Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-25 / 120. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. MÁJUS 25., KEDD 13 A Fidesz túlköltekezett Figyelemre méltó a Magyar Közlöny 1993/94. számában közölt 1992. évi beszámolója a Munkáspárt (MSZMP) és a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) bevételeiről és kiadásairól. Az első bevételi tétel — mely szembeiitő — a befolyt tagdíjakból: MSZMP 14 millió, a Fidesz félmillió (ez a legnépszerűbb párt, mely ezek szerint minimális tagsággal vagy nem fizető tagsággal rendelkezik). A második bevételi tétel az állami támogatásból (költségvetésből) származó: MSZMP 25 millió (ennyit fizetni az ellenségnek a lehető legostobább európaiságra való hivatkozás), a Fidesz 113 millió (ebből telhet a vezéreknek a fehér Audikre). A harmadik bevételi tétel a képviselői csoportnak nyújtott állami támogatás: MSZMP nincs (szerencsére és remélem, nem is lesz), Fidesz 21 millió. Az apró tételeket nem említve figyelemre méltó még a 4.3 tétel, a magánszemélyektől nyert bevétel: MSZMP 8 millió, a félmillió felett nevesítve: Nedo- lász József 5 millió, Fidesz 44 ezer. A hatodik tétel az egyéb bevétel: MSZMP 2,5 millió, Fidesz 31 millió. Összesen a bevétel az MSZMP-nek 47 millió, a Fidesznek 168 millió. (Az összegek kerekítve.) Figyelemre méltó a kiadások 4. pontjában szereplő működési költségek: MSZMP 19 millió, Fidesz 67 millió. A 7. pontban egyéb kiadások: MSZMP 2 millió, Fidesz 34 millió. A kiadásokat összegezve: MSZMP 44 millió, a Fidesz 232 millió. Az MSZMP — a számok tükrében — addig nyújtózkodott, ameddig a takarója ért, míg a Fidesz igencsak elszaladt a költekezésben 64 millióval. Kíváncsi volnék, hogy ki hitelezett nekik ennyit — talán csak nem előre ittak a medve bőrére —, avagy leendő vezető kormánypártként akadt már mecénásuk jól jövedelmező koncesszió reményében? Mindenesetre nyilvános magyarázatra szorul ezen hiány, miután a mérleg is nyilvánosságra lett hozva. Mert ősrégi közmondás: a nincs- ből nem lehet elvenni. A Fidesz túlköltekezett, de miből és minek a terhére? Gondolom, náluk az a sok jó ifjú közgazdász szakember — akik olyan sok kioktató tanácsot szoktak a kormánynak adni —, majd csak meg tudják magyarázni ezt is. Egyébként sokféleképpen lehet pénzt szerezni, ezt ők már igazán tudják. Mindenesetre volt kiktől tanuljanak, mert felelősség nélkül okoskodni és felelősséggel helytállni, az bizony két különböző dolog. Ezt mindenesetre nekik is meg kell még tanulniuk. Bízzunk benne, hogy meg is fogják tanulni. Csak idő kérdése, de idő minden nappal kevesebb lesz. Tehát sietniük kell, hogy a szekér el ne szaladjon nélkülük. Fel hát, ifjúság, csak okosan! Mennél kevesebb demagógiát, annál több hazaszeretetet várunk el mi, idős gene- rákció tőletek: ifjú titánoktól! Forgó László Vác Vissza Bukovinába Megannyi — joggal leírt — kemény megfogalmazás után, amelyekkel nemzeti televíziónk, a legnagyobb közszolgálati média, reménytelennek tűnt állapotairól keseregtem — nagy örömmel írok egy olyan kedvező jelenségről, amely bizonyos reményt ébresztett bennem! Május 18-án (kedden), igaz, elég késői órában, 22 óra 25 perckor kezdték vetíteni a TV 2 műsorában a „Visz- sza Bukovinába” című dokumentumfilmet. (Turisztikai jellegű útifilmként is megáll- hatta volna a hélyét a gyönyörű felvételekkel — az egykori „magyar Svájc” — Erdély csodálatos tájairól!) A képi megjelenítés bravúrjához azonban olyan felejthetetlen emberi-érzelmi tartalom társult, mely a legkényesebb, a nemzeti szellemű igényeket is kielégíthette! Az 1941-ben