Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-22 / 18. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. JANUAR 22., PENTEK Nemzeti kultúránk vonzásában Erdélyi Lajos felvétele „Budapest nagy lapjai felfedeztek engem, a fiatal kezdőt — emlékszik vissza indulására Kós Károly 1956 tavaszán, a kolozsvári Bolyai Egyetemen tartott előadásában —, de nem mint építészt, aki voltam, nem is mint grafikust, aki lehettem volna, hanem mint a népi hagyományokra építő új írótehetséget, aki nem voltam, és nem is szándékoztam az lenni. Bevallom, hogy akkor az építész bennem nagyon elszégyellte magát, és megfogadta, hogy szépirodalmat többet nem ír. Nem vállalta, visszautasította az írói dicsőséget.” Az Atila táráiról ének című költeményét idézte föl, ezt az írva rajzolt és rajzolva írt könyvecskét, székely balladaátdolgozást, melyet minden irodalmi ambíció nélkül, mintegy időtöltésből vetett papírra a maga és környezete kedvtelésére. Ennek kapcsán csupán annyi az építészi (vagy inkább grafikusi) érdem, hogy nem irodalmi lapban, hanem a Magyar Iparművészet mellékleteként jelent meg 1909-ben. Hogy miért „szégyellte el magát” Kós Károlyban az építész a szépírónak járó elismeréseket olvasván? (A Budapesti Hírlap 1909. november 18-i és az Újság december 7-i számában megjelent cikkekről van szó.) Az épp nősülés előtt álló ifjú építészmérnök írók asztaltársaságához tartozott, s valószínűleg már akkor is több szó esett a pennás emberek anyagi gondjairól, de nem kétséges, hogy a polgári élet általa értelmezett (és később szépírói munkáiban is megörökített) biztonságát csak a megszerzett „szakma" gyakorlásával képzelte el. Nem utolsó szempont az sem, hogy az építészet mint művészet azokban az években már „tetőn volt”, vonzása jobban érvényesült, s magasabbra csak Kós és köre vihette — míg az irodalom... Pedig a Nyugat már elindult a maga kultúra- és ízlésreformáló útján. Ekkor már önálló építészeti irodája van Kosnak Budapesten, s az első megbízatásokat is teljesítette. Barátjával, Zrumeczky Dezsővel elkészítették az óbudai református parókia és imaház tervét, s nemsokára a fővárosi állatkert építészeti gondjainak megoldása következett. Nyáron épít. télen ír. Akár a zsoltármásolók, akár a szőlészetből élő hajdani kolozsvári nyomdászok. Aztán nyár és tél egymásba fonódik: épül Sztána, a zebegényi templom, a sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum — és íródik a Varjú nemzetség, a Budai Nagy Antal, majd a befejezetlen Kolozsvári testvérek... És az elismeréseket sem lehet már szétválasztani: amikor székfoglaló beszédét a Kemény Zsigmond Társas'ág ülésén Marosvásárhelyen megtartja az új építészeti stílusról, a preraffaelita népi gótikáról, a hallgatóság arra kéri, mondja el az Atila királról ének-et. És egymás után érkeznek hozzá a látogató barátok: Móricz Zsigmond az első háború előtt keresi föl a gyarapodó Kós családot az erdélyi Sztánán, Zrumeczky Dezső építész kíséretében. A trianoni összeomlást követően — amidőn Kós Erdélyt választja — vendége Kemény János, Kuncz Aladár, Hunyadi Sándor. Aztán jönnek az elismerések, a dicsőség, amit egykoron „visszautasított”. Amikor 1938 januárjában neki ítélik a háromezer pengős Baumgarten-díjat, lényegében már búcsút is vett szépirodalmi munkásságától a Budai Nagy Antal-drámá- val. Utána csak az erdélyi magyar könyvkiadás megszervezése, és egy hatalmas kolozsvári témájú regény elkészítése maradt, valamint az a gond, hogy miként is lehetne egy eltaposott kétmilliós kisebbséget megtartani a nemzeti kultúra vonzásában. Bágyoni Szabó István