Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-13 / 61. szám
A miniszterelnöknek írt levelet Pilis polgármestere A bárókastély jövőjéről álmodozva Azt hihetné az ember, hogy maguk a pilisiek a negyven év alatt hozzászoktak a még kétségtelenül álló és valamilyen célt szolgáló, ám folyamatosan pusztuló épület látványához. Hogy közönyösen nézik nap mint nap — ahogy ők nevezik — a bárókastély omladozó vakolatát, az időrágta ablakkereteket, a valaha volt díszes kovácsoltvas kapu helyén a rideg téglakerítést, a sarkaiból kifordult hátsó bejáratot. Hogy nem tudják, az egykori fényes szalonokban emeletes ágyak sorakoznak, a könyvtárszobának nyoma sincs, s hol freskók idéztek hős történelmi tetteket, most a'falról mész pereg. Azt hinné az ember, hogy a pilisiek csak legyintettek, amikor az előző intézeti igazgató ott, ahol a háború előtt kertészek gondozta gyönyörű park volt, disznó- hizlaldát épített. (Kicsi a pedagógusi fizetés, azonkívül pedig — készüljenek az életre a gyerekek...) Nos, a pilisiek igazából nem vettek tudomásul mindent a negyven év alatt. A disznóhizlaldát azonnal szóvá tették (mert büdös), de a bárókastély sorsába sem nyugodtak bele. Ahogy felállt az általuk választott első szabad önkormányzati képviselő-testület, feladatául szabták, keressen gazdát a község kopott büszkeségének. Vegye vissza a — senkitől. Az államtól. A Fővárostól. Mert volt időszak — ez is történelem már —, amikor Pilis birtokolta, mi a község területén található. Gondolták volna, hogy atla- szi sorsot rónak ki a városatyákra. a polgármesterre? Jó gazda módján — Polgármester úr! Pilis még ne panaszkodjon: áll a kastélya, még nem dőlnek ki a falak! Mit szólna, ha mint annyi más településen, a nyomát sem találnák meg! A fővárostól azért csurrant- csöppent mindig annyi, hogy tűzoltásra elég legyen. Mit akarnak önök?! — Azt, hogy az önkormányzaté legyen — válaszolja dr. Illanicz György. — Azt, hogy gazdája legyen, aki a jó gazda módjára törődik vele és az épülethez méltó céllal üzemelteti. Ma a Beleznay—Nyáry kastély a magyar állam tulajdona, műemléki védettségű ingatlan, kezelője pedig a Fővárosi Önkormányzat. Található: Pilis kellős közepén. Az itt lakók, a mi szégyenünk, ahogy évtizedeken át a Fővárosi Tanács „kezelte”, s teszi most az önkormányzata. A forgalmas 4-es nemzetközi főút mentén megállnak az autósok, és nem hisznek a szemüknek. Nagyközségünk önkormányNekünk, pilisi evangélikusoknak nagyon sok testvérgyülekezetünk van a világ minden táján, rendkívül kiterjedtek a nemzetközi kapcsolataink — mondja Keveházi László lelkész, önkormányzati képviselő. — Gyakoriak a látogatóink, s ha vendégeink jönnek, mindig elviszem őket 18. századi barokk kastélyunkba, amely ma a Fővárosi Önkormányzat nevelőotthona és általános iskolája. Látva, hogy mivé lett mára ez az európai érték, holtsápad- tan, letaglózva jönnek ki. Depresszív a hatás. zati képviselő-testülete hivatalosan a múlt év május 7-én tárgyalta meg a kastély hasznosításának és fenntartásának lehetőségeit. Megállapítottuk, hogy e történelmi jelentőségű ingatlan nemcsak Pilis több évszázada fennálló ékessége, hanem a környék, Pest megye déli részének is a nevezetessége. Szilvásy Nándor Munkácsy- díjas, Érdemes művész. Olyannyira az, hogy Pilis által most készítendő, első címerének középpontjában is, a kastély stilizált rajza lesz. A bárókastély a lakosság megépítése óta — s ezt levéltári dokumentumok bizonyítják — magáénak tekinti, függetlenül attól, hogy ki volt a tényleges tulajdonos. A képviselő-testület határozatot hozott, és kötelezett engem arra, hogy tegyem meg a szükséges lépéseket a tulajdonjog, illetve a kezelői jog megszerzése érdekében. — A tulajdonjog, vagy a kezelői jog megszerzéséért? Mert a kettő nem azonos... — Munkatársaim áldozatos munkája révén sikerült különböző dokumentumokat előkerítenünk. Azt tudjuk, hogy az utolsó