Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-11 / 108. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZAC 1993. ÁPRILIS II.. KEDD Az Akadémia közgyűlése A nemzeti Az Országgyűlés napirendjén Visszavont indítvány Az Akadémia távol tartja ma­gát a napi politikai kérdések­től, de a nemzeti érdekek szintjén kész véleményeivel, javaslataival, előkészítő mun­kájával szolgálni a közös ügyet — mondta Kosáry Do­mokos, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia elnöke, az Akadémia 153. tisztújító köz­gyűlését megnyitó beszédé­ben tegnap. A közgyűlés el­nökségében részt vett Göncz Árpád köztársasági elnök, MádI Ferenc, a Tudománypo­litikai Bizottság elnöke, mű­velődési és. közoktatási mi­niszter, Láng István, az Aka­démia főtitkára és Halász Bé­la, az Akadémia alelnöke. AZ MTA elnöke hangsú­lyozta az akadémiai kutatóhá­lózat fenntartásának, korsze­rűsítésének fontosságát, az akadémiai intézetek és az egyetemek együttműködését Ävaro ellentétek felszámolá­sát. Mindehhez nyújt segítsé­get világbanki támogatással az Athenaeum program. A re­formkoncepció része a tudo­mányos fokozatok rendszeré­nek átalakítása és annak hang­Nem találta meg az igazit a Rubik Ernő vezette szakértői zsűri azok között a pályamű­vek között, amelyek az 1996-os világkiállítás kabala­figurájára tettek javaslatot. A Világkiállítási Programiro­da nyilvános pályázatot hirde­tett az Expo jelképének meg­alkotására. A programiroda dolgozóin — és közvetlen hozzátartozóin — kívül bárki részt vehetett. A beérkezett négyszázharminckét pálya­mű számában és színvonalá­ban is igazolta a programiro­da várakozását. A budapesti Vigadó Galériában kiállított pályamunkák alkotói között voltak általános iskolás korú gyerekek és — a pályázatok külleméből következtethető­en — profi alkotók is. A ka­balatervek megjelenítették va­lamennyi hazánkkal kapcsola­tos nevezetes szimbólumot. Láthattunk paprikát, puliku­tyát, juhászt, árvalányhajas érdekekért súlyozása, hogy az Akadé­mia társadalmi, nemzeti funk­ciót végez, és ebben szakmai és területi bizottságok segí­tik. Nyomatékkai szólt Ko­sáry Domokos a reformkon­cepció két alapvető követel­ményéről: az újjáalakulás je­lentőségéről, a letűnt politi­kai rendszer nyomainak fel­számolásáról, valamint a ku­tatás működőképességének folyamatos fenntartásáról. — A Magyar Tudományos Akadémia működése életünk minőségét emeli, és életünk minőségének emeléséről nem mondhatunk le — mondotta Göncz Árpád köztársasági el­nök a közgyűlést köszöntő be­szédében. A kormány nevében Mádl Ferenc üdvözölte a közgyű­lés résztvevőit. Hangsúlyoz­ta: az akadémiai és felsőokta­tási törvénytervezet kívána­tos összhangjának megterem­téséhez eddig is a Tudomány- politikai Bizottság által már régebben elfogadott tudo­mánypolitikai irányelvek szolgáltak alapul, miközben maguk is állandóan fejlődtek. pörge kalapot, sokan használ­ták fel hazánk sziluettjét, nemzeti színeinket. Voltak ugyanakkor absztrakt, a szo­kásos szimbólumokat' mellő­ző munkák is. Ha a fődíjat nem is osztot­ták ki ezúttal, a négy díjazott munka és még jó néhány sike­res figura alkotója számíthat arra, hogy reklámajándék­ként piacra kerül majd „szü­lötte”. S hogy ne maradjon kabala nélkül a világkiállítás, a