Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-30 / 74. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. MÁRCIUS 30., KEDD „Én nem akarok gazdag lenni” Nyolc gyermekkel két szobában A tököli tanyán már térdig gázolok a pocsolyában, mire végre megjelenik egy fiatalember. — Nem tudja, hol laknak Benczéék? — Mi vagyunk — mondja, s már jön is elém. Nem tudom, miért gondoltam, hogy egy nyolcgyermekes család csak a tanya legkevésbé megközelíthető házában lakhat, hiszen Benczéék udvarára a köves- útról lehet bemenni. Illetve lehetne, ha az a hatalmas, veszettül üvöltő jószág, amelyik a ház őrzésére szoltól. A két szakiskolás nagylány már szereti a divatot, de a 17 éves Margit ennek ellenére azt mondja, őt egyáltalán nem érdekelné, ha mások szegénynek tartanák. Most azonban van minden: sportcipő, divatos kabát, béléses farmerdzseki, szabadidőruha. Pedig Benczéné munkanélküli-segélyen van, férje is mindössze 10-11 ezer forintot hoz haza havonta a Kertészeti Egyetem Tangazdaságából, mint gépszerelő szakmunkás. — Nagy igényünk sosem Egyre ritkábban van együtt a család gál, nem lenne olyan barátságtalan velem. A házigazda azonban lefogja a vérszomjas állatot, s nagy ívben megkerülve a kutyaólat, bejutok a házba. Igazi otthon A Kis-Duna partjára igyekvő üdülők első ránézésre, elhanyagolt külseje miatt, bizonyára lakatlannak vélnék az épületet. Ám a kevésbé felületes szemlélő figyelmét nem kerülné el az udvaron álló autó, motor, bicikli, és a mindennapi élet más fontos és haszontalan kellékei. A kívülről meglehetősen rozogának tűnő épület belsejében egy meghitt, nyugalmat árasztó lakás, egy igazi otthon fogad. Az első, ami feltűnik, hogy nem is olyan sok az a nyolc gyerek. Inkább a bútor sok, a szekrények, az ágy. Nyolcán alszanak a nagyszobában: az apa a hét gyerekével, s közülük már öten iskolások, nem elégednének meg egy fél fekvőhellyel. A kisebbik szobában mindössze egyetlen egyszemélyes heverő fért be. Ezen alszik Bencze Mi- hályné legkisebb gyermekével, Mártival. — Sok családot ismerek, ahol egy vagy két gyerek van, de nemigen élnek jobban — mondja az édesapa. Valóban, ahogy végignézek a gyerekeken, öltözködésben cseppet sem maradnak el hasonló korú társaiktem, de ott is csak a titkárságig jutottam — meséli. — Megfenyegettek, hogy jönnek a rendőrök, és kidobnak. Ekkor már öt gyerekem volt. Végre három évvel ezelőtt rájuk mosolygott a szerencse, és a gazdaságtól megkapták ezt a kétszobás lakást, amely a szoba-konyhában töltött tíz esztendő alatt végig üresen állt. Lyukas volt a plafon, mikor idejöttek, a ház majdnem ösz- szedőlt, és penészes volt minden. S ezért a rozoga, vizes, két egybenyíló szobás volt, de amit akartunk, mindig megvettük — mondja Bencze Mihály. — Nagyon sokat dolgoztunk, szőlőt béreltünk, februártól szüretig műveltük, hogy legyen egy kis pénz. Munka után és hétvégén mentünk a földre. A gyerekek is dolgoztak, csak az óvodások nem. Megértették, ha nagyobb dolgot akarunk venni, akkor segíteni kell. így lett minden: magnó, színes tévé, video. Majdnem minden gyereknek van kétkazettás magnója, és két tévénk van, mert így nincs vita, ki melyik műsort akarja nézni. Szerelmi házasság De nem volt mindig így. A tizennyolc és tizenkilenc éves korban szerelmi házasságot kötött fiataloknak, Mihálynak és Margitnak meg kellett küzdenie mindenért. Már hét gyermekük volt, amikor még mindig csak egy szoba-konyhában laktak, ugyanitt, a tanyán. Az apa hosszú éveken keresztül mindent megpróbált, hogy valami megoldást találjon. Hiába hajtogatta a tangazdaságban, hogy a szolgálati lakásként számukra biztosított szobakonyha lakhatatlan, azt a választ kapta, hogy nincs pénz a felújításra, menjen a tanácsba. A tanácsnál meg azt mondták, menjen a gazdaságba. — Még a Pest megyei pártbizottságra is elmenlakásért mindenüket fel kellett áldozni, amit tíz éven keresztül összeszedtek. * — Rengeteg állatot tartottunk, hogy legyen egy kis mellékkeresetünk — idézi fel a múltat Benczéné. — gazdaságtól telekkel együtt, hogy építkezni tudjanak, mert attól tartanak, hogy ez a mostani ház tényleg rájuk dől egyszer. Két évvel ezelőtt náluk járt a gazdaság megbízott ügyvédje, és meg is egyeztek az árban. Azt mondta, hozza a szerződést, de azóta sem hozta. Benczéék pedig nem követelőznek, és nem kértek segítséget az önkormányzattól sem. — Nem megyünk mi sehová, hogy ez kell vagy az kell. Sokszor kapunk váratlanul az önkormányzattól néhány ezer forintot, és nevelési segélyt is adnak, de ezt mi soha nem kértük. Nem azért Vannak a gyerekek, hogy az állam tartsa el őket. Azelőtt az óvodában, iskolában ugyanúgy fizettünk, mint mások. Most pedig ingyenes az óvoda a három kicsinek. Egy csomag csirkeszárny Bencze Mihály, ha hideg az idő, autón viszi be a gyerekeket Tökölre, az iskolába és az óvodába. A nyolcéves Ladát az idén vették, előtte egy régi Wartburgjuk volt. — Kivárjuk, amíg valaki megszorul, akkor vásárolunk — mondja Benczéné. — Nincs rá pénzünk, hogy újat vegyünk. Az én Babet- támat, amivel bevásárolni járok a faluba, háromezerért vettük, a fiú motorjáért pedig trágyát adtunk. De nemcsak a tizenöt éves Misinek, hanem a nagyobbik lánynak is van mo- toija, azt ötezerért sikerült beszerezni. A többieknek pedig biciklijük van, azzal A Wartburg ma már szemétszállításra szolgál Három lovunk, öt bikánk, disznóink, 150 csirkénk, kacsánk, libánk volt, amikor ez a lehetőség kínálkozott. De a gazdaság csak azzal a feltétellel adta át a lakást, ha mindent felszámolunk. Pedig nem ártottunk vele senkinek, csak keményen dolgoztunk, hogy legyen egy kis jövedelmünk. Egyedül a lakás az, amit Bencze Mihály nem tudott elintézni a családjának. Szerették volna megvásárolni a A család kedvence a legkisebb gyermek Hancsovszki János felvételei el a pénzen a házigazda. — Csak annyi legyen, ameny- nyi kell. Sok olyan családot ismerek, ahol egy gyerek van, és küszködnek a megélhetésért. Van olyan munkatársam, akinek még száz forintja sincs. El nem tudom képzelni, hogy a gyerekeknek ne legyen mit ennie vagy ne jusson cipőre. . Benczéné munkanélküli, ezért minden idejét a családjának szenteli. Korábban a csépi tsz gumiüzemében dolgozott, öt gyerek mellett nyolc órát. Óvodába, iskolába, bölcsődébe hordta őket, este mosott, ellátta az állatokat. A hatodik gyerekkel ment először gyesre. Tavaly, amikor lejárt a nyolcadik gyerek után is a gyes, már nem vették vissza a munkahelyére, azóta hétezer forint munkanélküli-segélyt kap. A család egy főre jutó jövedelme a családi pótlékkal és a nevelési segéllyel együtt is jóval a létminimum alatt van. — Emellett mégis jutott mindenre, ami kellett — mondja az asszony, aki mindennap kétfogásos vacsorával várja haza gyerekeit és a férjét. — Olyan nincs náluk, hogy ne legyen főtt étel. Lejárnak iskolába. Úgy szedték össze darabonként, in- nen-onnan egy-egy kereket, vázat, és az édesapa összerakta őket. A gyerekek nagyon szeretik egymást. Megértőek, nem követelőznek. Ha ötven forintja van az édesanyjuknak, azt is elfogadják. De iskolai kirándulásról még egyik sem maradt le a pénz miatt. __ — Én nem akarok gazdag lenni — gondolkodik vest, krumplipogácsát, kelkáposztát főz, ami olcsó, a gyerekek hús nélkül is megeszik a főzeléket. Jó étvá-, gyük van, a nagyfiú egymagában megeszik egy kiló kenyeret reggelire. Vasárnap, mikor együtt van az egész család, rántott hús van krumplival, és sütemény. A vasárnapi ebéd, ha szűkebben számoljuk, 2500 forintba kerül, és ebbe a hét kiló kenyér és az öt liter tej is benne van. — De van, amikor csak egy csomag csirkeszámyra telik — teszi hozzá Benczéné. — Van benne tizenöt darab, csinálok belőle levest, utána kirántom, azt osztjuk el. Infarktus után A harminchat éves Bencze Mihály fél évvel ezelőtti infarktusa óta különkoszton van, számára mindent olajjal főz a felesége. Akkor sem lakik jól, ha egész nap eszik. Azt mondja az orvos, pihennie kéne, nem lenne szabad olyan sok fizikai munkát végeznie. De ennyi gyerek mellett ezt nem tudja megtenni, elvállalja minden gép és autó javítását, hogy meg tudjanak élni. — Mégis hozzánk jön a tanyáról, akinek szüksége van valamire — meséli az asszony. — Pénzt, kávét, kenyeret szoktak kérni. Ha húsz forintom van, tízet odaadok belőle, nem tudom azt mondani, hogy nincs. Ha lisztet, krumplit kémek, elfelezem, ezen néha össze is veszünk a férjemmel. Az vigasztal, hogy szegény vagyok, de vannak nálam sokkal szegényebbek. Benczéék húsz éve vannak együtt, de üdülni még soha nem voltak. Beutalóhoz nem jutottak, saját pénzből pedig nem tudták volna egy nyaralás költségeit kifizetni. Nyáron lemennek a Dunára, és minden évben egyszer elviszik a gyerekeket a Vidám Parkba, a cirkuszba és az állatkertbe. De most nem is ez a legfőbb gondjuk. Legnagyobb gyerekük, Margit, májusban ballag a szakmunkás- képzőben, Mihály fiuk pedig júniusban az általános iskolában. A család már most készül erre, mert azt szeretnék, ha a két gyerek nem maradna el a többiektől semmiben. Az emberek irigyek, azt mondják, hogy van az, hogy ennyi gyerek van, mindenre jut, és még kölcsönt is tudnak adni. Már akkor is megszólták őket, amikor az első kocsit vették, azt mondták, másra is költhet- ték volna a pénzt. De Ben- czééket ez nem zavarja, megdolgoznak azért, hogy Barbie-babát, autópályát, televíziós komputeres játékot vehessenek gyerekeiknek. Mert ők az elsők mindenben, akik távol a falutól, a tanyán szabadnak és boldognak érzik magukat. Halász Csilla
