Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-23 / 45. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1993. FEBRUAR 23.. KEDD Egy képviselő színeváltozása, avagy hová vezet a „nemzeti liberalizmus”? Miért félnek Csurkától? Bizony nem könnyű ma eligazodni a honi politika gyakran lármás, sokak számára már áttekinthetetlenül zavaros világában. Nem csoda, ha mind többen elbizonytalanodnak vagy eltévednek a látszólagos nagy zűrzavarban, a hazugságok, félrevezetések és a hisztérikus kampányok vásári forgatagában. Ugyanakkor félelmetesen megnőtt a megtévesztettek, a szélsőséges demagógiát hangoztatok tömege, de még náluk is többen vannak, akik csalódva, közönyösen vagy éppen megundorodva fordulnak el az egész politikától. íme, ebben is lemérhető, milyen rombolást végzett és végez közöttünk ma is az a több mint három éve szisztematikusan folytatott szellemi kultúrmérgezés, sokszor éppen a legtisztább eszméket, embereket és törekvéseket támadó politikai kampány, amelynek súlyos következményeire már miniszterelnökünk is figyelmeztetett egy emlékezetes parlamenti beszédében. Mindez egy nemrég felröppentett híradással kapcsolatban jutott eszembe. Arról szólt a hír, hogy az MDF legfiatalabb parlamenti képviselője hosszabb ideje fontolgatja: „ha a liberálisok végleg ellehetetlenülnének az MDF-ben”, akkor, „végső megoldásként”, átül a Fidesz frakciójába. A képviselő ugyanis már jó ideje az MDF „liberálisaihoz” csatlakozott, s mint ilyen, „liberális” híveivel együtt mind élesebben kritizálja az MDF-et. Különösen pártjának azokat az állítólagos „szélsőségeseit” támadja, akiket a túlysúlyban lévő „ Uberális" sajtó is kezdettől fogva a legádázabb gyűlölettel és a legalanta- sabb módszerekkel próbál lejáratni, sőt kikészíteni. A szalámitaktika gyakorlata Az ellenzéki propaganda már-már nem is leplezett célja, hogy leválassza a legnagyobb kormánypártról a számára veszélyes, nemkívánatos politikusokat és híveik, szimpatizánsaik jelentős táborát. A múltból már jól ismert és akkor tragikus következményekkel járt szalámitaktika gyakorlata rémlik fel előttünk. Ebben pedig, miként a múltban is, az ellenzéki hadjárat irányítói kitűnő segítőtársakra találnak az MDF, többségében feltehetően jó szándékú, de úgy tűnik, naiv és könnyen befolyásolható „liberálisaiban”. Ezért figyelem egyre növekvő aggodalommal a vezető kormánypárt eme belső ellenzékének szervezkedését és meg-megújuló támadásait, elhatárolódásait. S ezért is döbbentett meg a képviselő bejelentése, amelyben egyszerre éreztem bizonyos zsarolási és lelepleződést. A Fidesz felé kacsingató ifjú honatya lelepleződését, és ebben egy kicsit talán az MDF nemzeti liberálisainak válságát és ellentmondásos „kiútkeresését” is. Csak megerősíti aggodalmamat a képviselő további nyilatkozata, amelyben nem titkolt büszkeséggel így indokolta meg, miért éppen a Fideszt választaná: „A fogadókészség mindenesetre megvan — mondta az egyik újságírónak —, hiszen régóta jó kapcsolatot tartok Orbán Viktorral és Fodor Gáborral, egyrészt, mert egy évfolyamra jártunk az egyetemen, másrészt pedig, egymáshoz nagyon közeliek a gondolataink.” Az ellenfelek elszigetelése Sok mindent elárul ez a nyílt beismerő vallomás arról, hogy valójában mit is képvisel ez a képviselő, és mennyire kötődik az MDF eredendően népi, nemzeti és keresztény szellemiségéhez. No persze még nem ült át, csak gondolkodik rajta és mintegy „fenyegetőzik” ezzel. Azt követelve természetesen, hogy pártjának vezetői még inkább szigeteljék el „nemzeti radikális” ellenfeleiket. S abban bízva talán, hogy akkor nagyobb befolyásra tehetnek szert ők, a „liberálisok”. így pedig előbb-utóbb elérhetik céljukat: „liberalizálhatják” a számukra (és az ellenzéki pártok számára) még mindig nem elég szalonképes kormánypártot... Megvallom, engem különösen közelről érintett az ifjú képviselő váratlan, ám számomra nem éppen meglepő nyilatkozata. Mint hajdani tatai MDF-es, még a Fórum hőskorából, személyesen is jól ismertem, mint a tatai MDF egyik alapítóját. Jó ideig egyik vezetője, s kétségkívül