Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-22 / 44. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. FEBRUÁR 22., HÉTFŐ Edzőtáborközpont terve Ráckevén Ceglédre szaktanácsadó kerestetik Akar ön MLSZ-elnök lenni Pólós párosmeccs a Szolnokkal Közeledik június vége. s bár a magyar futballválogatott még két vb-selejtezőt vív addig, nyílt titok: az MLSZ tisztújító közgyű­lésén a vezetőválasztásnál sok függ attól, hogy Jenei Imre szö­vetségi kapitány gárdája, a ma­gyar válogatott képes lesz-e ki­harcolni a jövő nyári, Egyesült Államokban sorra kerülő vb- döntőre való kijutást. Skultéty Tamás „szabadúszó" sportújságíró azonban nem vár az eredményekre. Pénteken, a Buda Penta szállóban megtar­tott sajtótájékoztatón jelezte, csatába száll, MLSZ-elnök kí­ván lenni. Azzal kezdte, barátai „őrült ötletnek" tartják elképze­lését, de őt ez nem gátolja sem­miben. A személyi adatokon túl (1947-ben született, közgazdasá­gi végzettséggel bír, több idegen nyelvet beszél, aktívan futballo­zott, belekóstolt a játékvezetői mesterségbe is, újságíróként pe­dig szinte csakis a labdarúgással van kapcsolatban) nem zavarja Skultétyt, hogy nála sokkal ismer­tebb személyiségek neve is fel­merül majd az elnöki posztért fo­lyó versenyfutásban. Igaz, eddig csak a volt válogatott kapus, Guj- dár Sándor jelezte, hogy ő is a legmagasabb futballméltóságra vágyik. A „nehéztüzérség” még hallgat, többek között dr. Laczkó Mihály elnök sem nyilatkozott az ügyben, hogy kíván-e újra kandi­dálni. Skultéty szerint — ha a válo­gatott nem jut ki a vb-re — már nem kell Jenei Imre, van elég ki­váló szakember, aki megfelelő kapitány lenne. Jenei sok időt el­fecsérelt a csapatépítéssel — magyarázta Skultéty, aki aggasz­tónak tart több dolgot. így példá­ul azt, hogy az utóbbi években 895 csapat szűnt meg, 367 pá­lya már csak emlék, 46 ezer iga­zolt játékosnak is „nyoma ve­szett”. Az sem jó, hogy az MLSZ 30 millió forintos veszte­séggel zárta a legutóbbi gazdál­kodási évet. Pénz. pénz, pénz — ezt tudja Skultéty is, ez kell, ez segít. Tárgyalt németföldön, így tudja, hogy az 500 millió már­kás általános segély egy részé­ből talán jutna a magyar futball Fókuszban az utánpótlás • • Randevú Puskás Öcsivel Február 23-án, kedden 14 óra­kor érdekes találkozóra kerül sor: a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség utánpótlással foglalko­zó képviselői találkoznak a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség ha­sonló témakörben tevékenykedő tagjaival. A budapesti Steindl Imre utcai. Pest Megyei Sport- igazgatóság épülete ad otthont a megbeszélésnek, amelyen részt vesz a legendás labdarúgó, a mostanában az MLSZ munkáját segítő Puskás Ferenc is. A PLSZ utánpótlás-bizottsági ülésén a megyei képviselők mel­lett megjelenik a nagykőrösi Tol­di Szakközépiskola futballtagoza- tának vezetősége, valamint a váci Madách Gimnáziumban, a Vác FC—Samsung szakmai se­gítségével működő „focigimi” képviselői. Természetesen a Pest Megyei Diáksport Szövetség tag­jai is bekapcsolódnak a megbe­szélésbe, az MLSZ-t pedig Ko­csányi Ferenc, az utánpótlás-bi­zottság tagja -képviseli majd. Március lS-án pedig, mint ar­ról már beszámoltunk, Tökölön tartják 11 órai kezdettel a PLSZ kihelyezett utánpótlás-bizottsági ülését. Ezen az összejövetelen szintén megjelenik Puskás Öcsi, aki megtekinti a PLSZ ifiváloga­tott összecsapását a tököli ifjúsá­gi csapattal, majd pedig rögtön­zött szurkolói ankét keretében válaszol az érdeklődők kérdései­re. Nádas Lajos-Kupa Gerhát duplázott Huszonöt csapat nevezett a ha­gyományos gödöllői Nádas La­jos teremlabdarúgó-tornára. A kupáért összesen száz mérkő­zést játszottak, 606 gól szüle­tett. A végeredmény: 1. Mátyás­föld, 2. Építők, 3. ER-TÉ, 4. Viktória, 5. Gépgyár. A