exodusra kényszerített bukovinai magyarság még élő tagjai, gyermekeikkel, unokáikkal, mondhatni, „egy maroknyi székely”, autóbuszos zarán- dokútját örökítette meg a film. Alkotóinak egyszerre volt könnyű és nagyon is nehéz a dolguk... Könnyű volt egyrészt, mert elég volt csak a túlcsorduló érzelmekkel feltöltött, egykori elüldözöttek ösztönös tapogatózásait követni, amint lázasan keresték, és meg is találták, egykori otthonaikat, a szülői házat, másrészt nehéz is volt, mert csak erre hagyatkozva giccsessé is válhatott volna az édes-bús képsorok látványa. Az alkotók kivételes érzékkel találták meg a helyes arányokat, békességet sugalltak, hiszen a „közelképekből” kiderült, hogy a magyar és román egyszerű emberek között korántsem olyan feszült a viszony, mint a nagypolitikában. Szívszorító képek azért így is akadtak, ám természetességükhöz nem férhetett kétség, nem voltak a rendezői koncepció rémei. Ugyanis a „főrendező” maga az élet volt, a mai román és magyar valóság, ugyanis mi más, ha nem „helyzettragikum”, hogy a mai bukovinai román és elrománosí- tott székely gyermekek hada, szemérmes tartózkodással ugyan, de nyújtogatják kezecskéjüket, az elszármazottak által osztogatott édességek felé? Vagy amikor az idősödő nővérpár, megtalálván szülőházukat, néhány szem körtét kémek a román háziasszonytól „emlékbe”, mert az gyermekkoruk kedves fáján termett, és néhány marék anyaföldet visznek „otthonról haza”, elfojtott zokogással? Fiát igen, fájdalmas is volt e film, de a diszkrét érzelmek határain belül maradt! Köszönöm az alkotóknak és a zarándoklat résztvevőinek a ritka élményt, mely reménységet adóan lepett meg! Brezovich Károly Vác HISTÓRIA Maszúdi tudósítása (Részlet „A magyarok elődeiről és a honfoglalásról”című könyvbó'l) Maszúdi (meghalt 956-ban), a bagdadi születésű arab utazó és tudós, a X. századi arab földrajz- és történettudomány híres képviselője volt. A kaukázusi népekről és a kazárokról szóló írásaiban a kazárok szomszédságában lakó néhány népről is megemlékezett. A tudósításban a b.dzs.n.j és a bedzsenäk egyaránt a besenyőket jelölik, a két másik név pedig, a badzsg- hird és a nu.k.r.da (eredeti olvasata valószínűleg unkaríya) a magyarok neve. A W.l.n.d.r név, amely Maszúdi szerint egy nagy bizánci város neve, valójában a dunai bolgárokat jelöli. A tudósítás számos eleme egyelőre még tisztázatlan. A kazárok és az alánok nyugatról négy türk néppel határosak, amelyek közös ősre viszik visz- sza családfájukat. Részben nomádok, részben letelepültek. Véderejük nagy és igen harciasak. Közülük mindegyiknek (külön) királya van, s területük többnapi járóföldre teljed. Országuk területe részben a Meó- tiszig ér. Portyái során eljutnak egészen Bizáncig és Andalúzia környékéig, győzedelmeskedve az ottani népeken. Békében élnek a kazár királlyal és ugyanúgy az alán fejedelemmel is. Területeik a kazárok országával határosak. Első törzsük neve b.dzs.n.j, a másodiké, amely ezekkel határos, badzsghird. Az utóbbiak mellett egy bedzsenäk nevű nép lakik, amely a legharcia- sabb ezek közül a népek közül. Végül egy negyedik nép határos velük, amelynek nu.k.r.da a neve. Királyai nomád életet folytatnak. A hidzsra 320. éve (i. sz. 932) után, vagy éppen abban az esztendőben, háborúkat viseltek Bizánc ellen. A bizánciaknak országuk határán, abban az irányban, ahol az imént említett négy nép lakik, egy nagy görög városuk van, amelynek a neve W.l.n.d.r. E (városnak) nagy lakossága és igen jól védett fekvése van, a hegyek és a tenger között. Lakossága védel- mül szolgált azon népek