tulajdonos, báró Nyáry Lászlóné, Róza néni, az özvegy a háború elől elmenekült, Pesten halt meg. Arról viszont már papír tanúskodik, egy 600/1945. FM számú rendelet, hogy a kastély a földreform során juttatott ingatlanként Pilis község birtokába került. Egy másik, 1947. X. hó 2-án kelt irat szerint viszont a tulajdonos a Magyar Állam, a kezelő a Népjóléti Minisztérium. Az idő tájt szóba került, hogy főiskola, vagy kórház legyen benne, 1946-ban, vagy 1947-ben azonban elhagyott, deviáns, túlkoros gyerekek intézete lett, Tildy Zoltán közreműködése révén, a PAX keretei között. Ebben a minőségében jutott a Főváros kezelésébe. Lehetne tehát vitatkozni azon, hogy milyen jogot igénylünk, s hogy igénylünk vagy vissza- igénylünk. Logika és jog A polgármester a tesületi határozatot követően vállára vette a hivatalokat. Levélben tolmácsolta a Pest Megyei Vagyonátadó Bizottságnál a kérelmet, amely továbbította azt az illetékes Fővárosi Vagyonátadó Bizottsághoz. Itt azt válaszolták, hogy „a Polgármester úr levelében foglaltakkal a műemlékre vonatkozó szakmai kérdésekben, valamint a hasznosítás hosszú távú megoldásával egyetértünk és kérését támogatjuk”, majd az ügyet továbbították az illetékes Országos Műemlékvédelmi Hivatal Műemlékfelügyeleti Igazgatóságához Közben kiderült, hogy nagy baj van; egy dolog ugyanis a pilisiek logikája s más a — jog. 1991-ben született meg a törvény az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról, s annak mellékletében szerepel a pilisi Beleznay— Nyáry kastély, a legértékesebb nemzeti műemlékek között, s úgy, mint ami állami tulajdonból ki nem adható. S az a törvény még más olyan kitételt is tartalmaz, amely az irrealitások világába látszik utalni a pilisi törekvést... Dr. Illanicz György polgármester fogta hát magát, és levelet írt egyenesen magának Antall József miniszterelnöknek. Megmozdult erre nem kevesebb, mint három — illetékes — minisztérium. Ösz- szedugták a fejüket az okosok; némely jelből ítélve a segítés szándékával. S megszületett a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárának aláírásával a válasz: „...A pilisi Beleznay—Nyáry kastélyban a Fővárosi Önkormányzat nevelőotthona működik és korábbi kezelője is a főváros volt. Ezért a törvény kizárja a települési önkormányzat kezelésébe adását. Ebből következik értelemszerűen az is, hogy a község tekintetében változást nem jelent, hogy a kastély szerepel-e az állami tulajdonú műemlékek listáján. Ha arról lekerülne, akkor a Fővárosi Önkormányzat tulajdonába kellene adni.” Külön áldozatot is — Polgármester úr, miért ragaszkodnak a kastélyhoz? — Hogy-hogy miért ragaszkodunk! Azt megértjük, hogy nemzeti kincs, állami tulajdon; a kezelői jogot azonban mindenképpen meg kívánjuk szerezni! Nem hisszük, hogy a Fővárosi Önkormányzat nem képes nyolcvan, kilencven gyerek sorsát más, a jelenleginél jobb körülmények között megoldani. Ha másképp nem megy, törvényt kell módosítani! — Mit kezdene a község egy ilyen értékes épülettel? — Mindenekelőtt a környező park háború alatt kivágott fáit, bokrait ültetnénk újra, mert erre „kevés” volt a negyven év a kezelőnek, a tulajdonosnak. Feltételezzük, hogy a tulajdonos műemlék- védelmi szervezetén keresztül a jövőben is költené rá legalább annyit, mint ameny- nyit eddig költött, s ehhez adná Pilis a magáét. Az ön- kormányzat. Bizonyos vagyok azonban abban, hogy szívesen hoznának külön anyagi áldozatot is a község lakói, például alapítványi formában. Az épület méltó hasznosítására számos elgondolásunk van. Nincs például a csaknem tízezer lakosú településnek művelődési otthona: a régit két éve — összedőlt volna — le kellett bontanunk. Lakásnyi alapterületen működik a könyvtár, szanaszét vannak a muzeális értékű, jórészt szlovák eredetű falutörténeti, helytörténeti emlékek. Nincs egy kiállítóterem, egy klubszoba Pilisen, ahol a fiatalok, az öregek, a szellemi foglalkozásúak ösz- szejöhetnének. Minderre — és a fenntartásukra — rövid időn belül nagyon jelentős összegeket kell költenünk, erre szorítanak minket a választóink, a pilisi polgárok. S közben a bárókastély miként az elmúlt négy évtizedben is tette, a szemünk láttára szép csendben tönkremegy. Nem lehet, hogy tétlenül és tehetetlenül nézzük. Deregán Gábor A műtörténész szemével Pilis a 16. század második felében a törökpusztítás nyomán teljesen elnéptelenedett elpusztult település volt, s még 1665-ben is mint bizonyos Fáy László birtokát, pusztaként említik az oklevelek. Az elhagyott községet 1711 után Beleznay János népesítette be felvidéki szlovákokkal, illetve legnagyobbrészt Nógrád megyei evangélikusokkal. Beleznay János híres kuruc, majd császári hadvezérként szolgált. Későbbi leszármazottja, Beleznay Ferenc hónvédszázadosként küzdötte végig a szabadságharcot, s a kiegyezés évében halt meg. A Beleznay-ak négy kastélyt építettek Pest megyében, és ezek közül kettőt Pilisen. Ma már csak egy áll: a kéttornyú. Ez 1710 körül épült és Beleznay János a hagyomány szerint itáliai építőmestert bízott meg e munkával. A kastély nem a pompás magyar barokk kastélyaink jellemző példája — amilyen a gödöllői, a hatvani, a nagytétényi s más úgynevezett Grassalkovich stílusban épült kastélyok — , de mégis beletartozik a Mária Terézia korabeli magyar barokképítészet stílusába. Zárt négyszögű, emeletes főépület és két oldalán hátranyúló földszintes szárnyépület alkotja, amelyek egykor U alakban díszkertet zártak közre. A földszintes szárnyépületek két négy- szögletes, felül hagymasisakos toronnyal csatlakoznak a főépülethez. Ennek zárt négyszöge a földszinten vízszintesen sá- vozott vakolatdíszítéssel, az emeleten pedig függőleges falsá- vok között elhelyezett díszesebb ablakokkal tagolt. A kerti homlokzat egyszerűbb kiképzésű; itt a négyoszlopos, kis bejárat későbbi hozzáépítés, amit a rajta elhelyezett Nyáry-család címere is igazolt. (1958-ban még látható volt.) A kastélyt ugyanis valószínűleg a múlt században báró Nyáry Antal vette meg. A kastély főépületében voltak a reprezentatív helyiségek és lakosztályok, míg a szárnyépületekben a személyzeti lakásokat és az istállókat helyezték el. A főépület földszintjéről szép bábos korlátú lépcső vezet az emeletre, ahol a díszesebb homlokzat mögött három nagyobb terem van, amelynek ajtónyílásai egy tengelybe esnek, hogy nyitott állapotban végig lehessen látni rajtuk. Ez a jellegzetes barokk elrendezés a földszinti öt-helyiséges teremsorban még jobban érvényesült. Ismert, hogy gazdag könyvtárszobája volt; Kármán József gyakori vendége volt a kastélynak, a dúsan aranyozott, mennyezetig érő, rokokó szekrényekkel övezett, boltozott könyvtárszobában tartózkodott a legszívesebben. Pilisen alkotta meg 1793-ban a magyar irodalom egyik remekművét, finom leánylélekrajzát a Fanny hagyományait. Ha mindehhez még hozzátesszük, hogy a két kastélyt egykor tízholdas park vette körül, akkor elképzelhetjük, milyen impozáns jelenség tárult az utazó elé? (Állítólag a másik, e században lebontott kastélyban Mária Terézia is megszállt. Mindez azt bizonyítja, hogy a pilisi kastélyok a XVIII. században már olyan kultúrigény kifejezői voltak, ami a korabeli köznemességet tekintve nem volt általános. A Beleznay-ak ugyanis a kastélyaik építése idején még nem tartoztak a szó szoros értelmében vett arisztokráciához, a főnemességhez, hanem egyszerű köznemesek voltak — ahogy azt Badál Ede történész néhány éve kimutatta. (Bárói rangot Beleznay Sámuel 1800-ban, grófi címet 1805-ben kapott.) A műemléki védettség alatt álló pilisi kastély kultúrtörténeti jelentősége nagyobb, mint építészeti értéke. Egyszerűsége ellenére is a magyarországi barokk kastélyépítészet egyik nagyon korai példája, amely a köznemesség vállalkozó szelleméről tesz tanúságot a 18. század elején. Pamer Nóra I). G. felvétele
