Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-16 / 62. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. MÁRCIUS 16., KEDD 7 Vác A márciusi ünnep születésnap Vácott a hétfő délutáni órákban megelevenedett a Március 15-e tér, ahol a Bartók Béla Zeneiskola fúvós együttese játszotta az ünnepre toborzó indulókat. Az ifjú zenészek sok lelkes tapsot kaptak a mind népesebb, ünneplőbe öltözött, kokárdát viselő közönségtől, amely hamarosan újabb látványban is gyönyörködhetett. Zsinóros mentében lovas huszárok jelentek meg a városháza előtt, ahol ezt megelőzően már negyvennyolcas honvédruhába öltözött szakasz várakozott, hátukon a nehéz hátizsákot cipelve, vállukon a korhű szuronyos puskákkal. Pontban 14 óra harminc perckor jelent meg a városháza erkélyén Bartos Ferenc, a város polgármestere, a vendég Katona Tamás államtitkár, a választókörzet országgyűlési képviselője és Hajdú Sándor önkormányzati képviselő társaságában. — Születésnapot jöttünk köszönteni — szólította meg a lent gyülekező közönséget Bartos Ferenc —, a nemzet születését. Vonuljunk el együtt a hősök sírjához! A sírok mellett ünnepeljük a nemzet újjászületését! Lovak patái dobbantak a kemény betonon, a felszólításra elindultak a zsinóros, mentés huszárok, hintó gördült a nyomukban, dob perdült, melynek ütemére a bakancsos katonák lépdeltek rendezett sorokban. A kíváncsiság egyeseket a járdára terelt, hogy onnan kísérjék szemmel a ritka látványt, míg a hosszú sorokban vonuló tömeg az államtitkár és a polgármester társaságában haladó városi elöljárókat, a fegyveres testületek képviselőit követte végig a Budapesti főúton át a váci csatában híressé vált barokk hídon a városligetbe, Magyarország első honvédemlékművéhez. A rövid, de emelkedett hangulatú ünnepségen dr. Katona Tamás, az ünnepi szónok is születésnapnak mondta az évfordulót, mégpedig az európai szellemhez való csatlakozás születésnapjának. Mert a negyven- nyolcas törvények Magyarországot olyan állammá tették akkor, amilyen most is szeretne lenni. Pozsony, Pest és a forradalmak Európája kellett ahhoz, hogy ez a csoda sikerüljön — hangoztatta, majd a történelmi örökségről szólva így fogalmazott: — Ez az ünnep elsősorban azoké, akik utódai a pesti ifjaknak. Azokból sohasem lett miniszter, nem keresték a húsosfazék közelségét, hanem megmaradtak közkatonáknak. Az utolsó, tiszteletre méltó forradalmár nemzedék volt az övék. — Tisztelt Barátaim! — szólította meg Katona Tamás a hallgatóságot; elsősorban az ifjúsághoz fordulva: — Ez az ország olyan lesz, amilyenné teszitek. A ti kezetekben van a sorsa. Gazdái vagytok a polgári Magyarországnak. Éljetek a lehetőséggel! Maradjon meg mindig ez az ünnep a tiszta, szent szándéknak. Ha így lesz, akkor március 15-e nem volt hiábavaló. Az ünnepi beszéd után Koncz Gábor színművész elszavalta Sík Sándor évtizedekig indexen lévő, Hiszek című versét, s végül a Nemzeti dalt. Az emlékmű talapzatánál először Bartos Ferenc és Katona Tamás helyezte el a tisztelet és megemlékezés koszorúját, őket a pártok helyi szervezetei, az egyesületek, ifjúsági szervezetek képviselői követték koszorúikkal, virágcsokraikKoszorúzás ✓ Erden Harmat Béla polgármester és T. Mészáros András alpolgármester közösen helyezte el a megemlékezés koszorúját az érdi emlékműnél Az ünnepségekről készült felvételeket Er- dó'si Ágnes, Han- csovszki János és Vi- mola Károly készítették. Együtt emlékezve A Kossuth-háztól indultak A Kossuth-háznál tizenegy órakor tették tiszteletüket a dabasiak, majd a nemzeti zászlóval elzarándokoltak a nagy magyar szobrához. A település középiskolás diákjai irodalmi összeállítással köszöntötték nemzeti ünnepünket, majd Csontos József dabasi református lelkész mondott díszbeszédet. Fölelevenítette