ellen. akikről az imént szóltunk, úgyhogy a törköknek nem volt útjuk Bizánc felé amiatt a védelem miatt, amelyet a hegyek, a tenger és ennek a városnak a lakói nyújtottak velük szemben. Ezek között a türk népek között háborúságok törtek ki azzal az ellentéttel kapcsolatban, amely egy mohamedán kereskedő ügye miatt keletkezett, aki Ardabíl lakói közül származott. Ő ugyanis e népek egyikénél megtelepedett, a másik néphez tartozó személyek részéről pedig sérelmet szenvedett. Mikor ebből ellentét támadt, W.l.n.d.r városának bizánci lakói távollétükben rátörtek szállásaikra, sok gyermeket fogságba hurcoltak, az állatokat pedig elhajtották. Amikor a hír eljutott hozzájuk (a türkökhöz), ők éppen harcban állottak egymással. Ekkor azonban kiegyeztek, és elengedve egymásnak kölcsönösen a vérontásért járó díjat, W.l.n.d.r ellen vonultak. Mintegy 60 000 lovassal érkeztek oda. Ezt a sereget nagyobb toborzás és csapatösszevonás nélkül állították ki, egyébként 100 000 lett volna a számuk. Amikor hírük eljutott Arma- noszhoz, aki jelenleg, 332-ben (i. sz. 943—944) a bizánci császár, az 12 000 kereszténnyé lett mohamedán lovast küldött ellenük, akik arab módra, lándzsával voltak felfegyverezve, 50 000 bizáncival együtt. Nyolc nap alatt érték el W.l.n.d.r városát. Tábort ütöttek mögötte, majd felvonultak az ellenséggel (törkökkel) szemben. A törkök előzőleg már nagy tömeget megöltek W.l.n.d.r népéből, a város lakói azonban falaik védelmében kitartottak egészen addig, amíg oda nem érkeztek a segédcsapatok. Amikor a négy király értesült arról, hogy mennyi megtért keresztény érkezett oda, országaikba küldtek, és összegyűjtették a mohamedán kereskedőket, akik messze földről, a kazároktól Al-Bábból, az alánoktól és máshonnan érkeztek hozzájuk és náluk tartózkodtak, továbbá azokat is, akik e négy országban mohamedánná lettek, s akik csak abban az esetben voltak hajlandók hadba vonulni (a törkök oldalán), ha a háború hitetlenek ellen folyt. Mikor azután felsorakoztak a csapatok, és megjelentek a bizánciak élén a megtért keresztények, odaléptek hozzájuk a kereskedők, akik a türkök sorai előtt álltak, és felszólították őket, hogy térjenek át az iszlám vallására, mert ha a türkök védelme alá helyezik magukat, azok vissza fogják telepíteni őket mohamedán területre. Ők azonban vonakodtak megtenni ezt. Ekkor azonnal összecsapott a két sereg, és a keresztény- nyé lett mohamedánok és a bizánciak kerültek előnyösebb helyzetbe, minthogy kétszer any- nyian voltak, mint a türkök. A seregek éjjel is csatarendben maradtak, a négy király pedig haditanácsot tartott. A besenyők királya ezt mondta: „Bízzátok rám a vezetést holnap korán reggel!” Ebbe bele is egyeztek. Mikor megvirradt, a besenyő király sok lovasosztagot rendelt a jobb szárny mellé, mindegyik osztag 1000 lovast számlált, ugyanígy a bal szárny mellé is, Mikor azután felsorakoztak a csatasorok, a jobb szárny lovasosztagai a bizánciak derékhadára törtek, és nyílzáport zúdítottak rá, miközben átmentek a bal szárnyra. A bal szárny lovasosztagai is felvonultak, és nyílzáport zúdítottak a bizánciak derékhadára, miközben odáig jutottak, ahonnan a jobb szárny lovasoszta- gai kiindultak. A nyilazás állandóan folyt, a lovasosztagok pedig forogtak, mint a malomkerék. Maga a türk jobb szárny, középhad és bal szárny azonban nem mozdult. A lovasosztagok tovább folytatták akciójukat ezres csoportokban: azok, akik a türkök jobb szárnya mellett voltak, elkezdték nyilazni a bizánciak bal szárnyát, majd a bizánciak jobb szárnya felé törekedve, állandó nyilazás közben a