Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-07 / 81. szám
J P&T MEGYE! HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. ÁPRILIS 7.. SZERDA 13 Tápiószelei képeslap A tápiószelei vihar szele úgy látszik, lapunkat is elérte: több levelet kaptunk e témáról. Volt aki indulatosabban, volt aki higgadtabban fejtette ki a véleményét, s tett hitet — a polgármester mellett. Hogy véletlenül írtak-e csak azok az olvasóink, akik polgármester-pártiak, vagy sem, annak eldöntésére nem mi vagyunk hivatottak. A mi feladatunk az, hogy ezeknek a véleményeknek helyt adjunk. íme: Február 9-e óta a Pest Megyei Hírlapban a tápiószelei önkormányzati válságról közel hat cikk jelent meg. Ezek véleményem szerint egyoldalúan tüntetik fel a tényeket. Szeretném közölni, hogy az éremnek másik oldala is van, és most a másik oldal szólalna meg. A válság tény, a megoldás ismeretlen, egészen addig, amíg a hét képviselő rá nem jön, hogy a mandátumuk idő előtt lejárt, a falu lakosságának bizalma megingott bennünk. Mégpedig azért, mert botrányt botrányra halmoznak, s olyan fonák helyzetet alakítanak ki maguk körül, amiből saját maguk nem tudnak kibontakozni. A hét képviselő a maguk módján „törvényes” határozatokat hoznak, mivel heten vannak a 13 fős képviselő-testületből. Szerintük egy a lényeg: a polgármester ügye, nem pedig a költségvetés tárgyalása. Március 26-án békés tömegdemonstráción fejeztük ki tiltakozásunkat és követeltük a hét fő azonnali lemondását, melyre egy azaz egy fő képviselő mert eljönni a „hetes fogatból” de nyilatkozni ő sem mert. Azokat a nyomdafestéket nem tűrő megjegyzéseket, kritikákat, negatívumokat hallva melyeket személy szerint már a testületi üléseken, valamint a „közmeghallgatáson” kaptak, én el is költöztem volna, talán már Tápiószeléről is. Kihívták a „Magyarországról jöttem” című műsor riporterét is a legutolsó testületi ülésre, amely még nem került műsorba, de én jómagam tanúja voltam a riportoknak és nyugodt szívvel mondhatom az ő szemszögükből jobb ha töröltetik az egészet. A hét képviselőnek ezt mit sem számít, csak a saját személyes bosszújuk, a polgármester bemocskolása, lejáratása. Itt tartunk. A válsághelyzet nem oldódott meg, de mi nem csüggedünk, sőt egyre többen és többen leszünk, egyre nagyobb erőt kapunk és merítünk, mert az igazságnak győznie kell 1993-ban, a bűnösöknek pedig azonnal és önként távozniuk kell. Barna Ferencné * Amikor először szereztem tudomást Majoros Tibor polgármester ellen indított vádaskodásokról, meglepett, de nem csodálkoztam rajta, hiszen nap mint nap lehet olvasható a lapjukban hasonló eset (Monor, Pécel), ahol szintén valós vagy vélt vádakkal támadják a polgárság többsége által megválasztott vezetőket. Az az érzésem, hogy ez a folyamat nem véletlen, hanem igen veszélyes sötét erő műve, szervezetten és főleg módszeresen teszik ezt. Miért? Vagy a hatalom visszaszerzése érdekében, de legalábbis azért, hogy akadályozzák fejlődésünkéi, bizonyítva ezzel azt, hogy a rendszerváltás sem hozott számottevő eredményt. Itt, Tápiószelén, talán az a baj, hogy nagyon is sokat fejlődött a község szilárd burkolatú utakban, vízelvezető rendszerben, a piactér korszerű kiépítésében, a hősi emlékműben és annak parkjában, a közvilágítás korszerűsítésében. Vagyis: szebb és mutatósabb lett a község központja. Negyven év alatt ennek a töredéke sem valósult meg. A hetek feltételezések alapján, bizonyítás