Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-16 / 39. szám
i PEST MEGYE1 HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. FEBRUÁR 16.. KEDD 13 Kell-e nekünk közép-európai egyetem? Divatba jöttek mostanában az aláírásgyűjtések. A demokráciában ez persze természetes, ám nem mindegy, hogy milyen okból, mégin- kább nem, hogy milyen céllal gyűjtik ezeket az aláírásokat. A közelmúltban lehettünk tanúi egy kezdeményezésnek, amely még az ország stabilitásának veszélybe sodrásától sem riadt vissza, és amely mögött egyértelműen hatalmi törekvések álltak. Nemrég egy újabb aláírás- gyűjtést harangoztak be. Ez a sajtószabadságot védelmezné. Egyre nyilvánvalóbb viszont, hogy a sajtószabadságot éppen ezek az erők akadályozzák, akik a gyűjtést indították, ezért az inkább csak őnélkülük jöhetne létre. Van viszont olyan esemény is, amelynek kapcsán sokak szerint valóban érdemes volna aláírásgyűjtést kezdeményezni, mégpedig azzal a céllal, hogy a kérdést a parlament tűzze napirendjére. Éppen a napokban hallottunk arról, hogy Csehország felmondta a szerződést Soros György közép-európai egyetemével kapcsolatban. Azt is tudjuk, hogy ilyen egyetem sehol máshol nincsen. Akkor miért éppen Magyarországon kell működnie? A fentieket az olyan szervezetek figyelmébe ajánlom, amelyek rendelkeznek az aláírásgyűjtéshez szükséges anyagiakkal és más eszközökkel. Kendrik László Szob Segítség Szlovákiából Nagyon elöregedett az 1772—74 között épült pilis- szentlászlói templom tető- szerkezete. Több szakértői vizsgálat során egyértelműen megállapították, hogy a tetőzet bármikor összedőlhet. A szerkezet, az új héjazat és az egyéb járulékos szakipari munkálatok összköltsége 4-5 millió forint. Pilisszentlászló lakossága ilyen nagy anyagi terhelést nem bír el. Templomunk műemlék, de a műemlékvédelemtől az erkölcsi támogatáson kívül ezidáig más segítséget nem kaptunk. Problémánkat 1991. őszén elmondtam a Szabad Szlovákok Szervezetében. Kormos Sándor, a szervezet elnöke, szerény költségvetésükből jelentős összeget utalt át a nemes célra. Ezen felbuzdulva kerestem meg Pozsonyban egy olyan szervezetet, amely a magyarországi szlovák kisebbséget hivatott támogan- ti. A nem mindennapi kérésen nagyon meglepődtek, de a segítségnyújtástól nem zárkóztak el. Hosszas utánjárással sikerült megszerezni az engedélyt, a tetőzethez szükséges fenyőfa kitermeléséhez a Szlovák Mezőgazdasági Minisztériumtól. Véletlenül éppen a Miava folyó mellől vághatják ki a fát, onnét, ahonnan településünk őslakosságának többsége származik... Az engedély megszerzése után felgyorsultak az események. A zólyomi erdészeti iskola hallgatói a szükséges mennyiséget társadalmi munkában egy nap alatt kivágták. A miavai erdőgazdaság erőgépeivel a depóba hordták. A Matica Slovenska által bérelt pótkocsis kamion kötszerre elhozta a tetőcseréhez szükséges mennyiséget. A vámolást a szlovákok részéről a kulturális szervezet intézte. Magyarországon ezt a munkát a pomázi vámudvaron található Dobos Kft. munkatársai végezték. Köszönet érte. Annál is inkább, mert a karácsonyi ünnepek ellenére fogadták a szállítmányt, s díjmentesen vámoltak. A faanyag megszerzése után a következő feladat a különböző hatósági engedélyek begyűjtése, valamint a további segítségek elintézése. Ackherman esperes úr vezetésével s egyházközségünk áldozatvállalásával nem marad el a siker. Franyó Rudolf Pilisszentlászló polgármestere Nagy Sándor emlékezete A január 29-i számukban olvastam a „Nagy Sándor emlékezete” című cikket. Aláírást nem találtam, ezért általánosságban tudom megszólítani a cikkírót. Örülök, hogy nem felet- keztek meg Nagy Sándorról és arról a szellemi hagyatékról, amely ma is él. A háza ma is otthont ad az alkotásra vágyó embereknek. Tulajdonosa Bauemé Yvett térítés nélkül bocsátotta annak a képzőművészeti körnek a rendelkezésére, amely Nagy Sándor nevét viseli. Az elmúlt év őszén Művésztelep Alapítvány született. Ennek HISTÓRIA az a célja, hogy a házat felújítsák, a régi művésztelepi életet újjáélesszék. A Kör Debreceni Zsófia vezetésével két éve alakult. Debreceni Zsófia az elmúlt év őszén elköltözött, ezért nekem adta át a vezetést. A ház főgondnoka — Yvett távollétében — Rem- sey Gábor. A Kör hetente kétszer kedden és pénteken délután 3 órától este 8 óráig működik Bállá Vera és az én vezetésemmel. Rendszeresen jár ide 15-20 fiatal. Tervezzük a tűzzománc, az anyag, a szőnyegszövés bevezetését. De van zongoránk és több zenészünk is. Él a ház, és él Nagy Sándor emlékezete. Mindezt tájékoztatásul írom, köszönetképpen a megjelent cikkért. Végvári Magdolna Gödöllő A cikk szerzője Bágyoni Szabó István, lapunk belső munkatársa. A szerkesztő' A z én hazám, a Felvidék, tele van csodás szépségekkel, melyeket csak nem régóta kezd megismerni a világ. Nincs oly halhatatlan hirdetőjük, minőre az Alföld rónája talált költőjében, de mi, kik bűvös hatásuk alatt nőttünk föl, még emlékökön is édesebben tudunk elmerengni, mint a föld bármely más bájainak szemléletén. Nincs a felvidéknek lenge délibábja, de van bércze, melyben a legmerészebb álom képzeletei látszottak megkövesedni: van Tátrája! Valódi ura ez az egész Felvidéknek. Ha messze tájékok hegyeiről széttekintesz, ott áll büszkén előtted; ha völgyön vezet utad, a völgynyílásban, a szemhatáron váratlanul merül föl kékes koronája — mindenütt jelen van, mint az istenség; ha föltűnik, önkéntelenül felé fordulsz, csak az ő tündöklő pompáját nézheted, a gomolygó felhők között is az ő alakját keresed, mint a napimádó a napét. Nincs a Felvidéknek tengere, de van végtelenre nyúló, hullámzó fenyveserdeje; elmerülsz benne, hogy új életre ébredj, új balzsamos legétől, rejtett, titkos szépségei varázsától; sóhajtó fasudarai, zúgó patakja, csillámló harmata, madárdala, büszke szir- tei, zuhatagai béklyóba verik minden érzékedet; úgy érzed: itt kezdődik az élet, itt élsz csak igazán! Amióta a nagyvilág is látogatni kezdi a mi Felvidékünket, magasztalva egyes tájait, de még mindig nem méltatva minden kellemeit, a regényes Hemádvölgy egyike lett a legismertebb vidékeknek. Hisz erre visz az út a fővárosból a magyar Svájczba, a Tátravi- dékre. Elhagyva Krompach vasműveit, csakhamar szem- beötlik Haraszt... azután egy nagyobb helység következik. szép kastély sorral, mely mellett — szemben a gömöri érchegység kifutványaival, s közvetetlenül Igló előtt — a vonat elrobog. Fenn, egy szir- ten emelkedik a templom, mellette, félig romba dőlve, áll a Máriássyak régi vára — harcban vénült meg, mint a család, melyet uralt, de hogy ez túlélte a letűnt viharos kort, mutatják a templomon alul s felül, Csépán és Már- kusfalván végig emelkedő újabb úri lakok s a félig rommá lett vár. * Ahol a Hemád kanyarodik, egy valamennyinél nagyobb kastély homlokzata néz le reá; hajdan nem volt oly nyájas, mint most, mikor a vadszőlő fölkúszott már az emelet fölé s egészen békésre simította a kerek szöglettornyok marcona tekintetét; a töréseket is rég nem használták már; a középső torony, fürge szélkakasával újabb keletű s nem olyan, mintha valamikor ellenségre lestek volna belőle, s köröskörül rég eltűnt a sánc, imitt hosszú, egyenes, emeletes házak, amott kies kert zárják be az udvart; csak a nagy, vasból készült sárkányfejeken, melyeknek torka a magas párkány mögött meggyűlt esővizet löveli le, maradt meg a zimankós régi idők komor árnyéka. * ...A branyiszkói csata előtt Sárosban legkevesebben bíztak a magyarok győzelmében; gróf Szirmay István nagysárosi földbirtokos — a Rákóczi-féle javak örököse — szabad csapatot szervezett az osztrák sereg támogatására, Eperjesen pedig egy magyar-gyűlöletéről ismert alezredes nyilvános helyen nagy garral fejtegette éppen egy úri társaság előtt, hogy az osztrák sereg branyiszkói állásának bevétele a magyarok Berzeviczy Albert Régi emlékek (Részletek) részéről stratégiai lehetetlenség, amikor hírül hozták, hogy a megvert csapatok már hátrálva közelednek Eperjeshez; az alezredes elképedve ugrott föl székéről, a derék öreg Szinyei Merse Mihály pedig odaszólt neki; „fütyülök én az úr stratégiájára!” Mikor délután 3 óra tájban bevonultak a magyarok a városba, a hirtelen fordulat hatásától elbódult lakosság eleinte csöndben fogadta őket; a harangokat sem húzták meg üdvözlésökre. Guyon odalovagolt a főtemplommal szemben levő plébánia elé s megállítva toporzékoló lovát és egy félreérthetetlen mozdulatot téve a nyaka körül, fölkiáltott az ablakokba: „Läuten oder hängen!" Néhány perc múlva csakugyan megszólaltak a harangok. Eperjesen. Kassán azután lelkesen ünnepelték a honvédeket, különösen Görgeit, kinek hadműveleteiben Ujházy László is részt vett fiaival és gerilla-csapatával. Atyám Kassáig elment utánok, hol a vele régebben ismerős Gör- gei Istvánnal, Arthur öccsével is találkozott. A honvédsereg elvonultával azonban Eperjes ismét játéklabdájává lett a hadi mozgalmak véletleneinek; kétszer osztrák csapatok tartották megszállva, egyszer a Hurbán tótjai, egyszer a Benyiczky Lajos mozgócsapatának sikerült megszállania a várost. Március folyamán szüleim jobbára a Szepessé- gen tartózkodtak, 27-én azonban már azt írhatta atyám nagybátyjának Kassára: „Vidékünk, hála Istennek, nyugodt már. csak politizálni nem szabad”. Ezalatt folytak le azok a meseszerű győzelmek, melyekkel a honvédek az ország szívéből kiszorították az ellenséget; ezekről többek között atyámnak egy Ruzsitska Bertalan nevű tiszttartója is sokat beszélt nekem, ki állítólag a híres piros sipkás kassai zászlóaljhoz tartozott s elbeszélése szerint egyszer egyedül maradt a csatatéren leöl- döklött társai között, ami egészen elragadta a képzeletemet. Hogy mennyi volt belőle igaz, azt nem tudom, de any- nyi kétségtelen, hogy én mint gyermek előbb lelkesedtem a mi honvédeink véres diadalaiért, mintsem a Leonidas és Miltiades hőstetteivel megismerkedtem volna. Április elején foglalta el a Sobrival azonosnak tartott gróf Vay József gerilláival ismét Eperjest, a város hazafias érzelmű lakosai részéről értesítve lévén az osztrákok távozásáról; májusban azután alapos rendet csinált a megyében B. Luzsénszky Pál, mint főkormánybiztos. Egy dörgedelmes kiáltványban, mely az osztrák csapatok előtt meghunyászkodott tisztviselőket honárulóknak minősítette, kijelenté, hogy az „önálló Magyarország felelős kormánya által reáruházott teljes hatalomnál fogva” Sárosmegyei összes tisztikarának és bizottmányának joghatóságát megszünteti s helyükbe nyomban kinevezett új bizottságot és új tisztikart; egy másik kiáltványában pedig ugyanúgy bánt el a várossal. Ilyen kinevezés alapján első alispán lett anyáin sógora. Máriássy Ágoston. másod-alispán Bánó József, főjegyző atyám, főügyész pedig Hodossy Eduard — az Imre nagybátyja; Eperjes polgármestere Vida Pál lett és főbírája Pap Samu. A közönséghez, sőt a nőkhöz is volt Luzsénszkynek szava; ez utóbbiakat lelkes fölhívásban szólította föl, hogy a honvédek számára fehérneműről, a sebesültek részére kötésről és tépésről gondoskodjanak; a felhívás e szavakkal végződött: „A fényes siker lemo- sand e megyére némely gyávák s több hűtlenek által hozott szennyfoltot, enyhítendi a közös anyánk, Hazánk szívén ejtett mély sebet s új koszorút tűzend Sárosnak ősi s magasztos magyar nevére.” A felhívás nem maradt visszhang nélkül; tevékeny nőbizottság alakult, melynek névsora élén a Szinyei Merse Emma neve állott, ki már akkor jegyben járt Dessewffy Arisztiddel; a Szinyei Merse Felix neje, Jekelfalusy Valéria pedig maga is fölhívást intézett a sárosi nőkhöz a sebesült honvédek ápolása érdekében. Ő vette át a sebesültek kórházának igazgatását, s a megye levéltárában őrzött Rá- kóczi-zászlót ily felírású szalaggal ékesítette: „Isten segíts, Szabadság Istene!” A Maros—Magyar Autonóm Tartomány megszüntetése A Romániához csatolt területeken éló' kétmilliós magyarság egyéni és kollektív jogait a második világháborút követő években fokozatosan kiépülő sztálinista diktatúra egyre kisebb területeken hagyta meg. Az 1948-ban elfogadott alkotmány formailag még életben hagyta a Nemzetiségi Statútum nevű törvényt, mely az egész, ország területén — ha nagy megszorításokkal is biztosított kisebbségi jogokat Az 1952-es alkotmány Románia közigazgatását átszervezte, tartományt^ jöttek létre a korábbi megyék helyett. A Székelyföldön a színmagyar lakosságú megyékből szerveződött meg a Magyar Autonóm Tartomány. Látszólag tényleges autonómiát kapott, de mivel a helyi szervek függése megmaradt a központiaktól, az önállóság illuzórikus volt. A Nemzetiségi Statútumban meghirdetett jogok — nyelvhasználat, iskolaügy szabadsága — ugyan léteztek, de mivel a tartományban a romániai magyarságnak mintegy harmada élt, csakhamar valamilyen kulturális gettó jellegét öltötte magára. Er- dély természetes fővárosából, KohtzsvárríA számos magyar intézményi Marosvásárhelyre telepítettek, ezzel a tartományon kívül élő magyarok kulturális jogai semmivé váltak. Ceawsescnnak azonban még ez is sok volt. Már 1960-ban —■ ekkor még nem volt főtitkár —javaslatára módosították határát és nevét. Á színmagyar Sepsi és Kézdi járást elcsatolták, miközben egyesítették a tartománnyal a román többségű Sármás és Ludas járást Ezáltal a magyarok aránya csökkent, meg lehetett kezdeni a hivatkozást a románok jogaira az új nevén Maros—Magyar Autonóm Tartományban. 1968. február 16-án ez is megszűnt. Romániában visszaállították a megyerendszert, az újonnan kialakított megyék határait a már bevált módon úgv állapították meg, hogy a magyar többségű területeket kettéosztották és román többségű vidékekhez csatolták. Ceausescu elégedetten jelenthette ki 1968 őszén: „Pertunk... örökre megoldotta Romániában a nemzeti kérdést.” Pogány György