bizánci derékhadig is eljutottak. Azok a lovasosztagok pedig, amelyek a törkök bal szárnya mellől indultak ki, a bizánci jobb szárnyat nyilazva haladtak a bizánci bal szárny felé, miközben a derékhadig is eljutottak. A lovasosztagok a bizánci derékhadnál találkoztak, és a leírt módon váltogatták egymást. Mikor pedig a kereszténnyé lett mohamedánok és a bizánciak látták, hogy miként bomlanak fel soraik, s hogy hogyan tér rájuk vissza állandóan a nyílzápor, rendezetlen soraikkal támadásba mentek át, s az eddig mozdulalatlanul álló türk (főjsereget rohanták meg. A (türk) lovasság utat is nyitott nekik. Utána azonban egyetlen hatalmas nyílzáporral borították el őket. Ez a nyílzápor lett az oka a bizánciak megfutamo- dásának: a türkök ugyanis a nyílzápor után rendezett sorokban végrehajtott támadásukkal megszerezték a győzelmet. Az ő soraik ugyanis rendezett állapotban maradtak és nem bomlottak fel. A lovasosztagok jobbról és balról száguldoztak. Előkerültek a kardok is. Elsötétült a láthatár, és sűrűn hangzott a lovasok kiáltása. A bizánciak és a keresztény- nyé lett mohamedánok közül mintegy 60 000-en estek el, úgyhogy a türkök az ő holttesteiken át hágtak fel a-város falára. A város elesett, s a kard nem nyugodott benne napokig, népét fogságba vitték. A türkök három nap múlva vonultak ki belőle, Konstantinápoly irányába. Megművelt földek, mezők és tanyák között vonultak át, miközben gyilkoltak, embereket ragadtak el és vittek fogságba. Konstantinápoly falai alá érve 40 napig táboroztak ott. Közben a nőket és a gyermekeket eladták szövetdarabokból készült ruhákért, valamint brokát- és selyemruhákért. A férfiak között azonban nagy öldöklést vittek végbe, és egyet sem hagytak élve közülük, bár néha leöldösték az asszonyokat és a gyermekeket is. Ezután kiterjesztették portyáikat ezen a vidéken. Portyázó alakulataik egészen a szlávok és a rómaiak országáig hatoltak, azóta pedig már Andalúziáig, a frankok országáig és Galíciáig is eljutnak portyáik során. Az említett türk népek portyái tehát jelenleg Konstantinápolyig és a felsorolt országokig jutnak el. Cegléd vásárjoga A vásártartás jogának megszerzése egy-egv település fejlődésének fontos állomása volt. A heti vásárok Szent István idejében alakultak ki, napjuk a vasárnap volt, helyük a templom mellett. Szent ImszJó a heti vásárok idejét hétköznapra helyezte át, de a 13. századtól újabb alkalom adódott a termékek forgalmazására: megjelentek az éves vásárok. Ezekben már nemcsak a környező falvakból érkezett árut lehetett venni, hanem messze földről jött kereskedők is kínálták portékájukat. Országos vásárt kezdetben csak a szabad királyi városok tarthattak, ez a jog azonban később a mezővárosok kialakulásával őket is megillete. Sőt, egy-egy település mezővárossá fejlődésének legfontosabb jele éppen a vásártartás jogának megszerzése volt. Ezt a privilégiumot Cegléd a 15. században szerezte meg. Egy oklevél 1444-ben már mezővárosként, tehát olyan településként említi, amely magánföldesúri hatalom alatt áll, lakói jobbágyi jogállásúak, de szolgáltatásaikat egy összegben fizethetik és korlátozott önkormányzattal rendelkeznek. Az oppidiummá (mezőváros) fejlődés 1448-ban vált jogilag is megalapozottá, május 25-én állította ki. Cegléd földesurai, az óbudai apácák kérésére Hunyadi János kormányzó azt az oklevelet, amely Boldogasszony napján (március 25.), Barnabás apostol ünnepén (augusztus 24.) és Máté evangélista emlékezetekor (szeptember 21.) a „szabad királyi városok joga szerint éves vásárok ’’tartását engedélyezte. Pogány György
