Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-22 / 44. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. FEBRUÁR 22., HÉTFŐ 13 A szabadság árnyéka Valamikor azt tanultam az állattanban. hogy a mély tengerek fenekének is megvan a maga állatvilága. Az állatok állandóan ki vannak téve a felettük tornyosuló sok ezer méter magas víztömeg nyomásának. Éppen ezért nem lehet ókét a felszínre hozni. Ha ugyanis megszűnik az iszonyatos nyomás felettük, azonnal szétpukkannak. Körülbelül ez történt velünk is. Éltünk a terror több évtizedes nyomása alatt, és amikor szinte majdnem az egyik pillanatról a másikra megszűnt a nyomás, a terrorhoz szokott emberi lelkek keretei szétpattantak. A több mint negyvenéves kétes értékű erkölcsi nevelés, vagy mondhatnánk inkább azt, hogy légüres erkölcsi tér „eredményeként” a váratlanul kapott szabadságot nem önmagunk gazdagítására, hanem mások gátlástalan sértegetésére használtuk föl. Az 1945-től a rendszerváltozásig eltelt időt — amelyben csak a forradalom 12 napja jelentett törést — a jövő századok történetírói a terror koráA Vörösvári úti villamos-végállomástól alig több mint egyórás gyalogséta vagy autóbusz- szal negyedórás utazás — és máris elénk tárul Üröm, a régi bájában reánk maradt, Óbudához simuló romantikus peremközség. A főváros közvetlen közelsége sem változtatta meg jelentősen a csendes, tiszta falu eredeti jellegét, és némi változtatásokkal szinte mainak érezzük Oldenburg Henrik több mint száz- esztendős hangulatos leírását: „Budának legéjszakibb részétől, Ó-Budától, az ős Aquincumtól körülbelül egyórai járás után Üröm, vagy mint a nép nevezi, Ürm helységhez jutunk. Utunk egy darabon a bécsi országúton vezet; ennek bal oldalán a budai hegyek vonulnak, melyek zöldellő és sok helyütt szőlővel ültetett, s az ország útja felé lassan ereszkedő dombjaikkal vidám tekintetet nyújtanak. Kis Mária-Cell, egy kolostorból alakított katonakórház s egy vendéglő van e dombok kettején. Tovább, fölfelé, jobbra tér ki az út, s nagyobbára vadrózsával és gyeppel benőtt kis dombokon át egy kisded hegygerincre vezet, melynek csúcsáról két közel fekvő helység látszik nyájas templomával: nyugotra egy lejtőn 'Boros-Je- nő, kelet felé pedig Üröm, egy csekélyded hajlású völgyben... a mezők lenn a lapályon, a kertek a fehéren csillogó házak között s a domb lejtői a hullámzó vetések, a tekergő szőlővesszők legszebb zöldjében pompáznak.” A régi okiratok — a falu ősi településeink sorába tartozik — 1137-ben adnak hírt először erről a helységről, Pest megye monográfiájának tanúsága szerint. A dokumentumokban mint Ewrem, olykor Eurem vagy Érjen néven nak fogják nevezni, a következő éveket pedig a demagógia, az eldurvult viták, valamint a többnyire alaptalan vádaskodások szomorú időszakának. Sajnos, évtizedekre van szükség ahhoz, hogy a beteg lelkek meggyógyuljanak, és az üres lelkek tartalommal teljenek meg. Mint a terror egyik szenvedő alanyának, az az őr jut eszembe, aki annak idején a fülünkbe súgta, hogy most ordítani fog, de ne vegyük komolyan. Vagy Vitray Tamásnak az az Ötszemközt című műsora villan belém, még bőven a pártállam idejéből, amikor a riportalany arról mesélt, hogy éjjel becsöngettek hozzá és fölszólították a „látogatói”, hogy kövesse őket. Ő már magában leszámolt az életével, illetve megpróbált fölkészülni az esetleges kínzások elviselésére, amire Rákosihoz értek. Ott derült ki, hogy miniszternek akarják kinevezni... Az ilyen jellegű állandó megfélemlítéssel sikerült elérni, hogy a fiatalságnak már nincs is politikai értelemben vett szabadságigénye, hiszen hogy is igényelhet valaki valamit, amit nem is ismer. Vagy más hasonlattal élve: hogyan élvezheti