Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-23 / 68. szám
PEST MEGYE/ HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. MÁRCIUS 23.. KEDD Önmagát számolja fel a bolhapiac Elült a vihar Tárnokon Békejobbot nyújtottak az ellenfelek Kevésnek bizonyult a két körzeti orvos Tárnoké , ugyanis a község lakossága örvendetes módon közel hal re növekedett az utóbbi években. Ezért döntött úgy a iseló'-testület, hogy számukat háromra növeli. S mivel nem voltak elégedettek a meglévő' két orvos munkájával sem, pályázat útján meghirdették mind a három állást, módot adva a jelenlegi orvosoknak is a jelentkezésre. ÉS; Csupán az utóbbi fél évben több alkalom- ‘ísSfi mal foglalkozott az önkormányzat testületi és bizottsági szinten a nagykőrösi bolhapiac, vagy ahogy sokan nevezik, a KtíST-kirakodóvásár problémájával. Tavaly szeptember óta a piac környékén lakó polgárok levelek sokaságát ontották a polgármesteri hivatalnak kérve, ha kell rendőri erővel számolják fel a Kálvin téren és a szomszédos utcákban uralkodó áldatlan állapotokat. Az őszi időszakhoz képest azóta — nemegyszer rendőri intézkedéseknek köszönhetően — javult arrafelé a helyzet. Szabályozták a piac nyitva tartásának rendjét, s a kapualjakat sem ba- rikádozzák el a világcsavargó árusok, ütött-kopott Dáciáikkal, Polskijaikkal. Nyugalmat azonban még most sem leltek a környéken lakók. Rengeteg a szemét, nagy a rendetlenség. Kézenfekvő, és egyszerű dolog lett volna a bolhapiacot kitelepíteni a városból, ám az ön- kormányzat a nem elhanyagolható keresettségére, forgalmára való tekintettel békében hagyta. Kilátásba téve, hogy adandó alkalommal a kaszárnyák mellé költöztetik megfelelő környezetbe. A mezőgazdasági és kereskedelmi bizottság a minap ismételten foglalkozott a piac problémájával lakossági bejelentések nyomán. Gulyás Lajos, a bizottság elnöke számolt be az eredményről megállapítván, hogy valóban indokolt lenne a bolhapiac kitelepítése, de most már nem lenne értelme háborgatni. Megszületett ugyanis egy kereskedelmi rendelet, melynek értelmében június l-tó'l mindenféle árusnak kötelezően számlát kell adnia a portékához. Nagy valószínűséggel a bolhapiacon ez sok árus számára teljesíthetetlen követelmény lesz. Számla adása nélkül viszont bírsággal sújtható szabálysértést követnek el. A bolhapiac tehát megszüntetheti önmagát. A rendelet érvénybelépéséig még bő két hónap van hátra, addig is mindenképpen szükséges elfogadható állapotban tartani a környéket. Napközbeni takarítások bevezetésével, a parkírozások szabályozásával, a rend fenntartásával- tartalmazza a testület — úgy tűnik — utolsó állásfoglalása bolhapiacügyben.-av Ekkor-kezdődött a bonyodalom, ugyanis az egyik körzeti orvost, Wollmann Emilt, aki igaz, hamarosan betölti a nyugdíjkorhatárt (de. mert élete az orvoslás, nem szerelné abbahagyni, s erre egészségi állapota sem kényszeríti), igen sokan szeretik a faluban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy több mint háromezren adták le hozzá a kártyájukat. Mikor a hozzá tartozó betegek tudomására jutott, hogy neki is pályáznia kell, értetlenül álltak, nem tudták az intézkedés okát. így aztán amikor meghallották, hogy mikor lesz a pályázó orvosok meghallgatása a polgármesteri hivatalban, úgy döntöttek, ők is elmennek, s ha szükséges, kiállnak mellette. A hír futótűzként terjedt, így egyre többen jelentek meg a polgármesteri hivatal előtt. A kedélyeket még csak jobban felborzolta a lapunkban március 3-án megjelent írás, amely a nevét titkoló egyik képviselő telefaxa alapján készült. Ismét jöttek szerkesztőségünkbe az értesítések. A demonstráció résztvevői