Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-08 / 82. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. ÁPRILIS 8.. CSÜTÖRTÖK S Hajóstoppal Uj-Guineába a Óriásbogarakra vadásztak Az AFESZ-ek összefogtak Túl kell éljék a rájuk mért „csapásokat” yir Egy ezredév sem volt elég, hogy ki- M3|it hunyjon a magyar­­ból a kalandozá­sok szelleme. Ennek kö­szönhetően látja el második esztendeje munkával a Ma­gyar Természettudományi Múzeum Állattárát néhány gödöllői egyetemista. Ary Benedek. Balázs Bulcsú és Mátay László Délkelet- Ázsiát szemelte ki úticél­nak, mondván, arra találják a földkerekség legősibb ve­getációját. Első expedícióju­kon végigcsavarogták a Ma­láj-félszigetet, Szumátra és Jáva vadregényes tájait. Ro­varokat gyűjtöttek, de mér­geskígyók is a „horgukra akadtak”. Mint később kide­rült, ez a tevékenység nem éppen veszélytelen: ők az állatokra, azok pedig rájuk vadásztak. Mohó természet­­búvár kíváncsiságuk tavaly visszahajtotta őket abba az óriási — nem a Dunántúl­lal, hanem Európával össze­mérhető — szigetvilágba. Csatlakozott hozzájuk Sző­­nyi István operatőr és Ne­­deczky Péter hallgatótársuk. — A második expedíció célja Nyugat-Uj-Guinea volt. Itt csak néhány ma­gyar járt még előttetek. Itt landoltatok a repülőgép­pel?— kérdeztem Ary Bene­deket. Új-Guineára érkeztünk — Egy „kicsit” távolabb, Bangkokban, ahol éppen állt a bál. A thai királynő 60. születésnapi zsúrjába csöppentünk bele. Néhány nap elteltével Szingapúr felé vettük utunkat, de elő­ször kiraktak bennünket a buszból, majd a város kü­szöbén a vámosok lekap­csoltak minket, mert nem hitték el, hogy a 45 centis bozótvágó késemet az új-gu­­ineai áthatolhatatlan őser­dők leküzdésére hoztam, és nem a városállam lakosai­nak lekaszabolása céljából. Batam szigetén léptünk is­mét Indonézia földjére, ahonnan buszokon lógva, roncs halászbárkák lestop­­polásával, majdnem úszva jutottunk Tanjung Pinang­­ba, ahol már hajót remélhet­tünk Nyugat-Új-Guineába, amit arrafelé Irian Jaya né­ven ismernek. — A természetet kutattá­tok, de ehhez nyilvánvaló­an az ott élő emberek segít­„Hotel" a dzsungelben sége is kellett. Hogyan tud­tatok boldogulni? — Sorongba érkezve kel­lemes meglepetésként ért a holland misszió meghívása. Terepjárójukon sok ismeret­len területre eljutottunk. A rovarok gyűjtését éjszakára programoztuk. Egy buddhis­ta kolostort szemeltünk ki, melyet éjjel-nappal hatal­mas fáklyák világítottak körbe. A fényártól megba­bonázva rengeteg óriásbo­gár, lepke vette arrafelé út­ját. — A fehér embert — már csak azért is, mert rit­kán találkoznak velük — tisztelik a pápuák — vette át a szót Balázs Bulcsú. — Ám az ő szavukra sem lehe­(Az expedíció archívumából) tett mindig adni. Egy éjsza­kai vadászat során sikerült kígyót is fognunk. Szaksze­rűen leszorítottuk a fejét vil­lás ággal, miközben egy arra járó pápuától megkér­deztük, mérges-e. A vála­sza természetesen nem volt, de amint lazítottunk a szorí­táson, hátrább ugrott az ille­tő. — Kalandjaink egymást érték — folytatta Ary Bene­dek. — Amikor a Csendes­óceánban óriás tengeri csil­lagokat gyűjtöttünk, rémül­ten figyeltünk fel arra, hogy Mátay László versenyt úszik egy cápával. A környe­ző dzsungelek is sok érde­kességet tartogattak. Talál­tunk egy illegális krokodil­farmot. A szerencsétlen bor­dás krokodilokat elevenen nyúzzák meg, és nem na­gyon zavarja tartóikat, hogy védett, vörös könyves álla­tok.’ Titokban, fegyveres őrök ellenére, azért sikerült néhány felvételt készíteni az etetésről. Egy második vi­lágháborús japán hadihajó roncsainak felfedezése köz­ben egy lélekvesztővel elsüly­­lyedt az operatőrünk, és a tengeri sünök jól összeszúr­­kálták. Mátay László a gép­házba merült le egy csoda­szép porcelánkagylóért, ami­kor halálos érintésű tűzhal „ugrasztottá meg”. Én a volt árboc tetején tanulmá­nyoztam egy érdekes trópu­si darázsfészket. Sajnos a darazsak ugyanezt tették ve­lem" — Melyek a gyűjtemény legbecsesebb darabjai? — kérdeztem Balázs Bulcsút. — Rengeteg rovart — ta­lán új fajokat is — sikerült begyűjtenünk. Fogtunk szen­­dereket, poloskákat, cincére­­ket, a legértékesebbek talán az óriásbogarak voltak. Ezek a cserebogarak család­jába tartoznak, méretük sok­szor meghaladja a 12-15 centit. Jellemző rájuk az iva­ri dimorfizmus. A hímeket hatalmas „szarvak” vértezik fel, ma sem tudjuk, mire va­lók ezek, de valószínűleg a nőstényekért folytatott harc kellékei. A kifejlett állatok fák kifolyó nedvével, vagy semmivel sem táplálkoznak. Ha egy ilyen rovart kézbe veszünk, akkor az énekeska­bócához hasonló hangot ad ki magából, de persze ko­rántsem olyan erőset. — Hogyan tovább? — Mielőtt újra elindu­lunk Irian Jaya belső hegyvi­dékeihez, május 21-—30. kö­zött kiállítást rendezünk a gödöllői művelődési köz­pontban második expedíci­ónk — melyet a Hungexpo, a MÜSZI, az Osterlising, az MHB RT., a BB gödöllői fi­ókja, a Minit Kft., Gödöllő önkormányzata, a Fuji és a GATE támogatott — gyűjte­ményéből, diáiból, doku­mentumaiból. Szeretnénk bemutatni hatórás videó­­anyagunkat is. A nyáron sze­retnénk megörökíteni az ősi kultúrákat, a több évezredes törzsi hagyományokat. Az említett vidékre egy misszio­nárius hívott meg. Rajta kí­vül fehér ember nem járt még arrafelé. Szeretnénk meghódítani a Puncak Jaya 5030 méter magas csúcsát is, ahová magyar talp még nem jutott el. B. G. A Dél-Pest Megyei ÁFÉSZ közelmúltban megtartott közgyűlésén hangzott el, hogy a szövet­kezet teljesítette a tavalyi terveit. Sárik Jánosné el­nökkel az idei elképzelé­sekről és esélyekről beszél­gettünk. — Bár visszafogott opti­mizmussal, de bizakodva gondolnak a jövőjükre. Mire alapozzák ezt? — Nem titkolom, min­dig rosszul esik, ha a mű­ködési területünkön meg­nyílik egy új üzlet, s azt ránk mért „halálos csapás­ként” emlegetik egyesek. Ez nem lehet az. Igaz, hogy a hajdanihoz képest visszaesett az áruforgalma­zás. De ezt egy stabil, ko­moly — háromszázmillió forintot meghaladó — va­gyonnal bíró szervezet túl kell hogy élje.