a zenét egy teljesen süket ember? Amikor pedig az életszínvonal-emeléssel párhuzamosan ki nem elégíthető igényeket támasztott a társadalomban a politika, már saját maga alatt is kezdte vágni a fát. Visszaemlékezve a hatvanas-hetvenes évekbeli viszonylagos jólétre, már akkor furcsállva láttam, hogy a szocialista frázisok mennyire hatástalanok az emberekre, ugyanakkor az ideológiamentes meggazdagodás óhaja tömegigényként üti föl a fejét. A kádári jólétet visszasíró emberek „jótékonyan" megfeledkeznek arról, hogy egy olyan rendszerben élnek, amelyet már nem dicsőit szüntelenül az akkori újságírók mára fölbátorodott hada. Megfeledkeznek arról, hogy az ország gondjainak nagy részét az elődeiktől örökölték. Akik ma az országért felelősek, ellenséges légkörben dolgoznak, állandó — gyakran jogtalan, néha jogos — támadásoknak kitéve. Hiába ismételgeti majdnem mindenki a rendszerváltozás szót, és kéri számon a kormánytól annak lelassulását vagy éppen megállását, az ellenzékiek mindent elkövetnek azért, hogy az igazi változás ne következzék be. Tiszay Géza Budapest Néhány gondolat... Mostanában gyakran gondolok az 1988—89-es évekre. Álmainkban sem reméltük az akkori fordulatot, amelynek következtében végeszakadt a 40 éves diktatúrának. Lehetőség nyílt arra is, hogy nálunk is elkezdődjék egy, a tisztességes munkára építő, a nyugati országokéhoz hasonló demokratikus rendszer megvalósítása. Menynyire elképedtünk az akkoriban napvilágra kerülő számtalan korábbi hazugságon, bűntetten. A végsőkig kiábrándultunk a kommunizmusból, és többé hallani sem akartunk róla. Azután 1990 tavaszán eljött az első szabad választás, és minden úgy történt, ahogyan történnie kellett. A magyar nép világosan kifejezte azt, hogy mit nem akar. Nem akar kommunizmust, és elege van abból, hogy titkolnia kell magyarságát, hazaszeretetét, kereszténységét. Úgy látta, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviseli ezeket az eszméket a leghatározottabban, ezért a legtöbben erre a pártra adták a szavazatukat. S milyen jól látta ezt akkor még a magyar HISTÓRIA Tardy Lajos Ürömi krónika (részlet) szerepel, ami talán a kézimalom régi magyar elnevezését idézi fel. A XIII. század elején, még jóval a tatárjárás előtt a Baracska nemzetség birtoka. E nemzetség sarja, Baran fia, Hippolit itteni szőlejét 1212-ben a baracskai monostornak adományozza. 1302. november 25-én András fiai, Balázs és Péter vállalják, hogy a felhévízi konvent szőlejét továbbra is megművelik. Azóta a szőlőművelés gyakran tűnik fel az Ürömre vonatkozó dokumentumokban. 1312-ben Mária királyné ürömi birtokát egy Theza (Tisza?) nevű udvari emberének adományozza. Györffy György történészünk készülő munkájából arról értesülünk, hogy 1332-ben Theza fia, András már pereskedik Üröm miatt Torboch Mihály özvegyével, Helénával. 1354-ben a budai klarisszák szereznek itt birtokot, s azt egészen 1781-ig kezükben tartják. 1355-ben ismét per folyik a Kandé és Üröm közötti határ, vagyis Kövelhegy, Szeretnek és Likaskő tulajdonjogáért. 1371-ben Institor Domonkos, budai polgár borsos áron adja el az ürömi Munyaros-hegyen fekvő szőlejét az óbudai apácáknak... A török hódoltság alatt a falu elpusztult, jórészt lakatlanná vált; 1562-ben Ürömpuszta török kincstári bérlet, melyet Musztafa aga birtokol. A budai szandzsák 1580. évi adólajstromában is pusztaként szerepel, évi ötszáz akcse jövedelemmel. A török uralom megszűnése után jó ideig nem tűnik fel az okiratokban, s fel- hetően csak a szatmári békekötés után népesedett be újra. 1715-ben harminchat háztartást írtak itt össze, s még a múlt század derekán is csupán nyolcvanhárom házból állt a' falu, melyet hétszáz lakos népesített