Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-29 / 124. szám
Szentimrei Jenő: Pünkösdölő Mi van ma? Mi van ma? Lépj hát ki, áradj ki Piros pünkösd napja, fogoly-önmagadból, Annak is, annak is Mint patak medérből, A legelső napja. Mint sugár a napból; Bazsarózsa-bimbók Lengesd meg, lengesd meg Fesledezésének Béna lelked szárnyát, Örvendj hát, örvendj hát Gondjaid felhőin Búbánatos lélek. Galambként cikázz át. Ámulj el, bámulj el Nyíljanak, nyíljanak Zöld selymén a fűnek, Eldugult füleid, Kék selymén az égnek, Halld meg Tanítványok Vakságán a bűnnek. Tüzes beszédeit. S körülfog az ünnep Közelget, közelget Zengő ragyogással, Mennyeknek országa, Megszáll a Szentlélek Mindenki beléphet, Galambszárnyál ássál. Aki méltó rája. Akarj hát, akarj hát Leszakadt lakatok, Megriasztott ember, Megoldódott nyelvek, Ünnepelni végre Befogadó szívek Ünneplő víg kedvvel, Együtt ünnepelnek. Elszorult szívednek Fák, füvek, virágok Szűnjön remegése, Ékes madárkarral Tekints a határban Versenyt énekelnek Zsendülő vetésre. Iszonyatos bajjal. A búza, az árpa Túlharsogják mindjárt, Kalászát kihányta, Ha mi is beállunk, Hűsével hívogat Ha már egyszer mi is Ifjú erdők sátra, Hangunkra találunk, Tüdődről a rozsdát, Ha megszólaltatjuk Szívedről a szennyet Pünkösdi nyelvünket, Most letakarítja S fejünk megalázván Egyetlen lélegzet. Kitárjuk szívünket. Mi van ma? Mi van ma? Piros pünkösd napja. Megoldódott nyelvek Áldott csodanapja. Megváltás adatik Zsidónak, pogánynak, — Ki Jézusban meghal, Krisztussal feltámad. Luther Márton Bölcs Frigyestől kapott címerpecsétje, benne az úgynevezett Luther-rózsa Albrecht Dürer: Mihály harca a sárkánnyal (1497 körül) A vers címe a nyelvi régiség titokzatos szépségével köszönt. Van, akinek eszébe jut róla Kodály Zoltánnak azonos című kórusműve. Bizonyára vannak olyanok is, akikben a pünkösd-köszöntő népszokások emlékét idézi. Bálint Sándornak Karácsony, húsvét, pünkösd című könyvében megtalálhatjuk a pün- kösdölés Szegedről följegyzett énekszövegeit, köztük utolsónak azt az éneket, amelynek kezdetét Szentimrei Jenő szűkebb hazájából Erdélyből ismerhette: „Mi van ma? Mi van ma? Piros pünkösd napja.” Ez a verskezdet csupa elevenség. Már csak a párbeszédes formája miatt is: játékos, incselkedő kérdésre feleletként hangzik el az ünnep neve, mindjárt egy üde, váratlan jelzővel. A piros pünkösd nemcsak azért érdekes, mert két p betűvel kezdődő szót kapcsol egymáshoz, hanem a piros szó asszociációs tartalma, hangulata miatt is. A naptárban piros betűvel írnak minden ünnepet. A piros eleven szín, az összes színek közül a leglobogóbb: ilyen' a pünkösd az ünnepek között. — A cím s az első meg az utolsó szakaszban megcsendülő idézet egészen egyértelműen meghatározza Szentimrei Jenő költeményének hangulatát, további felépítését. Ez a költő nem nagyon kedvelte a kötött formában írt verseket, inkább szabadverset írt, kissé Kassákéhoz hasonlót. Itt azonban megragadta ennek a gyermeki dalnak ünnepi öröme és tisztasága. Ez a verse későbbi szakaszaiban is a gyermekmondókák frissességével szólal meg. Vissza-vissxatérő költői ötlet benne a félsorok meg-megis- métlése, az ütemek kezdetét megcsendítő alliterációk. Gyakran találkozunk olyan sorpárokkal is, amelyek nem egy-égy szót, szókapcsolatot ismételnek, hanem egy-egy nyelvtani szerkezetet — új szavakkal. „Tüdődről a rozsdát, I Szívedről a szennyet...” Ez a könnyedség és ez a gyermeki báj már-már a giccs közelébe vezet. Ám a költő nemcsak a népi mondó- kák közhelyeit variálja. Hiteles szóval idézi a kora nyár kibontakozó gazdagságát, mögötte a pünkösdi lélekára- dás bibliai emlékeit. Annál hitelesebben, mert háttérként idéz árnyakat is: bűn vakságát — a színekkel szemben; riadalmat — az ünnepi víg kedv ellentéteként; eldugult füleket, lakatokat — ezeken tör át a pünkösdi örömhír; iszonyatos bajt — amelyet túl kell harsognia a Lélek úju- lásától megérintett emberek énekének. Egyszóval drámai feszültségek teszik ezt a verset hitelessé. Hiszünk neki, mert magunkra ismerünk benne. — Az egész verset keretbe fogja a népdal soraival kezdődő első és utolsó strófa. Közepén kiemelkedik az ötödik szakasz. Itt olvashatjuk az egyetlen olyan szókapcsolatot, amely nehezen férne bele tíz-tieznkét éves kislányok pünkösdköszöntő énekébe: „Lépj hát ki, áradj ki I Fogoly-önmagádból.” Alighanem épp ez a költő legszemélyesebb szava. Talán maga is érzi szokatlanságát, és siet képekben kibontani a koranyári áradást és a záporok közül felragyogó nap látványát idézve: „Mint patak — medréből / Mint sugár a napból.” Milyen szép gondolat, hogy míg előbb a Szentlélek galambszámyalásáról olvashattunk, most meg saját magunk válhatunk galambbá: „Lengesd meg, tengesd meg I Béna lelked szárnyát, / Gondjaid felhőin / Galambként cikázz át." Ezt a központi versszakot a kezdet és a vég pilléreihez szimmetrikus ívként kapcsolja az a három-három szakasz, amelyben némileg különböző hangsúllyal gazdagon egybeszövődnek a nyári pompában ünneplő természetnek és a Biblia pünkösdi történetének színes elemei. A záró szakasz Jézus Krisztushoz vezet. Itt az ő drámája villan elénk: halálának és föltámadásának titkai. Belőlük született, velük kapcsol össze a „pünkösd csodanapja”. Jeleníts István