nélkül ország és világ előtt rágalomhadjáratot indítottak a község többsége által megválasztott polgármester ellen. Nekik nem számít az, hogy az az épület, amit a sajátjába állítólag beépített, még le sincs bontva. Nekik nem számít, hogy a villany kivezetéséhez a testület többséggel járult hozzá. Ellenei kikacagták, amikor azt a semmit sem érő területet megvásárolta. A heteknek semmi sem számít! A heteknek az a fontos, de az nagyon, hogy a méreg el van vetve, burjánzik, s ezzel erkölcsileg és gazdaságilag kárt okoz a községnek.(...) Hiszek és bízom abban, hogy a megvádolt polgármester ártatlan, az ellene felsorolt vádakkal szemben. Ha ez bebizonyosodik az Isten irgalmazzon a heteknek ebben a községben. Pálinkás Ferenc * Felháborodva olvasom a Pest Megyei Hírlapban azokat a cikkeket, amelyeket Tápiószeléről írnak. (...) Mi, tápiószeleiek, kitartunk polgármesterünk mellett, és reméljük, nemsokára vége lesz ennek a hamis vádaskodásnak, amit ez a két úr csinál, bár ezeket nem is lehet uraknak nevezni. Egész Tápiószelét felfordították és azon vannak, hogy minél jobban megalázzák polgármesterünket. Remélem, elnyerik büntetésüket és minél hamarabb távoznak a képviselői tisztségükből. Gút Józsefné A Pest Megyei Hírlap március 29-i számában Tóth Ferenc tollából megjelent „A polgármester ellen tüntettek” című cikkel kapcsolatban azonnali helyreigazítást kérek. A cikk második bekezdésében az szerepel, hogy „A tüntetés előzeményeként csütörtök délután Rédei Ferenc alpolgármester felelős szerkesztésében HISTÓRIA A fővezér szálláshelye Horthy Miklós és a Szent Gellért Szálloda A millenniumi idők egyik legszebb alkotása, az 1894—1896 között épült Ferenc József-híd valamikor új helyzetet teremtett a budai oldalon, a Sárosfürdő környékén. A hídfőnél új utakat és teret kellett kialakítani, ezért 1896-ban a Gellérthegy tövében, a rakpart valamennyi épületét lebontották a Sárosfürdővel együtt. A Közmunka Tanács a Sárosfürdő forrásait gyógyforrásokká nyilvánította, majd 1903-ban á főváros pályázatot hirdetett egy új fürdő építésére. Három építész, Sebestyén Artúr, Stark Izidor és Hegedűs Armin kapott megbízást a tervek kivitelezésére azzal a megkötéssel, hogy elképzeléseiket összhangba hozzák. Az építészeti remekművet, a Szent Gellért Gyógyszállót és Gyógyfürdőt 1918. szeptember 26-án nyitották meg. Ezzel mintegy lezárult a Lechner Ödön munkásságához kötődő jelentős, modem magyar építészeti irányzat, amelyre a szecesszió, a keleti építészet, az erdélyi fejfák díszítő motívumai egyaránt hatottak. De lezárult egy történelmi korszak is, amely az 1. világháború tragikus végét, az Osztrák—Magyar Monarchia szétesését jelentette Magyarország számára. A kétségbeesés, a gyász, a reménytelenség napjaiban nyitotta meg kapuit az elegáns, reprezentatív Duna-parti szálloda, amelyet néhány hónappal később, 1919. áprilisában a tanácsköztársaság forradalmi kormányzótanácsa úgymond köztulajdonba vett. A tanácsköztársaság zűrzavaros hónapjai után, november 16-án, a szálloda előtt fogadta Budapest polgármestere a nemzeti hadsereg élén, fehér lovon bevonuló Horthy Miklóst. Ezen a napon borús, esős idő ellenére, nagy tömeg köszöntötte a fővezért, aki a polgármester üdvözlő szavaira válaszolva itt mondta el emlékezetes beszédét, amely így hangzott: „Ma, ennek a városnak a küszöbén, nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy szokásos frázisokkal