Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-25 / 120. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1993. MÁJUS 25., KEDD Szabad-e felháborodnunk? Megállt az idő Márciusi feljegyzések Elég sok idő eltelt már azóta, hogy a volt budapesti főrabbi ominózus kijelentését megtette. Éppen ezért nem szeretnék abba a hibába esni, amelybe az egész ellenzék egységesen a feje búbjáig elmerült, amikor ki tudja, hányadszor játsszatta le a televízióban ugyanazt a képet az október 23-i tüntetésről. Tehát mint mondtam, nem kívánok az üggyel kapcsolatban az Isten tudja hányadik megbotránkoztató lenni. Főképpen azért nem, mert vallási ismereteim szerint nemcsak a megbotránkoztatónak, de a megbotránkozónak is jaj. Engedtessék meg nekem, hogy most a joggal igen sokat bírált sajtó javára írjam: cikkek özöne tükrözte vissza azt a felháborodást, amelyet ez az enyhén szólva nem szerencsés megállapítás kiváltott. Az előbb céloztam arra, hogy jaj a megbotránkozónak is, ezt most meg kívánom toldani azzal, hogy voltaképpen nem is vagyok felháborodva. Erről én már a börtönben leszoktam, mert ha zsidókkal beszélgetve az ember olyan véleményt mert hangoztatni, hogy a zsidók bizonyos pozíciókat messze számarányukon felül foglaltak el, erre egyetlen megnyilatkozásuk volt, hogy ezt állítani fasizmus. Ebben az egész ‘kérdésben Alig húsz kilométer távolságra fekszik Budapesttől a 7000 lakosú Csömör, amelynek lakosai zömmel a kétszáz évvel ezelőtt idetelepített szlovákok leszármazottai. Az akkor ideköltözött szlovákok (abban az időben a pejoratív jelző nélküli tótok) a Felvidéknek nevezett magyarországi terület — ma Szlovákia — állam- és ma- gyarhú lakosai voltak, akik boldogan vállalták szlovák anyanyelvűk ellenére a „magyar” jelzőt és költöztek erre a vidékre. Boldogulásukat itt megtalálták, gyarapodtak, nyelvükben, szokásaikban senki nem korlátozta őket, és soha nem érezték, hogy Magyarország másodrendű polgárai lennének. Nem igényeltek kisebbségi törvényt, mert minden magyar jog megillette őket, minden magyar közhivatal nyitva állott előttük. Amikor 1946-ban Rákosi rendszere úgynevezett „lakosságcsere” egyezményt írt alá, innen Csömörről bizony egy ujján megszámolhatta a kérdező, hány csömöri szlovák család jelentkezett átteíepülésre. Ők a magyar haza hű polgárainak tekintették magukat. A község lakosainak jelentős része az evangélikus vallás híve. Ezt hozták magukkal annak idején őseik földjéről, és az elmúlt évszázadok alatt is megmaradtak őseik hiténél. A magyarországi evangélikus egyház egyik legerősebb, leghűbb evangélikus közössége a csömöri, amely ellenállt a kommunista rendszer minden vallástalanító törekvésének. abból indulok ki, hogy a zsidóknak valóban nehéz sors jutott osztályrészül Hitler hatalomra jutásától a szenvedések szörnyű keresztútján át a majdnem sikeres Endlösun- gig. Meg tudom érteni a zsidók félelmét minden olyan előjeltől, amely arra utal, hogy a zsidóüldözés lehetősége még mindig nem múlt el. Az is érthető, hogy a sokéves félelem nyomán minden apró, jelentéktelen tünetet hajlamosak felnagyítva látni, holott csak felületes, nagyjából alaptalan handabandázásról van szó. Régi probléma az is, hogy vallásról vagy etnikumról van szó, de én ebbe nem kívánok belemenni, bár a volt főrabbi ismert kitétele szerencsétlenül megint a politikai csatározások mezejére terelte ezt a problémát. Nem hiszem, hogy az első vallási méltóság Csurka malmára kívánta volna hajtani a vizet, de rossz időben és rossz helyen tett taszító és bántó véleményével nyilván sok zsidóból is ellenérzést váltott ki. Hiszen néhány hónappal azután, hogy a Csurka-tanul- mány a magyar zsidóság néhány negatív vonását emelte ki, a zsidóság prominens képviselője voltaképpen megkérdőjelezi a magyar kultúra létezését zsidók nélkül. Számomra a következő Most a csömöriek Jézus példabeszédei egyikének a nyomán indultak el: „...Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz, melyet vévén az ember, elvet az ő kertjében. Amely kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb a veteményeknél és fává lesz annyira, hogy reá szállnak az égi madarak és fészket raknak az ágain.” Ennek a krisztusi példázatnak a nyomán indították meg a csömöri evangélikus gyülekezetben a Mustármag című egyházi-vallási jellegű lapjukat. De mivel Csömörön az összlakosság mintegy harmada az evangélikus egyház tagja, így az egyházi események is összefonódnak á polgári eseményekkel, s némileg hatással vannak az önkormányzat életére, határozataira. A Mustármag két megjelent száma van előttem, a karácsonyi és a húsvéti. Különösen ez az idei húsvéti szám nyolc oldalával nyújtott gazdag tájékoztatást a csömöri evangélikus egyházközség terveiről, céljairól. Természetesen bőséges lelki táplálékhoz is jut az olvasó és ez különösen azok számára értékes, akik betegség vagy más ok miatt nem tudták felkeresni az Isten Házát. Az a csömöri templom mindig zsúfolt, a lelkész által széthintett mustármag a hívő lelkek befogadó barázdáiba kerül. Ebben a húsvéti számban Solymár Péter, az egyházközség lelkésze drámai erővel győzte meg az olvasót, hogy tizenkét krisztusi tanítvány, tizenkét egyszerű ember, mirossz kép a május 6-i Össztűzben Thürmer hetyke, bár kétségtelenül nem ügyetlenül ösz- szeállított szófüzére volt, teletűzdelve persze a szocialista imamalom unásig ismételt tartalmatlan közhelyeivel. Az egész beszélgetés stílusát minősítve, azt hiszem, nyugodtan használhatnánk a frech jelzőt is. Azt már megszoktuk Orbán Viktortól, hogy a választáson meg fogja háromszorozni képviselőinek számát, most körülbelül hasonló hangnemben nyilatkozik a munkáspárt vezére is. Ha már-a névnél tartunk: a magyar kommunista párt utolsó nevén a rendszerváltozás előtt a Magyar Szocialista Munkáspárt ketté válván, a változást vezető részleg a munkást hagyta ki, míg Thür- merék a szocialista szót, talán éppen azért, mert a létező szocializmus nem létezett? Szerinte mindegy, hány százalékot kell elérni, úgyis benne lesz a parlamentben. Bár a baloldali jelképek betiltása tíz százalékban meg fogja rettenteni a szimpatizánsokat, 90 százalékuk azért is ki fog állni mellettük. Mint mondta, Horn kivételével tárt karokkal várja az MSZP tagjait is, én azonban úgy sejtem, hogy a baloldali szimpatizánsok nagyobb részének bizalma inkább fog Horn felé, mint Thürmerék idejét múlta ként tudta Jézus Krisztus mögé sorakoztatni szinte az egész világot. Krisztus feltámadott, és e csendes bizonyság befutotta az egész világot. Ennek a dinamikus sugárzása indította el hódító útjára a megváltás evangéliumát — írja a lelkész húsvéti cikkében. Most pünkösd ünnepe közeledtével ennek a szellemnek az ereje, a Szentlélek sugárzásával ad lendületet, elszánást, akaratot a csömörieknek, hogy ebben a mai vajúdó, ellentétekkel terhes világban az egyedül helyes útra, a krisztusi példázató keskeny útra tereljék, legalább az ő közösségüket. Azután az a krisztusi példázató mustármag kikel, majd megerősödik, fává terebélyesedik és a reá szálló égi madarak majd viszik tovább, szerteszét a fa magvait. Ám a csömöriek az ige meggyőző erején kívül konkrétan is tesznek érte. Létrehozták a „CSÖMÖRI EVANGÉLIKUSOK A KERESZTYÉN IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁN Y”-t. Az alapító okirat bevezető szövege így szól: .Jelen okiratban a Csömöri Evangélikus Egyházközség alapítványt hoz létre, amelynek a célja a községben élő gyermekek és fiatalok kulturális tevékenységének, egészséges életmódjának, sportolásának, táboroztatásának, nyaraltatásának, szabadidős tevékenységének keresztyén szellemben történő neveltetésének támogatása.” Az alapítvány céljai között konkrétan szerepel még a hitélet terjesztésén kívül a segély sztálinizmusa felé fordulni. Különben ami Hornt illeti, neki is vannak éppen hibái, de történelmi szerepe nem tagadható le, és az