Magas színvonalú a megye kulturális élete (Folytatás az 1. oldalról) — Milyen elképzelései vannak az önkormányzatnak a kulturális élet segítésére? — Rendkívül vigyázunk, hogy közvetlenül sehol ne avatkozzunk az intézmények és önszerveződések működésébe. De támogatni kívánjuk a különböző polgári, illetve művelődési körök regionális vagy megyei szövetségeinek autonómián alapuló létrejöttét és működését. Egyik feladatunknak a kulturális élet szereplői közötti információáramlás biztosítását tartjuk. Elsősorban azt szeretnénk, ha településeink éreznék: nekik fontos, hogy tevékenységükről, rendezvényeikről me- gyeszerte, sőt országszerte tudjanak. Nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy maholnap világkiállítást rendezünk. Jó lenne, ha addigra zökkenőmentesen áramolnának az információk, hogy az érdeklődők számára a megye teljes kulturális kínálatát bemutató programokat biztosíthassunk. — Hogyan működnek közre az információ-áramlás élénkítésében? — Létrehoztuk a Pest Megyei Közművelődési és Információs , Központot, melynek egyik feladata az információk gyűjtése és megjelentetése. Szeretnénk, ha minél hamarabb lehetőségünk lenne egy megyei kulturális ajánlat rendszeres megjelentetésére, akár önálló kiadványként, akár a sajtóban. Tavaly tanácskozásra hívtuk az önkormányzatok kulturális bizottságainak tagjait, hogy megismerhessék egymás munkáját és törekvéseit, és felvehessék egymással a kapcsolatot. Egyetértünk és csak támogatni tudjuk a regionális információs központok létesítését. Ennek jó példája indult be Vácott, ahol 40 környékbeli település együttműködésével már dolgozik egy ilyen központ. Igaz ugyan, hogy egyelőre turisztikai információkat gyűjtenek, de a hálózat működik, és csak szándék kérdése, hogy tevékenységüket kiterjesszék a kultúra területére is. —Hogyan segíti a megyeháza az önszerveződéseket? — Tavaly 45 millió forintot osztottunk szét pályázatok útján a kulturális alapból. Most terjesztjük a közgyűlés elé a rendszer megújított változatát. Állandó célokat jelölünk ki, hogy ezek ismeretében a pályázók jó előre tervezhessék tevékenységüket. Az elbírálásnál az önszerveződő közösségek és tevékenységek előnyt élveznek. A megye szélein elhelyezkedő települések kulturális kapcsolatainak felkarolásával a megye, illetve az államhatár elválasztó szerepének csökkentéséhez kívánunk hozzájárulni. Öntevékeny magánszemélyek vagy csoportok működését bátorítjuk díjainkkal is. A közművelődési díjjal a térség kulturális életét segítőket, az Arany János díjjal a kimagasló pedagógiai munkát jutalmazzuk. A megye kulturális élete érdekében fárado- zók munkásságának elismerését újabb kitüntetések alapításával is szeretnénk lehetővé tenni. (veszelszky) Domonkos Béla szobrászművész műtermében Érd évente egy-egy szobrot kap Domonkos Béla szobrai között Hancsovszki János felvétele Nem lehet elkerülni a legnagyobb magyar tekintetét. Szinte belénk fúródik. Szúrós, fájdalmas. Domonkos Béla szobrászművész műtermébe belépve rögtön magához vonz ez a nézés. Széchenyi István mellszobra a műterem közepén áll: a legutóbbi munka. — Májusban avatják fel Bábolnán. Készen vagyok vele, már csak a bronzöntés van hátra — mondja a művész. Különös hely egy műterem, nem is múzeum, nem is műhely, a kettő között van. A látogató számára inkább múzeum. Van mit szemlélnie. Felfedezek olyan szobrokat, melyeket ismerek, elsősorban a Magyar Földrajzi Múzeum kertjéből, s nem győzök kérdezősködni: ez hol áll? És ez? Inkább azért hagyom abba, mert már restellem, nem pedig mert nem lenne több kérdeznivalóm. Mária