éljek. Igazságérzetem arra kényszerít, hogy kertelés nélkül mondjam ki azt, amit érzek. Amikor még messze voltunk innen, és csak halvány volt a reménységünk, hogy ezt a tévútra vezetett nagyvárost fegyverrel a kezünkben viszontláthassuk, átkoztuk és gyűlöltük, mert a távolból természetesen nem szegény magyar testvéreinket és itt üldözést szenvedő mártírjainkat láttuk, hanem csakis azt a piszkos áradatot, amelybe ez a város alásüllyedt. A magyar nemzet szerette Budapestet, és el is kényeztette; mégis az utóbbi időben ez a város lett a veszte. Most, itt a Duna partján, tetemre hívom a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves történelmét, ez a város porharántotta a szent koronát, meg a nemzet színeit, és vörös rongyokba öltözött. A nemzet legjobbjait börtönbe vetette, vagy kiüldözte hazájukból. Ezen felül még mindenünket el is tékozolta. Mégis, minél jobban közeledtünk ide, annál inkább indult olvadásnak a szívünkre rakódott jégréteg, és hajlandóvá váltunk arra, hogy megbocsássunk. Igen, megbocsátunk ennek a bűnbe sodort városnak, ha visszatér a haza szolgálatába, ha szeretni fogja szíve és lelke minden erejével ezt a földet, melyben őseink csontjai portának, ha szeretni fogja azt a rögöt, melyet testvéreink arcuk verejtékével művelnek, a szent koronát, a kettős keresztet, meg a négy folyót,' egyszóval, ha szeretni fogja magyar hazánkat és magyar népünket. Katonáim — miután learatták és begyűjtötték földjeik termését — fegyvert fogtuk, hogy az országban a rendet helyreállítsák. Az ő kezük immár készen áll a testvéri kézfogásra, de — ha elkerülhetetlen lenne — felkészült büntető ökölcsapásra is. Adja Isten, hogy erre ne kerüljön sor; és hogy azok, akik bűnösök, vagy annak érzik magukat, jobb meggyőződésre jussanak, és kettőzött erővel vegyenek részt annak a Budapestnek felépítésében, amely majd összes nemzeti erényeink fényében ragyog. Testvéreinket akik itt annyit szenvedtek és mindvégig velünk együtt éreztek, szívünkből üdvözöljük." A Gellért Szálló talán ekkor, és az ezt követő időszakban kötődött leginkább jelentős történelmi eseményekhez. Horthy, aki az év végén, illetve 1920 elején számos meghívásnak tett eleget, és sok beszédet mondott, itt szállt meg családjával, és itt működött a hadsereg fővezérsége is. Csak a március 1-jén történt kormányzóvá választását követően költözött el, s tette át székhelyét a királyi várba. A választás napján a szálló és a Parlament között tiszti különítményesek sorfala biztosította Horthy Miklós útját, mintegy jelezve, hogy az akkori politikai élet két legfontosabb helyszíne közül az egyik a Gellért Szálló volt. Bánó Attila megjelent egy, a polgármestert támogató helyi lap”. E tájékoztatás téves, félreérthető, személyiségemben és alpolgármesteri funkciómban sértő. A helyi lap valóban megjelent, de a lap felelős szerkesztője Rédei Ferenc tápiószelei állampolgár és lakos. Az igaz, hogy a lap felelős szerkesztője és a település alpolgármestere ugyanaz a személy, és mindez én vagyok. A lapban, mivel cikket is írtam, aláírásként csak a nevem szerepel, akárcsak a felelős szerkesztői megjelölésben. Tóth Ferenc újságíró kollégája nem nézett utána, hogy a lapot mint tápiószelei állampolgár és nem mint alpolgármester szerkesztem. Erről a tényről meggyőződhetett volna (ha már a lapot nem olvasta el figyelmesen), úgy is, hogy március 26-án a cikkében jelzett tüntetés után, a Polgármesteri Hivatal