torna gólkirálya Gerhát Já­nos (Építők) 12 „találattal”, s ő kapta a legjobb mezőnyjátékos­nak kijáró elismerést is. A leg­jobb kapus a Mátyásföld színei­ben védő Béri István volt. A legügyesebb fiatal játékosnak Krasznai Andrást (Oranje) tar­tották, tűnik ki a városi kispá­lyás labdarúgó intéző bizottság tájékoztatásából. A mérkőzés­sorozaton közel háromszázan rúgták a pettyest. A gödöllői kispályás labdarú­gó-bajnokság az I. és II. osztály­ban április 5-én, hétfőn, illetve április '-7-én, szerdán kezdődik. Előtte, március 15-én kispályás labdarúgó-ví/fómtornáf rendez­nek a GATE szabadtéri pályáin. Jogvégrehajtók téli olimpiája „Aranyos” rendőrök Mérgancz Sándor rendőrfőhad­nagyról még a kollégái közül is kevesen tudják, hogy február második hetét Ottawában töl­tötte. A Somogy megyei Rend­őr-főkapitányság 29 éves mun­katársa egy aranyéremmel, két bronzzal és egy, a csapattal kö­zösen szerzett ezüsttel érkezett haza Kanadából a jogvégrehaj­tók téli olimpiájáról. A meghí­vásos viadalon a mintegy 700 amerikai, ausztrál és kanadai versenyző mellett a magyarok is részt vettek, s nem is akármi­lyen eredménnyel. Mérgancz Sándor és csapattársai — Var­ga Károly, Simonyi Ottó és Glincza Csaba — lövészetben csak aranyból ötöt gyűjtöttek be, s emellett ezüst- és bronzér­mes helyezést is elértek. megsegítésére is, ha elnök len­ne. Áprilisban újra elmegy Né­metországba, és megbeszéli, van-e esély a pénzszerzésre. Másik ötlete egy MLSZ-után- pótláscentrum létrehozása lem ne. Ráckeve polgármestere adna egy telket, ahol — nincs tulaj­donjogi vita, ez biztos — létre­hozhatnák azt az edzőtáborköz­pontot, amit eredetileg Mezey György álmodott meg, s aminek megvalósítására persze nem volt pénz akkoriban. A pénteki sajtóbejelentést csak nyitólépésnek szánta, majd bővebben és persze írásos for­mában is jelzi elképzeléseit. Mindenképpen olyan személyi­ségek kellenek a vezetésbe, akik képesek a labdarúgás honi „imázsát" visszanyerni, mert a népszerű sportág manapság min­den, csak nem népszerű. „Hite­les egyéniségek kellenek a veze­tésbe, mert annak idején a köz­gyűlés úgy döntött, menedzsertí­pusú elnökre van szükség, de bi­zony, ez nem nagyon vált be a tapasztalatom szerint” — jelez­te Skultéty Tamás. A sajtótájékoztató végén Ki­rály Ferenc, az MLSZ volt sajtó­főnöke, a Népsport egykori fő- szerkesztője — őt is meghívta Skultéty — azt nyilatkozta az MTI munkatársának, hogy hama­rosan ő is bejelenti szándékát, szintén az MLSZ elnöke kíván lenni. Figyelemreméltó időszakot tud­hat maga mögött a Szentendrei Petőfi Honvéd SE NB III-as labdarúgócsapata. Alig két esz­tendeje, sokan megkongatták a vészharangot a labdarúgók feje felett, amikoris a jobb sorsra ér­demes csapat búcsút mondott a megyei első osztálynak. Az el­múlt (1991—92-es) idényt a megyei másodosztályú bajnok­ság megnyeréseként könyvel­hette el a szentendrei gárda, je­lenleg pedig, az anyagi nehéz­ségek miatt fúzióra kényszerült Honvéd-Hargita jogutódjaként, fennálása óta első ízben az NB 111 Duna-csoportjában szerepel. És nem is akárhogyan! Az újoncként vitézkedő Szentendre a mezőny előkelő harmadik helyéről, igen kedve­ző előjelekkel, s nagy remé­nyekkel nézhet a tavaszi meg­mérettetések elé. Ami a csapat szereplése mögött áll, igencsak irigylésre méltó. Korántsem a Honvéd-Hargita idősebb, mel­lesleg remek játékosgarnitúrája az, amelyik viszi előre a csapat szekerét (a szereplés joga mel­lett a játékosokat nem örököl­ték a szentendreiek), hanem el­sősorban azok a saját nevelésű fiatalok, akik számára nemrég még ismeretlen volt az NB III légköre. Ezek a fiatal tehetsé­gek kiegészülve egy-két, az NB I-et, illetve NB Il-t megjárt rutinosabb játékossal, komoly eséllyel pályáznak a felsőbb osztályba