Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-16 / 62. szám
8 PEST MEGYE1 HÍRLAP KULTÚRA 1993. MÁRCIUS 16., KEDD Beszélgetés Nádasdi Ferenccel Akadémia a családi fészekből A nagy múltú Nádasdy-csa\ád Kanadában élő hitbizományosa másfél éve fáradozik a rendszerváltozáskor született álma megvalósításán: ősi családi fészkükben, a nádasladányi kastélyban a nevüket viselő akadémiát kíván működtetni a kultúra és a környezetvédelem szolgálatára. Tavaly márciusban sikerült elérnie, hogy a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő épületet műemlékké nyilvánítsák. Ezzel elhárult annak a réme, hogy a tárca az épületet luxusszálloda céljára értékesítse. Nemrégi, kéthetes itt-tartóz- kodása újabb eredménnyel járt: a HM és a Műemlékek Állami Gondnoksága között megszületett a megállapodás airól a szerződésről, amellyel a becses műemlékegyüttes a műemlékvédők tulajdonába kerül. Következő lépésként a MÁG 99 évre átadja a kastély és a környező park használati jogát a Nádasdi Akadémiának. Ettől kezdve csak az anyagiakon múlik, hogy megkezdhessék az épület rekonstrukcióját. Paradicsom lehetne Nádasdi Ferencet elutazása előtt az akadémia céljairól és a közeljövő terveiről kérdeztük. — A magyarok szürkeállománya és tehetsége révén az országot paradicsommá lehet varázsolni. A mai békétlenséggel szemben összefogásra, az ellentétes nézetek türelmes megvitatására és egyeztetésére lenne szükség, amelyhez etnikum — felekezet és politika — feletti akadémiánk szolgálna helyszínül — hallottuk Nádasdi Ferenctől. Megállapításával a művészek és — érdeklődésem folytán — elsősorban a muzsikusok továbbképzéséhez kívánok hozzájárulni. Ugyanakkor a művészet — és egyáltalán az emberi élet — alapvető feltétele, hogy természeti környezetünk háborítatlanul fennmaradjon. Célunk ezért a környezet védelméről szóló korszerű nézetek terjesztése és a természet óvása. S mivel az akadémia a jövőbe tekint, a számítógépes grafika és zeneszerzés alkotóinak otthonává is kíván válni. Ennek érdekében mesterkurzusokat, koncerteket és konferenciákat tartanak majd. Ugyanakkor az együttlét során a művészek is megismerkednek a környezetvédelem céljaival és módszereivel. Hiszen nem a politikusok, hanem ők azok, akik a közvéleményt legjobban tudják formálni — vallja Nádasdi Ferenc. Kastély a kultúráért A 19. század közepén épült, közel kilencezer négyzetméter alapterületű, kétszintes műemlék épületetet 22 hektáros, 133 fajta faritkasággal beültetett angolpark veszi körül. A földszinti szárnyon 22 ösztöndíjasnak otthont adó lakosztályokat rendeznének be. Az épület hatalmas tetőtérében impozáns műtermeket alakítanának ki. A nagyméretű Ősök Csarnokában kisebb konferenciákat és eszmecseréket rendezhetnének. A teraszra és az előtte elterülő kertre nyitható Nagy Szalonban hangversenyeket és előadásokat tartanának. A mai is csordogáló patakot zsilipekkel felduzzasztva feltölthetik a kiszáradt tavat. így a bekerített angolpark a környezetvédők laboratóriumává válhatna. A Nádasdi Alapítvány 1992 márciusában hozta létre a kanadai és a magyar kuratóriumot, művészek, számítógépes szakemberek, intézményvezetők és közéleti személyiségek közreműködésével. Feladatuk az akadémia felállítása és a működéséhez szükséges tőke összegyűjtése. A várhatóan 1997-ben megnyíló akadémia munkájának felügyeletére és irányítására csúcskuratóriumot is szerveztek... Az első programok Az akadémia megalapításával Nádasdi Ferenc a magyar és a kanadai művészek és környezetvédők közötti együttműködést is erősíteni kívánja. Csereprogramjaikat már a rendkívül költséges rekonstrukciós munka megkezdése előtt elindítják. 