is elismerést érdemel, amilyen életút után jutott oda, ahova jutott, míg Thürmer élte a kádergyerekek gondtalan életét. Ez a két életpálya nyugodtan állítható párhuzamba. Bár sok mindenben nem tudok azonosulni Hornnal sem, hogy kettőjük közül ki érdemel inkább tiszteletet, az sem lehet vitás egy pillanatra sem. Szóval szabad-e felháborodnunk, tettem fel a kérdést az előbb. Nem, de ahhoz igenis jogunk van, hogy amikor szerencsétlen kijelentések özönével árasztják el pánikra amúgyis nagyon hajlamos társadalmunkat, józan érvekkel, „európai színvonalon” szálljunk szembe ezekkel a valóban egy kicsit beteg közéletünket mérgező tünetekkel. Én azt tartom a legnagyobb bajnak, hogy sem az ellenzéki képviselők zöme, sem néhány kormánypárti képviselő nem veszi észre, hogy amikor vonzónak látszó érvekkel destabilizálni igyekszik a társadalmat, cselekvő- képtelenné teszi ezzel a tömeget, márpedig a tömeg segítsége és lendülete nélkül hiábavaló minden erőfeszítés. a rászoruló családoknak, ösztöndíj a gyermekek tanulásához, a cserkészet támogatása, továbbá a romániai (erdélyi), valamint a finnországi testvérgyülekezetekkel a kapcsolatok ápolása, szorosabbá tétele. Ez utóbbi téren Csömör már eddig is jelentős tevékenységet fejtett ki, a kölcsönös látogatások, vendéglátások által. Ez’ utóbbi különösen hasznos a magyar—finn államközi és politikai kapcsolatok szorosabbá tételével. A mustármag szerepe itt is jelentkezik, s talán a nemzetközi kapcsolatok erősödésének is jó szolgálatokat tesz. Az alapítvány első adakozója Bátovszky György, Csömör polgármestere, aki 100 000 Ft-os adománnyal járult hozzá az alapítvány vagyonához. Szellemi vezére Solymár Péter, az egyházközség lelkésze, segítőtársai Gubek Mária felügyelő, Boda Zsuzsanna, továbbá a lelkész felesége, Márta asszony és Eszter leánya, aki a vasárnapi iskola munkájában tűnt ki. Külön meg kell emlékezni a mustármag húsvéti számában Turmezeí Erzsébet „Húsvéti híradás” c. verséről. Tur- mezei Erzsébet hitvalló költészetét már régen ismerjük és gyönyörködünk benne. írói, költő tehetségével lemondott a világi sikerekről, és írásaival, verseivel csak a hitet, az Urat szolgálja. A csömöriek pedig csak öntözzék a Mustármagot, hadd nőjön fává. Kelenváry J. László Március 12-én késő este hallottam egy örvendetes hírt a rádióban: „Meg sem tudnám fogalmazni”... Örömmel hallottam, hogy ilyen is van, ilyesmi is hallható: valaki valamit nem tud megfogalmazni. De Htána nyomban szólt a Késő esti krónika, és az örömvirág csakhamar hervataggá fonnyadt, amikor a magyar államtitkár Bonnban „kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott”... Némi keserűséggel aludtam el. Nem is aludtam jól, már kora hajnalban felébredtem, aztán jó mélyen visszaaludtam, majd nagy álmosan ismét ébredeztem, félig ébredve bekapcsoltam a hírdobozt, s félálomban úgy rémlett, ■ hogy azt mondja valaki: „Ezeket a keserveket legyőzve fogalmaztam úgy”... Azt már tisztábban hallottam, hogy a rádiós mondta: „Nyolc perccel múlt fél hat”... Többet nem tudtam visszaaludni, s felkeltem bal lábbal. Pedig jobbal is kelhettem volna, mert készültünk „haza” a Székelyföldre, szokott márciusi hazalátogatásra. Még a déli órákban is meghallgattam a híreket — ez már 13-a —, két híradásban is „hallhattam” egymás után, hogy „ezt fejtegetve úgy fogalmazott” Antall József (a Magyar Nemzetben megjelent ünnepi nyilatkozatában). Többször aztán nem hallottam sem ezt, sem egyéb „fogalmazást”, mert elautóztunk Székelyudvarhelyre, és én a távollétünk négy és fél napja alatt hírét sem hallottam annak, hogy rádió. Ott volt a két unoka Udvarhelyen, a nagyobb — Zsuzsa — már elsősként tanulta az anyanyelvet, úgy is mint vesződséges szövegmásolást, a kisebb — András — a jó kerek két évével éppen jól megeredt nyelvvel forgatta szájában a magyar beszédet, őket hallgattam egyfolytában, fülem szinte kikötött kompként pihent az ő társaságukban. Ki- kapcsolódás