Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-30 / 25. szám
$ PEST MEGYEI HÍRLAP IRODALOM 1993. JANUÁR 30.. SZOMBAT 7 S zikrázó, töretlen hóban igyekszem a meghívás utáni találkozásra, Sajkod- ra, Németh Lászlóhoz. „Télen több időm van, kevesebben keresnek.” A kis ház szinte belevész a magas hótakaróba. Az útig ugyan valaki eltakarította, de a ház körül is. Az udvaron téli rend található, persze csak annyira, hogy meglátja mesz- sziről bárki, gazdája van a háznak. Belül az egyszerűség szigorúsága, aszkétikus fegyelemben az alkotó ember törvénye szerint. Kicsit különös első pillantásra a vizeskanna, a régi mosdótál a tartójával, a vászonkendővel takart kenyér, de ez mind mellékes, mert a dolgozóasztal a beszédes: rendben sorakozó könyvekkel, jegyzetekkel, aki itt él, csak any- nyit jár-kel ház, udvar, beszerzési gondok után, ameny- nyit maga személye éppen megkíván. Egyébként azért él itt, hogy alkothasson. „Gondolkodtál azon,menynyire kevés az idő, hogy mindent megírhasson az ember, amit meg kell írnia? Mi nem vesztegethetjük és nem pazarolhatjuk az időnket. Mondták már nekem, ennyi mindent megírtál — de hol a hatása? Senki sem dolgozhat a percnek. Minden író legkegyetlenebb zsarnoka az idő. Mindenki arra készül, hogy amit elmondott, egyszer visszatér hozzá, az olvasótól véleményekben, a társadalomtól mozgalmakban, a követőktől tiszta hit formájában, s ez ad új erőt gondolatokra, egyáltalán minden küzdelemre. A mi magyarságunk néma. Nem ért, nem hall, nem érez, any- nyiszor becsapott nép vagyunk, hogy nem képes többé talán soha odaemelkedni a gondolatok mellé. Elgyötört nép lettünk. Ennél is kegyetlenebb az örök becsa- pottság. Óriásaink csaknem a sír szélén eszmélnek: félrevezettek, becsaptak bennünket.” — Megrázó élményt idézhetek, 1956 októberében Veres Pétert hallottam az Anonymus szobor előtt, amikor fojtott sírással küszködve mondta: hiszékenyek, naivak voltunk, kisemmiztek, becsaptak valamennyiőnket. „És a forradalom is becsapás volt. Előre megírt, de rosszul rendezett darab. Komédiának készítették, a drámát mi éltük meg, tanulságán és példáján Európa és a világ nyert önmagának, mi pedig szenvedjük, ki tudja meddig, minden következményét.” — Megoldás?! „Megírták. Nem tanultunk meg olvasni sem! Soha, sehol, egyetlen nép számára nem írtak meg annyi mindig valóságos, megfogható, követhető bölcsességet, mint a magyarok számára. Az értelem süket, a visszhang néma, a követés elmarad és állandóan és megismétlődően kezdhetjük a kétségbeesés után, amikor támad valami vékony reménység, hogy most aiászorultan a történelmi igazságtalanság kiszolgáltatottjaiként eszmélünk, értünk, sőt cselekszünk, de azon nyomban elősorakoznak éppen azok, akiknek bűnei miatt a pusztulás szélére vetődtünk, s megmagyarázzák: itt csak ők menthetnek meg bennünket a megsemmisüléstől, mi pedig elhisszük.” — De nem hisszük! „Kevesen vagyunk, akik nem hagyjuk magunkat. A többség mérlegel, fél, elbizonytalanodik és hisz. És jaj azoknak, akik könnyen hisznek. Mind útfélre vetődnek. Legkönnyebb szépséget hazudni, de nem szabad bedőlni soha többé. Már sorakoznak a megkísértők. Körülvesznek, beszélnek, magyaráznak, s azt hitetik, hogy tulajdonképpen egyet gondolunk, akarunk, egy az igazunk, s mi megpróbálunk ellenállni, ez jó darabig sikerül, aztán kimerülünk. Rájuk hagyjuk. És ez azt jelenti: győztek. Mihelyt az első ponton kiegyezünk, mint a végzet ránkdől az egész felépített hazug rendszer, s mivelünk hor- doztatják romjait, miközben bizonygatják: hiszen ti láttátok, hogy hibás, helytelen, először ti jeleztétek. Megtisztelve érezzük magunkat, miközben csak lép- recsaltak, s mi elvesztünk.” — Megoldás?! „Nincs.” — Mégis beteljesedik a herderi jóslat? „Egyszer, Debrecenben magyar szakos tanárok hívtak meg előadásra.” — A debreceni egyetem két professzora hívta és biztatta Laci bátyámat, hogy legyen az egyetem irodalom- professzora.