és Szent István domborműve Százhalombattán, az új városrészben épült kápolna dísze, Szent Erzsébet az Érd-parkvárosi templomé. Petőfi egész alakos szobra Fertő- szentmiklósra került, Szend- rey Júliáé Kiskőrösre. Kapuváron gyönyörködteti a szemet a karikát hajtó fiú és az ugróköteles kislány. Az Állatorvostudományi Egyetem előtt magasodik a bika, a lóversenypálya előtt a Kincsem nevű ló szobra. S felfedezek valamit: egy kislány meg egy felnőtt nő, amint egy gyertya lángját őrzik — a volt farmo- si polgármester beszélt róla, az áldozatok emlékére készült. Visszatérünk Érdre. Ahol valójában vagyunk. — Minden évben készítek egy szobrot a városnak —, mondja Domonkos Béla. — Mikor létrehozták itt a Magyar Földrajzi Múzeumot, nem tudtam méltóképpen csatlakozni ehhez. Mondtam, ami késik, nem múlik. Négy mellszobrom áll most a múzeum kertjében, s idén szeptemberben ismét felavatnak egyet. Amíg az erőmből telik, folytatom a nagy magyar felfedezők, utazók megformálását. — Mi köti Érdhez? Mióta él itt? — 1935-től, egyéves korom óta. Édesapámat korán elvesztettük, édesanyám egyedül nevelt fel azokban a nehéz időkben engem és a testvéreimet. Sanyarú évek voltak, de azért mindnyájan tisztességes emberek lettünk. Szakmát tanultunk, én gépla- katosságot. Nem volt aki a művészi pályára segítsen, egyedül a feleségem volt mindig a segítőm. — Mint géplakatos dolgozott? — Igen, később pedig repülőgép-szerelőként, hegesztőként. Az ezeken a területeken szerzett tapasztalataimat most tudom kamatoztatni a szobrászatban. A szobrászat nagyon kétkezi, nagyon kemény mesterség. Tizennégy órás munkanapjaim vannak. Ha az embernek nincs megrendelése, még többet dolgozik. Azt, hogy szobrász vagyok, szolgálatnak tekintem. Mindaddig csinálok egy szobrot „amíg nem szuszog”. A magam gyönyörűségére. De tapasztalhatom, hogy amit művelek, mások is szeretik. Egyik szobor hozza a másikat. Ha kiállítok, a negyvenötven odavitt kisplasztikámmal, a változatos témájú nagy szobrokkal mindig tetszésre találok valakiknél. — Kik voltak a mesterei? — Pátzay Pált tekintem a mesteremnek. Én főiskolára nem jártam, de Kiss László, aki főiskolán a technikai dolgokat tanítja, engem is tanított. — Főiskola nélkül milyen úton jutott el a szobrászathoz? — Jól rajzoltam. A volt iskolai osztálytársaim még mindig emlegetik. Sorba álltak, hogy rajzoljak nekik ezt, vagy azt. Itt Érden nőttem fel, itt alakult, hogy mi is legyek, mivel foglalkozzam. Én egy érdi ember vagyok, azért is igyekszem tenni itt a közért. Mikor gyárban dolgoztam, a munkatársaimat mintáztam sima, téglagyári agyagból. Eljutottam oda, hogy jól mintázzak: De gipszbe már nem tudtam önteni. Erre tanított meg Kiss László. Ma már semmilyen technikai akadály nem gátol. Azt a „holt időt” is, amit az iparban töltöttem, tudom a technikai dolgok során hasznosítani. Egy öntödét készítettünk ide, a ház mellé, ahol a kollégáimnak is öntök. Az adódó különleges feladatokat meg tudom oldani, például, amikor a lószobrot mintáztam, annak olyan vázat kellett szerkeszteni, mely a mintázás hosszú hónapjai alatt nem szakad le. Szürke hétköznapok és nagyon kemény munka — ez szobrásznak lenni. És nagyon szép munka. Domonkos Béla a folyamatban levő munkái mellett már arra gondol, mit kér majd tőle Kis- kunlacháza. Kun László és Dózsa György szobra került szóba. Vagy egyik, vagy másik. Mutatja a Kun Lászlóról, utolsó előtti Árpád-házi királyunkról készült kisplasztikáját: a Széchenyi Könyvtárban búvárkodott, milyen öltözéket készítsen, hogy a királyi alak korhű legyen. Nádudvari Anna
