Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-01 / 125. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. JUNIUS I., KEDD i A százhalombattai Roland Garros Nagykőrös cáfolta, hogy alvó város lenne Csendes Anita az első fecske Bukarest, Debrecen, Aberdeen Lehet, hog.v nem fognak jövőre a párizsi nyílt nemzetközi te­niszbajnokság, a Roland Garros vörös salakján Pete Sampras- sal vagy Steffi Gráffal ütögetni, a hazai szinten sem emlegetjük majd őket Noszály Sándor vagy Földényi Annamária „magas­ságában". Jószerével már az is sikernek, eredménynek számít, hogy egyáltalán létezik a szakosztályuk. A Dunai Kőolaj SK teniszszak­osztályának férfi csapata az OB I felső ágán versengett, amikor az együttes indulási jogát, 1991 őszén, egyszer csak eladták az akkori vezetők az MTK-nak. Rö­vid agonizálás után a szakosz­tály feloszlott, s úgy tűnt, Száz­halombattán az élvonalbeli te­nisz egyszer és mindenkorra megszűnik létezni. Nem hagyták azonban ennyi­ben a dolgot a szülők, az éppen hogy csak az alapütések elsajátí­tásánál járó teniszpalánták apu- kái-anyukái, akik már novem­berben ú jjáélesztették a szakosz­tályt, a frissen megalakult Száz­halombattai Városi Sportegye­sület kebelén belül. Berecz István lett a szakosz­tályvezető. aki maga is tanfolya­mokat vezet, akárcsak a két fő­állású edző, Dénes Tibor és Nagy János. Előbbi a gyermek leány, utóbbi a fiú csapat tréne­re, amellett, hogy foglalkozáso­kat tart teniszezni vágyó amatő­röknek. Az egyesülethez leiga­zolt gyerekek egyébként, a tag­sági díj mellett, havi kétezer fo­rinttal járulnak hozzá ahhoz, hogy edzőik csak a minél töké­letesebb munkára koncentrálva, a nap bármely szakában rendel­kezésre állva, okíthassák őket a sportág tudományára. Úgy tűnik, meg is lesz a szor­gos munka eredménye: a 14 év­nél fiatalabb, százhalombattai lányokból álló csapat az OB II- ben szerepel, legyőzhetetlennek bizonyult a tavalyi vidék csapat­bajnokságon. s bronzéremmel távozhatott a múlt évi országos korosztályos bajnokság színhe­lyéről. A fiúk „csak” a megyei első osztályban szerénykednek, de feljövőben van a társulat, hi­szen egészséges versenyszel­lem sarkallja a tagokat: 11 fia­talember (10 és 16 év közötti­ek) küzd, tulajdonképpen egy­forma eséllyel a csapatba kerü­lésért. S még egy apró adalék, ame­lyet csak kevés hazai teniszszak­osztály mondhat el nyugodt szívvel magáról, s ami záloga lehet a sikeres százhalombattai jövőnek: az SZVSE fiataljai szinte ideális körülmények kö­zött készülhetnek. A Városi Sza- badidéíközpont hat salakos, há­rom műanyag és egy cementbo­rítású pályája áll ugyanis rendel­kezésükre, vagyis a fű kivételé­vel, valamennyi lehetséges ver­senyfelületen gyakorolhatnak a gyerekek. Mindezt a szabadidő- központ vezetésével kialakított jó kapcsolatuknak köszönhető­en, teljesen ingyen. A Városi Szabadidőközpont emellett még egy kupasoroza­tot is „szponzorál”, tavaly után idén is kiírták a létesítmény ál­tal felajánlott serlegért folyó, Büntetőkkel „csúsztak le”a fináléról Bronzérem Ludwigshafenból A Pest megyei ifjúsági labdarú­gó-válogatott évek óta részt vesz Németországban a lud- wigshafeni nemzetközi tornán. Az idei erőpróbáról most érke­zett haza a gárda. A szereplés­ről Gulácsi Sándor, a PLSZ utánpótlás bizottságának a ve­zetője tájékoztatott. — Nyolc csapat két csoport­ban vetélkedett. Mi a csopor­tunkban egy vereséggel a Rot­terdam Xerexs mögött a máso­dik helyen végeztünk, s bejutot­tunk a négyes döntőbe. A Lud- wigshafent I -0-ra legyőztük, az Offenbach Kickers ellen gól nélküli döntetlen született. Ti­zenegyes rúgásokkal a Kickers jutott a fináléba, s a hollando­kat 3-0-ra legyőzve nyerték a tornát. Pest megye a harmadik, bronzérmes lett. Jó néhány rangos klub után­pótlásával játszottak a Pest me­gyeiek. A Karlsruhe együttesét 4-0-ra győzték le, Virág (2), Kalina és Balkai