Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-25 / 70. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. MÁRCIUS 25.. CSÜTÖRTÖK Jelcin újabb döntése Nem lesz elnöki kormányzás Egy ország zuhanórepülésben A megszégyenített Jugoszlávia Valahogy túl gyorsan jött ez a tavasz, váratlan a melege, amelyre ezekben az esti órákban is kitódultak Újvidék polgárai az utcákra, s nem kevesen ott ácsorognak még mindig a magánbankok előtt. A gyanútlan érdeklődő, aki nem túl gyakran jár ebben az országban, minden bizonnyal magától értetődőnek veszi a jelenséget, s nem kutatja, mi rejtőzik valójában a látvány mögött. A látvány pedig — tagadhatatlan — rejtező jellegű. Az utcák és terek, mint korábban. Az erózió még nem a felszínt rombolja. Az erózió elsősorban a lelkeken belül van: megszokni egy háború tartós állapotát, alkalmazkodni a törvénytelenséghez, berendezkedni a mindennapos erődemonstráció védtelen sáncai mögé. Az emberi tartást talán még csak a teljes lezüllés hagyja ideig-óráig érintetlenül: az emberrablás (a Belgrád—Dar között közlekedő vonatról álarcos fegyveresek utasokat kényszerítettek le s hurcoltak el ismeretlen irányba), a csalás (miniszterek és vezető politikusok jogtalan meggazdagodása az embergó okozta helyzetben való különféle üzletelésekkel), a feketepiac, a jogtip- rás, a másik oldalon pedig ez a lassan teljes elszigeteltség, a szellemi kiszolgáltatottság nyomora. És az elszegényedés, a valódi nyomor maga. Nyomdász ismerősöm lassan két évtizede megbecsült szakembere közösségének, most ő is kényszerszabadságon, mint négy foglalkoztatott közül három ez idő szerint ebben az országban, gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy a munkahelyére nem kell bejárnia, ennek fejében amolyan alamizsnát kap. Felesége soha nem dolgozott, s ez eddig soha nem is jelentett gondot. Most igen. Két gyerekük van. Ma mindenki alkalmazkodik. Ők úgy, hogy napi két étkezést vezettek be a korábbi három helyett. Délelőtt 11 óra tájban történik az első, s délután 6 órakor a második. így egy étkezés elhagyható. Két év alatt a keresetek többszörösen megfeleződtek. Korábban természetes volt az ezer márkán felüli kereset, ma az átlagjövedelem ötven márka alá került. Az árak óránként változnak, a napi infláció hozzávetőlegesen hat százalékos. Dinárt nem szabad egy napnál tovább zsebben tartani. Bevált módszerei vannak, hogyan kell elkölteni. Az ember azonmód bevásárol, amit tud, méghozzá nem délután, hanem még délelőtt, vagy a piacon márkát vásárol a napi árfolyamon, s túlad rajta, mikor ismét dinárra van szüksége. Ilyen egyszerű. Közben figyeli az üzleteket, hol mi olcsóbb, hol talál még valamit elfogadhatóbb, régi áron. Versenyfutás a pénzzel, idővel — s a lehetőségekkel. Küzdelem a visszafordíthatatlan elszegényedéssel. Sokan távoznak. A szerb értelmiség jó része is. írók, festők, színészek, zenészek. S a műszaki értelmiség. Mindenekelőtt a fiatalok. Ha a háborúnak egy napon majd vége is szakad, alig marad, aki irányítani tudna, s sokan maradnak, akik nem rendelkeznek a megfelelő és szükséges munkaszokásokkal. Jugoszlávia már az embargó előtt leépítette gazdasági külkapcsolatait, az exportra gyártó vállalatok többsége leállt. Nem lehet tehát mindent egyszerűen újrakezdeni, mintha mi sem történt volna. A magyarok közül is folyamatosan, egyre többen távoznak. A marasztaló, vagy visszahívó hang erős, de a távlattalan- ság húzó kényszerét nehéz ellensúlyozni. A maroknyi magyar közösség — ahogy a háború tart — napról napra veszíti erejét. Az ország béna. Benzinhiány miatt a buszjáratok megritkultak, személygépkocsik alig közlekednek. Az üzletekben drasztikusan lecsökkent az áruválaszték, lassan mindennek csillagászati ára van. Például a cigarettának. Megrögzött dohányosok hagynak fel szenvedélyükkel egyik napról a másikra. Csak politikai és gazdasági botrányokban bővelkedünk. Ezek azonban inkább rögzítik, mintsem feledtetnék, hogy romokban körülöttünk lassan minden. A lélek tisztaságát próbáljuk még őrizni. Amíg lehet. Amíg csak lehet. Valahogy túl gyorsan jött ez a tavasz, váratlan a melege. Elszoktunk a melegtől, úgy általában. Az írott és mondott szó melege, ami talán még megmaradt. Sinkovits Péter Újvidék Borisz Jelcin úgy határozott, hogy mégsem vezeti be az elnöki kormányzást Oroszországban. Az államfő ugyanakkor fenntartotta azt a tervét, hogy népszavazást tartanának arról, hogy ki kormányozza Oroszországot. A Borisz Jelcin által március 20-án bejelentett, nagy vihart kavaró elnöki rendelet végleges szövegét szerdán hozta nyilvánosságra az elnök sajtóhivatala. A kilenc pontból álló szövegből végül Egyelőre nem fogadta el /. Baldvin belga király Jean-Luc Dehaene kormányfő lemondását, még egy esélyt adva a pártok közötti esetleges megegyezésnek. A belga kormányfő kedd este nyújtotta be lemondását, miután újbóli nekirugaszkodással sem sikerült a költségvetés kérdésében közös nevezőre jutni a koalíción belül. A valamivel több mint egy évet megélt keresztényszocialista—szocialista kabinet bukását a belga belpolitika megfigyelői az utóbbi hónapok sois hiányzik az utalás az elnöki kormányzásra. A referendumon 3 kérdésben kérnék ki a lakosság véleményét: egy új alkotmányról, egy új választási törvényről és arról, hogy bizalmat szavaznak-e az elnöknek. Jelcin szombati tévébeszédében még úgy fogalmazott: rendeletének tervezete szerint „különleges kormányzást vezet be”, hogy kierőltesse a népszavazás megtartását Oroszországban. rán már sok minden kapcsán megjövendölték — így mindenekelőtt az ország alkotmányát föderációs alapokra helyező módosítások kapcsán tartották ezt sokan valószínűnek —, a költségvetési fiaskó azonban az első sajtóvisszhangokban általános meglepetést keltett. A flamand—vallon—német nemzetiségű Belgiumban általában hosszú, több hónapos alkudozások során alakulnak meg a kormányok, amelyek élettartama azután néha alig hosszabb további néhány hónapnál. Kormányválság Belgiumban VÉLEMÉNY Az Antikrisztus világa Bocsánatot kérek, hogy első személyben írok. Nem szeretem az első személyt, mert egyszerre érzem tolakodásnak és túlzott kitárulkozásnak. Végül is az olvasók túlnyomó többsége nem személyes ismerősöm, nem az a dolgom, hogy illegessem magam előttük. Csakhogy most éppen azt szeretném érzékeltetni, hogy amit mondandó vagyok, az a legszemélyesebb érzésem, s világért sem akarom valamiféle közvéleménynorma igényével tálalni. Viszont ki kell mondanom, mert feszít, s mert a közlésvágy nem hagy nyugodni. „Világ, menj világgá” — kezdi a kor egyik legmegdöbbentőbb versét Kalász László, szalontai költőbarátom. Vagyis hát legalább még egy ember van, aki ugyanazt érzi, amit én. Azért valamivel többen lehetünk, mert hasonlót bátorkodom kihallani Czakó Gábor és Molnár Tamás megnyilatkozásaiból is. Ha meg akarnám fogalmazni ezt az érzést, azzal kellene kezdenem, hogy a hagyományos mizantrópiával és világfájdalommal ellentétben, én nem akarok kivonulni Istennek teremtett világából. Nem remete akarok lenni, ellenkezőleg: tevékeny részese akarok lenni a részecskék, sejtek, ökoszisztémák és társadalmak világának. Meghalni sem akarok. Sem siettetni, sem késleltetni nem kívánom a halált: nem foglalkozom vele. Azt viszont ki kell mondanom, hogy az a világ — az az emberi világ —, amely körülöttem kibontakozóban van, a lehető legellenszenvesebb világ, olyannyira az, hogy sem a legsötétebb fasiszta, sem a legsötétebb vöröscári időkben sem tudtam volna elképzelni. Ám természetesen fejlődési folyamat eredményének sem érzem ezt a világot. Olyanformán vagyok vele, mintha történetesen egy álarcos rabló törne be a lakásomba: nem az lenne a természetes reagálásom, hogy most szedem a sátorfámat és elmegyek, hanem az, hogy a betörőt kény- szerítsem távozásra. Mert ez a minden ízében természetellenes, istenellenes, állatellenes, növényellenes és emberellenes világ kíméletfen és gyilkos-szándékú erőszakkal tört be az én belső világomba, amely a négymilliárd éves földi természettel, a nyolcezer éves emberi kultúrával, a kétezer éves kereszténységgel, az ezeréves magyar testi-lelki-szellemi biotóppal kölcsönviszonyban, mindezeknek szerves részeként épült fel, s a betört rosszakaratú utálatosságot minden pillanatban kiök- lendezi magából. Életem ennek a katasztrófának előkészítő korszakaiban telt el. A nácizmus és a kommunizmus velejükig bűnösök voltak, de mint ilyenek, még belefértek az emberi lényeg fogalomkörébe. Mert emberek a jó emberek és a rossz emberek is. Mert Hitler krematóriumai és Sztálin Gulagjai hatalmasra növesztett Szent Bertalan-éjek voltak. Mert mindennek megvolt már a modellje Káin és Ábel óta, de a gyilkosságot még gyilkosságnak, a hazugságot még hazugságnak és a gyávaságot még gyávaságnak hívták, s a fogalmak rendje, minden támadás ellenére, még a fogalmak rendje volt, s mikor az auschwitzi képeket bemutatták Göringnek, még legalábbis úgy kellett tennie, mintha rosszul lenne tőlük. Ám az, ami ennek a mostani világnak a lényege, már túl van a bűn fogalmán. Nincs többé rendje a fogalmaknak, nincs immár igaz és hazug, nincs jó és rossz. Nem, ez már nem bűnös világ, mert a bűn még emberi fogalom, a bűnhöz hozzátartozik a megváltás fogalma. Ennek a világnak a számára már nincs bűn és nincs megváltás. Ennek a világnak már nincs Krisztusa és nincs Buddhája, mert már Krisztust és Buddhát is hazudják. Ez az Antikrisztus világa. Amikor az ember rábukkant a teremtés technológiájának titkára (valóban? nem túlzás ez?), az evolúcióra, ebből azt a következtetést vonta le, hogy nincs teremtő, nincs törvényadó, s az ember immár önmagával és az egész létező mindenséggel azt tehet, amit akar. A XX. századot nagy örökléssel kezdte, azután a következő nagy öldöklésig emberszabású antikrisztu- sokat emelt maga fölé, de az Antikrisztus általános uralma csak a televízió, a műholdak és az informatika rendszerbe állításával kezdődött meg. Ezek tették lehetővé, hogy az Antikrisztus láthatatlan legyen, mint Isten volt, és a civilizáció történetének legpusztítóbb vírusaként önmagává asszimilálja az embert. Valóban, semmi sem önmaga immár. A legfullasztóbb, legnyomasztóbb terrort demokráciának hívják, az élet, a puszta élet feltétele a bankbetét. Az életé? De hiszen az élet megsemmisítése vált erkölccsé: a feminizmus és a homoszexualitás feltartóztathatatlanul, az ellenállókat megsemmisítő terrorral fenyegetve terjedő mocsoktengere eltünteti a nemi különbségeket, az élet forrását. Valamikor az Egyesült Államok megválasztott elnökei a Bibliára esküdtek; ez a mostani, a parádé függönyei mögött, az Antikrisztusra esküdött. A szabadságukért harcolókat terroristáknak hívják manapság, a terroristákat pedig liberálisoknak. Bankárok bértollnokai a független sajtó lovagjai; „tégy a gyűlölet ellen”, hirdetik az SS-eket megszégyenítő gyűlölködők, és antiszemitizmusról siránkoznak azok, akik a magyarok kiirtására szervezkednek. A legszégyentelje- sebb gyávaságot a nemzetközi jog tiszteleteként tálalják napról napra, akik tömeggyilkosokat támogatnak és biztatnak a Balkánon, miközben számítógépes programokat készítenek a bioszféra olyan pusztítására, hogy egy-egy paradicsom azért megmaradjon nekik, az Antikrisztus kiválasztottjainak. A jog- tiprók neve manapság „az emberi jogok harcosa”, szemérmetlen tolvajok államférfiakként követelnek hódolatot maguknak. Képernyők százmillióin terrorizálnak haszontalan tárgyak megvásárlására embermilliárdokat, akik immár tárgyak maguk is, hideg és gyilkos kalkulációk tárgyai, tegnap még érző emberek, mára már automaták, melyeknek (igen, „melyeknek” és nem „kiknek”) — fényérzékelő és hangérzékelő berendezéseiken át (valamikor szem és fül voltak) — agyközpontjait az Antikrisztus áramkörébe kapcsolják. Az Antikrisztus, a világ ura, nyomdáin és rádió-, illetve televízióadóin keresztül elrendeli, hogy ezt a világot egyszerűen „modem világinak nevezzék. Én a magam részéről nem engedelmeskedem Őálszentsége rendeletének, és kijelentem, hogy ez szélhámosság. Csalás, mint az Antikrisztus minden szemvillanása, mozdulata, létmegnyilvánulása. Ez az Antikrisztus világa, az általános és lényeggé vált hazugságé, amelyben azoknak, akik az igazat kimondják, demagóg, deviáns és aberrált a nevük. Az egész természet, az evolúció úgy, ahogyan van, aberrált a Természetei lenesség ítélete szerint, akié a világ, a hatalom és a dicsőség. Ez az Antikrisztus világa, s én menthetetlenül a Krisztushoz ragaszkodom, aki Jézusként él az emberiség haldokló emlékezetében és az Ember Fia volt. Nem a Gép Fia. Nem az Elektronika Fia. Nem a Pénz Fia. Tudom, hogy ezért lakolni fogok. Az Antikrisztus világában jaj annak, aki nem liberális, nem ünnepelt gyáva, nem hazug és nem piackonform. Nincs bennem félelem. Bármit tehetnek velem: nincs hatalmuk fölöttem. Úgy élek az Antikrisztusnak ebben a világában, mint ahogyan Dante ment végig az Infemón. Benne vagyok, de ez a világ nincs bennem. Nem fogadhatom be, Isten látja ielkemet. Még egyszer bocsánatot kérek az olvasótól. Kicsit restellem magam; de most már legalább tudja, ki vagyok.