1993 szeptemberében egy magyar környezetvédelmi szakember utazik Kanadába. Ismerkedik a külföldi eredményekkel, valamint egyetemeken és kutatóintézetekben előadásokat tart. A világhírű kanadai BANNF zenei központ egy magyar muzsikust vagy egy számítógépes grafikust lát vendégül. Itthon a Műcsarnok Pal- me-házában szeptember első felében jótékony célú aukciót szerveznek magyar alkotók műveiből az akadémia javára. Késő ősszel a BANNF központ egy kanadai muzsikust küld hazánkba továbbképzésre. Jtt-tartózkodása alatt több koncert tartására nyílik lehetősége. 1994. januárjában kanadai eszkimó (inuit) kiállítást rendeznek a Dorottya utcai teremben. Május 24-én pedig az Operaházban tartanak jótékonysági gálaestet a Nádasdi Akadémia javára. D. Veszelszky Sára A Nádasdy-kastélv madártávlatból Művészet és mesterség ..Elgépesiesedő korunkban egyre kevesebb teret nyernek azok a hagyományos szakmák és művészetek, amelyek magukban hordozzák a múlt értékeit, szépségét, és esztétikumot vihetnek mindennapi gondokkal terhes világunkba” — ennek a gondolatnak a jegyében rendezték meg — március 12. és 16. között — az I. Budapesti Nemzetközi Hegedűkészítő Versenyt és Kiállítást. A rendezők a Magyar Hangszerész Szövetség, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete és a József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány voltak. A Zenetudományi Intézet múzeumában megtartott rendezvény a magyar hangszerkészítők első nemzetközileg is jelentős bemutatója volt. Az eseménysorozat bevezetőjeként március 12-én délelőtt. miután a jeligés borítékokat felbontva fény derült a versenyzők nevére, ismertették a nemzetközi hegedű-, brácsa- és csellókészítő verseny eredményét. A versenyzőket szakmai, valamint hangzásta- ni zsűri értékelte, előbbi elnöke Gio Balta di Morassi, az Olasz Hangszerész Szövetség elnöke, utóbbié Kovács Dénes hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanszékvezető tanára volt. A szakmai zsűri döntése értelmében a legszebb kivitelezésű hegedűért és a legszebb kivitelezésű brácsáért járó díjat is a Mantovából érkezett Giorgio Scalmati kapta, a legszebb kivitelezésű csellót pedig Wolf Sett gast készítette. A hangzás- tani zsűri legszebb hangzású hegedűnek és a legszebb hangzású brácsának egyaránt a székesfehérvári Guminál' Ernő által készített hangszereket ítélte. Wolf Settgast csellója a legszebb hangzásúnak is bizonyult. Az ismertetés estéjén osztották ki ünnepélyesen a díjakat, dr. Pap János, a Liszt Ferenc Hangszerképző Iskola tanára pedig Művészet vagy mesterség, a hegedű akusztikai problémái címmel tartott előadást. (Nádudvari) Könyvbemutató Tápiószecson Ünnepi rendezvénysor keretében mutatták be vasárnap délután Tá- piószecsőn Ofetla Sándor: Kék szivárvány... című könyvét. A kötet „előszólamának” egy részletét lapunkban már közöltük. Emlékeztetőül felidézzük, hogy a Kék szivárvány,.. a Tápió völgyének népzenevilágára, a magyar kórusmozgalom, a Röpülj páva korszakára tekint vissza. Ebben a sorozatban lett ismertté a Tápiószecsői Hagyományőrző Együttes, amelynek alapítója, s ma is fáradhatatlan „mozgatója” az immár 79. életévében járó Ofella Sándor nyugdíjas népművelő, „A Sanyi Bácsi”. A program a községházán kezdődött. Lénáid László polgármester köszöntője után Olsai Imre, a Zenetudományi Intézet munkatársa a hagyományőrzés jelentőségéről és a népdalról tartott előadást. Lengyelfi Miklós, a Magyar Televízió egykori népdal vetélkedőjének szerkesztője, rovatvezető Szélsőről is felszállott a páva címmel idézte fel a hajdani eseményeket. Előadása végeztével tőle kérdeztük meg: mivel tennénk szegényebbek, ha Ofella Sándor nem írta volna meg a második könyvét? — Két dologgal föltétlenül. Egyik, hogy Sanyi bácsi olyan eseményeket örökített meg hitelesen, életszerűen, amit öt év múlva enélkül elfelejtenénk. Másik: amit Ő ebben a könyvben leírt, az egy életnek a szemléletmódja. Ofella Sándor falujában „olyan motor volt”, aki évtizedeken keresztül — sőt ma is — mindenkit össsze tudott tartani, a legkisebbektől a legnagyobbakig. S hogy pillanatra sem állt le a hagyományőrző munka — ez egyértelműen az ő érdeme. A délutáni gálaműsor közel