Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-29 / 73. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. MÁRCIUS 29., HÉTFŐ Nagyváradi RMDSZ-parlament Az RMDSZ-en belül is súlyos belső összecsapásra vezetett Tőkés László püspöknek, az RMDSZ tiszteletbeli elnöké­nek a Romániában is megnyilvánuló „egyfajta etnikai tisz­togatásra” vonatkozó kitétele, illetve a megfogalmazásból következő eseménysorozat. A vitában szembesültek egymással a mérsékeltebb és a ra­dikálisabb politizálást sürgető erők. Abban mindenki egyet­értett, hogy a püspök kijelentése reális folyamatra utalt, de a megfogalmazás politikai következményeit illetően látható el­térés mutatkozott a parlamenti frakció tagjainak többsége és a véleményüket osztó RMDSZ-politikusok, illetve az azt bírálók, köztük éppen a tiszteletbeli elnök között. Szolidaritás a püspökkel Tőkés László „politikai hibá­nak” minősítette, hogy Veres- tóy Attila, az RMDSZ szenátu­si csoportjának vezetője — vé­leménye szerint — elhatárolta magát az ő megfogalmazásától azzal, hogy az emlékezetes par­lamenti vitában kijelentette: Tő­kés László szavai nem az RMDSZ hivatalos nyilatkoza­tát, álláspontját képviselik. Bí­rálta a tiszteletbeli elnök Tokay Györgynek, a képviselőcsoport elnökének hasonló parlamenti állásfoglalását is, és feltette a kérdést, hogy ezek a nyilatkoza­tok a parlamenti frakció egészé­nek véleményét fejezték-e ki. Kijelentette, hogy az olyan (RMDSZ-)politikus, aki öncé­lúan az ellenzéknek akar tetsze­ni, az csak „gazdát cserél”. Hangsúlyozta a továbbiakban, hogy az ellenzékhez is kritiku­san kell viszonyulni, nem sza­bad az ellenzék csapdájába es­ni. Javasolta: a Szövetségi Kép­viselők Tanácsa hivatalosan, határozatban is mondja ki, hogy Romániában „etnikai tisz­togatás” nyilvánul meg, hozzá­fűzve, hogy ha viszont az ő megfogalmazását a Szövetségi Képviselők Tanácsa hibának minősíti, ebből viszont ő vonja le a megfelelő következtetése­ket. Indítványozta egyfajta fe­hér könyv megszerkesztését, amely az erőszakos asszimiláci­óra vonatkozó tényeket doku­mentálná. Tokay György, a képviselő- csoport és Verestóy Attila, a szenátusi frakció elnöke vála­szaikban egyaránt azt hangsú­lyozták, hogy ők nem határol­ták el magukat a püspöktől, az RMDSZ tiszteletbeli elnökétől, hanem csak egy „nem szeren­csés” kifejezésétől. Verestóy Attila ugyanebben a szellem­ben azt emelte ki, hogy a parla­menti csoport elérte: a román parlamentben a napokban meg­vitatott bizalmatlansági indít­vány szemére veti a kormány­nak, hogy nem biztosította a nemzeti kisebbségek jogainak intézményes védelmét, és ezt a szöveget nemcsak az RMDSZ 33 törvényhozója, hanem mel­lette az ellenzék 159 (román) képviselője is megszavazta. Nemegyszer szenvedélyes vita után a Szövetségi Képvise­lők Tanácsa elfogadta a Hargi­ta és Kovászna megyei román prefektusok kinevezésére vo­natkozó határozatot, majd át­tért az elvi vita folytán délután­ra halasztott gyakorlati kérdé­sek, tervezetek, határozatok megvitatására. Minderre igen kevés idő maradt. A Romániai Magyar Demok­rata Szövetség döntéshozó tes­tületé. a Szövetségi Képviselők Tanácsa szombat este 84 szava­zattal 9 ellenében megválasztot­ta saját vezetőségét, élén Csiha Tamás elnökkel. Az állandó bi­zottság — a „mini parlament,” vezető szerve — többi tagjai: alelnök Borbély Imre, Kolum­ban Gábor és Csiszter Kálmán, titkár Bulyovszky Lóránt, Tóró T. Tibor és Borsos Géza. A szavazás sikere azzal ma­gyarázható, hogy az előzőleg Koloszváron tartott „politikai kerekasztal” keretében egyez­tették a kompromisszumos név­sort a szombaton létrejöttékkel együtt összesen hét frakció ve­zetői. Frakciók közötti egység emellett létrejött területi ala­pon két másik frakció is. Ez az önszerveződés lehetővé tet­te, hogy a Szilágyi N. Sándor — egy általánosan elismert, a csoportokon kívül álló szemé­lyiség — elnökletével össze­ült kerekasztal végül kidolgoz­zon egy mindenki számára el­fogadható kompromisszumot, amely az elfogadott névsor­ban testesült meg. Az állandó bizottságot há­rom ülésszakra, tehát lényegé­ben