kérték, írjuk meg az ő véleményüket is az esettel kapcsolatban. Először arról volt szó, hogy három-négy helybélivel találkozom, de mire eljött a „randevú” ideje, vártak már vagy tizenöten. Több órán át beszélgettünk, de mást sem hallottam, mint azt, hogy a doktor úr milyen jó diagnoszta, milyen lelkiismeretes, nála nincs csukott ajtó (még éjjel sem), ha betegekről van szó. Egyszerűen nem értették, hogy mire volt jó az, hogy őt is megpályáztatták: hiszen — szerintük — a doktor úr már bizonyított. Az pedig teljesen felháborított mindenkit, amit a „névtelen” képviselő a cikkben állított. Szó sem volt arról — mondták, — hogy a doktor úr, vagy az iskola vezetősége a munkájuk helyett „aláírásgyűjtésbe, tüntetés szervezésébe” kezdett volna. Nem, ők végezték a dolgukat és a „félrevezetett, lekötelezett és kiszolgáltatott” betegek gondolták úgy, ki kell állni a mellett az ember mellett, akit szeretnek, tisztelnek, s akiben mint orvosban megbíznak. A cikkben foglaltakkal ellentétben — elmondásuk szerint — nem rontott be senki az épületbe, nem verték az ablaküveget és nem volt verekedés sem. Egy valamit kértek, azt is csöndesen, hogy jöjjön ki hozzájuk a polgármester úr, és hallgassa meg az üggyel kapcsolatos véleményüket, adjon választ kérdéseikre. Nem értették ugyanis, hogy az öttagú bizottság, amelyben csak egy olyan személy volt, aki szakmailag értékelni tudta a pálya- műveket, milyen alapon nyilvánította a több évtizede praktizáló orvost alkalmatlannak. Vártak több mint egy órát is, amíg a polgármester megjelent, de akkor nem került sor a kérdések tisztázására. Mint utólag Rozbora Andor polgármestertől megtudtam, Wollmann doktor pályaművében olyan tevékenységekre (foghúzás, császármetszés) is vállalkozott, ami teljesen szabálytalan, ugyanis ezekben az esetekben szakorvoshoz kell beutalni a beteget (az megint más, hogy a hozzá tartozó betegek éppen egyik érdemének tartják, hogy a nagy bajban nem küldözgeti őket éjszaka Érdre, vagy Budapestre). Szerencsére azonban rendeződött a helyzet. A harmadik orvosi állás pályázati felhívását visszavonta a képviselő-testület, Wollmann doktornak — kérése szerint — viszont biztosítják a jövőben a lehetőséget, hogy vállalkozó orvosként a község rendelőjében elláthassa feladatát. A vitában érintettek tehát békejobbot nyújtottak egymásnak, a kedélyek lecsillapodtak, s ez — remélhetőleg — a betegek érdekeit szolgálja majd. Árpási Mária Tengerentúlra indul a magyar szőnyeg Iparteremtés az Örkényi Az Örkényi monográfia tanúsága szerint a térségre három foglalkozás a jellemző. A növénytermesztés, a gyümölcs-szőlő kultúra és az állattenyésztés. Ezt űzi a lakosság több nemzedékre visszamenően, s noha a tsz-nek volt néhány ipari mellékágazata, az ipar csak oly módon „legyintetté” meg a községet, hogy a lakosok egv része eljárt dolgozni Pestre, Kecskemétre és Dabasra. Rend, tisztaság és rengeteg fény. Ez jellemzi az Örkényi textil gyárat, mely nyolc hónap alatt „nőtt ki” a homokból A fentiek ismeretében meglepetésszerűen hatott a hír, valaki eljött Németország egy távoli sarkából, és Örkényen létesített textilüzemet. — No azért van ennek előzménye is, nem a véletlen szeszélyén múlott — mondja Spengler Ede, a Magyar—Német Hungarpet Kft. igazgatója. — Van Örkényen egy kis ktsz, mely szövéssel is foglalkozott, melynek — mellesleg — én voltam az elnöke. Egyszer itt járt egy német úr, s amit látott, olyannyira megnyerte a tetszését, hogy a rendszerváltás után újra eljött és megkérdezte tőlem, volna-e kedvem beszállni egy közös vállalkozásba. Kis gondolkodás után igent mondtam. Ez ’91 nyarán volt, aztán nem egészen egy