be. Üröm nevezetességét — festői fekvésén kívül — ma a József nádor korán elhalt hitvese, Alexandra Pavlovna hamvai fölött, 1802-ben épült templom jelenti, mely mind építészeti, mind történeti, mind pedig irodalomtörténeti szempontból megérdemli, hogy a jelenleginél nagyobb figyelemben részesüljön. A pozsonyi országgyűlés 1796. november 12-én választotta nádorrá József főherceget, aki 1798-ban Szentpétervárra utazott, hogy a Habsburgok és Romanovok között fonódó kapcsolatokat a cár leányával, Alexandrával kötendő „politikai házassággal” megszilárdítsa. „Nem hálálhatom meg eléggé Felséged kegyességét, hogy e házassággal családi boldogságom egész életemre biztosítva van” — írta az uralkodónak, s valóban, a politikai megfontolások boldognak induló házasságot eredményeztek. Az esküvőt 1799. október 30-án tartották a Pétervár melletti gatcsinai kastély kápolnájában. A nádor és felesége 1800. február 1-jén érkezett meg Budára. A „Magyar Kurír” tudósítója március 4-én ezt jelenti Bécsből: „Tegnap indult el innen Budára ama nagy nevű Haydn muzsikus doktor és direktor, hogy a nádorispánné Ő Csász. hercegsége parancsolatjára elénekeltesse s elmu- zsikáltassa a »Teremtés« név alatt esméretes remek muzsikáját...” A május 13-ai számban ismét rövid híradás utal arra, hogy milyen nagyszerű fellendülést hozott Alexandra Pavlovna Budára: „...a budai theátrumban concert tartatott, amelyben egy Beethoven nevű híres muzsikus a forte pianón való mesterséges játszás által mindenkinek magára vonta figyelmességét...” Alexandra népszerűsége rövid idő alatt rendkívül nagyra nőtt; a köznép körében főleg jótékonysága és közvetlensége miatt, a nemesség soraiban pedig azért, mert a hatalmas orosz cár leányában támaszukat látták Béccsel szemben. A nádor hitvesét széltében-hosszában mint „magyar királynét” emlegették, aminek híre a bécsi udvarhoz is eljutott, és sok bonyodalmat okozott. Alexandra Pavlovna 1801. március 8-án leánygyermeket szült, aki azonban mindössze néhány óráig élt. A boldogtalan fiatal anya egy héttel később halt meg, valószínűleg gyermekágyi lázban. Halálának híre valóságos forrongást váltott ki a fővárosban, melynek lakossága nem akarta elhinni, hogy természetes halállal halt meg; mérgezésre gyanakodott. II. Katalin cámő unokája, aki sokat tartózkodott Ürömben, megnyerő tulajdonságai következtében valóban rokon- szenvet tudott kelteni a környék lakossága körében. Gyermekkoromban sok nyarát töltöttem Ürömben, s jól emlékszem, milyen elevenen élt még a falu öreg lakosaiban a palatínus feleségének nép! Most pedig, mintha elfeledkezni látszanék az akkori bölcsességéről! Persze, erről nem csak ő tehet. Ez ugyanis a zömében ellenzéki sajtó munkájának is az eredménye. Annak a sajtóénak, amely már a választások éjszakáján belekezdett abba az alattomos hadjáratába, amely a mai napon folyik, s arhinek egyebek között az a következménye, hogy a lakosság elveszítette az életkedvét, az érdeklődését a közélet iránt, és már egyetlen politikai erőben sem bízik. A figyelmes szemlélő számára rövid idő alatt világossá vált, hogy a sajtó mögött álló ellenzék a rendszerváltozáson csak a korábban már meggazdagodott rétegek még jobb helyzetbe hozását értette. Az addig hátrányban lévőket pedig továbbra is tudatlanságban kívánta tartani. Mert az a nép, amelynek nincs önbizalma, könnyen válik a hatalom játékszerévé. A közszolgálati rádió és televízió műsoraiban nyoma sincs a nemzeti értékeknek, az ellenséges hang, a félretájékoztatás viszont mindennapos. A közeljövőben talán elkezdődhet valami változás, s arra is van remény, hogy legalább a rádióban és a televízióban megvalósul a sajtószabadság. De ebben a pillanatban még csak a világraszóló cirkusz folyik, a médiumok állítólagos függetlenségéért. Ez azonban ne tévesszen meg senkit. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió mostani függetlensége ugyanis akkora hazugság, amely a Rákosi- és Kádár-korszak összes hazugságainak a rangsorában is előkelő helyet foglalna el. Őszintén remélem, hogy a változás hamar bekövetkezik, és végre megismerhetjük a valódi helyzetet, a kormány tényleges munkáját, nehézségeink igazi okait. S mindezek ismeretében választunk majd 1994-ben. Arra szavazunk majd, ami a legjobban megfelel nekünk. Arra a pártra, amely nemcsak a kiváltságosokat kívánja Európába juttatni, hanem mindannyiunkat. Vagyis az MDF-re. A mai helyzetet talán Ady Endrének, a magyarság nagy ismerőjének soraival lehet a legjobban jellemezni: „Most perc-emberkék dári- dója tart, De építésre készen a kövünk, Nagyot végezni mégis mi jövünk, Nagyot és szépet, emberit és magyart." Kendrik László Szob tetteit-mondásait idéző száj- hagyomány. Az épületről, festményeiről, műkincseiről, valamint a kriptáról művészettörténeti szakmunkáink eléggé bőségesen szólnak. Copf stílű, görögkeleti templom ez, homlokzati toronnyal, triglifás párkánnyal, vörösmárvány díszekkel. Bent lapos kupola, ikonosztáz. Heppe Szaniszló, József nádor udvari építésze tervezte. 1883-ban, II. Sándor cár költségén revonálták. Márkus László írta e szép műemlék megtekintése után: „mintha kőékszer bújna meg a hatalmas fák árnyékában”. Ha belépünk az elhagyatott- ság komor levegőjét árasztó falak közé, keskeny csigalépcső vezet a kriptába, ahol az érckoporsón még ma is a temetési bársonyterítő látható. Egészen 1917-ig Alexandra Pavlovna arca is látható volt a szarkofág üveg fedte nyílásán; a sikerült balzsamozás következtében az arc nem mutatta az enyészet nyomait. 1917-ben a kápolnába rabló hatolt be, és kifosztotta. A még megmaradt értékeket a nyilas uralom idején rabolták el... (A Régi hírünk a világban című könyvből) Pestisjárvány Vácott A régi Magyarországot gyakran pusztították különböző járványok, így a félelmetes pestis is. Gyógyszer és kellően felkészült orvosok hiányában a városok csak veszteg- zárral tudtak védekezni, úgy ahogy. Vác városában 1740 nyarán is felütötte fejét a járvány és 1741 februárjának végéig szedte áldozatait. A mintegy 7 hónap alatt 385 lakos vesztette életét, a város polgárainak csaknem tíz százaléka: Vácnak 1740-ben 4200 lakója volt. A járvány tá- voztával a város fogadalmat tett: minden szombat délután megtartóztatják magukat az ón. szolgai munkáktól. Három évvel később, 1744-ben pedig a váci székes- egyházban a város, elöljárói Vác nevében Káló Ferenc püspöki helvnök és Würth Ferenc főesperes előtt esküvel megerősített fogadalmat tettek, miszerint minden év augusztus 16-án, Szent Rókus napján a járvány áldozataira emlékeznek. E napon a székesegyházból ünnepélyes menetben vonul Vác lakossága a Szent Rókus-kápolnához, ahol szentmisét tartanak, majd a fogadalmat megújítják és 15 forintot átadnak a kápolna szükségleteire. A váciak nem véletlenül emlékeztek Szent Rókus napján a pestisben elhunytakra, Szent Sebestyén és Szent Rókus voltak a pestis elleni védőszentek, Szent Rókusról kapta nevét a pesti kórház, amelynek udvarán szobrát is feliállították. Az 1245—1327 között élt Rochus életét a betegek ápolásának szentelte, Piacenzában gyógyítva a pestisben szenvedőket, maga is megkapta a szörnyű kórt. Szobrai rendszerint úgy ábrázolják, amint egyik kezével a combján lévő sebre mutat, melyet egy angyal gyógyít. Sok szobron egy kutya is látható mellette, mert a legenda szerint az erdőbe menekült Szent Rókust egy derék kutya táplálta kenyérrel. Pogány György
