közéletünk formálásába! Még ebben az évben új választójogi törvény megalkotására van szükség. Képviselő- jelöltként senki se indulhasson az országgyűlési választáson sem egyéni, sem pártlistán, politkai múltjának átvilágítása nélkül! A kizárás alapjául szolgáló tényeket hitelt érdemlő bizonyítási eljárás után a bíróság erősítse meg. A választópolgároknak joguk van előzetesen is tisztán látni, hiszen ma sem jelentéktelen ama honatyák száma, akiknek parlamenti tevékenysége és politikai múltja között a jól felismerhető összefüggés csak utólag vált érzékelhetővé! Az, ha kiszorítjuk a politikai, társadalmi, gazdasági élet irányító funkcióiból a kommunista diktatúra levizsgázott híveit, NEM MINŐSÜL BÜNTETÉSNEK! Az a politikai és etikai hitelvesztés természetes következménye! De ANTIDEMOKRATI- KUSNAK SEM TEKINTHETŐ! A demokrácia sem köteles fegyvert adni ellenségei kezébe! A demokrácia létét NEM E GYAKORLAT FENYEGETI, hanem a diktatúra híveinek szabaddá tett működése! Taál Márton Budapest Köszönet a Sportmagazinért Szívből gratulálok és köszönöm a Pest Megyei Hírlap kezdeményezését, a „Sportmagazin” megjelentetését. Természetesen azt is köszönöm, hogy az újság az én személyes véleményemre is kíváncsi volt, de a köszönetét egy ennél általam sokkal fontosabb dologért mondom. Mégpedig azért, hogy az újság a rendszerváltozás rendkívül információ-éhes időszakában egy korrekt, a lehetőségek figyelembevételével átfogó képet biztosított az olvasóknak a megye sportjáról. A Pest Megyei Hírlap kezdeményezésére sok ezer sportrajongó és sportbarát figyelt fel. Személyes véleményem, hogy óriási felelősség az Országgyűlés, a kormány, az ön- kormányzatok részéről a sport működésének megnyugtató, pénzügyi feltételeit tisztázni, de ugyanilyen felelősség a sportvezetés részéről a magyar sport új erkölcsi alapjainak a megteremtése. Az egyes sportágak, az egyes versenyrendszerek megbecsülésének, elismerésének helyreállítása, a sport általános morális színvonalának emelése. Szemes Árpád A Pest Megyei Sport igaz ga lóság igazgatója dik helyre. Fallal övezték, kapukkal látták el, bástyatornyairól messzire láthattak. Meg is gazdagodtak, híresek lettek. E harmadik Lőcse maradt is meg végül. Ma pedig már olyan, mint egy cukrosdoboz. A menedékkő ormán meg kolostort emeltek, a másik Vöröskolostort; mert az egyik a Dunajec mellett volt magányos klastrom, hallgatag barátok hallgatag zárdájaHétszáz évnél több múlott azóta, hogy a második Lőcse kétségbeesetten a harmadik helyre telepedett. De az utódok még sokszor zarándokoltak a Menedékkőre — bár rommá vált a Vöröskolostor is már —, hogy a régi, szorgalmatos ősök emlékhelyét virággal díszítsék. Halászati jog a Dunán A halnak a középkori ember táplálkozásában nagy szerepe volt, már csak a gyakori böjtök miatt is gyakrabban szerepelt az étlapon, mint napjainkban. Magyarország vadban-halban gazdag ország volt, Galeot- to Marzio jegyezte fel, hogy folyóinknak csak egy része víz, a többi hal. A halászati jog (latinul piscatura) az Árpádok alatt királyi monopólium volt, legalábbis a halban különösen gazdag vizekre (Duna, Tisza, Balaton) vonatkozóan. A falvak lakói csak a kisebb patakokban halászhattak, a 14. század végétől — a földesúri halászati jog általánossá válásától — azután már ezekben is csak külön engedéllyel. A birtokadományoknál a király külön kitért a halászatra; Zolnay László megállapítása szerint a „a XIII. századdal el- burjánzó birtok- és jogeladományozások során az uralkodók még az erdóhasználat és a vadászat jogánál is nehezebben mondanak le a halászat királyi jogáról”. II. Géza meg 1148-ban adta a budai egyháznak Pest és Kerepes vámját, kiegészítve a Dunán a megyei révtől Csepel szigetéig a halászat jogával. Forrásunk ugyan nem szól róla, de feltehetően a vizára, a hatalmas, 5-600 kilós halra csak korlátozottan vonatkozott az engedély: a vizára a királyi monopólium még a 18. században is vonatkozott. Nagymaros lakói 1324-ben szerezték meg a Dunán a halászati jogot, de a kifogott vizák negyedét a király embereinek kellett átadniuk. A budai egyháznak szóló adományt később többször Is megújították, első ízben IV. Béla király uralkodása idején 1253. június 1-jén. Pogány György