programiroda meghirdette a következő — immár meghí­vásos — fordulót. Ezen a mostani díjazottak mellett hat hivatásos művész vehet részt, munkáikkal június 1-ig nevezhetnek az egymillió fo­rintos fődíjért. A Vigadó Ga­lériában tartott sikeres kiállí­tás pedig arra ösztönözte a szervezőket, hogy országos körútra indítsák a sok ötlettel készített pályamunkákat. Az Országgyűlés tegnap a jelenlévők többségének tá­mogatásával napirend előtt hallgatta meg Király B. Iza­bellát (MDF). A képviselő bejelentette: a Magyar Egyeztető Társulat elnöksé­ge csütörtöki ülésén dönt a magyar—ukrán szerződés elfogadása ellen szervezett országos, csendes demonst­ráció időpontjáról. Ezután a T. Ház határozathozatalok­kal folytatta törvényhozó munkáját. Az Országgyűlés folytat­ta a magyar—ukrán alap- szerződés ratifikálására vo­natkozó országgyűlési hatá­Magyar—osztrák kapcsolatok Antall József miniszterel­nök tegnap hivatalában fo­gadta Leopold Madertha- nert, az Osztrák Szövetsé­gi Gazdasági Kamara elnö­két. A miniszterelnök el­mondotta, hogy Magyaror­szág és Ausztria között a felsőszintű politikai kap­csolatok jók. ugyanakkor felvetette, hogy a kereske­delmi mérleghiány ma­gyar oldalon tovább növe­kedett, a behozatal már 80 százalékkal több, mint a kivitel. A tömeges munkanélküliség gondjával hosszú évtizedek után csak 1990-től kellett is­mét szembe néznie a magyar társadalomnak. A kormány gazdasági programjának azonban fontos eleme a mi­nél nagyobb arányú foglal­koztatás elősegítése — tud­hatjuk meg a Tények és ada­tok a magyar foglalkoztatás­politikáról című kiadvány­ból, melyet a Miniszterelnöki Hivatal Közönségkapcsolati Irodája állított össze a Mun­kaügyi Minisztérium szakér­tőinek segítségével. A piacgazdaságra való átté­réssel ugyan jelentősen csök­kent a kormányzat beavatko­zása a gazdasági folyamatok­ba, ám a munkanélküliek ellá­tásában továbbra is jelentős szerepet vállal. Nemcsak se­gélyt és járulékot biztosít, ha­nem olyan támogatási formá­kat is, amelyekkel ismét elhe­lyezkedhetnek a munkanélkü­liek, vagy vállalkozóvá vál­hatnak. Nagyon fontosnak ítélték a képzések, átképzések támoga­tását. Az egyes szakmai kép­zéseket keresetpótló juttatá­sokkal, a költségek megtéríté­sével és a munkaviszonyban állók keresetkiegészítésével kívánják ösztönözni. Tavaly mintegy 58 ezten részesültek átképzésben, s erre a Foglal­koztatási Alapból 2,8 milli­árd forintot fordított az ál­lam. A résztvevők egyharma- da közvetlenül a képzés után, egynegyedük pedig rövid rozati javaslat általános vi­táját is. Salamon László, az MDF frakcióvezető-helyet­tese zárt ülés lefolytatására tett javaslatot. A kérdéshez hozászólók álláspontja el­tért atekintetben, hogy a zárttá nyilvánításhoz a je­lenlevő vagy pedig az ösz- szes parlamenti képviselő kétharmadának szavazatára van-e szükség. A törvényho­zás ügyrendi bizottsága egy­hangúlag úgy döntött, hogy zárt ülés elrendeléséhez az összes országgyűlési képvi­selő kétharmadának szava­zata szükséges. Ezért az MDF frakció — tekintettel Elek István, az MDF nemzeti liberálisainak vezéralakja a párt képviselőcsoportjának hét­fői ülésén bejelentette: eredeti elképzelésével ellentétben, egy héttel később nyújtja be indít­ványát arról, hogy