jegyzőnőjének szobájában személyes beszélgetést folytattunk. Itt a beszélgetésben volt szó az általa „újságnak nevezett” műről. Sem akkor, sem később nem kérdezett rá arra, hogy a felelős szerkesztést milyen minőségben végeztem? A nevem mellett az alpolgármesteri funkció említésével olyan érzést keltett a Pest Megyei Hírlap olvasóiban, hogy mint alpolgármester szerkesztem a lapot. Ha pedig e funkciót is említi, azt csak mint önkormányzattal összefüggésben hozható tevékenységben van jogom használni. A félreérthető hírrel, félreérthető finanszírozási gondolatokat ébresztett az olvasókban. Holott a lap finanszírozásához az önkormányzatnak és az alpolgármesteri funkciónak semmi köze (többek között ezért sem használtam a lap eddigi számában a nevet és a funkciót együtt). (...) Kérem, hogy az alpolgármesteri funkciót és a helyi lap felelős szerkesztői megnevezést válasszák külön. Rédei Ferenc * A Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő Testületé március 18-án megtartott rendkívüli testületi ülésén tárgyalta a Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat ez évi költségvetését. A Belügyminisztérium Pest Megyei Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálatának körlevele alapján a polgármesteri hivatalnak a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettségének április 1-jén tesz eleget. A TÁKISZ által megjelölt időpontra a polgármesteri hivatalnak az 1993. évi költségvetést el kell juttatnia a TÄKISZ-hoz. A Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat önállóan gazdálkodó intézményei is a polgármesteri hivatallal azonos időpontban adnak tájékoztatást a költségvetésükről a TÁK1SZ felé — eleget téve törvényi kötelezettségüknek. Tóth Julianna jegyző' Pest vármegye önkéntes felajánlása Mária Terézia alig kezdte meg uralmát, máris meg» indult ellene a poroszok támadása. Az, amire több függetlenségi háború megindításakor számított a magyarság, vagyis a Habsburgok elleni nagy általános háború, most valóra vált. Es mi történt? A híres jelenet —„Életünket és vérünket!”— az l?4l-es pozsonyi országgyűlésen játszódott le (szeptember II.), de azt már megelőzte jelentős önkéntes erők kiállítása. Gróf Pálffy János nádor 1741 elején fegyverbe szólította a „hű magyarokat”. A felhívásra Pest vármegye mozdult elsőnek, 1741. április 7-én tartott közgyűlésén úgy határozott, hogy májusban 800, később újabb 800 lovas induljon a megyéből a királynő megsegítésére. A felállítandó megyei csapatok első ezredének élére az 1673-ban született, tehát már igen idős Beleznay János tábornokot, Rákóczi egykori ezredesét állították. Pest mellett Komárom, Győr és Pozsony állított ki alakulatot, összesen öt lovasszázadot. A Pest megyeiek második egységének parancsnoka Halász Péter lett, az egész önkéntes csapat pedig Festetics János tábornok parancsnoksága alatt indult a háborúba. A mintegy 2100 főnyi sereg 1741. június 6—7-én esett át a tűzkeresztségen, Olbendorf mellett győzött egy porosz csapat felett. Beleznay ezrede is derekasan kivette részét az ütközetből. A Pest vármegyéből jött önkéntesekkel a csatában nem is volt semmi baj, az öreg Beleznay is jó katona, vitéz huszár volt. De a portyázó hadjárattól nem tudott szabadulni, katonáit most is állandóan portyázásra küldte. Az önkéntesek ezeken olyan „mértéktelen kilengéseket” követtek el mindenfelé, hogy a hadvezetőség októberben hazarendelte az alakulatot. Pogány György