év alatt elkészült a csarnok, megjöttek a gépek, majd megkezdtük a próba- üzemeltetést és az emberek betanítását. Régebbi tapasztalataim alapján mondhatom, hogy a szövödék rendkívül zajosak, a vetélőt lökdöső csapófák csattogása dobhártyaszaggató. Az Örkényi szövődé viszonylag csendes. Az itt alkalmazott, technológia más mint a textilgyárakban. Igaz, a termék is rendhagyó, szőnyeget, ágyterítőt szőnek. Tiszta gyapjú fonalból, melynek vastagsága nyolc és tizenöt milliméter közt változik. A vetélő méretei is ehhez mérten nagyok, melyek láncszál közti bújtatása a gépek többségénél nem gépi, hanem kézi erővel folyik. A fonal Németországból érkezik, hetente hozza egy kocsi. Ám a gyapjú, amiből fonják, alighanem spanyol vagy marokkói. Rendkívül finom szálú, puha és fényes. A késztermék hasonlít a torontáli szőnyegre, csak puhább és vastagabb. Van egyszínű és van mintázott, a szín- kombinációkra az ekrü, a szürke és a fekete szín a jellemző. Erre van igény a német piacon. Mert egyelőre az Örkényi szőnyeg csak ott kerül értékesítésre, a gyár jelenlegi kapacitása így is csak túlórázva tud eleget tenni a német megrendeléseknek. — Többnyire egyedi megrendelésnek — mondja Spengler úr, s nem minden büszkeség nélkül mutat körül a készáruraktárban. — Félméter szélestől hét méterig rendelik, egyrészt szőnyegnek, másrészt ágyterítő- nek. Kérésre rojttal is ellátjuk, ami abból a szempontból előnyös, hogy munkát tudunk biztosítani a bedolgozóknak. Jelenleg 53 főt foglalkoztat a kis gyár, plusz 15 bedolgozót. Az asszonyok többsége itt tanult meg szőni, néhányan a ktsz-ben dolgoztak azelőtt, ahonnan szakmunkásként jöttek át. Találomra megszólítom az egyik asszonyt, Dienes Jánosáét. Középkorú családanya, valamikor ő is a kis, manufakturális Örkényi szövődében tanulta meg a szakmát. A beszélgetésből kiderül, az elvárás nagyon szigorú, a mennyiséget és minőséget egyaránt megkövetelik. Viszont tisztességesen fizetnek, az átlagkereset — túlóra nélkül — 24-25 ezer forint körül van. Ami Örkényen, sőt az egész térségben kiemelkedően jó kereSpengler Ede naponta személyesen ellenőrzi a minőséget homokon Dienes Jánosné szorgalma a boríték tartalmán mérhető, havi huszonötezer forin t is megkeres A szerző felvételei setnek számít (tavaly a spárgatermelésre szakosodott magántermelők nem kerestek meg ennyit éves átlagban a szomszédos Tatárszent györ győri). Az üzem napi teljesítménye 550 négyzetméter. Huszonnégy gépen, egy műszakban. — Az igényeket tekintve dolgozhatnánk két műszakban is. Csakhogy akkor a legjobb szövőktől kellene megváljunk, többségük többgyerekes anya, aki délután nincs kire hagyja a gyerekét. A két műszakhoz előbb a feltételeket kell megteremteni — véli Spengler úr. — Mi lesz, ha telítődik a német piac? Ez, ilyen ütem mellett elképzelhető. — Nem várjuk ölbe tett kezekkel, már folyik a japán és amerikai igények felmérése, másrészt jócskán van magyar igény is. Az előzetes adatok arra engednek következtetni, hogy a jövőben több lesz a rojtos megrendelésünk. Ez azt jelenti, hogy újabb 15-20 bedolgozót alkalmazunk, ami nem csekélység a mai munkaszűkös időkben. Bár még csupán terv, Spengler Ede elárulja azt is, ha a tengerentúli piac beindul, az Örkényi gyárat bővítik. Ki gondolta volna az egykori Grassalkovich-bk- tok homokkal küszködő jobbágy ősök közül, hogy kései leszármazottaik ipart teremtenek a homokon, s a kezük alól kikerülő színes textíliák eljutnak a világ másik végébe? Különben a fonás, szövés tudománya nem új ezen a vidéken, már szépanyáink is ismerték, a kezük alól kikerült magyar lenszőttes vetekedett a lio- ni vászonnal. Matula Gy. Oszkár
