Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-15 / 112. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993 MÁJUS 15., SZOMBAT Területi és nemzeti jelleg Itt a cselekvés ideje Népszavazás Boszniában Svájci farmerek hazánkban? A boszniai szerbeknek a hétvégi népszavazáson dönteniük kell a Vance—Owen-terv elfogadásáról és egyoldalúan kikiáltott köztársaságuk függetlenségéről. A legalapvetőbb problémát az jelenti, hogy a háború okozta jelentős menekülthullám közepette senki sem tudja, hogy mennyi valójában a bosnyák területek 70 százalékán kikiáltott szerb köztársaság lakossága és kik jogosultak a népszavazáson való részvételre. Petko Cancar, a központi népszavazási bizottság elnökének beszámolója szerint 900 ezer szavazólapot nyomtattak ki. Petko Cancar egyébként reméli, hogy a referendum képet ad majd a köztársaság jelenlegi lakosságának számáról is. Minden szavazásra jogosult két szavazólapot kap. Az egyiken arra kell válaszolni, hogy elfogadja-e az illető szavazó a Vance—Owen-tervet. A második kérdés pedig úgy szól, hogy támogatja-e a boszniai szerb köztársaság függetlenségét és azt a jogát, hogy egyenAz alig néhány napja hivatalban lévő Cíampí-kormányt is meglegyintette a korrupciós botrány szele: a római ügyészség vizsgálatot indított az Albániának 1991-ben juttatott segélyszállítmányok körül tapasztalt visszaélések és szabálytalanságok ügyében, s a vizsgálatban érintett Valdo Spini volt külügyi államtitkár, a Ciampijogú kapcsolatokat tartson fenn más népekkel és államokkal. A boszniai szerb köztársaság 84 közigazgatási egységében választási bizottságokat állítottak fel. A választókörzetek száma kevesebb, mint 1991 novemberében, amikor a boszniai szerbek annak kinyilvánítására szerveztek népszavazást, hogy ellenzik Jugoszlávia e volt köztársaságának függetlenségét és Jugoszlávia határain belül kívánnak maradni. Akkor egész Boszniában valamivel több mint egymillió szavazó járult 4500 szavazókörzetben az urnákhoz. Bosznia-Hercegovinában — egy 1991-es népszámlálás alapján — 1,5 millió szerbet írtak ösz- sze, vagyis a lakosság egyhar- madát, akikhez Petko Cancar szerint hozzá kell számítani még valamivel több mint kétszázezer személyt, akik jugo- szlávnak vallották magukat, de valójában szerbek. Annak megakadályozására, hogy valaki többször szavazzon, egy jelzést tesznek a szavazók szemékormány környezetvédelmi minisztere is. A vizsgálat elsősorban Gianni de Michelis volt külügyminisztert és Claudio Vitalo- ne volt külügyi államtitkárt, később külkereskedelmi minisztert érinti. Az albánok két évvel ezelőtti tömeges érkezését megállítani hivatott, 20 milliárd lírás gyors olasz kormánysegély — zömmel lyi igazolványába. Ami a katonákat illeti ők a laktanyákban és az arcvonalakon a lövészárkokban szavaznak. A népszavazás területi és nemzeti jellegi! egyben. Vagyis egyrészt megcéloz minden olyan személyt, aki a boszniai szerb köztársaság területén szavazásra jogosult, beleértve a muzulmánokat is. A szavazás emellett nemzeti elvű is, mivel a muzulmánok és a horvátok ellenőrizte térségekben élő szer- beket is felhívták a részvételre. A Palában egyoldalúan felállított szerb parlament elnöke, Momcilo Krajisnik szerdán Philippe Montion tábornokhoz, az ENSZ-erők boszniai parancsnokához fordult, felkérve őt, hogy az UNPROFOR térségbeli erői segítsék az itt élő szerbeket, hogy szabadon felkereshessék a legközelebbi szavazóhelyiséget. A Vance—Owen-terv akkor tekinthető elfogadottnak, ha a szavazásra jogosultak több mint fele válaszol „igennel'’. Ez vonatkozik a függetlenségre vonatkozó kérdésre is. élelmiszerszállítások — körül a vizsgálat számos visszaélést és túlszámlázást tapasztalt. Valdo Spini felajánlotta lemondását Ciampi kormányfőnek, aki azonban maradásra kérte őt. Spini azt hangoztatja, hogy nem az ő hatáskörébe tartozott a segélyek ügye, s reméli, hogy gyorsan tisztázhatja magát az ügyészségen. A mezőgazdaságnak juttatott állami szubvenciók csökkenése miatt évente 300-400 svájci parasztgazdaság szűnik meg. Ezek a családok azzal a problémával találják szemben magukat, hogy feladják-e hivatásukat vagy elhagyják-e hazájukat? Évente mintegy százötvenen a második megoldást