kerülésért. Bár a csoport éllovasa, a Százhalombatta — amely játé­kosállományát tekintve egyér­telműen kiemelkedik a mezőny­ből — öt pont előnyre tett szert az őszi mérkőzések során,ez a hátrány, a csapat teljesítményé­nek tendenciáját nézve ledol­Fennállása legnagyobb sikerét érné el a Ceglédi VSE vízilab­dacsapata, ha kiharcolná a Ma­gyar Kupa legnagyobb négy együttese közé kerülést. Az OB I-ben újonc ceglédiek ellen­fele az ősi rivális és szomszéd­vár Szolnok lesz, a február 27—28-án sorra kerülő páros­mérkőzésen. Mindkét találko­zót Szolnokon rendezik 11 órai kezdettel, mert a szövetség elő­írása kötelezővé teszi, hogy a Magyar Kupa-sorozat találko­zóit fedett uszodában vagy sá­tortető alatt rendezzék. A ceglé­di uszoda pedig ugyebár nyi­tott, így a pólósok választhat­tak a kecskeméti, illetve szolno­ki helyszín között, s mivel az utóbbi kért kevesebb bérleti dí­jat, így emellett döntöttek. Annak ellenére, hogy ez nyil­vánvaló előnyhöz juttatja a szol­nokiakat, hiszen így mindkét meccsen élvezhetik a hazai pá­lya, illetve medence előnyeit. — Tisztességesen felkészül­tünk a kupameccsre és a márci­us 20-án kezdődő tavaszi bajno­ki szakaszra — mondta Tankó Zoltán, CVSE vízilabda-szak­osztályának technikai vezetője. — Helyzetünket nehezíti, hogy két játékosunk is közvetlenül a Magyar Kupa-találkozó előtt vonulna be katonának, s így Né­gozható. Erre utalt Postássy Já­nos, a Szentendrei Petőfi Sport­egyesület elnöke, aki nem csu­pán a levegőből meríti optimiz­musát: — Tekintettel a csapat las­san már hagyományosan jónak mondható tavaszi szereplésére, illetve a kitűnően sikerült alapo­zásra, bizakodva várom a raj­tot. Az eddig is nagyszerűen helytállt gárda tovább erősö­dött NB I-es és NB Il-es szintű játékosokkal. Nálunk játszik többek között a Vácból ismert Zirko és az MTK-t is megjárt Szorokin. “•—Nem túl merész célkitűzés a felsőbb osztályba kerülés egy nem is olyan régen még a me­gyei bajnokságban játszó együt­tes számára? — Sokan lebecsülik ezt a csa­patot, holott ősszel már több­ször bizonyította, hogy komo­lyan kell vele számolni. A kez­deti sok döntetlen, pontvesztés, a fiúk számára szokatlan légkör­nek tudható be, de amint azt ké­sőbb bizonyították, ez a lélekta­ni hátrány már a múlté. Az őszi szezon hajrájában hét győzel­met arattak zsinórban, ami nem lehet a véletlen műve. A már említett, remélhetőleg sikeres alapozást, a már lejátszott előké­születi mérkőzések is igazolják. A szintén NB III-as, illetve ala­csonyabb osztályú gárdák köny- nyű ellenfélnek bizonyultak. Az elkövetkező három héten az el­ső-, és másodosztályú csapatok­kal vívott mérkőzések feltehető­en reálisabb képet adnak majd a fiúk felkészültségéről. — Lesz-e megfelelő anyagi fedezet az esetleges NB Il-es szerepléshez, egyáltalán, mek­kora összeggel gazdálkodik az egyesület? meth Ferenc és' Baranyai Fe­renc is kiesne a csapatból. Most megpróbáljuk kikönyö­rögni valahogy bevonulásuk el­halasztását, de nem sok re­ményt fűzünk az „akcióhoz”. Ráadásul két orosz idegenlégió­sunk közül csak az egyik tért vissza a téli pihenő után Ceg­lédre, Szergej Maszlobojevet február elejére vártuk, de nem érkezett meg. A fiú egyetemi hallgató, s talán a vizsgái nem sikerültek úgy, ahogyan várta, s ezért késik a visszautazással. Úgy állapodtunk meg vele, hogy kinttartózkodása alatt is edz volt csapatánál, így remél­jük, nem esett vissza a formája. Amennyiben olyan edzettségi állapotban jön vissza Szentpé­tervárról, hogy bekapcsolódhat a csapatmunkába, akkor nem lesz gond, de ha nem tudjuk hasznát venni, akkor elválnak útjaink. Buenos Airesben nagy ün­nepséget rendeztek abból az alkalomból, hogy az Argen­tin Labdarúgó Szövetség tegnap, vagyis február — A Szentendre Petőfi Hon- védnak négymillió