Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-19 / 115. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. MÁJUS 19.. SZERDA Politikai egyeztetésre várva A polgármester kész az együttműködésre Németh Gábor szigethalmi polgármester a megválasztása óta eltelt több mint két és fél esztendőből eddig mindössze egy évet töltött a hivatalában, mivel a képviselő-testület két ízben is megszüntette munkaviszonyát. Az április 21-én meghozott jogerős bírósági döntést követően most ismét visszaköltözött irodájába. Milyen jövő vár Szigethalomra, amelynek jelenleg működőképtelen a képviselőtestülete? Erről beszélgettünk a polgármesterrel, aki visszatérése után felajánlotta az együttműködést a vele szemben álló nyolc képviselőnek. — Amióta visszatért a hivatalba, megkisérelte-e már, hogy képviselő-testületi ülést hívjon össze? — Nem látom értelmét, hogy összehívjam a testületet, a képviselők ugyanis többször kinyilvánították, hogy nem akarnak velem együtt dolgozni, másrészt hogy ragaszkodnak a műkö- dőképtelenséghez, és nem járnak el testületi ülésekre. Tudomásom szerint a napokban ismét összejöttek, és változatlanul arra az álláspontra helyezkedtek, hogy fenntartják a működőképtelenséget. — Lát-e esélyt arra. hogy a nyolc képviselő esetleg meggondolja magát, és hajlandó lesz részt venni az ön- kormányzat munkájában? — A szigethalmi pártok és szervezetek egyesülése a közelmúltban döntött arról, hogy még ezen a héten tárgyalóasztalhoz hívja a nyolc képviselőt. Úgy tudom, itt majd megpróbálják meggyőzni őket, hogy folytassák munkájukat, s ha ez nem sikerül, felkérik őket, hogy mondjanak le. Én a magam részéről természetesen elfogadhatatlannak tartom a képviselők magatartását, hiszen nem azért választották meg őket, hogy dacoljanak velem. Ráadásul úgy tudom, a Belügyminisztérium sem támogatja a nyolcaknak azt a kísérletét, amely a képviselő- testület feloszlatását szeretné^ elérni. Ha a képviselők nem akarnak velem dolgozni, találhatnának más formát is ennek kifejezésére, olyat, ami nem bénítja meg a falu életét. •— Az ön távollétében a nyolcakhoz tartozó Dunavöl- gyi Ferenc alpolgármester látta el a polgármesteri teendőket. Most hogyan osztják meg egymás között a munkát? — A képviselő-testület működőképtelensége miatt korlátozott a hatásköröm, ezért az a munka, amit el kell végezni, az én munkaidőmet sem tölti ki teljesen. Ezért nem tudok Dunavölgyi Ferencnek semmit átadni. Amikor legelőször visszakaptam a munkakönyvemet, arról volt szó, hogy csak átmeneti időre választ a testület alpolgármestert. Később azonban a képviselők határozatlan időre módosították a megbízatást. Úgy gondolom, nagy luxus egy ilyen településen, hogy mindketten főállásúak vagyunk és teljes fizetést kapunk, mert annyi munka azért nincsen. — Ön megszüntette egyik képviselőtársa, Békássy Koppány vezető főoiyosi megbízatását. Miért? — A szigethalmi orvosok vállalkozóként dolgoznak, ezért a képviselő-testület múlt év december 31-ig, átmeneti időre bízta meg Békássy Koppányt az intézményvezetői főorvosi teendők ellátásával, másodállásban. Januárban Dunavölgyi Ferenc törvénytelenül meghosszabbította a megbízást határozatlan időre, pedig erről kizárólag csak a képviselő-testület dönthet. Egyébként mivel az orvosok vállalkozók lettek, nincs intézmény, ezért nincs is szükség intézményvezető főorvosra. — A képviselő- testül et nem alkotott szociális rendeletet. Ilyen körülmények között hogyan tudják a segélyezést megoldani a csaknem tízezer lakosú nagyközségben? — Nem adhatunk senkinek segélyt, a rendelet megalkotása nélkül erre nincs módunk. Szerdán, a fogadónapon sokszor jönnek be hozzám többgyermekes szülők, hogy a gyerekek ma még nem ettek, de tehetetlen vagyok. Nem tudom, hogy képzelik ezt a képviselők: ők jómódban élnek, más meg nem számít. — A költségvetést április végén fogadta el a kizárólag erre az egyetlen alkalomra összeült testület. Az intézményvezetőik úgy vélik, veszélyben az iskolák, óvodák léte, olyan kevés pénzt kaptak. Mi erről a véleménye? — Csak az óvoda kapott jóval kevesebbet, mint tavaly, az iskoláknál nem ilyen súlyos a helyzet. Én úgy gondolom, van egy elfogadott költségvetésünk, és meg kell próbálni ahhoz alkalmazkodni. Ha végképp nem sikerül, akkor újból ösz- sze kell jönni és megvitatni a lehetőségeket. A tartalék alapban is van pénz, szükség esetén ahhoz is hozzá lehet nyúlni. Persze erről csak a képviselő-testület dönthet. Ennek elmulasztása esetén esetleg valóban be kell zárni az egyik óvodát, de akkor remélem, a nyolc képviselő majd megmagyarázza a falunak, hogy miért nincs szükség óvodára. H. Cs. Újra termel a váci mészüzem A piac mindig okoz meglepetéseket. A tél végén, amikor leállították a váci Dunai Cement- és Mészművek mészégető kemencéit, sokan kételkedtek abban, hogy belátható időn belül ismét begyújthatják azokat. Néhány nappal ezelőtt mégis ez történt. Az ország mészüzemei közül a vácinál modernebbek, hatékonyabban termelők jobban állják a versenyt. Ezen kívül jócskán csökkent a kereslet is, hiszen kevesebb az építkezés. ritkábban érkeznek a megrendelések. A piac némi élénkülése azonban arra késztette most az üzem vezetőit, hogy a mészmű hat kemencéje közül egyben elrendeljék a begyújtást. Huszonöt, a leállítás idején más munkakörbe helyezett munkatársat hívtak vissza az eredeti posztokra, értesítették a régi vevőket: jöhetnek, vihetik a meszet. > — A napokban megindulhat a. szállítás is — közölte Jess György, a DCM gazdasági igazgatója. — Mennyi lesz a napi termelésük? — Száz tonna. Egyelőre a szombat-vasárnapi termelés mennyisége okoz majd gondot, mert olyankor nem közlekednek a teherszállítók. A tároló silók kapacitása pedig kevés ahhoz, hogy a két nap alatt égetett mész elférjen bennük. K. T. I. A Pest Megyei Rendőr-főkapitánysághoz tartozó M3-as autópálya felügyeletét két motoros rendőr járőr is segíti. Csánvi János rendőr törzsőrmester és Nemecz János rendőr zászlós BMW 75 típusú motorkerékpárja 75 lóerős és végsebessége közel 200 km/h. MTI-fotó. Á Munkástanácsok Szövetsége úgy gondolja: • a társadalombiztosítási vagyon közös vagyon, közösen kell döntenünk róla. /- ez a vagyon jó gazda kezében megjavíthatja 10 millió ember életét.- rajtunk is múlik,milyen lesz az életünk jövőre. Döntsünk közösen az egészségügyi és nyugdíj-ellátásról I