Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-06 / 80. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP A LEVELÜNK JÖTT 1993. ÁPRILIS 6., KEDD 13 Országosan kiváló a Hévízgyörki Asszonykórus Nádudvaron rendezi~ ték meg március elején a szövetkezeti népdalkörök, falusi kórusok országos minősítő hangversenyét, amelynek a csodálatosan szép, minden igényt kielégítő, modern Ady Endre Művelődési Központ adott helyet és otthont. A minősítésen ott volt a Hajdúdorogi Bocskai Népzenei Együttes, a Biharnagybajomi Dalkör Egyesület, a Nyíregyházi Tirpák Népzenei Együttes, a Fiizesgyarmai Pávakör, a Nyírpazonyi ÁFÉSZ Népdalkor, a Tarpai Citerazenekar, az Aggteleki Hagyományőrző Népdalkor, a Tarpai Népdalkor, á Tápéi Hagyományőrző Népi Együttes, a Szavasi Szlovák Általános Iskola Csoportja, a Taktaharkányi Népdalkor, a Szarvasi Szlovák Népdalkor, a Vésztői Pávakör, a Mohora-Magyarnándori Pávakor, a Sárrétudvari Parasztkórus Egyesület, a Hajdúszoboszlói Szövetkezetek Népdalköre, a Furtai Citerazenekar, a Balmazújvárosi 48-as Olvasókör Vegyeskórusa, a Berekböszörményi Pávakör, az Esztári Népdalkor, a Füzéri Nemzetiségi Pávakör, a Hajdúszováti Szövetkezet Kodály Énekkara, valamint a Hévízgyörki Aszszonykórus. A résztvevők felsorolásával azt kívántam érzékeltetni, hogy a hévízgyörki asszonyok nemcsak népes mezőnyben, de rangos kórusok társaságában adtak számot felkészültségükről, tudásukról. A két napon át tartó vetélkedő zsűrijének elnöki tisztjét ALFÖLDI BORÚS ISTVÁN, a Magyar Rádió Népzenei Osztályának munkatársa látta el, akit az egyáltalán nem könnyű munkájában CSAPÓ KÁROLY, az MTA népzenekutatója, valamint BIRINYI JÓZSEF, a Népművészet Ifjú Mestere segített. A hévízgyörki asszonyokat a hangversenysorozatra a férjeik is elkísérték. Miközben az asszonyok készülődtek a bemutatkozásra, s énekelték a Galga menti népdalokat, nemcsak minket, a kísérőket, az értük szurkolókat, de a nagyszámú közönséget is meggyőzték arról, hogy az emberek, ha közösségben élnek, akár mint együtt dolgozók, vagy csak azonos szokásvilágban létezők, pacsirta módon énekelnek mezőn, templomban, temetésen, lakodalomban, de ha úgy adódik — a PÓDIUMON is. Hazánkban talán az utolsó közösségek, amelyek spontán, saját kedvükre, pódiumon és pódiumon kívül énekelni tudnak, azok a még élő, létező falusi énekkarok. Ezért is lenne fontos a nagy társadalmon belüli kis közösségek igazi társaséletének kialakítása. Hogy ez mennyire nem reménytelen elképzelés, azt igazolja, hogy éppen a Nádudvaron átéltek, tapasztaltak hatására szerződtek kórusba az ott lévő hévízgyörki férfiak. De erre vall, hogy a nyugdíjasklub idős nőtagjai is megalakították népdalkörüket és sikerrel mutatkoztak be a szadaiakkal közösen rendezett farsangi összejövetelen. Késő este volt, amikor a szakmai megbeszélésen a zsűri tagjai értékelték a látottakat és hallottakat. Vegyük sorra az elmondottakat. Sajnálatos, hogy a rendelkezésre álló hely miatt csak vázlatosan ismertethetjük meg olvasóinkat a szakemberek véleményével. Mit mondtak hát a zsűri tagjai? Alföldi Borús István: Amikor a hévízgyörki asszonyok énekelni kezdtek, mi, a zsűri tagjai letettük a ceruzát, tollat, szemüveget és csak hallgattuk a csodát. Velünk együtt hallgatott a nézőtér is. Ezek az asszonyok minden villogás nélkül, a fegyelmezett