három órán át tartott: többek között fellépett Gál Károlyné, az együttes tagja, aki annak idején a döntőben is nagy sikert aratott. A műsor végén a Kék szivárvány alkotója lépett a színpadra, ahol táncolt, majd unokái köszöntötték. Lesz-e következő, harmadik kötet? — tettük fel a kérdést Ofella Sándornak, merthogy a délután folyamán sokan tettek erre célzást. — Amíg bírom, addig folytatom — válaszolta Sanyi bácsi. — A családról szeretnék írni, saját példámon keresztül. Az anyag gyűjtését már elkezdtem, a könyv címét is kigondoltam: „A kereszt jegyében"... (tóth) Honvédfű a megyeházán Szentté avatott A megye tájain szüntelenül történelmi emlékekkel találkozunk. Emlékeztetnek a kövek, az útvonalak, erdők koszorúzta magaslatok. Vácott az ország egyetlen barokk hídja előtt mondják el a turistacsoportoknak, hogy a híres csatában itt rohamozott katonáival Földvári tábornok. A kis faluban Petőfi-emlékeket őriznek a tájház falai között. * Az 1848—49-es szabadságharc és forradalom legtisztább nemzeti emlékeink közé tartozik. Értékeit pártállástól, világnézettől függetlenül mindig tisztelte minden igaz honfitársunk. Ami ebből a korból maradt, azt szinte mindenütt szentté avatta a tisztelet. Nem csak Petőfi utóéletéről keringtek szinte valóságosnak tűnő legendák. Abonyi Lajos földbirtokos, író, Petőfi személyes ismerőse írta meg, hogy 1861-ben a pesti városháza előtt isaszegi vásározók virágcserepekbe plántált nemzeti színű füvet árultak. Mindenki elhitte nekik, hogy ez az igen kelendő portéka honvédfű, amely a híres csatában elesett katonák sírján nőtt, ott kint, a katonapallagon. A hegye élénk vörös, a töve haragoszöld, a közepe fehér — emlékezik a szerző, aki akkor megyei aljegyző is volt. „A csatatér beszél, a hősök kiomlott vére szólal meg — mondogatták a megyeházán. „Csak a komor alispán szólalt meg hidegen." Szerinte 1849 őszén is volt, aki nemzeti színű holdat látott, s persze, hogy a képzelet játéka miatt. Ám amíg a vasember beszélt, neki is megrándult az arca, s így szólt az aljegyzőhöz: „Add nekem ezt, és végy magadnak másikat." * Kisorosziban még mindig csak bezárt műterem a századelőn ide települt Újváry Ignác festőművész, a Képzőművészeti Főiskola egykori tanára, a Nemzeti Színház és az Operaház díszlet- tervezőjének vályogfalú alkotóműhelye. Pedig a magyar művészettörténet és a történelem emlékei köszönnek ránk itt is a képekről, réges-régi levelekből. Feszty Árpád kézvonásai, melyek által a Magyarok bejövetele című híres körkép alkotásában közreműködő, tájrészleteket festő Újváry- nak üzent. Egy nagy becsben tartott, képkeretbe foglalt dokumentum láttán az agg honvédtábornok, idős korában Visegrádon élő Görgey hajlott 48-as ereklyék alakját képzelhetjük magunk elé, amint botjára támaszkodva halad a túloldali Duna-parton. Vagy amint kedvenc rejtekhelyén, az időközben róla elnevezett Görgey bérc lombos fái alatt magányosan, a távoli kékség titkait kutatja. A kisoroszi művész egy képpel ajándékozta meg a szabadságharc tábornokát, aki nagy megil- letődöttséggel köszönte azt meg: „Igen Tisztelt Uram! Nézem, nézem a szép munkát, alig tudom elhitetni magammal, hogy nekem festette, én legyek a birtokosa a kedves képnek. Itt csak elismerem átvételét; megköszönni majd szívből eredő szóval fogja hálás nagyra tisztelője Görgei Arthur.” Görgei — pontos i-vel. Úgy, mint a művész édesapjához, a dunabogdányi körorvoshoz szóló levélben. Annak tárgya az élet prózai dolga finom derűvel fogalmazva. „Harmadik kezelésre vissza adta orromnak a régi alakját. Kérdezem: Mivel tartozom?” „A legjobban sikerült fotójával” — válaszolta a körorvos, mire még egy írás érkezett Dunabog- dányba. „Nagy becsben tartom az orromat. Számtalanszor nagyobbra tanom, egy őszintén nemes férfiúnak. Meggyőződésem, hogy becsületes ember. Hálás híve Görgei Arthur.” Kisoroszi még őrzi a tustintával írt, régi ereklyét. Kovács T. István