^ „Szabó Árpád és Karácsony Sándor voltak. Nem sikerülhetett. Térjünk viszsza Debrecenbe. Én húsz, harminc emberre számítottam, mintegy kétszázan fogadtak. Mit tehet egy magyartanár? Ez volt az előadásom. S akkor láttam, milyen óriási hadsereggé válhat egyetlen tanterem. Hány ember tanít ma magyar irodalmat? Tízezer, vagy tán több? A mit és a hogyan a fontos!” — Mástól veszem kölcsönbe a bölcsességet: a huszadik század a tanárok százada kell legyen. „Igen, az értelem művelésére, a gondolat kiteljesítésére van legnagyobb szükségünk”... — Az ember két okból lehet forradalmár — tanítja Németh László, vagy mert nem tud beleszokni a világba, vagy mert kinő belőle. Nem nőttünk mi ki a forradalmakból? 1945 óta a forradalom fogalma annyiszor elhasználódott, de legtöbbet abban éreztük ártalmát, amikor kulturális forradalomról beszéltek. „A fogalmak értéküket vesztették. Elnyűtt ócskaság lett sok-sok minden, mert az elavult formák döntötték egész valónkat. A mi népünk csak akkor, egyetlen módon menekülhet meg, ha egyszer, majd, nem hisz többé csak önmagának.” — Honnan tudja meg, mitől önmaga? „Azt meg kell és meg lehet érezni. Önmagát kell felismernie, mert mostanság igazán seregestől senkik jöttek. Miattuk elveszítettük az erkölcsöt. Az erkölcs pedig hűség magunkhoz s bátorság a hűségünkhöz.” — Mindez persze csak szoros, emberi közösségekben nyilvánulhat meg, ma azzal a megszorítással: zártan, titokban. „Közösség nélkül nincs élet, élet nélkül nincs írás, az írás az erkölcs, a lélek jelenléte. Most olvasni és érteni kell megtanulni. Nehéz és veszedelmes, de ez a tanári munka.” — Vissza kell térni hát lélekben a Cseresnyéshez, család és közösség, már klasszikussá nemesedő né- metlászlói életvitel teremtéshez, melynek tere a falu, formája a közösség, törvénye az erkölcs, amelynek példáit mindig csak az arra képesek tudják nyújtani, akik bizonyos értelemben próbák járásából visszatalálva teremthetik újjá a vidéket, vele a nemzetet. A sokat átkozott harmadik út. „Akik tagadják, ártó szándékból nem akarják érteni. Pedig nincs más lehetőség. Itt már minden romokban, egy teljes rendszer omlott ösz- sze. Még nem akarja tudomásul venni, miközben jelei megsokasodtak megsemmisülésének. Ez a rendszer nem bírja ki a válságokat. Az első válság a véget jelenti.” — 1956?! „Az valóságos válság volt. Soha nem élhetik túl.” — De a madáchi tanításra jobban oda kell figyelni, mint bármikor, hogy az igazság rettentő és halálos, majd eljön az idő, amikor utcákon fogják kiabálni, de akkor már a nép sem lesz kiskorú. „Kegyetlen idő következik. Most majd mindenkit megaláznak a forradalom igazáért. A leszámolás, a megtizedeltetés után az öná- rultatás következik, s az mindennél rosszabb. Sorba kísértenek bennünket: adjuk föl elveinket. Egyezzünk. Előbb a némaság száműzetése lesz részünk, aztán eljönnek egyenként, a nagy nyilvánosság előtt titokban, maguk között a kiosztott szerepek szerint és próbálnak hajlítani. Mihelyt parányit engedünk, elvesztünk. Kihirdetik, hogy íme, meggyőztek minket, már szövetségesek lehetünk és fölépítik körénk a hazugságtomyokat, mi pedig képtelenek leszünk mindenkinek megmagyarázni, hogy semmi nem igaz az alantas színjátékból.” — Galilei-sors vár a kikiáltott megegyezőkre? „Igen, mert itt, ebben a rendszerben, csak a halottak nem alkusznak.” * * * A z eleven beszéd után már az írásba foglaltakat idézhetem: „Mert akit ragaszkodása az igazsághoz egy boldogtalan korban hazudni kényszerít, annak nincs többé megállása, újra és újra hazudnia kell.” Galilei keserű szavait ismétlem, amelyre az író talált rá, s amelyek túl a beszélgetéseken a drámában nyertek kitörölhetetlen és méltó helyet. Az író pedig a virrasztók seregében várja, hogy e zaklatott kor után az értelem művelése, a gondolatok kiteljesítése után beteljesedjen a látás, amely sajátos magyar út megtalálását eredményezi. Fábián Gyula Virrasztók Bágyoni Szabó István Az időnek rendetlen forgása avagy egy álom körülírása hétfő volt hétfő a téren sorba álltam tarkómba aranybogáncsként szúrt a nap hétfő volt s bizton elherdáltak minden könyvet a pult alatt mert mire rám is sor került: a pult mögött pár poros szörnyet s egy puskatusra emlékeztető hegedűt bírtak a polcok semmi többet sem krónikát sem bibliát — szédelgő álomképeim’ a nap aranybogáncsként szúrta át... hétfő volt és Csezmicei Ferrarába hajtatott... határok mentén kék sorompó kökénysor virított — megváltaná fölös porom? — szólt a mögöttem sorba álló puskaport kellett értenem hisz zöld szarut