Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-03 / 101. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. MÁJUS 3., HÉTFŐ Éljen május elseje!? Zavargások Moszkvában Az orosz parlament nyilatkozatában a rendfenntartó erőket tette felelőssé a szombati moszkvai összetűzésekért. Jurij Luzskov főpolgármester ugyanakkor azt állította, hogy a tüntetők soraiban különleges feladatokra, egyebek között a rendőrkordonok áttörésére szervezett harci csoportok vonultak. Vasárnapi közlés szerint az összetűzés helyszínén 20 személyt vettek őrizetbe, rendbontás címén. A moszkvai főpolgármester az előzményekről elmondta, hogy a kommunista-nacionalista megmozdulás szervezői, köztük a Nemzeti Megmentési Front, a Tiszti Szövetség vezetői azt követelték, hogy a Vörös téren tarthassák meg a május t-jei felvonulást. Ezt azonban nem engedélyezték, mert egy időben több szervezet is ezen a helyszínen kívánt megmozdulást tartani. Ezért jelölték ki az Október teret a kommunista gyűlés színhelyéül. (Az viszont nem világos, hogy miért tiltották meg a tüntetőknek, hogy a Lenin-hegyre vonuljanak.) Moszkva rendőrfőkapitánya nyilatkozatában azt állította, hogy a tüntetők nyilvánvalóan szándékosan készültek az összecsapásra. A parlament nyilatkozata ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy „a rendfenntartó erők maguk provokálták ki a rendbontást, s durva eszközöket — gumibotot, könnygázt és vízágyút — vetettek be a tüntetők feloszlatására”. — Világos, hogy ezekre az eseményekre azoknak volt szüksége, akiknek semmi sem drága, csakhogy ürügyet találjanak a rendkívüli, az állampolgárok szabadság- jogait korlátozó intézkedésekre — mondta a nyilatkozatot ismertető Konsztan- tyin Zlobin szóvivő. A hivatalos orosz hírügynökség első kommentárjában úgy értékelte a történteket, hogy a konzervatív erők így próbáltak meg visz- szavágni a népszavazáson elszenvedett vereségükért. Egyben párhuzamot vont az összecsapás és a parlamenti bizottságokban megindult állítólagos tisztogatás, a reformer képviselők eltávolítására irányuló kísérletek között. Berlinben sem zajlott le békésen a május elseje, még ha a berlini összecsapások ezúttal nem hasonlíthatók a véres moszkvaiakhoz. A német fővárosban hajnalban higgadtak le a kedélyek az anarchista beállítottságú autonómok „forradalmi május elsejei demonstrációja” után. A rendfenntartók közel száz tüntetőt állítottak elő, a rendőrök közül körülbelül tízen szenvedtek kisebb sérüléseket. A hogy Pesten mondják, már a vízcsapból is Európa, pontosabban egyfajta gazsulálás folyik Európának. Felzárkózás, csatlakozás, betagozódás, hozzánövés, hozzáfejlődés etc. etc. — megszámlálhatatlan kifejezés ömlik hiteles és kevésbé hiteles emberek ajkairól. A média érintetlenül hagyott bolsevista janicsárserege természetesen az élen jár a lihegésben, „elfeledve”, hogy 1945 után mily hőn óhajtotta leszakítani Európáról Szent István országát, és azt is, hogy milyen módszerekkel tette ezt, vér- és könnyfolyamokat indítván szerte e hazában. Arról is megfeledkeznek az aktuális szájtépők, hogy 1956-ban — amikor is a megkínzott nemzet elhatározta, hogy a szocializmus poklából visszatér, visszaszökik Európába — ismét letaglózták, és e tollforgató „européerek” egymást túlharsogva dicsőítették azokat, akik a szökevényt visszaterelték a vörös akolba és folytatták kínzását. Nos, ennyit a „mieinkről”. Most lássuk Európát. •Kőszegen, a városkapu alatt van egy emléktábla, amelynek szövege arról szól, hogy 15T2-ben a vár védője, Juri- sich Miklós kapitány, miként állította meg hős kis csapatával a Bécs ellen vonuló Szulejmán szultán csapatait, megmentve ezzel nemcsak Bécs városát, hanem jelképesen az egész Nyugatot, amelyért általában sokat vérzett a magyar a török hódoltság 150 éve alatt. E tettért — így az emléktábla szövege — Európa, hálából Trianonnal fizetett. Nos, ez a két történelmi esemény — mint metaforapár — Európával kialakult kapcsolatunk egyik fele, egyik tartópillére. Helyünk és helyzetünk e kontinensen ugyanis — attól kezdve, hogy a magyar törzsek a Kárpát-medencét választották berendezkedésük teréül — e szimbólumrendszer jegyében áll. Míg ugyanis mi elmókáztunk a törökkel, lemaradtunk