hat hónapra választották meg, ezután újabb választást tartanak, ahol az RMDSZ szervezeti struktúrája mégin- kább kiteljesedik. A létrejött frakciók jelen­leg a következőképpen oszla­nak meg: Magyar Demokrata Frakció — 20 tag, vezetője Borbély László; Szórványcso­port— 14 tag, vezetője Ka- kassy Sándor; Szabadelvű Csoport — 16 tag, vezetője Magyari Nándor; Partium Csoport — 14 tag, vezetője Ahogy Tókés látja Hajnalban az RMDSZ vezető szervének számos tagja nyilat­kozatot írt alá. Az állásfogla­lás szolidaritást vállal Tőkés László korábbi, a Romániá­ban megvalósuló etnikai tisz­togatásra vonatkozó nyilatko­zatával. A vitában két rémképet kel­lett legyőzni: az egyik a véres etnikai tisztogatás réme, ami­vel kapcsolatban sokan ki is jelentették, hogy nem kell az ördögöt a falra festeni. A má­sik rémkép a régi rendszertől való megfélemlítettség, amely­nek pszichózisát elősegíti a je­lenlegi is. Ez öncenzúrára készteti az RMDSZ képviselő­it, a Szövetségi Képviselők Tanácsának tagjait is. Nem kell eltúlozni a várható román reakcióknak a súlyát, a jelen­tőségét és a következményeit, hiszen példának okáért egy dr. Márton Árpád, Erdélyi Ma­gyar Kezdeményezés — 10 tag, vezetője Béder Zsolt; MISZSZ (ifjúsági szerveze­tek)— 14 tag, vezetője Tóró T. Tibor; Bethlen Gábor Frak­ció— 10 tag, vezetője Tőkés András. Miután pénteken sikerrel megválasztották az ügyvezető elnökség — a végrehajtó tes­tület tagjait, az RMDSZ struk­túrája nagyjából kiteljesedett. Hiszen a Szövetségi Képvise­lők Tanácsának öt héttel ez­előtti gyergyószentmiklósi ta­nácskozásán már megválasz­tották Takács Csabát ügyveze­tő elnöknek, akinek munkáját az ügyvezető alelnökök segí­tik az egyes szakterületeken. Ennek a testületnek tagja még a képviselőházi, illetve a sze­nátusi RMDSZ-frakció veze­tője: Tokay György és Veres­tóy Attila. A képviselők taná­csa este folytatta a vitát a kü­lönböző politikai szervezeti kérdésekről. olyan szelíd kifejezés is, mint az autonómia, hasonlóan éles ellenállást és nagyméretű fel­zúdulást váltott ki annak ide­jén. Egyszerűen a volt keleti tömb és különösen az ezzel járó nacionalizmusok tabu­rendszerében hasonló valóság­elemek és fogalmak ösztönös ellenállást és kérlelhetetlen el­utasítást váltanak ki, amíg a jótékony megszokás és a dia­lógusban, vagy éppen a vitá­ban megvalósuló feloldozás nem szerez polgárjogot az ilyen kifejezéseknek, s valósá­gelemeknek. Mi sem állítjuk azt, hogy itt boszniai típusú tisztogatás folyna, viszont az eredmény azonos. Egy analógiával élve, akár ágyban párnák közt, akár csatatéren hal meg valaki, a végeredmény ugyanaz — je­lentette ki Tőkés László. VÉLEMÉNY Lassan talán nálunk is eljön az ide­je annak, hogy az emberi szakkép­zettség fokát ne csak megszerzett oklevél, diploma, bizonyítvány döntse el. Mert bő emberöltőn ke­resztül az volt a szállóige: ért hoz­zá, hiszen papírja van róla. Pedig, aki egy adott hivatásnak él — le­gyen bár kovácsmester vagy akadé­miai professzor —, a megmondha­tója, hogy a friss passzus megszer­zése után milyen hosszú még az út odáig, míg elmondhatja: konyít már valamit munkájához. Súlyos évtizedek gyakorlata bizonyítja, hogy a pecsétes pa­piros önmgában mekkora jogosítvány volt a jobb helyekre. Az már mit sem számított, hogy az új felvételesről néhány hét vagy hónap alatt kiderült: soha nem lesz az adott hivatás ava­tott művelője. Sem tehetsége, sem kedve nincs hozzá. Nem baj, mondták a „humánus” vezetők, a botcsinálta mérnök kar­társ kap egy politúrozott íróasztalt aktatologatásra, a kétbalke­zes lakatos pedig majd ellődörög a gyárudvaron. Lényeg, hogy veszélyes (munkára alkalmas) szerszámok közelébe ne kerüljön, hogy távol legyen olyan munkakörtől, ahol esetleg csak kárt okozhat. Az már más kérdés, hogy a hozzáértő mun­katársak helyettük is dolgoztak. A korábbi gyakorlatban, úgy gondolom, ez még a kisebbik baj volt. A rosszabb, gazdaságunkat silányító cselekedet ott kezdődött, ha ezeket az embereket HAGYTÁK DOLGOZNI. Ez esetben a papirossal bíró „szakik” gyártották a selejtet, vagy felelős beosztásban