Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-17 / 40. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1993. FEBRUAR 17., SZERDA Nem tűnik jókedvűnek mostanában az átlag men- dei polgár. A munkahellyel még rendelkezőit aggódó szorongással gondolnak a maguk sorsára, látva állástalan társaikat; a kárpótlásra várók tanakodva súgnak össze a néhány helybéli vállalkozó háta mögött, s azt latolgatják: megéri-e; a háziasszonyok nap mint nap azt számolgatják, mennyivel kerül többe az élet itt, a fővárostól néhány kilométerre, mint Budapesten. Határozott hang, megalapozott elképzelés helyett a „szeretnénk”, a „jó lenne”, a „kellene” szavakkal kezdik a helybéliek a mondó- kájukat. Tulajdonképpen csak a polgármester bizakodó. Ő űgv indítja a beszélgetést, hogy „lesz”... Mendén sem vár(hat)nak a csodára — Az önkormányzaton az az alapelv, hogy amíg nagy- beruházások mennek a faluban, addig nem szedünk helyi adót — mondja Tréfák Istvánná polgármester. — Azért határoztunk így, mert nem akarjuk külön is terhelni a lakosságot, épp elég nekik, hogy fizessék a közművesítés költségeit. A telefon, a gáz, víz és a csatorna... E három nagyobb beruházás kiadása terheli idén a mendeieket. — De legalább lesz! — mondja a polgármester asz- szony. — Hiszen annyi éven át hiába reménykedtek a helybéliek a közműben: sem a saját erőforrások, sem pedig a település anyagi lehetőségei nem voltak elegendők ezek megvalósítására. igaz, bizonyos fejlesztésekre most sem képes Men- de egyedül. Kiszámolták viszont, hogy például a csatornázási terv elkészítése kevesebbe kerül a falunak, ha a szomszédos Sülysáppal közösen valósítják meg. — Mindent összevetve az előzetes árajánlat szinte valamennyi ingatlantulajdonos számára elfogadható — sorolja a számokat a polgár- mester asszony. — Mindösz- sze 25 ezer forintos belépővel, s három évig fizetendő havi 1700 forintos, majd havi 1000 forintos visszafizetési kötelezettséggel igen kedvező lenne a csatornázási terv megvalósítása. Hasonlóan jól állunk a gázprogramunkkal is. A tervek szerint ez év őszén már valamennyi portán — 630-an jelentkeztek — bekapcsolhatják a gázfűtést. Ugyancsak nagyon népszerű volt a faluban a telefonfejlesztés terve. Az 1200 mendei porta közül 600-ról jelezték az igényt. Az előzetes elképzelések szerint február végére elkészül a fektetési terv, s mindössze három hónap múlva a falu minden második lakásában megszólalhat a telefon. S tegyem hozzá: mindössze t5 000 forintos egyéni beruházásból! S ha már az idei terveknél tartunk, semmiképpen nem hagyhatom ki a felsorolásból a falu vízellátásának biztosítására tett lépéseinket. Egy szó mint száz: a már üzemelő törpe vízmű, s a tavaly fúrt két saját ku- tunk biztos alapot ad ahhoz, hogy az idén kiépülő 25 kilométeres közvezetéken valamennyi településrész tiszta ivóvízhez jusson. Miként szóra' bírni, tervekről, vágyakról beszédre ösztönözni nehéz a mendeieket, hasonlóan nagy fába vágja a fejszéjét, aki a település múltja iránt érdeklődik. Nincs ugyanis a faluban egyetlen olyan központ hely sem, melyen-melynél el lehetne indulni múltidézésre. Pedig már a falu neve is történelmi időket elevenít fel. Bizonyos források szerint ugyanis a Mende szó török eredetű, s magyarul bárányt jelent. Hogy igaz-e ez, vagy csak feltételezésen alapul a szómagyarázat, nem találni a kérdésre helyben választ. Azt azonban meggyőződéssel állítja a helytörténet „felelőse”, Szántai Erzsébet tanárnő, hogy Mende már a török uralom előtt is jegyzett település volt. — Fakultációs foglalkozás keretében gyűjtjük a gyerekekkel a falu életére, múltjára vonatkozó adatokat, tárgyi emlékeket — mondja a szakember. — Ezek segítségével azt sikerült kideríteni, hogy Mende, bár szinte teljesen elpusztult a török idején, a XVIII. században ismét benépesült. Sőt nemcsak hogy belakták a főként Felvidékről érkező elszlová- kosodott magyarok, de alig egy fél évszázad alatt virágzó települést is teremtettek Menüéből. Több uraság is letelepedett e helyütt, s a XIX. századra gazdag és termékeny szőlőültetvények s bő hozamú szántók jelentették a biztos megélhetést a helybélieknek. A szóbeli múltidézés nyomai azonban dobozokban, papírlapokra írt feljegyzésekben pihennek. Nincs egyetlen hely sem Mendén (leszámítva a tanárnő kis hagyományőrző csoportjának székhelyét, az iskolát), ahol fellelhetők a több száz éves történelmi bizonyítékok. — Nem véletlen tehát — mondja el egyik legféltettebb álmát a tanárnő —, hogy egy falumúzeumra vágyom. Olyan négy falról álmodok, mely közé — megfelelő szakértelemmel, szeretettel és gondoskodással — el lehet rejteni a múlt fétve őrzött, s sohasem pótolható Szeretnénk, jó lenne, kellene... Lesz! tárgyi és szellemi emlékeit. Hasonlóképpen veszni látom — egy központi községi emlékhely hiányában — a jó értelemben vett lokálpatriotizmust, a falu - szeretetét is. A hagyományápolás akkor, ha nincs helye a megmentett s megőrzött kincsekre való emlékezésnek, holt dolog. Kell, hogy minden településen, így Mendén is legyen egy olyan központi fekvésű hely, ahol a magyar történelem nagy eseményeire, a helyi kiemelkedő évfordulókra emlékezhetünk, közösen, mi mendeiek. A féltve őrzött, de egyelőre kevéssé ismert múltat, s a bizonytalankodó jelent talán éppen az említett tanárnő által feltárt, s újra tervezett helyi címer köti leglátványosabban egybe. A rajta alapszínekként szereplő kék és zöld az eget és a földet, a hitet és a reményt testesíti meg. Ugyancsak konkrét mondanivalója van a jelképen látható szőlőnek, a kalásznak, a keresztnek és a Luther-rózsának is. Míg előbbi kettő a helyi természeti adottságokat, az általuk megteremtődött egykori mendei gazdagságot jelenti, utóbbi kettő a település felekezeti megosztását mutatja. Mende, miként oly sok, az Alföld irányába terjeszkedő település, nem csak egy részből áll: tartozik még hozzá más település is. Olyan — gondoltuk falujárásunk során —, melyen talán végre lencse- és tollvégre lehet kapni a jövőt. Nos, hamar kiderült, hogy Pusztaszentistván biztos, hogy nem ilyen. Egykori katonatiszti birtok volt, melyet csak az 1950-es években parcelláztak. Ennek közvetkez- tében főként olyanok lakják, akiknek vajmi kevés érzékük (s tegyük hozzá kedvük) van a földműveléshez. — Amolyan beköltözők — mondja az egyik mező- gazdasági vállalkozó. Megtisztelő jelen esetben az egyik kiemelés, merthogy a polgármester asszony is úgy bocsátott útra bennünket, hogy Mendén mindössze ketten fogtak bele a földművelésbe. Pedig negyven körüli a kárpótlásra jelentkezők Nem szedünk helyi adót száma. Sőt, ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, bizony elképzelhető az is, hogy Mendén az elkövetkező években sem lesznek többen, akik a termelő ágazatokban próbálnak szerencsét. — Nézze csak ezt a félig kész házat — mutat a közeli felhúzott falakra Lilik János. — Soha nem fogják tudni befejezni a tulajdonosok. Nincs pénz, s azok az emberek, akik itt, Pusztaszentist- vánon laknak, nem is igazán tudnak pénzt csinálni. Furcsa kifejezés, mitagadás. De ahogyan elnézem a zárt kertek szomszédságából a végtelenbe húzódó hektárokat, azt, miként állnak azok zömükben parlagon, bizony egyet kell értenem vendéglátómmal: itt nem tudnak az emberek — legalábbis a földből — pénzt csinálni. — Mi már az első adandó alkalommal belevágtunk a gazdálkodásba — mondja Lilik úr. — Földet béreltünk, s amint egy kis pénzünk kerekedett, gépet is vásároltunk. Nézzen csak körül: ma már csak a fészer hiányzik a számtalan mezőgazdasági felszerelés feje fölül. Több traktor, borona, vetőgépek, szekerek; roncsokból helyrehozott társai ezek a gazdának. Dolgos kezű ember lehet ez a Lilik úr — gondolom, ám véleményemet hamar módosítani is kell. Alig néhány házzal odébb a másik gazda csak legyint arra, hogy Lilik úr szorgalmát, gazdaságát említem. — Könnyű volt neki az indulás, hiszen évtizedekig mint termelőszövetkezeti alapító tag dolgozott. így első kézből juthatott hozzá a kiselejtezett gépekhez, egyebekhez. Ugyanakkor azt is el kell ismerni: sokat dolgozik az a másik gazda is — vélekedik a szomszéd, Krem- ner Mihály. — De hát hogyan is lehetne másként: a negyven év szövetkezetesítés elvette az emberek kedvét a földtől, s a fiatalok is alig-alig értenek már a gazdálkodáshoz. Nekünk, öregeknek kell tehát újra nekikezdenünk! Magam tíz saját hektáron termelek. Emellett jószágot is tartunk, s ha minden az elképzelések szerint alakul, még lovacskánk is lesz nemsokára. Nem panaszkodunk: nálunk a családban mindenki szereti a földet. A gyerekeink is alig várják már, hogy bevethessük a kárpótlás révén kapott területünket is. Igaz-e, vagy nem, amit az idős parasztemberek mondanak, nehéz mástól megkérdezni. Szinte mindenki — a két gazdán kívül — azt mondja, hogy nem kell itt senkinek sem a föld, meg hogy ki akar itt ma gazdálkodni. Mende egyetlen valamirevaló munkahelyén — a Posta helyi adatrögzítő állomásán — az ötven dolgozó foggal-körömmel ragaszkodik állásához. Szinte mindennap felteszik maguknak a kérdést: meddig maradhatunk még? Pedig ténylegesen senki sem riogatja őket. Csakhogy félnek a mástól, az újtól, a számukra ismeretlentől. Mailár Éva Hancsovszki János felvételei A fő' utca Szűkebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata. Mendén állítólag már a XVII. század első felében volt evangélikus gyülekezet, amely első templomát az 1781. évi Türelmi Rendelet után építette. A ma is álló klasszicista ev. templomhoz Kasse- lik Ferenc pesti építész készített költség- vetést 1829-ben, és 1832-re be is fejezték a templom építését. Ez volt az az időszak, amikor újabb fellendülés következett be a protestáns templomok építése terén. Az első építési hullám közvetlenül a Türelmi Rendelet utáni korra esik még a XVIII. században; a második pedig — amelyiknek időszakába a mendei ev. templom is beletartozik —, a XIX. század első negyedére lehető. Míg az elsőnek stílus tekintetében a késő barokkhoz kellene tartoznia (ha egyáltalán engedélyezték volna a művészi részleteket), a második már a klasszicizmus stíluskorszakába esik. Az első korszakhoz tartozókat ideiglenes vagy szerény kivitelezésük miatt idővel többnyire átépítették, azért maradt olyan kevés késő barokk protestáns templom az utókorra. Az protestáns templomépítés hősi korszaka a klasszicizmus volt. E korszakban épült templomok közül is aránylag kevésnek ismerjük az építőjét vagy tervezőjét. A mendei ev. templom e kevesek közé tartozik. A templom építője és tervezője, Kas- selik Ferenc (1795—1884) osztrák származású régi építészdinasztia tagja, aki e család Pesten letelepedett második nemzedékéhez tartozott. Pesten egyike volt kora legtöbbet foglalkoztatott építészeinek. Munkái számát tekintve igen termékeny mester lehetett, aki azonban inkább vállalkozó mint nagy építészegyéniség volt. Alkotásai a jó átlagot képviselték. Ilyennek tekinthető a mendei ev. templom józan mértékletességgel megalkotott, egyszerűségében is nemes épülete, amelynek jó arányait a lejtős terep is előnyösen kiemeli. Pamer Nóra