szerénységükkel, visszafogott, mégis méltóságteljes tartásukkal, — akár valamikor az udvarházak nagyasszonyai! — kivívták a figyelmet, az elismerést, a megtisztelést. Szép volt dalcsokraik összeállítása, de szép volt az a látvány is, ahogyan birtokukba vették a színpadot, s ahogyan a hatalmas pódiumot kis létszámuk ellenére is teljesen betöltötték. Csapó Károly: Csodálatos varázslatban volt része a zsűrinek és a közönségnek egyaránt. Mi, akik a hagyományőrzés országos eredményei ismerjük, évek óta csodáiéi vagyunk a hévízgyörki asszonyoknak. Az a természetesség, ami belőlük árad, megerősíthet mindenkit a, népi kultúra értékeiben, s azt ismerteti fel napjaink emberével is, hogy az együtt éneklés képes emberi közösségek teremtésére. Különös értéke a hévízgyörkieknek, hogy mindazt, amit . a közönségüknek bemutatnak, sajátjuknak érzik, tulajdonukként kezelik. Dalaikat nem „össszeszedik”, hanem az édesanyáik világából őrzik, s nemcsak ünnepnapokon, de munkától terhes hétköznapjaikon is felcsendül ajkukon a csodálatos értékű népdal. Birinyi József: Ha egyszer az iskolában tanítják a magyar nép zenei anyanyelvét, ott kötelező lesz megismerni a hévízgyörki asszonyok énekét. A hagyományokhoz hű öltözködésük okosan párosul a színpad elfoglalásával, kiváló mozgáskultúrájukkal. Öröm felfedezni minden alkalommal, hogy létszámuk nem csökken, a személyek a kórusban nem változnak, ami bizonyítja, hogy a hévízgyörki aszszonyok nem alkalmi énekegyüttes, hanem a Galga menti dalok összegyűjtésére, megőrzésére es megismertetesere szerveződött közösség. ÉS Ml VOLT AZ EREDMÉNY? Ezt mondta Alföldi Borús István: — Átadunk itt néhány aranyfokozatú, országosan kiváló minősítést. A hévízgyörkiek is ezt kapnak. Ennek a Galga menti falunak az arany kitüntetése azonban más, mint a többieké. A hévízgyörkiek aranya fényesebb, csillogóbb és messzebbre látszik. Csoda-e, hogy Hajdúszoboszlón, az ünnepi vacsorán a férjek újabb és újabb dal eléneklésére biztatták asszonyaikat?-— Szabad és kell a sikernek együtt örülni, — mondta a falu polgármestere, aki feleségével együtt részese volt a hévízgyörki asszonyok kétnapos ünnepének. Míg Tóth Tibor örvendő és gratuláló szavait hallgattam, akaratlanul is eszembe jutott egy néhány évvel ezelőtti közös tanácsi végrehajtó-bizottsági ülés, ahol Hévízgyörk akkori hatalmassága, az MSZMP csúcstitkára a népdalkört a klerikális reakció melegágyának, tagjait pedig az akkor divatos Pávakör helyett „RÖPÜLJ PULYKÁK”-nak nevezte. De jó, hogy az emberek emlékeznek. De jó, -— és ezért hála Istennek — hogy változnak az idők! Dr. Balázs Józsefné ny. tanítónő, az asszonykórus vezetője Hévízgyörk Ezek a szülök nem kalózok voltak Vannak országok, ahol az emberek büszkék az őseikre, de van olyan is, ahol letagadják a szülők múltját. Az előbbi Anglia, ahol a felsőházban ülő lordok dicsekednek őseik kalóz múltjával, mert a tengeri bandita, országa ellenségével a hazájáért, a királynőért harcolt, naponta kockáztatva életét. Pető Iván feljelentette azt, aki szüleit ÁVÓ-soknak nevezte. Nyilván azért, mert szégyelnivalónak, és politikai pályafutására nézve hátrányosnak találta ezt. A Belügyminisztérium irataiból azonban kiderült, hogy a szülők 1951-ig valóban tagjai voltak ennek a népelnyomó szervezetnek. Az SZDSZ-elnök rosszul emlékezett. Nem csoda, hiszen az Erzsébet