Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-23 / 45. szám
JS PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. FEBRUÁR 23., KEDD J3 Sötétben bujkáló akkumulátor- tolvajok! Vajon mire gondoltok most, amikor a szörnyű tragédia után (amit egy ország megsirat) ti továbbra is lopjátok az akkumulátorokat? Milyen lények vagytok? Mert nem emberi, az biztos. (Csak a nevetek az.) Biztosan vannak gyermekeitek; gondoltok-e rájuk, arra, hogy ők is így járhattak volna? De ti csak tovább játsz- szátok a lopósdit, amire a „dicsőséges” szocialista rendszer megtanított benneteket! Pest megyében, a Budapest—Lajosmizse vonalon, Inárcs-Kakucs—Ócsa között a napközben megjavított két fénysorompó akkumulátorait a javítás utáni első éjszaka ellopták. Kondai Sándor Inárcs Köszönet a kórháznak Lapjukban, amelyet nagyon szeretek, január 18-án egy sajnálatos cikk jelent meg a kerepestarcsai Flór Ferenc Kórházról. (Egy olvasói levélről van szó, amely arról szól, hogy a kórház részben átszervezése, valamint az egyik orvosnő nemtörődöm viselkedése miatt nem lehetett megmenteni egy idős asz- szonvt, az olvasónk édesanyját. — A Szerkesztőség) Én nem vitatom az illető sérelmeit, de nagyon szeretném, ha más szempontból ismernék a kórházat. Két éve vagyok a kórház betege. Gégeműtétem volt, utána pedig érsebészeti beavatkozást kellett végrehajtani rajtam. Beszélni nem tudok, mert csak ennek árán menthették meg az életemet. Azóta is állandó kezelés alatt állok, és ami a leglényegesebb, nagyon sokat köszönhetek a kórháznak, az orvosoknak, a nővéreknek és minden alkalmazottnak. Mindent megtettek értem, azért, hogy életben maradjak. Ezért én csak a hálámat tudom kifejezni, különösen a gégészeti osztály orvosainak és nővéreinek. Hálás vagyok a Ill-as belosz- tálynak és a sebészeti osztály orvosainak is a lelkiismeretes munkájukért, a tisztaságért, a rendért. Az 1775-ös árvíznek magassága még a húszas években is föl volt jegyezve, Pesten, a Teréziaváros Fűzfa utcájában, a 251. számú háznak a homlokfalán — mondja egy régi följegyzés —, valamint az 1744-esnek is volt nyoma, a Belváros 155. számú házán, egy táblán, az úgynevezett Tél utcában; egyéb írásbeli nyom azonban nem maradt ezekről a múlt századbeli veszedelmekről. Annál több érdekes följegyzést találunk magánlevelezésekben, naplókban, sőt tudunk sokat öregemberektől, szóbeli hagyomány után is az 1838-i pusztító veszedelemről, amelynek most van hatvanadik évfordulója. Március 12-én már olyan gyorsan növekedett a víz a budai Tabánban, a Vízivárosban, az Ország úton és a Neustiften — a mai Újlakon —, hogy még a felső emeletekről is csak életveszéllyel lehetett megmenteni a kétségbeesett embereket. Óbuda teljesen elpusztult, és a lakosság jajveszékelése úgy a budai Várba, mint Pestre is áthallatszott. A vész kezdetéről így emlékezik egy akkor élt szemtanú följegyzése: „Márczius 13-dika az évek sorában az a felejthetetlen gyásznap, melyen délután 4 1/2 órakor kezdé a rettentő elem Pest—Buda közt első felvonását azon nagy szomorújátéknak, melyet sok száznak élete és vagyona elrablásával végzett.” A lassan induló jég mozdulását március tizenharmadikán óriási embertömeg nézte a Duna-partról. Köztük volt Plews és Slater, két angol építész, akik az állóhíd dolgában már tél dereka óta tartózkodtak a fővárosban. Március 13-án éjfélkor megkondultak a vészharangok. Mindenki tudta, hogy a védőgátat áttörte a romboló ár. A dúló özön oly irtózatos gyorsasággal emelkedett, hogy éjfél után 1 óra 10 perckor már huszonhét láb, egy hüvelyk és kilenc vonal magasságra jutott. A víz a váci gát átszakítá- sa után akadály nélkül hömpölygőn át a városon, s még éjfél előtt a Duna mellett levő utcákba tolult oly sebességgel, hogy a földszinten lakóknak saját személyük megmentésére alig maradt idejük. A helyzet március 14-én sem javult. Hajmeresztő látványok tárultak a néző szeme elé. Március 14-én reggel már a Párisi utcának a Kígyó utcába vivő végén