az Európa-expresszről (bár vannak, akik ezt a lemaradást már a középkor elejére teszik). Aztán meg a Habsburgok hátsó, gazdasági udvara lettünk, s míg ők az úri haladást művelték (a la II. József), mi mucsai módon, puszta létezésünkért, jogainkért, ősiségü.nkért, nyelvünkért nyűglődtünk, sosem tudván harmóniába hozni a HAZA és a HALADÁS ügyét. Hol az egyikben, hol a másikban vétkeztünk, pontosabban: állandóan kényszerpályán mozogtunk; a haza fiainak egyik része ezzel, a másik azzal foglalkozott, s szembekerülvén, egymást marták. Csak pillanatok és néhány karizmatikus, a szó szoros értelmében vett Meddő vita a rádióban Román áremelések Meghalt Beregovoy Szombat este Párizsban ismeretessé vált, hogy Pierre Beregovoy, az utolsó szocialista párti miniszterelnök aznap délután öngyilkos lett nevers-i otthonában. A volt kormányfő, aki alig egy hónappal ezelőtt lemondott tisztéről a szocialista párt választási vereségét követően, agyonlőtte magát. Tettének oka egyelőre ismeretlen, és nincs értesülés arról, hogy hagyott-e hátra búcsúlevelet. A szejm kápolnája Józef Glemp bíboros érsek, prímás felszentelte a lengyel parlament római katolikus kápolnáját, miután az előírásos dekrétumban elismerte a képviselők erre irányuló kérésének helyességét, és azt, hogy a hely méltó erre. Még a múlt évben száz képviselő fordult a szejm elnökségéhez a kéréssel, hogy alakítsanak ki kápolnát a parlament épületében. A testület e javaslattal egyetértett, s egy konferenciatermet átalakíttatott e célra. Azt az elképzelést, hogy ne római katolikus, hanem ökumenikus szentélyt állítsanak fel, elvetették, mivel más vallás hívői ilyen kérést nem terjesztettek elő. Szombaton életbe léptek a közszükségleti cikkek és az energia ártámogatásának megszüntetése nyomán bejelentett új, a korábbiaknál 4,5-10-szer magasabb árak Romániában. A félkilós kenyér ára 20 lejről 90-re, a tejé 16 lejről 85-re, a vajé 50 lejről 330-ra (20 deka) nőtt, a fűtőanyagok ára 7-10-szeresére, a háztartási áram kilowattonként 6 lejről 28 lejre ugrott. Az egy metróvonalra szóló bérlet Bukarestben az eddigi 400 lej helyett 1600 lejbe kerül. A kormány pénteki ülésén döntöttek a benzin árának növeléséről, mivel annak alapját a dollár tavaly őszi 360 lejes árfolyama képezte, jelenleg azonban a dolAthén nem az utolsó, hanem jó esély a boszniai rendezésre — jelentette ki a görög fővárosban Fred Eckhard, a Bosznia-értekezleten részt vevő nemzetközi közvetítők szóvivője. Slobodan Milosevic szerb elnök Athénban egyébként sokatmondóan ki is jelentette, hogy „döntő előrelépés megtételére” érkezett a görög fővárosba. Eckhard szerint „hatalmas nyomás alá kerültek most a boszniai szer- bek”, s ez döntően befolyásolhatja parlamentjük jövő lár hivatalos kurzusa 615 lej: a Prémium elnevezésű szuper- benzin ára 140 lejről 190-re nő literenként. A Dacia gépkocsi alaptípusának ára 1,5 millió lejről 2 millióra emelkedik, az Oltcité is megkétszereződik. A kormány ugyanakkor a bérből élőknek havi 13 000, a nyugdíjasoknak havi 7600 lej kompenzációt biztosít, a minimálbér 17 600 lejről 28 ezerre, az átlagbér 43 ezerről 56 ezerre emelkedik. A bérkiigazítások mértékét nem tartják elegendőnek a nagy román szakszervezetek, amelyek a bérek felszabadítását, az 1990. évi átlagbér 80 százalékának biztosítását követelik (a kormány által biztosiszerdai végleges döntését a nemzetközi rendezési tervről. A konferencia zárt ajtók mögötti teljes ülésén Lord Owen arra figyelmeztette a résztvevőket, hogy a boszniai tragédia „rendkívül kritikus szakaszba jutott”, s ha az Athénban összegyűlt képviselők kellő eltökéltséget tanúsítanak, békét teremthetnek Bosznia-Hercegovinában. Radovan Karadzic, a boszniai szerb köztársaság elnöke Athénban aláírta a Vance— Owen-tervet. tott kompenzáció az eddigi, 60 százalékos szintet garantálja a statisztikai számítások szerint). A Nicolae Vacaroiu miniszterelnökkel folytatott meddő alkudozás után a hét végén Iliescu elnök közvetítésével folytatódott a tárgyalás, de a rádió által is élőben közvetített vita nem hozott megoldást. Az eredmény csak annyi, . hogy megállapodtak: folytatják a megbeszéléseket a munkaügyi minisztériumban, és a szakszervezetek