királynő kalózaival ellentétben Rákosi ÁVÓ-sai egy idegen országért, a magyar nép és kultúrája ellen dolgoztak — jól megfizetve! Hrustinszki Tibor Gödöllő HISTÓRIA Jókai Mór í «eve H ívl Arany Jánosnak Őszintén tisztelt barátom az úrban! Azon kellene kezdenem a dolgot: hogy öntől engedelmeket és bocsánatokat stf. kérjek, azonban minthogy sokkal fontosabb kérnivalóim vannak, ezekkel állok elő, s hagyom amazokat boldogabb időkre. — Tán fogja ön tudni, hogy az Életképek szerkeztésének gyönyörei az idők teljességében reám várakoznak s e tudás folytán megsejdítheti ön: hogy e téren mindazok, kik magunkat egy vérből való vérnek, egy lélekböl való léleknek hiszszük és valljuk, menten minden idegen befolyástól, egy szívvel, egy célra egyesülni fogunk. Vegye ön jó vagy rossz néven, — de én kimondom: hogy ön is egyike azoknak, kiket Isten, haza és emberiség nevében rokonainknak nevezek s ki hiszem, hogy engem szinte annak nevezend, mihelyt úgy fog ismerni, mint én ismerem önt. Jól tudom: hogy a következő félévre ön Vahot Imre úrnak adta szavát lapjábani közremunkálásra s én, álljak bármi viszonyban V. I. úr irányában, a fondorkodást nem tartom kenyeremnek s az adott becsületszót szeretem mind magam, mind mások által tiszteletben és szentnek tartani. E tekintetben tehát egészen nyugodt lehet ön miattam. ha netán régibb kéziratai találnának is önnek casu quo hozzám tévedni, azokat ön jogsérelmével közleni nem fogom; miképen nem közlöm mind azon dolgozatokat, mik V. I. úr kizárólagos dolgozótársaitól ennek előtte s hirdetménye óta is (!) hozzám beküldettek. Azonban: hogy ennyi szószaporítás után a dolog velejére térjek, felszólítom önt teljes barátsággal: hogy mihelyt adott szava miatt teheti, munkálataival emberelje meg az általam szerkeztendő lapot ollyképen. hogy miután Petőfi minden hónapban két, Tompa egy versnemű munkálatot fog adni, öntöl szinte havonként egyet kívánnék közleni, hogy így szüntelen közönség előtt áljon e három név (epithetonokat nem rakok a név elé) díjazni mind hármok munkálatait egyenlően fogom: minden két versért tizenöt pengő forintal, melly ugyan nem a legméltóbb érdemdíj, de minél többet jelen körülményeim közt nincs hatalmamban resolválhatni. Önnek válaszát örömmel elvárom, vajha színről színre láthatnám önt egykor, addig is, míg e várt idő bekövetkezhetnék, fogadja ön a levegőkön keresztül legforróbb kézszoritásomat. (1847. jún. 18.) Petőfi Sándornak Hát! egyen meg, a mi még meg nem evett, mit szidod te az én apám teremtésit? he? Azt még csak elszíveltem: hogy Júlia miatt összeattáztál, arra rászolgáltam, de azért ne bízza el magát kigyelmcd, mert noha most messze van innen, de majd helyébe megyek én kendnek September hetedikén, s vőlegény ide vőlegény oda, felszentelem kendnek a szűz hátát. — Majd adok én neked káromkodni. Aztán nem igaz a: hogy én Egressynek nem küldöm a lapot: hogy a haragos menkőbe ne küldeném! De azt csak nem várod tán, hogy magam is hordjam? (Kedvem volna ollyan orthográphiával írni ezt a szép levelet számodra hogy tótágast állj tőle) aztán ha a kihordóval baja van, akkor is nekem kellene szólania, nem egy harmadik akasztani valónak. Tonele műutazásra nem Idkával, már egy hónap óta odacsavarog, különben ez ideig ő is keményen fente a fogát a Szathmári útra. Mihelyt haza jön iratok vele valami okosat a