forint az éves költségvetése, ezt kell szétosztani az asztalitenisz, a női súlyemelő-, illetve a labda- nígó-szakosztályok között. Itt kell megemlítenem Metzger La­jos és Kováts Katalin nevét, akik a legnehezebb időszakban is sokat segítettek abban, hogy a több sebből vérző egyesület működőképes maradhasson, így némileg biztosították a Me­zei Miklós által irányított szak­mai munka zavartalanságát. Na­gyon sokat köszönhetünk továb­bá Vári Nagy Csaba alezredes­nek, a Budai SE elnökének, a téli alapozás során minden el­lenszolgáltatás nélkül a rendel­kezésünkre bocsátott tornate­rem- és uszodahasználatért. Az önkormányzatitól kapott félmil­liós összeg sajnos még a rezsi- költségeket sem tudja fedezni. De nagyon bízom abban, hogy anyagi problémáink hamarosan rendeződnek. Nyilvánvaló, Szentendrén egy fiatal, 22-23 év átlagéletko­rú, tehetséges csapat bontogat­ja szárnyait, amely eredményei­vel nemcsak a futball iránt ér­deklődők, hanem számos, a sportban fantáziát és egyben be­fektetési lehetőséget látó vállal­kozó figyelmét is felhívta ma­gára. Sokakat felébresztett, megmozgatott az a tény, hogy egy erős gárda van kialakuló­ban, s ez rövid időn belül ko­moly szponzori támogatások­ban jelentkezhet. Sajnálatos azonban az a közömbösség, amely a városi önkormányzat részéről irányul a nemzeti örök­ségünk egyik legszebb városá­nak sportjára. ifj. Fromann Zoltán A másik orosz légiós, Igor Mamajev velünk dolgozik, részt vett á kéthetes ceglédi edzőtáborozáson is. A tavaszi szezonra, a Hódmezővásárhely­re igazolt Lakatos Tamást talán vissza tudjuk csábítani, s min­den tudását latba vetve játékos­ként fog szerepelni az eddigi já­tékos-edző, Hasznos István is. Mivel ő, sokszoros válogatott­ként, a vízben többet tud tenni a csapatért a kiesés elkerülése érdekében, így a partra szakta­nácsadót keresünk. Az ügyet nehezíti, hogy a ceglédi önkor­mányzattól még nem kaptunk végleges jelzést, hogy milyen ' anyagi támogatással tudnak bennünket segíteni, így érdem­ben nem tudtunk tárgyalni egyetlen szakvezetővel sem — fejezte be tájékoztatását a tech­nikai vezető. 21-én ünnepelte alapításá­nak 100. évfordulóját. A díszvacsorán, amelyen részt vett Joao Havelange és Sepp Blatter, a nemzetközi szövetség elnöke, illetve fő­titkára is, „megkoronázták” a világbajnok Diego Mara­dónál, a spanyol FC Sevilla idegenlégiósát, mint az or­szág labdarúgásának leg­jobb játékosát. Ugyancsak elismerésben részesítették a világbajnoki címet szerzett válogatott egykori szövetségi kapitá­nyait, Cesar Menottit (Ar­gentína, 1978) és Carlos Bi- lardót (Mexikó, 1986). — A kábítószerügy jelen­tette életem legkellemetle­nebb periódusát, mindebből sokat tanultam. Erre nem is szívesen emlékszem vissza, de egyet tudok: nem öltem meg senkit, nem okoztam kárt másoknak, s csakis ön­magam ellen vétettem. A kétkedőknek a pályán is be­bizonyítom: Diego még min­dig a régi — mondta Mara­dona. Az ünnepség érdekes színfoltját jelentette, ami­kor levetítették azt a video­felvételt, amelyen a 10 éves Maradona így álmodozott: — Amikor felnőtt leszek, két nagy tervemet szeret­ném valóra váltani, bekerül­ni az argentin válogatottba és megnyerni a világbajnok­ságot. A 32 esztendős Marado­na maradéktalanul teljesítet­te gyermekkori álmait. Pá­lyafutása során 19 vb-mér- kőzésen szerepelt, ami ar­gentin rekordot jelent. Há­rom világbajnoki fellépésé­ből egy arany- és egy ezüst­érem gazdagítja dicsőséglis­táját. Parádés cselsorozatait 79 alkalommal mutatta be a válogatott mezében, 31 gólt szerzett, s ezzel méltán ér­demli ki az argentin labdarú­gás királyának járó „koro­nát”. Megyei másodosztálytól az NB II-ig? Feltörekvő Szentendre N. A. Nemcsak álmodozott a címekről Maradona megkoronázása

Next

/
Oldalképek
Tartalom