volt ez a pár nap a szónak abban a szorosabb értelmében is, hogy ki volt kapcsolva az életemből a rádió, s az abból szüntelenül folyó média módija a magyar beszédnek. Március 17-én este értünk vissza a Szamos parti „tanyánkra”, s minthogy késő este bekapcsoltam a rádiót, a „hazaérkezést” akkor éreztem teljesen hiteles ténynek, amikor a dobozban felhangzott: „Hiszen amint Melescanu fogalmazott”... Ez újság volt, hiszen addig nem hallottam még sehol, hogy külügyminiszterem „fogalmazott” volna. Utána az már nem volt újság, amikor magyarázták, hogy a másnap megjelenő Magyar Hírlapban van egy nyilatkozata Antall Józsefnek, amelyben „az MDF elnöki tisztjét is betöltő kormányfő úgy fogalmaz”... Mindamellett az eszem egy kicsit megállt, mert hirtelen belevillant, hogy amikor utoljára böngészgettem a „rádiós naplómban”, Antall József már ott is miniszteri „fogalmazó” volt, pedig azok a firkák 1991 őszén kerültek papírra, és lám, mintha egy nap sem telt volna el a két ünnepi időszak, 1991 októbere és 1993 márciusa között, Antall József egyfolytában „fogalmaz” azóta is, jóllehet én az ő szájából saját fülemmel hallhatóan ritkán hallottam olyant, hogy „így fogalmazok", „úgy fogalmazok”. Nem nagyon hallottam a Göncz Árpád szájából sem, sok más közéleti ember szájából sem, akikről a rádió folyton azt mondja nekem, hogy „fogalmaznak”. Csurkától sem hallom, amikor 18-án reggel a riportemő interjúvolja, mondván neki: „Ahogyan ön fogalmazott”... Bibó István szavát soha nem is hallottam, de ugyanaznap délután egy műsorban hallom: „...amit Bibó István úgy fogalmazott meg, hogy a demokrácia a félelem nélküli élet”. Este s Ráadásban azt hallom („hallgató” vagyok!): „Pontosan hogyan fogalmaz a magyar—ukrán alap- szerződés a határokról?” Számomra határügyben az a pontos fogalmazás, hogy határon kívüli hallgatóként nyugtázhatom 19-én este a rádióközlést, amely a magyar média egyik alelnökének a szavát idézi: „A változás, ahogy fogalmazott, a minőség forradalmát jelenti majd.” Valamikor Németh Lászlótól is lehetett „hallani” ilyen „fogalmazást”, de én felejteném Németh Lászlót, ha bízhatnám benne, hogy a minőség forradalmát ígérő változás az anyanyelvűnk rádióbeli szó- lalására is kiterjed, ami többek között a „fogalmazások” vészes igepusztításának a minőségi mérséklődését is hozná magával. Egyelőre azonban az egész Kárpát-medencét „határok nélkül” átfogó nemzeti adóból még a nyelvvédő, nyelvművelő, nyelvőrködő műsorok is írmagostól ki vannak irtva legalább egy esztendeje, ha nem több, viszont annál vastagabb duzzadással tölti a markomat az a „rádiónaplós” firkatömb, amelyben ijedelemmel böngészhetem, hogy 1991 októberétől mostanáig olyan változatlanul tartós a nyelvrontás, mintha teljességgel megállt volna a tekintetben az idő. Arra nézve, hogy a demokrácia minősége mennyit alakult, nincs megbízható mértékem, de a nyelvi minőség romlását ez a jó maroknyi firkatömb elég megbízható pontossággal méri. És ettől a mértéktől óhatatlanul nyelvféltővé válik az ember, függetlenül attól, hogy a demokrácia mennyi félelemtől szabadít vagy nem szabadít meg. Mert ha másra nem, az unokákra gondolva jogos a kérdés, ami tegnap, március 27-én került bele a firkatömbbe Kossuth-sugárzásként: „Hogyan lehet megfogalmazni a felnövekvő nemzedék nyelvén?” Jogos, mert nemzeti feladatunk az, amit ugyanaznap egy újabb „fogalmazásként” lehetett hallani: „hogy csoportként fogalmazzuk meg magunkat”... Bizony: „ha nagyon sarkítottan akarunk fogalmazni, akkor csakugyan erről van szó” (mondák ugyancsak tegnap a 168 órában). A szó, amiről „sarkítottan” akartak fogalmazni, az volt, hogy „tökkel- ütött”, amit én nyelvféltőként féltem volna ilyen sarkításig fogalmazni, de végül is bátorságot merítettem abból a minapi rádiószólalásból, amely azt mondta: „Erről folyik a — nagyon csúnyán fogalmazva — hírig.” Szabó Gyula (Kolozsvár) Tiszay Géza Fává növő mustármag