köthettek ki a csolnakok, s vízzel volt teli a Váci utcának pompás díszárukkal telt minden boltja. A házak recsegve-ropog- va omlottak össze, és a kavargó porfelhőből mindeA két év alatt több osztályon is feküdtem. És csak a legjobbakat tudom elmondani tapasztalataim alapján. Benke Mihály Kerepestarcsa Újabb nyílt levél a szobi polgármesternek Február 12-én megjelent az üzletemben az egyik ügyintézőjük, és az iránt érdeklődött, hogy hol vásárolom, hol szerzem be az egyes árucikkeket. A kérdés annyira meglepett, hogy hirtelen nem kapcsoltam, és elmondtam neki. Túl sok meglepetés éri az embert ebben a községben. Ezért most a leghatározottabban kérem, hogy tájékoztasson arról, mi volt ez. Ma még sok minden megtörténhet Magyarországon, de úgy gondolom, hogy ha egy nyugati vállalkozót arról kérdeznének: hol szerzi be az áruját, az érdeklődőt biztosan nem tartanák normálisnak. Gondolom, jól tudom, hogy központilag ma már ilyen utasításokat nem adhatnak ki, így ez csak az önkormányzat akciója lehetett. Arra már gondolni sem szabadna, hogy egy rövidesen induló új üzlet számára akarják ezeket az adatokat kiszolgáltatni. Bevallom, én mégis erre gondolok. Néha ugyanis ösz- szefonódásokat vélek fölfedezni, ilyen volt például a karácsonykor kiosztott utalványok levásárlási helyeinek megválasztása. Ebben kapcsolatot lehetett fölfedezni a testületi tagokkal. Nos, én igyekszem olcsón árulni mindent, a lehetőségekhez képest. Teszem ezt azért, mert az üzlet nem a meggazdagodáshoz kell, hanem a megélhetéshez. Ha drágán árulok, az emberek nem jönnek be az üzletbe, mert, önhibájukon kívül, kevés a pénzük. (...) Válaszát nagy érdeklődéssel várom, az előző levelemre adott válaszát megköszönöm. Az újságban való megjelenésnek egyébként nagy sikere volt, sokan gratuláltak, tehát egyetértenek velem. Abban az esetben ha az intézkedés mégis központi utasításra történt, elnézését kérem. Kendrik László Szob HISTÓRIA Vay Sarolta Budapesti árvizek (Részlet a Régi magyar társasélet című könyvből) nütt halálordítás hangzott. A Józsefváros majdnem teljesen rommá lett, és temérdek ember lelte ott halálát. A Belvárosban, a Teréz- és Lipótvárosban március 15-én kezdődött a házak omlása. Az Újvásártéren — a mai Erzsébet téren — ösz- szeomlott a szép, nagy, kétemeletes Derra-ház, a Belvárosban a Kendelényi-ház, a Paradicsom és a Fehér Fiajó. A növendék papság háza úgy összevissza hasa- dozott, hogy a növendékeket ki kellett költöztetni, hasonló sors érte Jankovics Miklós házát és az Úri utcai, máig fennálló Pyrker- házat, ami abban az időben Pyrker Jánosé, az egri érsek testvéréé volt. Különösen a március 14-éről 15-ére virradó éjszaka lesz örökre gyászbetűkkel beírva Pest és Buda évkönyveibe. A vészharangok 14-én estétől éjfélig szüntelenül kongtak, s a dühös hullámok némely alacsonyabb ház tetőjét is nyaldosták. Az éj koromsötét volt. s az ösz- szedőlt házak romjain és az ablakokban mindenütt segítségért kiáltozok voltak. Alant a vadul harsogó hullámok itt-ott egy-egy dereglyét vittek, benne fáklyás emberek és a hidegtől meggém- beredett tagú evezősök. Akiket megmentettek, a Ferenc-rendiek kolostorába, a pattantyús kaszárnyába (ma Újépület), a Károlyi György gróf Egyetem utcai palotájába, az invalidusokhoz — ma Károly-kaszár- nya — és az evangélikus templomba szállították. A megyeházán is sok volt a menekülő; ide vitte Dolezsálek igazgató a szerencsétlen vakokat is, miután a Király utcai intézet teljesen összedőlt. Különben, akinek csak helyén volt a szíve, mentett a borzalom eme szörnyű óráiban. Emberfölötti munkát vittek véghez a mentés körül Wesselényi Miklós báró, Eötvös József báró, Des- sewffy Aurél és Lederer báró parancsnoksága alatt a helyőrség. A tisztek közül különösen kitűntek Duka főhadnagy, Kiss és Hochstet- ter kapitányok. Egy Sumiák Emberséges ügyintézés Nem bírtam ellenállni annak, hogy tollat fogjak jóleső érzésem kinyilvánítására. Negyvenegy évnyi munka- viszony után, 55 