igen energikus, áldozatkész irányítója volt a Komárom-Esztergom megye akkor talán legjobban működő ellenzéki szervezetének. Emlékszem, hogy a választási kampány idején milyen fáradhatatlanul járta társaival a Tata környéki falvakat, s fiatal kora ellenére mennyire határozottan érvelt az MDF programja mellett. Szembehelyezkedve a frakcióval Abban az időben egyszer sem beszélt a „liberalizmusáról”, ami akkor még bizonyára nem is létezett. Csur- ka Istvánt és az MDF más radikálisabb politikusait sem támadta az idő tájt. Eszébe sem jutott, hogy az MDF tömegbázisát alkotó népi-nemzeti tábor jelentős részétől elhatárolja magát és az ellenzéktől átvett címkékkel megbélyegezze azt. Mostanában már ettől sem riad vissza. Például a megyei napilapban közzétett írásában odáig ment, hogy már kinyilvánította: valójában ők, azaz 6 és elvbarátai képviselik az igazi MDF-et. A Napkelte műsorában pedig szinte másról sem beszélt, mint a pártjával szembeni elégedetlenségéről és a „szélsőségesek” elutasításáról. Egy fontos név szerinti parlamenti szavazáson már ennyivel sem érte be. Tavaly ősszel, amikor a kormánykoalíció képviselői elutasították az ellenzéknek az október 23-i „incidens” parlamenti kivizsgálására tett indítványát, ő szinte egész frakciójával is szembehelyezkedve, tartózkodott a szavazáskor. Meghökkentett akkor ez a jelzésértékű tartózkodása. Hát ennyire ne látta volna, hogy miről is volt itt szó?! Ennyire megingott, vagy egyszerűen bedőlt volna az ellenzék és a beindult ellenzéki propagandagépezet újabb ösz- szehangolt, hisztérikus kampányának? Ne látta volna az egész „parádés” össztűz nyilvánvaló célját és hazugságát? Ezután már azon se nagyon csodálkoztam volna, ha a képviselő bejelenti, hogy átül a függetlenekhez. De hogy mindjárt a Fidesz- hez pártoljon át?! Ahhoz az ellenzéki párthoz, amely a rendszerváltozás, a politikai program és az ideológia csaknem minden alapvető kérdésében élesen szemben- áll a kormány és különösen az MDF törekvéseivel? Ez csakugyan megdöbbentő. S mondjuk ki nyíltan: ez az átütés már árulás volna. A kormánnyal, az MDF-fel és a választók tömegeivel szemben egyaránt. Ezt minden bizonnyal érzi is, s ezért nyilatkozhat- ta a sajtóban: azt is meg kell fontolnia, „van-e joga az MDF politikáját feladnia”, illetve arra, hogy „teljesen más utat válasszon magának”. Hol áll a képviselő? Kétségtelen, nem lesz köny- nyű feloldania ezt a dilemmát. Itt már ugyanis nemcsak az MDF programja iránti hűségről vagy hűtlenségről van szó, ami önmagában is nehéz döntés elé állítja a képviselőt. A „teljesen más út” választásának lehetősége — a Fideszhez való átülés szándékával összhangban — a mai politikai táborok éles szembenállását tekintve, már azt is komolyan fölveti, hogy vajon melyik oldalon áll a képviselő. Azon-e, ahová képviselői mandátuma, vagyis választóinak megbízatása köti, avagy a másik oldalon, az MDF-fel homlokegyenest szembenálló erők pártján? Ez a nagy kérdés, amire még nem tudott választ adni. Minden bizonnyal azért sem, mert igencsak összezavarodott mostanára a politikai-ideológiai csaták, támadások kereszttüzében. Hiszen maga vallotta be az őt faggató újságíróknak: „elveszett ebben az ideológiai zűrzavarban". S „amíg nem találja meg a választ a kérdéseire, addig nem tud dönteni az esetleges átülésről sem.” Megható ez az őszinteség. Am egy országgyűlési képviselő szájából mégiscsak fölöttébb furcsa egy ilyen beismerés. (Ami sok mindent elárul, s megmagyaráz különös politikai metamorfózisáról..) Egy képviselőnek mégse szabadna ennyire elvesznie, megzavarodnia. Tőle igazán joggal elvárhatjuk. hogy biztosan tudja, hol a helye, kiket és mit képvisel a parlamentben. Nem vitás, a képviselőnek komolyan számot kell vetnie magával és helyzetével. Az ideológiai zűrzavart mielőbb meg kell szüntetnie önmagában, hiszen így aligha képviselheti választóit. Őszinte önvizsgálattal el kell döntenie ugyanakkor, hogy hová is tartozik, melyik oldalon áll. S ha ezt tisztázta magában, úgy nyíltan színt kell vallania. Aztán pedig le kell vonnia ennek minden konzekvenciáját. Ám amíg ezt nem teszi meg, addig saját pártján belül se vádaskodjon! Ne szervezkedjen mások ellen, s ne ítélkezzen senkiről oly fölényesen, mint gyakran teszi. Ne támadja se az MDF-et, se annak egyes tagjait vagy csoportjait. Mert így, ilyen tisztázatlan, zűrzavaros eszmei-politikai nézőpontból, nincs joga, nincs erkölcsi alapja ehhez. Még saját „liberális” táborát sem képviselheti így hitelesen, nemhogy az ország vezető kormánypártját. Vass László Az augusztusi országos, sőt nemzetközi felháborodás után most Csurka Istvánnak a békés határrevízió kérdésében tett kijelentése borzolta fel a kedélyeket nemcsak az országban, hanem nyilván elsősorban a trianoni békeszerződés haszonélvezőiben, a környező államokban. Félretéve most azt a problémát, hogy akár az augusztusi, akár mostani megállapításaiban mennyi a részigazság vagy tán a teljes igazság is, abból kellene kiindulni, hogy a realitások mire nyújtanak lehetőséget. Bár szeretjük hangsúlyozni, hogy a térség legstabilabb állama vagyunk, és ebben a nyugati hatalmak is nagyjából egyetértenek velünk, mégis olyan régió része vagyunk, amely tele van feszültséggel, rejtett és néha nagyon is előtérben álló veszélyforrásokkal. Ezért olvastam annak idején kétkedve sok vihart kiváltott tanulmányát, mert úgy éreztem, hogy az adott nemzetközi helyzetben ezeket a problémákat felvetni ilyen formában nem volt szerencsés gondolat. Jelenleg pedig, elismerve azt, hogy a trianoni döntés nemzetünkre mért súlyos csapás volt, nem alkalmas sem az időpont, sem a nemzetközi helyzet ilyen kijelentés megtételére. A szomszéd államokhoz fűződő amúgy sem túl jó viszonyunkat nem tanácsos tovább rontani, amikor sajnos a békés határrevíziónak semmi reális esélye sincs, háborús konfliktussá érlelni az eseményeket pedig az öngyilkossággal lenne egyenlő. Amikor a képviselő úr e két megnyilatkozását sok velem egyformán gondolkodóval együtt kétkedve fogadtuk, elismerjük azt, hogy minden lépését a magyarság jövőjéért való aggódás vezérli. Nem vonva kétségbe emberi értékeit és az igazi rendszerváltozás érdekében tett erőfeszítéseit, és nem állva be az őt durván támadók hadába, úgy érzem, ezeket a problémákat nem lehet a siker reményében felvetni. De hogy ilyen dühödt és elfogult össztűz zúduljon rá a parlamenti és parlamenten kívüli politikai csoportosulások részéről, indokolatlan túlzás, mint ahogy az állandó vészharangkongatás a jobboldali diktatúra veszélyéről csak a régi beidegzés ismételgetése minden komoly alap nélkül. Nem akarom Csurka képviselő urat megbántani, amikor azt mondom, hogy az ellenzéki csoportok és eszmei ellenfelei sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak személyének és hatásának, mint azt a való helyzet megindokolná. Azok között, akik az elmúlt rendszer meghurcoltjai vagy meggyőződéses ellenzői voltak, valóban népszerű, azt sem lehet tagadni, hogy a legnagyobb kormánypárt tagságának jelentős részére van hatása, de az egész országot véve figyelembe, beleértve a nagy létszámú politikailag közönyös réteget, nem jelent „veszélyt” a baloldal számára. Az ellenzék talán hálás is neki, mert nyilatkozatait köny- nyű felnagyítva, olykor torzítva harsogni minden fórumon, adott esetben külföldre szaladgálva riadót fújni a világ fővárosaiban, hogy Magyar- országon ilyen meg olyan jobboldali szervezkedés folyik. Mellesleg erről jut eszembe, hogy éppen Horn Gyula kifogásolta nemrég egy tv-adásban, hogy a magyar parlamentben nincs egy hiteles jobboldali párt. De hát hogy lehetne, ha a centrumban elhelyezkedőket is azzal támadják, hogy a szélsőjobb diktatúráját készítik elő? Méreteiben eltúlzott kampány folyik Csurka ellen, valószínűleg azzal a céllal, amit az egyik színházi szakember javasolt, hogy hátha sikerül őt őrületbe kergetni. A meggyőződésből vagy akár karriervágyból köpönyeget fordított párttagok és a velük szimpatizálók, a nagydobra vert Csurka-szindrómával rémít- getve az ország közvéleményét, a baloldali diktatúra lehetősége előtt tárják szélesre a kaput. Tiszay Géza Tardi Sándor grafikája