Csut ka Ist­vánt és Zacsek Gyulát zárják ki a frakcióból. A halasztás in­dokául Elek az MTI munkatár­sának tegnap délután kifejtet­te: túlságosan összekapcsoló­dott indítványa a magyar—uk­rán alapszerződésről folyó vitá­val, pedig 8 már régebben ké­szült e lépés megtételére, csak időn belül ismét el tudott he­lyezkedni. Ha a lakosság vagy egy te­lepülés általános szükséglete­it kielégítő munkára, azaz rö­viden közhasznú munkára munkanélkülit alkalmaz a munkaadó, akkor kérheti a foglalkoztatási költségek leg­feljebb hetven százalékának megtérítését. 1992-ben több mint húszezer közhasznú munkahely létesült az ország­ban. A vállalkozóvá válás lehe­tőségeit kedvezményes hite­lek (Starthitel, Egzisztenciahi­tel, Japán fejlesztési hitel) és garanciavállalás (Kisvállalko­zó Garancia Alap) növelik. Az E-hitel keretében másfél év alatt 9 milliárd, a Starthi­telből pedig 10 milliárd forin­tot folyósítottak. További vál­lalkozást elősegítő támogatá­sok munkanélküliek részére: a munkanélküli járadék össze­gével megegyező nagyságú pénz folyósítása hat hónapig; a vállalkozáshoz igénybe vett szaktanácsadás és tanfolyami képzés költségeinek ötven százalékos megtérítése; hitel felvétele esetén a hitelfedeze­ti biztosítás költségeinek öt­venszázalékos megtérítése legfeljebb egyéves időtartam­ra. A Foglalkoztatási Alapból pályázati úton támogatás ad­ható olyan programok megva­lósításához, amelyek segítik a munkaerőpiacról tartósan kiszorultak foglalkoztatását. Az elmúlt évben közel 3 mil­arra, hogy a szükséges szá­mú kévpiselő nem volt je­len a teremben — zárt ülést kezdeményező indítványát visszavonta. Bizottsági indítványt fo­gadott el tegnapi ülésén az országgyűlésnek a dunai vízlépcsőrendszer kérdései­vel foglalkozó ideiglenes bi­zottsága. Javasolják a parla­mentnek: hozzon határoza­tot arról, hogy a kormány haladéktalanul terjessze az Országgyűlés elé a Duna egyoldalú elterelése miatt szükséges beavatkozásokra vonatkozó cselekvési prog­ramot és pénzügyi tervet. a megfelelő politikai feltételek­re várt. Ma már úgy érzi, hogy a frakció többsége is támogat­ja a kizárást. Elek István nemcsak Csur- ka és Zacsek frakciókizárását indítványozza.hanembeadvány- nyal fordul a párt országos eti­kai bizottságához is, kérve: az MDF-ből zárják ki a két sze­mélyt, akik — Elek megítélése szerint — már nem érzik, hogy az MDF politikai közös­ségéhez tartoznak, és hogy ez milyen kötelezettségeket ró rá­juk. liárd forintot fordítottak mun­kahelyteremtő beruházások­ra. Ezáltal tíz és félezer új munkahely jött eddig létre, to­vábbi húszezret a jövőben ad­nak át. Azok a munkaadók, akik létszámbővítés esetén munka- nélkülit alkalmaznak, három­féle támogatás közül választ­hatnak: kérhetik a kifizeten­dő munkabérnek vagy a kifi­zetendő munkabért terhelő já­rulékok teljes összegének megtérítését; vagy a kifizeten­dő munkabér és az azt terhe­lő járulékok együttes összegé­nek legfeljebb ötvenszázalé­kos átvállalását. 