Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-09 / 33. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZÜKEBB HAZANK 1993. FEBRUAR 9., KEDD Feléledő kisgazdaság Egy jó marék széna... vy v Uöuutu/L iái iu/íU r uvu gyi tanyák között kanyarog az út. A kőkeményre fa­gyott, hóval keveredett ho­mok úgy csillog, mintha apró üvegszilánkokkal szórták volna be a megder­medt kocsinyomokat. Két tanyát fedeztem fel a környéken, de mindkettő­ről kiderült, hogy lakatlan. Az egyik, lepusztult állapo­tából, törött ablakaiból ítél­ve bizonyosan az. A másik­ról úgy tűnik, hogy a falu­ba húzódtak télire a gaz­dái, vagy városlakók hasz­nálják tavasztól őszig hét­végi háznak. Ami azt illeti, itt minden bizonnyal csön­det, békét találnak. Ám a cserjés mögül ek­kor ropogás, ütemes, lassú dobogás hallatszik, s néha egy-egy érthetetlen egyta­gú szó... Hamar kibukkan a ritkás mögül egy gőzölgő lófogat. A kocsin vagy két kisebb boglyára való széna imbolyog. — Valami baj van? — kérdi a hidegcsípte arcú, koros fogatos, de inkább gyanakodva, mint érdek­lődve. — Semmi különös — mondom. — Tanyás gazdát kere­sek ebben a nagy puszta­ságban. — Az vagyok magam is, de innen jóval odébb — bök ostorával a távolba. — Azért, ha a nevet meg­mondja, lehet, hogy tu­dom, merre menjék. — Csak a saját nevem tudom megmondani, meg hogy miért járok errefelé. így ismerkedünk meg az­után Kistót András bátyám­mal, akinek valahol Tor- nyoslöh környékén füstö­lög a háza kéménye. Akku­rátus ember, mondom ma­gamban. mert még az új­ságíróigazolványom is megnézte, igaz épphogy rá­pillantott. — Egy vasadi gazdánál voltam takarmányért — int fejével a háta mögé, mikor bizalmatlansága annyira felenged, hogy lekászáló­dik a kocsiról, s egy-egy pokrócot dob a lovak hátá­ra. — Itt szoktam venni ilyesmit, meg vetőkrump­lit. Igaz, pár évig szénafélé­re nem volt szükség, mert a teheneket elhajtottam vá­sárra a háztól. Annak az egynek, amelyik nekünk maradt, meg a lovaknak ka­száltam, gyűjtöttem eleget a tanya körül. — Mióta él külterületen? — Mióta megszülettem. Csak nem ebben a tanyá­ban. Mikor megnősültem, vettünk egy elhanyagolt portát. Sokat birkóztunk ve­le, de nem tudtuk feltá­masztani. Közben a szülői földeket betagosították. Ak­kor költöztünk Löb környé­kére. — Soha nem is dolgo­zott hivatalos munkahe­lyen, mindig a maga gazdá­ja maradt? Kistót András legyint egy nagyot: — Megpróbáltam én is, amikor megnősültem, vol­tam állami szolgálatban, hátha gyorsabban gyarapo­dunk. Nyolc-tíz évet húz­tam le a vasútnál meg a tűz­oltóknál, egyszer majdnem rendőrnek is beálltam, de Üllőn akkoriban verték fél­holtra a mostohaapám egyik rokonát, mert nem akart belépni a téeszbe. No, én inkább maradtam a tanyán. Ott nem zaklattak, tőlünk nem volt mit elvenni. — És a szülői földekért nem kért kárpótlást? — Nem én. Az a körül­belül öt nagy magyar hold már fölveszi az erőmet. Meg — teszi hozzá a ló­pokrócot igazgatva —-, nem ért a magamfajta a sok papírmunkához. — Család nincs? ;— kér­dezem gyanútlanul. — Nincs! — vágja rá szigorúan. — Volt. Amíg le nem töltötte a katonaide­jét. Akkor őgyelgett otthon egy hétig, majd egy este ki­bökte, hogy összecsoma­gol, elmegy. Összevesz­tünk, elment. Én kétéven­ként ha látom. Az anyja jár néha hozzá. Húzogatni kezdte a lo­vakról a pokrócot, én is észreveszem, hogy majd le­fagy a lábam. Azért csak megkérdezem: — Ha most ismét szénát vett, akkor fejleszti is a gazdaságot? — Vettünk megint há­rom tejelőt, meg néhány kocát is. Halljuk, milyen ára van a húsnak, meg a tej­nek, akkor meg kell, hogy fizessék annak is, aki dol­gozik vele. Ezt mondja a rádió is... — ... meg ezt írja az új­ság is. — Az nekünk nem jár — mondja szinte mentege­tőzve. — Nincs, aki kihord­ja. Már a bakról nyújt ke­zet: — De akkor csak igaz lesz előbb vagy utóbb. Hát, Isten áldja! Megrántja a gyeplőt Kis­tót András, a megpihent lo­vak egyetlen mozdulatára meglódulnak. Gyorsan in­dulok én is, hadd nézhes­sék meg közelebbről a tü­relmetlenül várakozó var­jak a kocsiról lecsusszant jó marék szénát, ami egy kisgazdaság feléledésének nyomaként maradt ott a rá- vágyi határban. Vereszki János őtemtt épftfianyag­kereskedés Balatonfüred, Noszlopy u. 3. Tel./fax: (86)-43-341. Sík- és hullámpalák gyári áron kaphatók. Osztrák lambériák 520 