góljával. A Kaiserslautern gárdáját 1-0-ra verték, a gólszerző H. Szabó volt. A Ludwigshafen elleni meccsen is H. Szabó szerezte a győztes találatot. A Pest megyei ifjúsági válo­gatottat zömmel azok alkották, akik megnyerték a PLSZ ha­gyományos nemzetközi húsvéti tornáját. A névsor. Kapusok: Lengyel Péter (Örkény), Bobos Tamás (Gödöllői LC). Mezőny- játékosok: Elekes István (Döm- söd), Bartus Sándor, H. Szabó Attila. Kovács Attila, Balkai Szabolcs (Nagykőrös). Potem­kin Károly (Szigetszentmiklósi TK). Kuli Viktor (Szentendre), Tóth Gábor, Papp Tamás (Vác), Legéndi Balázs. Bárdos Krisztián (GLC), Sárközi Zsolt, Virág Balázs (Pomáz). A csa­pat edzője: Dániel János. Mannheimi városnézéssel, ludwigshafeni gyárlátogatással kapcsolták össze útjukat a Pest megyeiek, s megtekintették a Mannheim—Darmstadt Bun­desliga mérkőzést is. Visszafe­lé München nevezetességeivel ismerkedtek a sok élménnyel gazdagodott Pest megyei fiata­Bálnavadász-tilalom Akármilyen hihetetlenül is hangzik, könnyen elképzelhető, hogy a bálnavadászati tilalom miatt veszélybe kerül a jövő évi téli olimpia sikere. A lillehammeri játékok szervezői ugyanis arra panaszkodnak, hogy levelek százait kapják, melyben — főleg amerikaiak — a téli olimpia bojkottjával fenyegetőznek a kereskedelmi döntés miatt. A norvég kor­mány a napokban jelentette be, hogy felfüggeszti, illetve évi 400 darabos kvótára csökkenti a kihalófélben lévő em­lős cetek vadászatát. Emiatt a tengerentúliak a norvég ter­mékek és sportesemények bojkottjával fenyegetőznek. Ebben az esztendőben is nagy sikert aratott a május 26-án. szerdán 0 ólától este 9 óráig megrendezett Challenge Day (a kihívás napja). Magyarországon 488 településen, összesen 6 millió 634 ezer 909 rész­vételt regisztráltak, ennyi kártyácska gyűlt össze — tavaly ez a szám 4713 millió volt —, ez pedig világ­csúcsnak ígérkezik. Eddig ugyanis Kanada volt a re­korder. 4,8—5,2 millió közötti országos teljesítéssel. A nemzetközi Challenge Day-hen Magyarország döntetlen eredményt ért el. Budapesten I millió 108 ezer sportrészvételt jegyeztek fej (55,1 százalék), amely elegendő volt Melbourne megelőzéséhez (180 ezer részvétel, 6 százalék), de kevésnek bizonyult Bu­karest megelőzéséhez, mert ott 1,788 millió teljesí­tést rögzítettek (86,6 százalék). Alaposan kitéttek magukért a debreceni sportkedvelők, mert 163 ezer 745 sportrészvétellel (77,2 százalék) legyőzték Aber- deent, ahol 148833 sportolót számoltak össze (72,6 százalék). Szoros versenyben maradt le Gyula a né­metországi Ennepetal mögött. nyolc állomásból álló versen­gést. A múlt esztendei 12 kor- osztályos viadaluk után, ebben az évben 14 versenyt rendez a szakosztály, amelyeken az or­szág különböző részeiből érke­zett klubok mellett ukrán, cseh és szlovák fiatalokat is vendé­gül látnak. Az SZVSE teniszezői a hazai megméretések mellett külföl­dön is indulnak viadalokon, a versenyeztetési költséget vállal­ja a szakosztály. Egy fecskéjük már el is indult a nemzetközi hírnév felé, a mindössze 11 esz­tendős Csendes Anita már ATP korosztályos versenyen is dicső­séget szerzett a battaiaknak. Korcsoportja válogatottjában szerepel, s továbblépésének za­vartalanságát biztosítja, hogy a Postabank vállalta a szponzorá­lást. Aki pedig csak a jelenleg is folyó párizsi Roland Garros lát­ványán, élményein felbuzdulva, az alapütéseket elsajátítva, a sa­ját örömére szeretne teniszezni, azt is várják a szakosztályban, az amatőrök tanfolyamaira Be­recz Istvánnál, mindennap 16 órától lehet jelentkezni a Váro­si Szabadidőközpontban. — németh — A Challenge Day múlt szerdai eseményein Nagykőrösön nem kevesebb, mint 61 ezer 527 egyé­ni próbateljesítő volt. Összesítés­ben kategóriánkon belül a máso­dik helyezést érte el a város. Ám még ez a csodálatos eredmény is eltörpül amellett az élmény mel­lett, amit ez a rendezvénysorozat jelentett a város lakóinak, akik 2 éves kortól a 90 éves korig nem­csak a sport és a mozgás mellett tettek hitet, de lokálpatriotizmus­ból is jelesre vizsgáztak. Nem egyszerűen csak a város említett előkelő helyezése ragad­tatta lelkesedésre a Challenge Day körösi szervezőit. Legfőkép­pen az a hangulat, amely reggel­től estig jellemzője volt a sporte­seményeknek. Molnár Attila test­nevelő tanár és Nagyné Czakó Ilo­na a rendezvények főszervezői szerint annyi jókedvű és mosoly­gós embert régen lehetett látni a városban, mint május 26-án. — Szerencsés egybeesése volt a történteknek az, hogy éppen ezen a napon ért Kőrösre a nem­zetközi békefutás csapata. Iskolá­saink és sok felnőtt már kint a vá­ros határában várták őket. A 74 éves Bocskai László, a ma is ak­tív hosszútávfutó vette át tőlük és hozta a központba a békelángot. Azt mondják, annyira lelkes és szívélyes fogadtatásban magyar- országi útjuk során eddig talán csak a körösiek részesítették őket — meséli Nagyné Czakó Ilona. — A tavalyi Challenge Day rendezvényeken jóformán csak az iskolákra számíthattunk, amit az akkori, lényegesen kevesebb pontszámúnk is mutat. Most a több ezer gyereken-kívül nagyon sok felnőtt is felkereste a stran­don, a városközpontban és még több helyen a sportrendezvénye­ket és ki-ki a maga módján részt is vett a játékokban. Ennek ered­ménye az lett, hogy délutánra már a második helyre küzdöttük magunkat az országos listán — tette még hozzá Molnár Attila. — Kőrösre ráfogták, hogy alvó város. A történtek ezt az állítást most teljes mértékben megcáfol­ták. .. — Mi is éppen így látjuk, és a legfontosabb tanulás az, hogy van értelme az ilyen és ehhez ha­sonló rendezvényeknek. Tehát ha éppen Challenge Day, akkor azt folytatni kell. Szinte biztosak va­gyunk abban, ha sikerül mondjuk egy olimpiai bajnokot meghív­nunk erre a napra házigazdának, mint ahogy tette Békéscsaba, le­het, hogy az első helyezésig is fu­totta volna a körösiek lelkesedésé­ből. Majd jövőre... Annak is na­gyon örülünk, hogy az országos sporteseményt szponzorálók ado­mányainak kisorsolásakor is ked­vezett nekünk a szerencse. Kőrös 150 ezer forint értékű Adidas- utalványt nyert. M. J. Új sakk-folyóirat indult Szegeden Két Eb az öttusázóknál Portisch a szerzők között A cikkírók között van Portisch Lajos nemzetközi nagymester, nyolc­szoros világbajnokjelölt is (balról). Itt éppen a debreceni nemzetkö­zi mesterrel. Filep Tiborral elemez. A szerző felvétele A világszerte rohamosan népszerűsödő sakkozás elterjedésében ko­moly szerep jut a heti, havi és időszakos szaklapoknak, folyóiratok­nak egyaránt. Természetes dolog, hogy ahol több pénz áll rendelke­zésre, ott ilyesmire is több jut. Nyilván ezért van Németországban, Svájcban, Angliában vagy éppen Hollandiában sokkal nagyobb „nyüzsgés” ezen a vonalon is, mint mondjuk Romániában vagy ép­pen Magyarországon. Ami a mi hazai viszonyainkat illeti, sok év óta egyeduralkodó a piacon a Magyar Sakkélet című havilap. Így volt ez egészen a legu­tolsó hónapokig, amikor is Szegeden egy fiatalember gondolt egy merészet és hosszan tartó szponzorkeresés után megnyerte magának a Portál Kft. illetékeseit és megindította a „Sakkmagazin fehéren-fe- ketén" című havilapot. Az impresszumból egyértelműen kiderül, hogy a főszerkesztő, Blázsik Zoltán a 62-486-304-es telefonszámon érhető el. Tárcsáztunk, s ő volt a vonal végén. — Nem mondanék igazat, ha nem vallanám be elöljáróban, hogy anyagi gondjaink vannak — így Blázsik főszerkesztő úr. — Ez alig­hanem majdnem minden induló lapnál alaphelyzet. Ami viszont biz­tató, az az, hogy vezető nemzetközi nagymestereink egyértelműen pozitívan reagáltak. A főszerkesztő — aki egyébként végzett matematikus, és kizáró­lag a sakkmagazin miatt hagyta ott eredeti hivatását — már sorolta is a példákat. Szavaiból kiderült, hogy Portisch, Ribli, Adorján, Ben- kő, Bilek