fejednek, mert az hozzám nem illik hogy én írjak neked okos dolgokat. Még ennyire nem vetemültem el. Én mindenesetre ballagok Sept 2án. Itt van Frankenburg és tisztel (ha kedve tartja) az a nyomorék naplója a Pakh gyérek egy betűt sem irt ez ideig senki fiának. Tompa Miska is irt valamit, de már nem tudom mit, úgy tartom hogy káromkodott valamiért, de e tekintetben meg kell vallanom minden irigységem mellett is, hogy messze áll a hátad mögött. Kerényi küldött verseket, egye meg, fordítások. Pálffy szerelmes. Lauka octoberben esküszik. Degre kószál. Imre vígan van, félannyi publicuma van mint nekünk. Kemény küld neked valamit majd általam. P. H. L. úr német szabadalomért folyamodott, kapott — kukhert. Híre van: hogy mit eddig ő felsége sem mert elkövetni: István herczeg Mettemichet maga elé hívatta s tudtára adá hogy ezt és ezt követeli tőle. Elvégre a bérkocsisok gorombák. Júliádat szivemből idveziem, a te kedvedért hiszem hogy nekem is megbocsátand, s ha nem teszi, egyedül te léssz az oka. Én titkodat úgy elhallgattam, mint saját magad. Egyébiránt a miért legjobban resteled tán a dolgot, arra ne legyen neked gondod, ha akadna ollyan semmirekellő gyöngédtelen ftczkó, ki nődet akarmi néven nevezendő kíméletlenséggel merné illetni vagy csak rá czélozni is a legtávolabbról, az bánná csak meg híresen: hogy nem a jövő században született ez ámyékvilágra. A ficzkók eddig is úgy félnek a tíz körmömtől, mint a choleratol s patrouille nélkül nem járnak az utczán. Tisztelem pediglen Papp Endrét és Riskót. Én pedig maradok te neked tisztelt öcséd. (1847. aug. 18.) Szerb bevándorlás Pest vármegyébe Pest megye több településén — Szentendrén, Ráckevén — jelentős számú szerb kisebbség él. A szerbek a középkor óta folyamatosan települtek be az országba. Pest megyei letelepülésük azonban későbbi, 1690-ben történt. A Magyarországot a török uralom alól felszabadító háborúk hamarosan átterjedtek a Balkánra. Lipót császár mindent elkövetett, hogy az ottani népeket, főleg a szerbeket, a török elleni felkelésre bírja. Az osztrák császár egyébként — mint a magyar korona birtokosa — az Árpádok öröksége jogán igényt tartott a Balkánra. A császári erők 1690 elején újabb nagy támadásra készültek a török ellen. Lipót császár 1690. április 6-án kiáltványban fordult a szerbekhez. Bejelentette, hogy csapatai megindulnak a török ellen, felszabadítják őket is. Felszólította szerbeket: vegyenek részt a harcokban, támogassák a császári csapatokat. Csernovics Arzén ipeki pátriárka — a legmagasabb szerb méltóságot töltötte be — népét Lipót fennhatósága alá helyezte. Az 1690-ben megindult hadjárat azonban összeomlott, a császári erők súlyos vereséget szenvedtek. A szultáni megtorlástól joggal tartó szerbek Csernovics Arzén vezetésével Magyarországra menekültek. Mintegy 40 ezer szerb család keresett oltalmat a török elől. Lipót császár 1690 nyarán messzemenő kiváltságokkal ruházta fel őket és telepítette le a szerbeket a Duna és a Tisza között. Ekkor még úgy gondolták, csak ideiglenes betelepülésről van szó, a karlócai béke (1699) aláírása után azonban a visszaköltözés lehetősége megszűnt. A szerbek egy része a Duna mentén telepedett le és főleg kereskedelemmel foglalkozott, másik részüket az uralkodó a határőrvidéken juttatta földhöz katonai szolgálat ellenében. Pogány György