szorongatott markában és véle szál kaport — míg Pannonius Pádovába hajatott... — ...régóta várom kire lőni — piszkálta ki a rozsdamart korom-port szaruja külső hajlatából — elárvultak a sorompók... (e félmondatot nesztelen görgette tüskéiben a napbogáncs) s keleti irányból majdnem észrevétlen közelített egy vad barbár lódobogás — míg a fogat bogáncsok közt hajtatott kedd volt hajtottunk szép Wittembergába a határ mentén kék kökény lobogott mintha Isten mása pillogna bokrok üstökén nyitott könyv volt az út s poros bőröktől füstölgött az árok egy másik kedden vérpiros mundérban úsztak a huszárok miért a huszár? por és könyv és sorompó? s az őrzök könyve?... (ha van ilyen: hát nincs közöny) a hajtó ült az ütközőn s magam szénán — megrökönyödve „.. .gondolhatja Kegyelmed, nem a magam kevéske ideje töltésére adtam fejem könyveloiek szekereztetésire, idegen országokból való ide-hozatalára, annak előtte pedig tipográfusok, compactorok és megbízható könyvet széna és egyéb abrakos tarisnyák mentő súlya alatt, széleket őriző fegyveresek közt — czifra menték tsalafintaságai ellenében, bizonyvást nem kicsiny főfájásokkal univerzumban, akárha kalmárkodónak szült volna édes Anyám. Hoztam nagy-nagy ügyeke- zettel, tétovázások nélkül elmék előmeneteléhez; tudvalévő ugyanis, mely szerint könyves kamarák valamint gazdag polcozatú bibliopoli- umok nélkül akárcsak kéváncsi oskolák nélkül, eltunyul, igen éltestül, elsatnyul népünk tététől fogva talpig — s maga dolgait kormányozandó szabad sohasem lészen... Kelt Magyaridegenben. Boldogasz- szony havának első keddi napján. Bőd Péter...” • szerda lett szerda — érdekelné — súgta mögöttem valaki — egy valódi Gergely- naptár? esetleg egy Károlyi Könyv... cirkalmas béjegy- zésekkel, valódiakkal? Ócsai uram emberei érkeztenek minap Wawel falai alól s most, hogy napok óta konokul kitartunk: merészkedtem... bátorkodtam megszólítani igaz: sietve sietve állnak sorba sorompót kerülő idegeim fut a mánus közeledik az ezred, a Graeven... szerda van s közeledik az ezred hát nem érdekli, uram?... „...a másolást béfejeztem szent Gergely pápa estin nagy miseharangkor Krisztus születésének utána ezerötszáz harminckét esztendőben. Nyaláb várában...” hát nem érdekli, uram!... „...nyomatott Sárváron Sylvester János fába faragott betűivel — könyöradományon...” hát nem érdekli, uram ....... H ess András koromdolmányos betűivel Tótfalusi Miklós kiátkozott betűivel Kájoni János tenyérbe-vésett betűivel Hochmeister uram boros pincéjében Emich Gusztáv égő officinájában Kós Károly kandallója előtt ötödnap ámde Isten tudja... könyvekkel tért meg szekerem ott jártunk ahol császárok aranyalmája megterem meglehet — áldott engem is a pápa magam pedig az aranyát betűkbe bújtattam egy népet egy anyanyelv-édesanyát átokkal vert egy szépasszony s a szomszéd nagyhatalmasok törökmézzel tömítnék torkom újszövetségi ordasok oh szép eszem ma el ne hagyj álmodok hát kit érdekel ha érkezik hamar-szekerem és hol egy nyelvország végvára és őrzi-e azt értelem (Kelt Guarino Battista kertjében) ... vásámapkor Úr napján 26-odik Juli reggel hetedfél órakor földindulás olyan, hogy a Farkas uccai reformata templom nagy férfiharangja kondítatlan is megszólalt vajonha Urunk intő ujja volna (...) Wesselényi uram háza falán a felaggatott tálak kimozdul- tanak helyükből oly formában, hogy mögülük jól kitetszik a sápadt meszelés a szó székeiből annyi biblia és zsoltáros könyv hullott alá, ahányat a templomszolga ott felejtett ehhez hasonló könyvhullásra nem emlékezik jámbor kolozsvári vajon mit szól- tanak, mit szólnának alvó, czímekbe pingált s bújtatott fejedelmeink (...) az eddig folyamatban lévő bankó forintok 12 X-ra szállíttatnak Debrecen várassa megégett, Krakkó oda, Nagye- nyed skólájának egyik auditóriuma leégett két könyvek fölött bóbiskoló deákkal, ez is hullás, Uram. és mekkora hullás ..... v igyázz Uram könyvek szárnyára le ne peregjen róluk hímpor patyolat-röptük szivárványhíd és elrugaszkodás a hídtól... sorompós égen segítsd átal ültesd ki napos küszöbödre mentsd meg a hamis csaholástól hétköznapokon s mindörökre tisztítsd útját a magasságot amerre álmok szárnya libben álmodok ólomkatonáit tartsd meg Uram és erősítsd meg.