Ft-tól plusz áfa. Osztrák hajópadló Négyzetméterenként 840 Ft plusz áfa. A GÖDI POLGÁRMESTERI HIVATAL felvesz gyámügyi előadót Feltétel: felsőfokú végzettség és szakmai gyakorlat. Jelentkezni lehet a jegyzőnél, személyesen vagy a (27)-45-300-as telefonon. / a monori Kossuth Mgtsz-ben nyilvántartott, részarányföld-tulajdonnal rendelkezőket, hogy február 13-án (szombaton) de. 10 órától, a Monori Művelődési Központban /(özßyüCist tartun/Q az 1993. évi II. törvény értelmében. A közgyűlésen a földkiadó bizottság megválasztására kerül sor. Dr. Kapási Pál Monor Város Önkormányzatának jegyzője OQQ Ft/m2 REKLÁMÁRTÓL UVV <4 »/ 73 Astfnhen Alsónémedi Ruházati bolt, Fő u. 38. Vác Varázslat 92 BT, Deákvári 13. Cegléd Lakástextilbolt, Vörösmarty tér 16. Dabas Lakástextilbolt Báthory István u. 3. Dunaharaszti Stéh Hajnalka, Főu. 11. Monor Kárpitosműhely, Garam u. 5. Nagykőrös Fantázia Rt., Szabadság tér 8. Pilisvörösvár Lakástextilüzlet, Fő u. 129. Budapest Bonafini Társai, Mészáros u. 60. Dánszentmiklós Vegyeskereskedés, Ady Endre u. 14. Szentendre Mindent Itt üzlet Szt László u. 24. Gyömrő Vegyeskereskedés, Segesvári u. 22. Szob Palmira szőnyegbolt, Park u. 1. Törökbálint Vegyesipardkk-bolt, Munkácsy u. 23. Érd Ritmus Áruház, Diósdi u. 1. Órbottyán Napfény Áruház, Dózsa u. 69/A Kompromisszum földcserével Hónapokig tartó huzavona után megegyezésre jutot­tak a szigetcsépi tsz vezetői és a kárpótlási fórum tag­jai, illetve kompromisszumos megoldás született a rész­aránytulajdonosok és a kárpótlásra jogosultak között. Ehhez csupán annyi kellett, hogy a részarány- és kár­pótlásra kijelölt területeket megcseréljék, no meg hig­gadtság és egymás iránti megértés. Képünkön Pintér István agrármérnök és Sümegi Ist­ván, a fórum elnöke kijelölik a térképen az új területfel­osztást. (-gye-) Az együttműködés nem szeretet kérdése Mit ad Isten, az egyik nap új munkatárs jelentkezett munkafelvételre a belpolitikai rovat vezetőjénél. Ter­mészetesen megkapta a „vadászterületét”, akarom mondani azokat a településeket, amelyek életéről majd tudósítani lesz kötelessége, és nagy buzgalmá­ban tárcsázni kezdte az illető polgármesteri hivata­lok telefonszámait. Bemutatkozott, találkozókat be­szélt meg, és olyan elégedetten nézte a régi újság­írókat, mintha jelezni szerette volna, hogy urak, nem vagyok én elveszett ember, jó lesz figyelni rám a kö­vetkező időkben. Nagy-nagy boldogsága nem tartott sokáig. Gondos­kodott erről az egyik kis pilisi település polgármeste­re. Nevet nem mondok szándékosan, mert kolléganőm­nek előbb vagy utóbb hátha sikerül mégis korrekt munkakapcsolatot kialakítania az úriemberrel, és nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni. Szóval arról van szó, hogy az illető kistelepülés nagy hivatali vezetője igencsak határozottan jelentet­te ki, hogy ő bizony nem kíváncsi egyetlen újságíróra sem. És máskülönben is neki nincs annyi ideje, hogy újságírókkal fecsegje át a számára oly fontos munka­időt. Mondom, lelombozódott kolléganőm majdnem sír­va fakadt, és mi öregebb és dörzsöltebb újságírók igyekeztünk szép szóval rábírni arra, hogy nincs sem­mi veszély, menjen csak nyugodtan ki abba a bizo­nyos kis pilisi településre, kerülje el messzire a pol­gármesteri hivatalt, ám vegyen annyi fáradságot ma­gának, hogy üljön be az első presszóba, szólítsa meg az utcán éppen ráérősen sétáló idős vagy fiatal polgá­rokat, mert biztos, hogy kap egy újságcikkre való in­formációt. Még azt is elmondtuk, hogy nem kell szívre venni az esetet, és olyanoknak kell elfogadni az embereket, amilyenek. Használt is a rábeszélés, kolléganőnk meglátogatta a kistelepülés kisembereit, és amikor már a tizedik emberrel beszélgetett el, akkor felcsillant a szeme az ígérkező nagy szenzációtól. Bizony, nem a legjobb dolgokat mondták el az emberek arról, hogy mi is tör­ténik az illető polgármesteri hivatalban. Ezzel csak annyit akartam mondani, hogy a téma, az igazi téma tényleg az utcán hever. Csak ki kell menni me­gyénk településeire, szóba kell állni az emberekkel, jegy­zetelni kell, és túl mindezeken tudomásul kell venni, hogy nem mindegyik polgármester rajong a Pest Me­gyei Hírlap munkatársaiért. Ez viszont nem baj, ettől még tovább zajlik az élet... Csak téma legyen. Papp János

Next

/
Oldalképek
Tartalom