-—Az, hogy a vásárlók többsége szerényebb pénz­­tárcájú, s itt-ott felbukkan egy-egy új kereskedelmi egység, miféle stratégiára sarkallta önöket az idei tervek készítésekor? — Már a múlt évben el­kezdődött az a szervezés — régen meg kellett vol­na tenni —, hogy az ÁFÉSZ-ek összefogtak, így valósulhatott meg, hogy Abonyban, Albertir­­sán, Cegléden olyan disz­kont üzleteink működnek, amelyekben közvetlenül — a többi szövetkezettel együtt — beszerzett áru­kat kínálunk olcsóbban a fogyasztóknak. Ezek a ke­reskedelmi egységek egy­re népszerűbbek. — Több vállalkozásba is beléptek. — Befektetési célkitűzé­seink szerint minden nél­külözhető pénzt arra kell fordítani, hogy a közvet­len beszerzést segítsük, s ennek megteremtsük a technikai feltételeit. Ugyancsak a kiemeltnek tekintett élelmiszerkeres­kedelmet szolgáljuk ki egy-két kisebb — előállító — beruházással. — Milyen lesz az árpoli­tikájuk? —-Elcsépelt a kifejezés: szolid. Azzal, hogy négy megye ÁFÉSZ-ei együtt vásárolunk árukat, kedvez­ményhez jutunk. Aminek egy részéről — az áraink­ban — lemondunk a fo­gyasztók javára. Ugyanak­kor talán az sem lényegte­len, hogy tagjainknak az idén az alapbefektetésük — részjegyük — után tíz, míg a nevesített vagyonért egy százalék osztalékot kí­vánunk fizetni. — A korábbiakban nem küszködtek likviditási gon­dokkal. Komoly erőfeszíté­sek szükségeltetnek ahhoz, hogy továbbra se kelljen idegeskedniük? — Akkor sem volt fize­tési nehézségünk, amikor jelentős hitelt vettünk igénybe. Sikerült a sokat emlegetett pénzgazdálko­dást olyan mederbe terel­ni, hogy nem külső anyagi forrás, de bankhitel nélkül dolgozhatunk. Tevékeny­ségünket segíti a célrész­jegy-állomány is. — Az előző években mindig volt egy-egy új be­ruházásuk. Úgy látszik, hogy ebben az esztendő­ben csak felújítások és kar­bantartások lesznek. En­nek pénzügyi vagy egyéb okai vannak? — Azt nem teljesen mondhatjuk, hogy nincs új beruházás. Hiszen csat­lakozunk minden közmű­építéshez. A tulajdonunk­ba került üzleteket felújít­juk, bővítjük. Főleg azo­kat, amelyek kulcsszere­pet játszó helyen találha­tók. Abonyban, Jászkaraje­­nőn, Törteién akad erre példa. Cegléden a Páva ut­cai raktár — amelyben a diszkontárusítást végzik — feltétlenül megújulásra vár. — Létszám...? — Részben a mi dönté­sünk, de többnyire külső okok miatt váltunk meg néhány üzlettől — magán­­tulajdonostól béreltük —, amelyért nem is kár. Most már a saját tulajdonú ingat­lanokban kívánunk tevé­kenykedni. Nemigen aka­runk eladni létesítményt — főleg nem az élelmi­szerszakmában. Végül is a kereskedelmi hálózatunk­ban és az igazgatásban te­vékenykedő munkatársak létszámát immár stabilnak tekintjük. — Mindig magasabbra tették a képzeletbeli lécet, így lesz ez ebben az évben is? — A korábbi évek szám­adatai messze nem jelente­nek összehasonlítási ala­pot. Az új számviteli tör­vény egy másfajta mérce a jövedelmezőség mérésé­hez. Azt szokták mondani, hogy a nyereséget nem szabad fetisizálni. Adjuk meg, ami az államnak jár és közben „éljünk jól”. Kö­vetkezésképp legyen elfo­gadható bérük a dolgozók­nak, esetleg egyéb jutta­tást is kapjanak. Mi ezt fontosnak érezzük. Ám egy-egy felújítás, eszköz­­vásárlás vagy a fizetőké­pesség megtartása leg­alább ennyire lényeges. Ezek rovására nem lehet erőn felüli nyereségre töre­kedni. Utóbbit a tavalyi­nál többre terveztük, hogy tagjainknak minél na­gyobb osztalékot adhas­sunk majd. Igaz, hogy ők év közben egy-egy akció szervezésekor többszörösé­hez jutnak annak az ösz­­szegnek, mint amit befizet­tek. F. F. Pest megye egyik legnagyobb ÁFÉSZ-áruháza az érdi Ritmus Hancsovszki János felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom