Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-17 / 40. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. FEBRUÁR 17., SZERDA 13 Nemzeti összefogást! A február elsejei számunk levelezési rovatában Fehér András szentendrei lakos többek között ezt írja „Választási javaslat” címen: „...ATiem- zet megmaradásának egyetlen lehetősége az összefogás. ...A nemzeti érzelmű magyarság ugyanis óriási többségben van. Biztosan győz, ha összefog. ...A kézenfekvő megoldás az, hogy a sok beszéd helyett felmutatjuk a nemzeti, népi keresztény többséget. ...Az összefogást valóban támogató pártok és független jelöltek a választások idejére megegyezést kötnének. A választási cédulán az egyesüléshez tartozó, egy jól elkülönített helyen lennének fölsorolva, a „Nemzeti Keresztény Egyesülés” felirat alá. ...így megvalósulhat- ha a magyar összefogás... A győzelem akkora lehetne, hogy a koalíció mellett még az ellenzékre is futná. Egy békés elindítóra lenne szükség. Lezsák Sándorra gondolunk”. Teljesen igaza van Fehér Andrásnak! A nemzeti, népi. keresztény érzelmű választók összefogása nélkül 1994-ben nem fog kétharmados többséggel győzni a koalíció, pedig nagy szükség lenne erre, mert így a kétharmados többségű törvényeket is el tudná végre fogadni a parlament és nem volna örökké gond a Ház határozat-képtelenségével. Nem a rengeteg pártra, a széthúzásra van szükség, hanem az összefogásra. Az egyházaknak sem szabadna a passzív álláspontra helyezkedniük, hanem össze kellene fogni a híveket a keresztény eszmék győzelméért. Nem a templomi szószékről kellene politizálni, de „a felszentelt falakon kívül is helye van a várva várt (papi) véleménynek, ideje van az eddig ki nem mondott szónak. Az emberek — érvel pap ismerősöm — várják az egyháztól az útmutatás a nyáj célirányos terelgetését” — írja többek között Maliár Éva a Pest Megyei Hírlap elmúlt évi december 30-i számának első oldalán, „Langyos víz” címmel egy pap ismerősével folytatott beszélgetések kapcsán. Török Bálint is megírta a Pest Megyei Hírlap január 13-i számának első oldalán Kis János karácsonyi megnyilatkozásával kapcsolatban „Átmenet?” címmel: „Ezek a (Kis János által állított) legitimációs nehézségek, bizonytalanságok csak úgy szüntethetők meg, ha a legközelebbi választáson a koalíciós pártok kétharmados többséghez jutnak. Ellenkező esetben a posztkommunista (szociál-li- berális koalíció) állandósítja a legitimációs bizonytalanságot. Akkor a mostani demokratikus rendszer valóban csak átmenet lesz. Rajtunk áll, hogy ne így legyen!” Vagyis a nemzeti, népi, keresztény összefogáson! Ezért helyes Fehér András „választási javaslata” ! Nosza! Meg kell indítani az ösz- szefogást! Kapcsolatba kell lépni Lezsák Sándorral. Bár minden úgy sikerülne, ahogy Fehér András leírja! Különösen most van nagy szükség az összefogásra és a keresztény értékek értékesítésére, amikor Antall József miniszterelnök úr hat miniszterét cserélte le. Reméljük a választásokig hátralévő idő alatt az új miniszterek enyhítenek majd a bajokon és nem fogunk lejjebb süllyedni az állandó áremelésekkel, az infláció és a munkanélküliség további gerjesztésével, a szegények szaporításával, és így tovább. Én sem pénzügyi, sem gazdasági szakember nem vagyok, de azt tudom, hogy inflációs körülmények között mindenféle gazdálkodás lehetetlen. Nem lehet vállalkozni és termelni! Pedig, ha nincs termelés, nem lesz mit elosztani! Nagy kár voTt például a jól tejelő, nehezen meghonosított szarvasmarhákat levágni s a tejet a csatornákba öntö- getni. Most majdnem tejhiány- nyal küszködünk. S nagy baj az is, hogy Ausztriából kellett búzát vásárolni egy ré- ges-régóta búzatermelő országnak. Valahol baj van, sajnos. Köles Mihály Gödöllő Színdarab a templomban Immár második alkalommal adtak műsort január 31-én a kókai fiatalok a római katolikus templomban. (Az első előadásra egy héttel korábban került sor a megyében szervezett ifjúsági találkozó keretében.) A környék papjai és keresztény érzelmű fiataljai körülbelül 3-4 évvel ezelőtt érezték indíttatva magukat arra, hogy a Tápió mentén élő fiatalokat szervezetbe tömörítsék. Kó- kán Schlachta István plébános és az akkor még élő János atya nagy-nagy örömmel támogatták az alakuló egyesületeket, amely a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség nevet vette föl. Ma már 2-3 hónaponként találkozót rendeznek a plébánián. A plébános úr szíve ilyenkor tele van örömmel, megnyugvással, boldogsággal, ugyanis nagyon szereti a gyermekeket. A papiak egész nap a gyermekek birodalma. Hangoskodás, zene, nevetés, jóízű beszélgetések, vendégeskedés jellemzi ilyenkor a házat. Az ifjúsági találkozó apropójából a kókai fiatalok gondoltak egyet és Nyéki István vezetésével betanultak egy „színdarabot”, amelyet az egy évvel ezelőtt, január 16-án elhunyt János atya emlékének ajánlottak. A forgató- könyvet Nyéki István írta Don Boscu életéről. Don Bos- cu az 1850-es években élt, és igen fiatalon már 1888-ban meghalt. A gyerekek által oly nagyon szeretett János atya is 36 évesen hagyta itt a földi életet. A két „pályafutás” tehát hasonló volt. De nemcsak rövidsége miatt, hanem azért is, mert Don Boscu is nagyon szerette a gyerekeket, a fiatalokat. Akárcsak a fiatalok őket. Az előadásra a szentmise után került sor. Az ideiglenesen felállított színpadon — a kisiskolásoktól kezdve egészen a 30-as éveikben lévő fiatalemberekig — igaz hittel, bátorsággal, beleéléssel, tenniakarással, az élet szebbé tételének vágyával játszották a darabot. Köszönet a szép estéért a gyerekeknek, a plébános úrnak! Varró Mária Káka Elkésett expressz levél Úgy látszik, a piliscsabai postán nem tudják, hogy mi a különbség a távirat és az expressz között. Mert — ha reggel érkeznek — mindkettőt a levélhordó postással küldik ki a címzettnek. Már két távirattal és most egy expressz levéllel jártam így. Február elsején adtak fel számomra egy expressz levelet, amelyben halálesetről értesítettek. A temetés február 2-án volt, de én az expressz levelet, csak másodikán, délután 3 órakor kaptam meg. Jóllehet az expressz levél díja 74 forint! Úgy tudom, hogy az ilyen levelet az érkezés után azonnal kézbesíteni kell, nem pedig a levélhordó postásra bízni. A Pest Megyei Hírlapot is délután 2-3 óra között kapom meg. A postásnő erről azonban nem tehet, mert elég nagy a körzete, és nálunk a Kálvária-utcaiaknál végez. Nemeskéri Mihály Piliscsaba HISTÓRIA Azokról a régi bálokról, régi farsangokról akarok most egyet-mást elmondani, mikor még csakugyan Gáspár, Menyhárt, Boldizsár, a három napkeleti király nyitotta fel a tánctermek ajtaját, szólaltatta meg a régen hallgató muzsikáló szerszámokat. Az 1835-i pesti farsangot az asszonyt egyesület báljaival kezdték meg. Tulajdonképpen álarcosbál volt ez, és — mint régi följegyzések megőrizték — néhány igen csinos álarcost lehetett is látni, de azért az előkelő hölgyek nagyobbrészt báli öltözékben jelentek meg: „A jelenvolt tánczosné- kon semmi új alakú köntöst nem tapasztaltunk— írja egy szemtanú —, tavalyi szabályúak és szövetitek voltak többnyire.” Legdivatosabb volt a se- lyemfoulard, a batisztmusz- lin és az organdil. A férfiak kék és fekete frakkokban jelentek meg. Mint a jegyzet mondja: , Jelesebb ifjú férfiak közül ott voltak . gróf Ésterházy Bálint, gróf Bethlen Farkas, gróf Almásy Móric, gróf Ap- ponyi Gyula és még többen.” Szintén nagyon fényes volt a január 24-én megtartott magányos uraságok báljaEzt a kis redutszálában tartották meg, és mint egy szemtanú följegyzi: ott volt Lanner József, ama híres bécsi muzsikus, egész hangász- karával. Lanner szünóra alatt átment a Vadászkürtbe, és itt is játszott a kereskedők által tartott mulatságon. A táncosnők közül különösen kitűnt Szerencsy Nina és Szlatényi kisasz- szony, előkelő pesti patrícius leánya. Többnyire valcert és üge- tőtáncokat lejtettek, a csárdás még akkor bálokban nem volt divatos; csak a játékszínen táncoltak, vagy pedig az ifjak, toborzó alakban, a bál elején... Ilyen színpadi táncról tesz említést az a régi jegyzet, amely szerint január 26-án a budai magyar játékszínen Lantos és környék szék című darab első fölvonása után Szőllősy Lajos játékszíni tánczmester vezérlete alatt ötös magyar táncot jártak. Lejtették Egri és Kac- zér urak, valamint Wirdisch- né és Mayer Karolina asszonyok... Nagyon dicsérőleg emlékezik a jegyzet a pesti törvényhallgató ifjúság báljáról, amelyet február 4-én tartottak meg... A jelen volt hölgyek közül különösen említi báró Podmaniczky Andrásné Gyürky Teréziát és gróf Rá- daynét, aki fekete bársonyruháján az 1600-ban virágzott Ráday Fruzsina, Kéry Bene- dekné ritka fényű családi ékszereit viselte, továbbá báji Patay Sámuelné Bárczay Zsuzsanna úrasszonyt, Bárczay Pálnak, Pest vármegye 1829-ben meghalt egykori alispánjának a leányát. Jeles férfiakban sem volt hiány, mert: a bált jelenlétükkel meghonorálták Károlyi Lajos gróf, Földváry Gábor vicispán, Döbrentei Gábor, Simoncsics János főszolgabíró, Fáy András és Hajdani bálok más „ritka becsű férjfiak”. A táncot kilenc magyar ifjú kezdte meg, ékes nemzeti öltözetben, akik: „Bunkó szív- vidámító hangzatain tobor- zót járónak". Ä toborzó muzsikáját Hunyor Károly, egy pesti juris- ta keringőke című darabét Ehrlinger Péter szerezte. A rendezők közt fölemlíti Szentkirályi Móricot és Eötvös Pepit. Utóbbiból lett a magyar irodalom kitűnősége, báró Eötvös József. Megemlít még a régi jegyzet egy vidéki bált is, amelyet a Pest megyei Dabason tartottak. Erről a bálról azt mondja, hogy „márczius első napján tartatott a már ott második esztendőre Casino nevezet alatt fennálló 15. öl nagyságú kivilágosított teremben. Vendégek a vidékből, sőt Pestről is számosán voltak, kivált Halász Mihály hozott sok vendéget, még a Tisza mellékéről is. Tánczoltak ke- ringőt, mazurt, ügető tánczo- kat, sőt kotillont is. Húshagyó lévén, volt szokás szerinti tőkehúzás.” A tőkehúzás a régi világban abból állt, hogy a farsangot bezáró éjfél után a férjhez nem ment leányok és legényül maradt ifjak ruhájára egy fonálról lecsüggő kis fácskát akasztottak észrevétlenül, s akkor kacagva kiál- tá a társaság: Húzza a tőkét, húzza a tőkét!... Végül megjegyzi, hogy Dabason minden úri ház olyan, mint a kaszinó, és különösen említi, hogy Zlinszky György másnap az összes fiatalságot házához hívta, ahol rogyásig rakott asztalok mellett késő estig mulatoztak. Pesten divatos mulatóhelyek voltak még akkor a Hét Választók, a budai Fácán-terem, amelyet mulatságokra még ma is használ a budai polgárság, az Országház — szintén Budán — és a Nemzeti Kaszinó terme. A harmincas években itt nem csupán a főrangúak, de mások is adtak bálokat, így a pesti kereskedelmi egyesület több éven keresztül itt tartotta a mulatságát. Mindezekből pedig kitűnik, hogy régente talán még inkább vigadoztak, ha jött a farsang. Jóval több naivitás, hirtelen lelkesedés volt az akkori emberekben, egész szívvel tudtak mulatni azok még. Kevesebb is volt az élet terhe-gondja, mint ma, nem éltek, élveztek oly rohamosan az emberek, és tizenegy hónapi szürkeség után megelégedtek azzal, hogy farsang idején kedvük szerint kimulatják magukat. Most az egész esztendő farsang az emberiség egyik részének, a másik résznek meg az egész élet böjt. A régi öregek a farsangban táncoltak, és a böjtben böjtöltek. Húshagyó kedden elhallgatott a muzsika, csak nagy ritkán húzatta belé néhány duhaj legény a nótát hamvazószerda ködös hajnalába, amit külön meg is jegyez egy régi versezet: Nem sok haszna vala plébános szavának — Ámbár napja volt is hamvazószerdának: „ Vonjad reá javát alföldi nótának!” Kiki így kiáltott Lévai Mis- k Ának. Ma nem kell félni a plébánostól, a cigány szó nélkül húzza böjtben is — de bizony megfogyatkozott a nagy bankó, amit szétrepe- getve a homlokára ragaszt- gattak uraink, és még a farsangi nóta is álmos — bojtos. (Vay Sarolta Régi magyar társasé let című könyvéből) A kiegyezés Deák nevezetes, 1865-ös „húsvéti cikke’’után megkezdődtek a kiegyezést előkészítő tárgyalások Magyar- ország és a dinasztia között. Bár mindkét fél a megegyezésre törekedett, gyors előrehaladásra nem lehetett számítani, és az 1866-os osztrák vereség nélkül még tovább tartottak volna. A feladat, amelyet meg kellett oldani, az volt, hogyan lehet a birodalom érdekeit összhangba hozni Magyarország alkotmányos berendezkedésével, függetlenségével. Deák a jogokat és a kötelezettségeket a pragmatica sanctióbői vezette le, megállapítva, hogy az ország jogaiból „többet elvenni, mint amit a birodalom szilárd fennállhatásának biztosítása múlhatatlanul megkíván, sem jogos nem volna, sem célszerű.” Közös ügynek nyilvánította a külügyet, a hadügvet és ezek költségeit. Közös vám- és kereskedelempolitikát javasolt, a közös ügyeket pedig az ausztriai és a magyarországi parlament küldöttei intéznék. Az ország belpolitikáját függetleníteni kell Ausztriától, az önállóság biztosítékaként felelős magyar kormány kinevezését kívánta. A kiegyezési tárgyalások során Andrássy Gyula gróf személye 1866-ban került előtérbe: a magyar országgyűlés Deák javaslatára őt bízta meg a kiegyezés alapmunkálatait végző 15 tagú albizottság elnöki teendőivel. Andrássy 1858-ban tért haza az emigrációból és Deák híveként kapcsolódott be a politikai életbe. A kiegyezésnek elsősorban külpolitikai okokból lett híve, Magyarország jövőjét csak a nagyhatalmi státusát megőrző birodalmon belül tudta elképzelni. A kiegyezési tárgyalások 1867 elejére tisztáztak minden fontosabb kérdést, így nem volt akadálya többé a kormány kinevezésének. Deák a neki szánt miniszterelnöki tisztséget nem fogadta el, ezért az uralkodó 1867. február 17-én Andrássyt bízta meg a kormányfői teendőkkel. Pogány György