hétfő előtt nem döntenek a szerdai általános sztrájk ügyében. A fizetésemelések szabályozására a kormányzat új mechanizmus kidolgozását helyezte kilátásba. A boszniai szerb vezetés már New Yorkban jóváhagyta a terv több dokumentumát, de nem írta azonban alá a térképeket és a végrehajtásra vonatkozó utasítást, amit a másik két fél, a horvátok és a muzulmánok már megtettek. Most Karadzic is aláírásával látta el ezeket a dokumentumokat. A boszniai szerb vezetés azonban még problémát okozhat azzal, hogy a tervezet aláírásának parafálá- sát a boszniai szerb parlament szerdán kezdődő ülésének döntéséhez köti. Karadzic aláírta Bosznia-értekezlet Athénban VÉLEMÉNY Az a bizonyos Európa... történelmi személyiség volt, amikor és akikben szintézisre juthatott az egyébként természetes és nálunk szerencsésebb népeknél magától lezajló folyamat. Az I. világháborúban a magyar baka közvetlenül az Osztrák—Magyar Monarchiát védte, közvetve azonban a hazáját is, mely ugyan része volt a Monarchiának (e jobb sorsra érdemes formáció összes bajával, népeinek ilyen-olyan aspirációival és bürokráciájával együtt), de közjogilag a feie is, és ebben a minőségében — amennyiben az egész államformációt sikerült volna korszerűsíteni — a 30-as, 40-es években nagy és pozitív szerep várt volna rá. A Monarchia (és hazánk) védelméért aztán meg is kaptuk a magunkét. „Európát” ekkor ugyanis — dominánsan — két ország jelentette: Franciaország és Anglia, különös tekintettel az előbbire, melynek szövetségese keleten egy despota volt — jelesen a minden oroszok cárja, kinek ugyancsak voltak „európai” aspirációi. Felmerül a kérdés: ebben a konfliktusban mi volt Európa, ki volt európai, egyáltalán: hol volt ekkor Európa?! Hol volt 1848—49-ben, amikor már csak mi verekedtünk ama bizonyos HALÁDÁSÉRT — és a HAZÁÉRT —, ámde Európa (valóban azonos volt önmagával?) nemhogy nem segített, hanem egyik része — méghozzá a minket elnyomó Habsburg-abszolutizmus — az oroszok egy másik despotájának kancsukáira és nagajkáira bízta a magyar ügyet (a la ENSZ, 1957). Aztán megérkezett a II. világháború, a maga szerfölött furcsa viszonylataival. Mi ismét a keleti fronton verekedtünk és ismét egy despota ellen (akinek rémuralmű mellett megszégyenül minden oroszok valamennyi cárjának kisszerű és amatőr despotizmusa), ámde balszerencsénkre egy nemszeretem, jobb megoldás híján vállalt szövetségben. „Európa" ismét szerencsésebb volt: neki ugyanis az a despota jutott szövetségesül, aki ellen mi harcoltunk, jóllehet egy szerencsétlen szövetségben — keleten. Az 1. világháború végén ez a bizonyos „Európa” nemcsak hogy minket sújtott ellenfelei közül a legkegyetlenebbül (a végrehajtási utasítás fedőneve Trianon volt), hanem, mintegy elszigetelve, kirekesztve (ma ez a divatszó) önmagából a két világháború közötti időszakban, rákényszerített bennünket egy kényszerpályára, annak összes politikai, gazdasági és katonai következményével együtt. Aztán a II. világháború után — a párizsi békében — ismét megbüntetett bennünket olyasmiért, amit az ő Versailles—Trianon rendszerében szinte a végzettől sarkallva követtünk el. 1945-ös győzelmi mámorában „Európa” ismét nem ölelt keblére, mint ezer esztendeje oly eminens tanítványokat az européerség nemes stúdiumában, hanem eladott minket, csakúgy mint 1956-ban, amikor viszont — hogy úgy mondjuk — elunt bennünket. Ismét a kérdés: hol voltál akkor Európa?! Hol voltál 1956-ban, hiszen vissza akartunk térni Hozzád?! Furcsa viszony a mienk. Mintha mi afféle rossz nebuló volnánk, aki nem képes Európa-tanítóbácsi bölcsességeit megfogadni, csak rakoncátlankodni tud (jobbfele)! Mintha bizony nekünk semmi sem volna a tarsolyunkban! Pedig van! Nem beszélve az államalapítás előtti társadalmi berendezkedésünk igencsak pozitív vonásairól, megemlíthetjük a Magna Chartával majdnem egyidős Aranybullánkat, a tordai országgyűlés vallási türelemről szóló rendeléseit, különböző emancipációs törvényeket 1867 után etc. etc. Arról, amit művészetben és tudományban adtunk Európának és az emberiségnek, most nincs helyünk beszélni, de biztosan állítbatjuk: nem vagyunk mi rossz tanulók ebben az Eu- rópa-iskolában! rn>rji (Kajetán Endre)