választják és kivándorolnak Kanadába, Ausztráliába, Új-Zélandba és az USA-ba, ahol kedvezőbb körülmények között folytathatnak mezőgazdasági termelést. Az 1956 óta Svájcban élő Komlóssy József kezdeményezésére született meg az a gondolat, hogy az emberi és a történelmi hagyományok azonossága alapján és a kommunizmus összeomlása után MaTegnap reggel Ljubljanába, a volt Jugoszlávia utódállamaiban teendő kőrútjának első állomására utazott Ion Iliescu román államfő. Iliescu Szlovéniában és Horvátországban tesz két-két napos hivatalos látogatást, visszafelé megszakítja útját Belgrád- ban, hogy a szerb és montenegrói vezetőkkel tárgyaljon, és útja során találkozik Izetbegovic boszniai elnökkel is. így a hét köztársaság közül hatnak vezetőivel találkozik — egyedül a macedón elnökkel nem folytat megbeszélést. A körút előestéjén Iliescu elnök telefonbeszélgetést folytatott a görög és a török miniszgyarország is célországként jöhetne számításba. A Zürichi Liberális Intézetben csütörtökön a sajtónak és a szakértő közönségnek szóló projektbemutatót tartottak mintegy 100 fő részvételével. Dr. Ódor László berni magyar nagykövet hangsúlyozta az elmúlt 200 év történelmi párhuzamait. Svájc nehéz évtizedeiben sokan Magyarországon találtak új hazát és értek el komoly eredményeket. Elég csak olyan nevekre gondolni, mint Ganz Ábrahám, Heinrich Haggenma- cher és Gerbeud, a mezőgazdaság terén pedig Helvécia falura (Weber Ede) és olyan fogalmakra, mint „szimentáli” és „svitzer”. Az 1956-os felkelés leverése után 12 000 magyar meneterelnökkel, tájékoztatta őket kőrútjának céljairól. Elutazása előtt Iliescu elnök az Otopeni repülőtéren adott nyilatkozatában kifejtette, hogy a találkozókon közvetlenül kíván tájékozódni a térség helyzetéről, a boszniai konfliktusról, a béke megteremtésének esélyeiről. Románia nem kíván a konfliktus megoldásán tevékenykedő nemzetközi szervezetek helyébe lépni, de mint szomszéd országnak, közvetlenül érdeke fűződik a drámai — és Romániára is kiható — konfliktus rendezéséhez. Románia jelezni kívánja érdekeltségét a megoldás keresésében, a konfliktus kiterjedésének megakadályozásában. kült Svájcba, ahol szintén jó hazát találtak maguknak. A szakmai közönség által támogatott projekt iránt több konkrét érdeklődés is elhangzott. A jelenlegi elképzelések szerint a Balaton-felvidék (Thurgaú és St. Gallen kantonokkal való hasonlósága miatt) és Heves környéke lehetne a befogadó régió. A szakmai érdeklődők és a projekt gondozói hangsúlyozták, hogy a megvalósításhoz a politikai szabadság megléte mellett fontos a tulajdonbiztonság is. A magyar mezőgazdaság átalakulási folyamata miatt most érett meg a helyzet a cselekvésre. Fontos tényező az is, hogy a politikai fordulat óta Svájc és Magyar- ország viszonylatában lehetséges a kettős állampolgárság. Elfogadott költségvetés Az orosz parlament tegnap elfogadta az ország idei költség- vetését. Ennek értelmében a hiány a nemzeti össztermék 15 százaléka lesz. A tervezetet második olvasatban fogadták el, miután Borisz Jelcin az első elképzelést számos kiegészítéssel bővítette. Ezeket azonban a parlament gyakorlatilag figyelmen kívül hagyta és a költségvetési tervet az elnöki javaslatok nélkül fogadta el. A parlament elutasította egyebek között Jelcinnek azt a tervét, hogy mérsékeljék az alapvető tudományos és technikai kutatások, illetve ilyen jellegű programok támogatását. Visszaélés a segélyeknél Iliescu körútja VÉLEMÉNY A magunk ösvényén Bő emberöltővel ezelőtt a magyar embernek illett megtanulnia, hogy létezik egy hatalmas testvér: a szent, sérthetetlen és csalhatatlan Szovjetunió. Mi, „vengerszkij” kis- öcsik abban az időben behúztuk fü- lünket-farkunkat, hiszen bűnösök voltunk, bélyeget sütöttek ránk, még a harctereken elpuszult katonáink százezreit sem gyászolhattuk. Mindezek ellensúlyozásaképpen adott volt a lehetőség, hogy megtérni kívánó vezeklőkként végre megtanuljuk az igaz igét — és megtanuljunk szovjetül. Az örülj magyar, hogy élhetsz jelszó jegyében idomultunk olyan rendhez, melynek rendetlenségét csak az utóbbi évek igazolták igazán. Akkor, amikor az istenített, elátkozott világbirodalom elemeire esett szét, és lemeztelenítejt