éves koromra én is munkanélküli lettem, mert megszűnt a munkahelyem. Ezért felkerestem a Pest Megyei Munkaügyi Központ dunakeszi kirendeltségét. Mondanom sem kell talán, hogy milyen érzésekkel léptem át a hivatal küszöbét. Egy lecsúszott lumpennek éreztem magam. A fogadtatás és a részvéttel teli bánásmód azonban hamar feledtette velem helyzetemet. Felsorolták számomra a munkalehetőségeket, útbaigazítottak a hivatali útvesztőkben. Sejtem, hogy e kis hivatal személyzete — vagyis most már bátran nevezhetem együttérző kis kollektívának — átélte azt az érzést, amikor ilyen helyzetbe kerül az ember. Emberséges ügyintézésük erőt adott az esetleges további nehézségek elviseléséhez. E követendő példa után kívánok nekik jó egészséget, és sikerekben gazdag életutat! R. G. Dunakeszi (A teljes név és cím a szerkesztőségben) Vác-törökhegyi betörök Az egyik kedves olvasónk arról írt, hogy a közvéleményt erősen foglalkoztatja a vác—törökhegyi betörések és lopások sorozata. Fel- tételezése szerint több tagból álló gépkocsis banda fosztogatja a hétvégi házakat. Viszik a hízókat, a szárnyasokat, a gázpalackokat, sőt még a kerítéskaput is elemelik. Levélírónk a tettesek elfogását sürgeti. Tudakozódtunk a betörésekről Szabó Jenő századostól, a Váci Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjétől, aki elmondta, hogy az elmúlt napokban éppen egy öttagú társaságot helyeztek lakat alá, akikről bebizonyosodott, hogy tavaly, a ví- kendövezet más részein fosztogattak. A bűncselekmények elkövetése és a tettesek kézrekerítése között olykor hosszú idő telik el, s amikor egy esetben nyomozást megszüntető határozatot hoznak, az nem azt jelenti, hogy lemondtak a felderítésről. Az említett vác—törökhegyi területen erősítették a járőrszolgálatot, aminek remélhetően meglesz az eredménye. ga. J. nevű Kudelka-gyalogezred- beli közlegény egy családot mentett meg. A szerencsétlenek a háztetőre menekültek, a falak recsegve-ropogva omladoztak, és a katona sehogy sem tudott odáig jutni. Erre gondolkozás nélkül a jeges árba ugrott, úszó gerendába kapaszkodva a romokhoz vitette magát, és a tűzfalon fölmászva, egyenként megmentette a kétség- beesetteket. .. A Magyar Játékszínrül keletkezése A Nemzeti Színház felépítésében Pest vármegyének örök érdemei vannak. Már 1808-ban határozatot hozott a megye „a Magyar Játszó Szín Institutum megállapodásának és elő menetelének ügyelése végett különös és állandó”bizottság felállításáról. A bizottság kezdetben nem ülésezett rendszeresen, inkább csak akkor, ha egy-egy színtársulat érkezett Pestre, és a vármegyéhez felterjesztett folyamodványban kérte működésének engedélyezését. A testület 1831-ben átalakult. Széchenyi István gróf kifejezte óhaját: szeretné, ha ő is tagja lenne a bizottságnak. Bár nem volt a vármegye rendjei között, a közgyűlés kivételt tett, és egyhangúlag megválasztotta tagnak. Sót megbízták Széchenyit, hogy dolgozza ki a színház felépítését megvalósító részvénytársaság tervezetét. A gróf 1832. február 23-án kezdte írni Magyar Játékszínrül cimú munkáját. Széchenyi három kérdésre próbált választ adni: hol álljon a színház épülete, hogyan, miből lehet felépíteni és végül: milyen legyen az épület? Az ajánlás „Pestvármegye rendeihez”sió\U és Széchenyi meleg hangon méltatta a „Tekintetes Rendeket”: „Ezen sorokat e Megyének a honi nyelv terjesztésére ügyelő Küldöttsége parancsából készítvén, úgy hiszem, senkinek sem szentelhettem illőbben, mint azoknak, kik a haza szívét lakják.”A tervezet a részvénytársaság megalakítását 200 000 forint alaptőkével számította. Helyéül a Duna melletti József piacot javasolta, közel az építendő Lánchídhoz. A színház mellett más közintézményeket is akart építtetni Széchenyi, az Akadémia vagy a Casino épületére gondolt. Anyagi okok miatt egyszerű, szerény épület felállítását javasolta: „...a legnagyobb szerénység rendszabályait kell követni, ti. magyar példabeszéd szerint bocs- korban kezdeni” Pogány György