és Forintos nagymesterek egyaránt küldtek írásokat az új lap számára, mégpedig annak beindulását segítendő, egyelőre in­gyen. Reméli, hogy előbb-utóbb a Polgár lányok valamelyikének írá­sát is üdvözölheti majd a lap hasábjain. — Jelenleg háromezer példányban kerül utcára a lap, amelynek csak tört részét foglalják le az előfizetők, pedig az lenne az igazi biz­tatás a lapnak. Aki próbaszámot kér, vagy éppen előfizetni kíván, az telefonáljon, vagy írjon a 6701 Szeged, Pf. 1298-ra, szeretettel vár­juk jelentkezését. Mit lehet ehhez hozzátenni? Az 1951 óta megjelenő, hasonló pro­filú Magyar Sakkéletnek is talán jót tenne egy kis konkurencia- harc... (jocha) Győr várja a nőket A jövő hét az öttusa Európa- bajnokságok hete lesz, hiszen a férfiak és a nők is kontinensbaj­noki címért vetélkednek. A fér­fiak 4. Európa-bajnokságának Szófia, míg a nők 3. kontinentá­lis vetélkedőjének Győr ad ott­hont. Az utóbbi időben több változtatást megélt sportág e két Eb-vel egy kissé a múltat búcsúztatja, hiszen mindkét via­dal még a megszokott rendszer­ben zajlik, azaz a többnapos ha­gyományos egyéni és csapat- verseny után következik a vál­tó. Az augusztusi világbajnok­ság azonban már egynapos lesz. A magyar színeket Győrben a tavalyi budapesti vb-n szere­pelt Kovács Irén (Bp. Honvéd, 1970-ben született), Tulok And­rea (Bp. Honvéd, 1969) és Pé­csi Mónika(Álba Volán, 1970) képviseli, míg a tartalék Köblő Emese (MAFC, 1972) lesz, aki a váltóban kap szerepet. Hicsák Zsolt szövetségi kapi­tány. aki az év elején vette át a szakág irányítását, hazai kör­nyezetben mindenképpen ér­met vár tanítványaitól. — Sikerült betegség nélkül teljesíteni a felkészülési idősza­kot, és Kovács Irén is hamar felgyógyult sérüléséből, önbiza­lommal várják a lányok a raj­tot. Elsősorban csapatban vá­rok érmet, mert a jó csapatered­mény magában hordozza a jó egyéni szereplést. A tavalyi vb-siker (csapatban ezüst-, vál­tóban bronzérem — a szerk.) megismétlésére képesnek tar­tom a csapatot. A lengyelek verhetetlennek tűnnek, annyira kiemelkednek a mezőnyből — mondta a kapitány. A nevezések alapján igen erős mezőny verseng majd Győrben. Jelen lesz az egyéni világbajnok lengyel Iwona Ko- walewska, valamint világbaj­nok társai, Dorota Idzi és Edita Maloszyc. Az oroszok vezére­gyénisége a junior világbajnok Irina Krasznova, míg a némete­ké a többszörös vb-érmes, a pá­lyafutását az augusztusi vb után befejező Sabine Krapf lesz. Az eddigi két női Eb érdekes­sége, hogy Modenában, 1989-ben mindhárom számban (egyéni, csapat, váltó) lengyel, míg Szófiában 199f-ben csupa szovjet győzelem született. Faszamár, Drink Team és Streetballs Kosárcsaták a műjégpályán Az első nagy sikert már a meghirde­tés után néhány nappal elkönyvel­hette az adidas Streetball budapesti szervezőbizottsága: szinte pillana­tok alatt betelt a 180-as nevezési ha­tár. Ennyi csapattal tudják ugyanis egy nap alatt lebonyolítani a városli­geti műjégpályán a legújabb sport- és világőrület magyarországi bemu­tatkozó eseményét. A streetball a kosárlabda egysze­rűsített, bíró nélkül játszható válto­zata. Az amerikai nagyvárosok grundjairól indult hódító útjára, és a jelek szerint a magyar fővárosban is gyorsan népszerű lett. A június 5-i, városligeti kosaras ünnep műsorán az amatőrök vetélkedésén kívül „Richtofitf'-Budapest és GySEV-vi- dék all-star csapatok összecsapása, hárompontos meghívásos dobóver­seny, „büntetőkirály”-vetélkedő és esti diszkó szerepel. Az all-star gála csapatai közül a budapestiek zömében a Tungsram- Honvéd játékosai, csak Karagits és Radovics (Csepel) képvisel más egyesületet. A vidékiek zömében a szolnoki, a zalaegerszegi és körmen­di klubból verbuválódtak, közöttük Gulyás (Paks) a „kakukkfióka”. A két együttest a szurkolók és a szak­emberek szavazatai alapján állítot­ták össze.

Next

/
Oldalképek
Tartalom