1992-ben 314 millió Ft felhasználásá­val több mint tizenegyezer munkanélküli számára nyílt így munkalehetőség. A fentiek a foglalkoztatás­politika úgynevezett aktív eszközei. A passzív eszközök közé tartozik a munkanélküli járadék fizetése, a korkedvez­ményes nyugdíjazás támoga­tása, a pályakezdők munka- nélküli segélye, a munkanél­küliek jövedelempótló támo­gatása és a továbbtanulási le­hetőségek biztosítása. Mind­ezek eredményeképpen a munkanélküliség növekedése 1993 végére megállhat, és 1994-ben az előrejelzések szerint már nem nő tovább, sőt, a gazdasági növekedés megindulásával egy időben bizonyos fokú csökkenés is várható — állítják a füzet szerzői. n. I. Polgármesteri cáfolat Szentendrén és környékén nem masíroznak munkásőrök — jelentette ki Németh Gá­bor. a város polgármestere, reagálva Ekrem Kemál Györgynek, az ’56-os Forra­dalmi Nemzeti Szövetség egy vasárnapi gyűlésen el­hangzott kijelentésére. A pártállami időkben való­ban tartottak lövészgyakorla­tokat munkásőr alakulatok a Szentendrei-sziget néhány el­hagyott homokbányájában, ám a szervezet feloszlatása óta erre vonatkozóan semmi­lyen információ nem érkezett a polgármesteri hivatalba. Enyedi Tibor alezredes, a Szentendrei Rendőrkapitány­ság vezetője leszögezte: a rendőrségnek nincs tudomása semmiféle munkásőr-gyakor- latozásról a környéken. Munkásőrök Szentendrén? A hír, mely szerint a föl­oszlatott munkásőrség új­fent gyakorlatozáshoz lá­tott Szentendrén, meg­döbbentő. Az egészre csak akkor találhatunk némi mentséget, ha majd kiderül, hogy e valós, avagy álhír mögött mond­juk hetvenedik életévü­ket betöltött veteránok állnak, pontosabban kúsz­nak és célba lőnek... Mert azt feltételezni is alig-alig merem, hogy még teljesen épelméjű, s a munkásmozgalomba ko­ruknál fogva sem bele­gyökeresedett negyvene­sek, ötvenesek nosztalgi­ázzanak egyik leghangu­latosabb kisvárosunk ha­tárában, magukat vadász- társaságnak álcázva. Egy­szerűen fölfoghatatian- nak tartanám, ha nem a hetvenesek prominens személyiségei adnák az osztagot, azok az idős emberek, akik szent révü­lettel hitték, a Szovjet­unió vezetésével Magyar- ország a fejlődés soha nem látott szakaszába ér­kezett, hogy a szocializ­mus tette őket azzá, akik. Ezek az emberek minden bizonnyal már semmit nem tudnak kezdeni a de­mokráciával, hiszen egész életük során dikta­tórikus intézkedések osz- togatói, avagy feltétel nél­küli elfogadói voltak. Mélységesen gyűlölték a polgárságot és az egyhá­zat, állították, hogy a Szovjetunió emelt ki ben­nünket a kapitalizmus gyötrő igájából, s tán azt sem vették észre, hogy er­ről szólva saját gyermeke­ik és unokáik mosolyog­tak össze hátuk mögött. Valóban ők gyakorlatoz­nak? Mert félelmetes len­ne, ha most, amikor az or­szág valóban nincs köny- nyű helyzetben, az aggas­tyánok demagógiáját el­hinnék a náluknál jóval fiatalabbak is. (Vödrös) Sikeres pályázat — nyertes nélkül Nincs Expó-kabala Z. B. Tökölön jó ütemben halad a sportcsarnok építése. Az 1800 négyzetméter alapterületű, ötszáz ülőhelyes létesítmény al­kalmas lesz nemzetközi sportesemények megrendezésére. Az ónkormányzat tervei között szerepel, hogy nemzetiségi találkozónak és fesztiváloknak is otthont fog adni és az ex­pón is szerepet kap majd a svéd SCAN-módszer szerint ké­szülő aréna, amely az előzetes költségvetés szerint 55 mil­lió forintba kerül. Hancsovszki János felvétele Elek kizárná Csurkát és Zacseket fFg Intézkedések a munkanélküliség csökkentéséért Milliárdos támogatások

Next

/
Oldalképek
Tartalom