százezres, milliós károkat okoztak. Kelbe mondani, hogy helyettük fizették a sokszoros árat a tisz­tességesen dolgozók? A sokat emlegetett, de ma még gyermekcipőben tipegő pi­acgazdaság remélhetőleg a helyére teszi ezeket a dolgokat, ámbár ehhez az is szükséges, hogy eltűnjenek a színről azok a régi vezetők, akik nem tudnak alkalmazkodni ezek­hez az alapvető követelményekhez. Csak így lehet igaz a szólás: suszter, maradj a kaptafánál — feltéve, hogy igazi suszter vagy! Ennek kapcsán említeném meg azt a történe­tet, melyet ismerőseim hoztak Németországból. Egy ma­gyar hegesztő, akinek mindenféle szakvizsga a birtokában volt, büszkén lobogtatta okmányait a helyi építésvezető előtt. A leendő főnök erre csak annyit mondott: „Uram, mindez engem nem érdekel. Jöjjön, és hegesszen, hadd lás­sam, mit tud!” Bizonyos, hogy nekünk is ezt a gyakorlatot kell követnünk. Természetesen senkit nem szeretnék megbántani előbbi ok­fejtésemmel. Egyszerűen arról beszélek — papír ide vagy oda — nálunk még szép számmal akad, aki alkalmatlan jelenlegi feladata elvégzésére. Mert ha valaki csak azért jár be a munka­helyére, hogy ott számolgassa a lassan vánszorgó másodperce­Lelkiismeret és történelem Párhuzamos életek, különös­képpen életrajzok és össze­csengő történetek mellett igen­is vannak párhuzamos képek is. Elnézem a nemrég Tordá- ról, ebből a közel húszezer magyar lelket számláló erdé­lyi városból érkezett fénykép- felvételt — és önkéntelenül Körösfői-Kriesch Aladár hí­res festménye, az 1896-ban kiállított Tordai országgyű­lés jut eszembe. A színhely ugyanaz: a tordai római kato­likus templom, csupán az idő és a képeken látható em­berek változtak... Pontosab­ban: változott, nagyot válto­zott az idő; mintha az embe­rek kevésbé. Az 1568-as or­szággyűlés hitszónoka a val­lásalapító Dávid Ferenc volt, a magyar racionalizmus egyik legnagyobbika, János Zsigmond fejedelem lelki atyja, a másságnak, a tole­ráns életvitelnek, politikai magatartásnak első európai megszólaltatója. A 425 évvel annak utána készült „kép” akárha tükre lenne nagy előd­jének: a román kommunista diktatúra hallgatásfalát meg­törő Tőkés László (és nem is unitáriusként) látható szinte ugyanabban a testtartásban, de ugyanúgy és ugyanott... Egykoron a másság gondola­tának a megfogalmazásáért szükségeltetett hatalmas szel­lemi és lelki erő — most meg (igaz, más, egészen más történelmi környezetben) ama kinyilvánított és demok­ratikus eszme újrakimondásá- hoz, a hozzá való ésszerű ra­gaszkodáshoz kell hasonló erő. A különbség talán any- nyi, hogy miközben a száza­dokkal ezelőtti Erdélyben a lelkiismeret szabadsága volt a tét: ma a román nacionaliz­mus türelmetlenségével és lelkiismeretlenségével kell szembenézni. Bágyoni Szabó István ket és a hó végén felvehesse a fizetését, véleményem szerint reménytelen esetnek számít. Ha hiányzik belőle az a plusz szakmai büszkeség, hogy „ezt én csináltam, ez az én művem”, akkor édemes elgondolkodni azon, vajon nem lenne illő mun­kahelyet változtatni? Mert az a tanító, aki utál tanítani, nem csak a gyermeklelket silányítja összeférhetetlen magatartásá­val, de saját életét is megkeseríti. Ennek ellenére más poszton még kitűnő szakember válhat belőle. Mindez csak egy példa, da, de talán rávilágít a szakma szeretetének és tiszteletének a fontosságára. Most, hogy zöld utat kaptak a piaci törvények, várhatóan fölgyorsul az a folyamat, mely megrostálja és félreállítja a hozzá nem értőket. Ám meggyőződésem, hogy olyan egészsé­ges ember még nem született erre a világra, aki alkalmatlan lenne a számára megfelelő munka elvégzésére, és melyet — korántsem mellékes ez — örömmel, hivatástudattal végez. Az már más kérdés, (és talán ez a legnehezebb) hogyan és mikor találja meg ezt a testre szabott munkakört? A szakma tisztelete mokrata frakció Borbély Lász­ló képviselő vezetésével jó­részt mérsékeltként ismert sze­mélyiségekből állt össze, A holtpontot az oldotta fel, hogy szombaton a függetle­nek maguk is több önálló frak­cióra oszlottak. A maavar de-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom