Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-25 / 70. szám

PEST Ara: 13,50 forint 1993. MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK XXXVII. ÉVFOLYAM, 70. SZÁM Nyitott nap Előtérbe került a minőség a Kamarában Megkezdődhet földek kiadása Játék határok nélkül Gödöllő a világ előtt Jog és igazság Olvasom a hivatalos közleményt, amely arról értesít, hogy az MSZMP Moszkvába küldött dollármilliói tör­vényesen kerültek a magyar polgárok „zsebéből” a szovjet pártkasszába. Ma egy költségvetési átcsoporto­sítás is parlamenti vihart kavar ellenzéki körökben. Olyan körökben, ahol olyanok is ülnek, akik a dollá­rakciók ellen egy szót sem szóltak annak idején, só't — alkalmasint — részt is vettek a pénzügyi tranzakci­ókban. De jól van ez így! Az akkori pártfó'titkárnak joga volt ahhoz, a mai miniszterelnöknek azonban — az ellenzék szerint — még ehhez sincs joga. Az ak­kori pártfó'titkár önmagától kapta ezt a jogot, a mai miniszterelnök hatáskörét (jogát) viszont a demokrá­cia (népakarat) korlátozza. Az ügyészségi döntés tehát jogszerű, csak éppen igazságérzetiinket sérti. A tolvaj is jogosnak tartja a rablóit kincs megtartását vagy akár szétosztását. A ki- raboltnak persze más a véleménye. S az eló'ször eltu­lajdonított, majd elherdált kincseket egyébként soha nem kapja vissza a jogos tulajdonos! így járt most Magyarország! Vissza nem kap semmit, de a jóváté­tel, a kárpótlás, no meg a kölcsönök minden terhe az övé. Többek között ebből fakad az a sok-sok nehézség, amit persze nemcsak a kormánynak, de az egész nép­nek hordoznia kell. így azonban eljutunk egy olyan állapotba, ahol a jog és az igazság nagyon közel ke­rül egymáshoz. Emlékezzünk csak a nagy sikerű film­re, „A vád tanújá”-ra! (Charles Laughton és Marle­ne Dietrich felejthetlen alakítására.) A német szélhá- mosnó' nemcsak a remek ügyvédet, de még a tapasz­talt angol bírót is becsapja. Mégsem lehet azt monda­ni, hogy Angliában nem érvényesül az igazság. Mi is bízhatunk abban, hogy Magyarországon is az ilyen, formálisan nézve jogos, de igazságérzetün­ket sértő döntések végsó' soron előmozdítják, hogy ha­zánk jogállamból az igazság országává váljék. Török Bálint Angol szakembert vár a megye Sikeres nemzetközi tárgyalások Tevékenységét és céljait nép­szerűsítő „nyitott napot” rende­zett tegnap a Pest Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara. A gazdálkodószervezetek ál­tal 1990-ben létrehozott, elnök­séggel rendelkező köztestület taglétszáma folyamatosan bő­vül: jelenleg mintegy 90-100 tagvállalata van. Pelerdy Vin­cié elnök szerint — aki egyide­jűleg a váci Forte Fotokémiai Ipar vezérigazgatója és a Pest megyei MTESZ elnöke is — jó tenne, ha ennél lényegesen töhh ipari, mezőgazdasági egy­ség. üzem igényelné a tagsá­got. Megnyitójábiyi hangsú­lyozta: a kamara elsősorban a gazdaságban való részvételhez nyújt segítséget és bizonyos ér­dekvédelmet. Javaslataival, in­formációival közreműködik pél­dául a rendeletek, törvények megalkotásában. Reményét fe­jezte ki, hogy a kamarai tevé­kenység szabályozásához az Országgyűlés hamarosan elfo­gadja a kamarai törvényt. Ab­ban várhatóan kötelezővé te­szik a vállalatok számára a tag­sági viszonyt, felváltva a jelen­legi jelentkezéses módszert. „Mi szeretnénk a vátozás elé menni, s bemutatni mindenki­nek, hogy milyen éz a szerve­zet, mit tesz a gazdálkodók ér­dekében. Ne sötét alagútba menjenek!” Az Iparkamara sze­retne közreműködni, informáci­ós kapocs lenni a sokat kritizált Állami Vagyonügynökség és a privatizálandó vállalatok kö­zött, mert az ismeretlen ténye­zők kiküszöbölése gyorsíthatja a folyamatot. Konkrét és idő­szerű feladatnak tartják, hogy a Pest megyei üzemek üzleti kap­csolata ne szakadjon meg a volt Szovjetunió tagállamainak gazdaságával, noha a másik fél nemritkán fizetni sem tud. A Magyar Gazdasági Kamarának mindenesetre van Moszkvában erre a feladatra megbízott szak­embere: a megyei kamarán ke­resztül lehet kapcsolatot terem­teni vele. A „nyitott nap” keretében ez­után előadások, hangzottak el. Dr. Kovács Kálmán, az ÁVÜ főtanácsosa a kárpótlási jegy­gyei való privatizációról. Föld­vári András, a Magyar Gazda­sági Kamara moszkvai kikül­döttje pedig a FÁK-kal folyta- - tott kereskedelem lehetőségei­ről beszélt. Az eseményen az Iparkama­ra irodájának munkatársaitól — Édes Marianna titkártól és Bán Andrásáé helyettes titkár­tól megtudtuk, hogy több tag­vállalatuk — mint a Szentend­rei Kocsigyár és az Erdei Ter­mékek Vállalata Nagymarosról — március 13—21. között sike­resen vett részt egy németorszá­gi kiállításon. A Pest Megyei Kereskedel­mi és Iparkamara egyébként ér­tesíti tagságát és a hozzá fordul­ni szándékozókat, hogy az iro­da új címe a következő: 1054 Budapest, Akadémia utca I. IV. emelet 446-450-es szoba. Telefon: 131-4986. A kamara tevékenységéről minden hónap­ban a tagoknak megküldött „Hírlevél”-ben számolnak be. (tóth) Szerdán éjfélkor járt le a ha­tárideje annak, hogy a rész­arány-földtulajdonosok a föld­kiadó bizottságokhoz benyújt­sák a kérvényüket arra vonat­kozóan, melyik táblában sze­retnék visszakapni földjüket. Aki eddig az időpontig nem adta be az igényét, csak a ké­relemhez való jogosultságát vesztette el, a földet ugyanis a kérvényt nem írók ugyan­úgy meg fogják kapni, de most már a bizottság fogja ki­jelölni annak helyét — tudtuk meg dr. Tunyogi Andrástól, a Pest Megyei Földművelődés­ügyi Hivatal vezetőjétől. A hi­vatal bízik abban, hogy ezek után sok helyen gyors döntés születik a földek kiadásáról, hiszen itt van a tavaszi mun­kák ideje. A hivatalvezető felhívta a figyelmet, hogy a törvény ki­zárólag a földkiadó bizottság hatáskörébe utalta a rész­,i, Gödöllő is elnyerte a részvétel jogát a Játék határok nélkül című nemzetközi televíziós vetélkedőre. Ezt a versenyt har­minc esztendeje minden évben megrendezik, ám Magyaror­szág most először fog bekapcso­lódni a játékba. Minden ország — így hazánk is — tíz-tíz váro­sának nyolcfős csapataival kép­viseltetheti magát, s a tíz ma­gyar város között van Gödöllő. A Magyar Televízió a részvé­telre s a játék magyarországi színhelyére pályázatot hirdetett, amelyre igen sokan jelentkez­tek. Gödöllő szintén pályázatot nyújtott be a megrendezés jogá­ra, ám azt Kecskemét kapta meg. Bejutott viszont azon tíz csapat közé, melyeket Magyar­arány-földtulajdon kiadásával kapcsolatos teendőket, az egyeztetést, a területek kijelö­lését. Az utóbbi időben ugyan­is több olyan jelzés érkezett a hivatalhoz, hogy egyes vállal­kozók, szervezetek felvállal­ták az igények összegyűjté­sét, és a bizottságok helyett akarnak fellépni. A földkiadó bizottságok igazi munkája most kezdődik, s ez egy hosszabb folyamat lesz: döntéseket kell hozni, a tulajdon helyét megjelölni. Abban is jogosult dönteni a bizottság, hogy az ültetvé­nyek, a talajjavítás költséghá­nyadát ki hogyan vállalja át, s várható, hogy ez nem lesz könnyű feladat, hiszen már most vannak erről viták. Sok helyen valószínűleg nem lesz problémamentes a földek kiadása, különösen azokon a területeken, ahol tíz­nél is több település között ország küld majd a játékra. A vetélkedő tíz fordulós, tehát minden csapat egyszer szere­pel, csak a döntősök léphetnek pályára kétszer. Tegnap a Ma­gyar Televízió székházában már lezajlott az egyes helyszí­nekre induló csapatok sorsolá­sa. Gödöllő játékosai a . svájci Loeche-les-Bains-ben bizonyít­hatják rátermettségüket, s júni­us 23-a és 27-e között szurkol­hatunk nekik. A Játék határok nélkül vetél­kedőn idén Csehország, az Egyesült Királyság, Görögor­szág, Olaszország, Portugália, Svájc és hazánk küldöttei mér­hetik majd össze erejüket. A já­ték lényege dióhéjban az, hogy egy szabadtéren felállított dísz­let falai között a cirkusz, a szín­kell egyezségnek születnie. Ráadásul több olyan hely van, ahol a földalap-kijelölé­seket az érintettek nem fogad­ták el, és bírósághoz fordul­tak jogorvoslatért. Ilyen ese­tekben az elbírálással még ak­kor is várni kell, ha több köz­ség területét átfogta a szövet­kezet, mert nem lehet tudni, mely táblák oszthatók fel. A kárpótlási területek tulaj­donba adása az egész ország­ban Pest megyében okozza a legnagyobb gondot. Budapest közelsége miatt ugyanis az agglomerációban rendkívül nagy a földigény. A Pest Me­gyei Földművelésügyi Hiva­tal, a Pest Megyei Földhiva­tal és a Pest Megyei Kárren­dezési Hivatal közösen keresi azokat a területeket, amelyek kárpótlás céljára az állami gazdaságok területéből kije­lölhetők. (Folytatás a 6. oldalon) ház és a sport elemeit keverő, esetenként változó témához kap­csolódó követelménysort telje­sítsenek a csapatok. Kecskemé­ten a téma Bartók Béla: A kék­szakállú herceg vára című műve lesz. A Játék határok nélkül műso­rát szinte az egész világ területé­re sugározzák műholdakon ke­resztül, s óvatos becslések sze­rint is több százmillióan láthat­ják majd a tizenegy adásból álló sorozatot. A fordulókat ren­dező városok egy-egy kétper­ces, a többi résztvevő pedig har­minc másodperces bemutatko­zásra kap lehetőséget. Ezáltal Gödöllőnek is alkalma nyílik arrra, hogy megismertesse ma­gát a világgal. (Nádai) Szomorú kötelességének tett eleget dr. Péteri Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke, amikor tegnap a közgyűlés külügyi bizottságának ülé­sén egy kiváló szakember, munkatárs és bizottsági tag, dr. Végh Béla halálát bejelen­tette. A néma megemlékezés után napirend előtt szólalt fel Péteri Zoltán, ismertetve essexi látogatásának eredmé­nyeit. — Javaslataink pozi­tív fogadtatásra találtak an­golföldön — mondta, s a to­vábbi tárgyalások sikerében bízva fölkérte a bizottságot, hogy angol környezetvédel­mi szakembert hívjanak ta­pasztalatcserére Pest megyé­be. A következő témát az Eu­rópai Régiók közgyűlése el­nökének tervezett látogatása képezte. Az alelnök ismertette a közgyűlés elnöke, dr. Inczé- dy János strasbourgi tárgya­lásait, melynek eredménye­ként az európai közösség 12 millió ECU-val hajlandó tá­mogatni a közép-kelet-euró- pai országok határ menti ré­gióinak együttműködését. Egyben fölkérte a bizottsá­got, dolgozzon ki egy részle­tes tervet megyénk és Szlo­vákia határ menti régióinak vezető tisztségviselői között kialakítandó kapcsolatfelvé­telre. A bizottsági ülésen jelenle­vő Bányai Judit, a közgyűlés alelnöke megerősítette, hogy nagyon fontos ezt az ember­közeli együttműködést meg­teremteni és újabb lehetősé­get keresni arra, hogy más ál­lamok régióival is hasonló eredményekre jussunk. A továbbiakban megtár­gyalták az önkormányzat tu­lajdonáról és a vagyonnal való gazdálkodás egyes sza­bályairól szóló önkormány­zati rendelet tervezetét, s el­fogadták azt. Kisebb módosításokat ja­vasolnak a közgyűlés üléster­vével és a külügyi bizottság, valamint a nemzetközi kap­csolatok rendjével kapcsolat­ban. Vimola Károly felvétele A gödöllői Grassalkovich-kastély

Next

/
Oldalképek
Tartalom