testén megláthattuk az összest?) fe- kélyes sebet. Ám addig, míg fény derült a nyílt titokra, koszorús — pontosabban csillagos — költőink szorgalmasan gyártották a csasztuskákat, okos tudósaink az ideológiát az egyedül üdvözítő úthoz. Annak idején még a viccet is csak gondolatban, szavak nélkül lehetett átadni egymásnak: „Milyen a szovjet törpe? Óriási...!” Kontinensnyi méretű szomszédunk volt a legszebb, legjobb, a mindenkori példakép. Az onnan importált, csapnivaló minőségű áru csak tökéletes lehetett, és mi fejbólintó jánosokként süllyedtünk le (majdnem) arra a színvonalra, mely a hajdani Nagy Tábort ma már axiómaként minősíti. Fél évszázadon át hazudták nekünk, hogy ásványkincsekben szegény ország vagyunk, miközben szemlesütve vettük tudomásul, hogy kelet felé vándorol mérhetetlen mennyiségű bauxitvagyonunk félpénzért, az uránérc ki tudja milyen áron — képzett külkereskedő vagy közgazdász bizonyára folytatná ezt a sort. Az orosz nyelv kötelező oktatása olyan egyértelmű volt, mint a kétszerkettő igazsága. Bizonyítványt akarsz, barátom? Akkor négy év „ruszkij” az általános iskolában. Ha odáig vetemedtél, hogy érettségi passzust is akarsz hordozni a tarsolyodban, akkor további négy év. Aki a politikai pályán vinni akarta valamire, radarfülekkel kellett meghallania a moszkvai elvtársak suttogásait. Ha félreértette vagy semmibe vette az ukázt, könnyen szappanoztak számára nyakravalót. Szerencsére ma már adott számunkra a felejtés lehetősége; az utolsó, „ideiglenesen hazánkban állomásozókat” szállító katonai szerelvény is rég átgördült a záhonyi határ- átkelőhelyen. Új, békésebb szelek fújdogálnak a magyar tájon. Bizton mondhatnánk tehát, hogy megnyugodhatunk végre, s a magunk szájíze szerint formálhatjuk szűkebb világunkat. De kijelenthetjük-e ezt ilyen határozottan? Félek, hogy nem. Tagadhatatlan, hogy diktatórikus eszközökkel többé nem kényszeríti ránk más nemzet a maga szokásait, árucikkeit, kultúráját (vagy kulturálatlanságát). Ám, a szükségszerűen bevezetett piacgazdaság magában rejt olyan veszélyeket is, melyeket csak nehezen tudunk kivédeni. Gondolok itt elsősorban az Egyesült Államokra, de más nyugati országot is felsorolhatnék a jelenség kapcsán. Bizony, kérem szépen, elkezdtünk amerikaiul tanulni. A beáramló tőke hordaléka nem csak gazdasági életünket itatja át, kultúránkba, erkölcseinkbe, szokásainkba is olyan mélyen beleivódik, mint a rákos daganat burjánzó sejtjei az egészséges szövetekbe. Mustáros virsli helyett „forró kutyát” (hot dog) majszolunk az utcán, magyar népmeséinket feledőn a Walt Disney stúdió sekélyes történetei szórakoztatják gyermekeinket. Ezek után csoda-e, ha Szabó Gyula színművész, magyar népmeséink utánozhatatlan tol- mácsolója havi tizenháromezer forint nyugdíj boldogtalan) várományosa? Hosszasan lehetne sorolni, miképpen szorítja ki a beáramló tőke a magyar árut boltjainkból (lásd Spar áruházlánc). Érdemes lenne fölmérni, hogy a szükségtelenül behozott termékek magyar áruval történő kiváltásával mennyiben csökkenne a munkanélküliek száma? Világért sem akarom kétségbe vonni a külföldi tőke, az egészséges külgazdasági kapcsolatok szükségességét. Mégis, az az érzésem, hogy a fél évszázados szomorú tapasztalatok ellenére ismételten megpróbálunk átbillenni a ló túlsó oldalára. Távol álljon tőlem az erőszakolt, kirakati magyarkodás, a más nemzetet, nemzetiséget támadó sovinizmus pedig különösen nem az én kenyerem. Az viszont elvárható mindany- nyiunktól, hogy ne csak megőrizzük nemzeti hagyományainkat, de továbbfejlesszük azokat a modern életstílusnak megfelelően. A technikai csúcson álló Japán talán nem ezt teszi? Maradjunk egyszerűbb, hozzánk közelebb álló államok példájánál. Ausztria, Svédország, Svájc, Finnország érezte-e szükségét annak, hogy egy hatalmas testvér béklyóját a lábára láncolja? A kérdés költői. Lám, mégis menynyivel magasabb színvonalon állnak nálunk! Meggyőződésem, hogy sem adottságban, sem képességben nem vagyunk alábbvalóak náluk. Csupán kishitűségünket, kisebbrendűségi érzéseinket kell minél előbb magunk mögött hagyni, hogy e nyűgtől megszabadulván könnyebb és gyorsabb léptekkel haladhassunk a magunk választotta ösvényen.