az 1848-as eseményeket és hangsúlyozta, a fiatalokat hazaszeretetre és nemzeti öntudatra kell nevelni. A lelkész beszéde után az önkormányzat nevében a polgármester és helyettese helyezte el koszorúját a szobor talapzatára. Őket a szakközépiskola igazgatósága és az intézmény diákönkormányzatának képviselői követték, majd a dabasi fiatalok nevében helyeztek el koszorút Kossuth Lajos szobránál. Boldogságra születtünk... O Mácz István Cegléden élő író nemzeti ünnepünk előestéjén részletet olvasott fel a Bartók Rádióban — harmadik kiadást megért — Örülj velem! című nagysikerű könyvéből. A szerzővel ennek ürügyén beszélgettünk. — Az Élni vagy meghalni? című első művében huszonhat levelet írt azokhoz, akik hívják a halált. Vajon az írói felelősség, tisztesség inspirálta arra, hogy felvillantson egy derűsebb képet? — Hála Istennek, az mégiscsak egy szűk réteg Magyarországon, amely öngyilkos magatartásban él. A többségben meg van az életkedv, az öröm képessége. Ha korábban én akartam szólni a szakadék szélén álló emberekhez, akkor még inkább gondolnom kellett azokra, aki úgy érzik: örömre születtek. Ezért írtam az Örülj velem !-et. — Sejtette-e, hogy az emberekben ekkora örülni- akarás, életigenlés bújik meg? — Hittem, hogy ott rejtőzik valahol mélyen a szívükben. Az én elképzelésem és a bölcs emberek tapasztalataiből kiszűrt tudásom azt mondja: vitathatatlanul boldogságra születtünk. Ám ezt nem teljes egészében birtokoljuk, hanem mindig az öröm hozza elénk a pillanatokon, perceken keresztül. Az öngyilkossági válságba jutott személy nem látja meg, hogy hol lehet az értelme az életnek. Én abban igyekeztem segíteni neki, hogy próbálja észrevenni. Az Örülj velem!-ben nem tettem mást, az örömre szomjas embernek megmutattam azokat a forrásokat, amelyeket ott őriz önmagában, s felfedezhet másokban is. — Hogyan született az Örülj velem!? Az évek alatt legbelül lerakodott élményeit hozta felszínre vagy az ösztönös megérzései vezették? — Ennek a könyvnek egyetlen szerzője, forrása van — s ezt ne tekintse nagyképűségnek —: a szívem. Annak idején háromnégy hónapig otthon voltam, térdsérüléssel betegállományban. Teljes szobafogságra ítéltettem. S a viszonylagos magányban és csöndben feltörtek belőlem az érzések és gondolatok. Leültem és írtam. — Miről szó! a könyv nyolcvan meditációja? — Ezek valóban meditációk, csöndes elmélkedések. Tűnődések az életen. Különböző fejezetekben közelítem meg az öröm forrásait. Próbálom az olvasót rávenni, hogy ezeket ne kívülről keresse, találja meg önmagában. Egy újabb részben felvillantom, hogy ezt meglelheti a másikban is. A későbbiekben megrajzolom azt, hogy az örömöt megtalálhatjuk az időben (minden reggelben vagy az éjszakák sejtelmességében) és a térben (múzeum, templom vagy az otthon). Egyetlen elmélkedés szól az örömről és az Istenről. Az én hitem, istenem olyan, aki az öröm színeiben áldoztat minden embert. Csak az kell, hogy akarjon örülni és ezt szépen tegye. — Miként fedezte fel a művét a rádió? — Az közismert dolog, hogy egy-egy könyv éli a maga sorsát, járja a saját útját. Rátalál az emberekre és fordítva. A Bartók Rádió zenei szerkesztője felfedezte az Örülj velem !-et. S úgy érezte, fontos, hogy ezek a meditációk elhangozzanak a Komolyzenei zsákbamacskában. Ebben az éjjeli műsorban a korábbiakban Kem- pis Tamás, a középkor nagy nevelője és Tolsztoj írásait adták elő. Mi tagadás, zavarba jöttem, hogy két ekkora nagyság után most az én gondolataimat osztják meg a hallgatókkal. Ám a szerkesztő meggyőzött. Mondván: Kem- pis Tamás a középkorban, Tolsztoj pedig később, az élet mélységeit, az emberi lélek belső világát fogalmazta meg. S a magam kis könyvével — véleménye szerint — én is ezt teszem. F. F.
