Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-04 / 2. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP ELETKEP 1993. JANUÁR 4., HÉTFŐ Korunk újabb pestise A morfín rabságában Az a Pest megyei fiatalember, aki most elmondja tapasztalatait, három éve kábítószer-élvező. Heroin túladagolás miatt életveszélyes állapotba került, és csak a gyors orvosi beavatkozás segített. Nagy szerencséje volt. Az első lövés — Mikor kezdett kábítószereket használni? — Akkoriban rengeteget ittam, mert váltak a szüleim és ez erőmön felüli próbára tett. Nyár volt, 1989 júniusa. Felhívtam a barátaimat, hogy menjünk berúgni és szórakozni, mert nem bírtam otthon lenni egy percet sem. Állandóan ölték egymást az anyámék. Egyik helyről a másikra mentünk, de nem volt jó sehol. Már nem tudom, melyik mulatóban egy volt osztálytársammal futottam össze. Fölmentünk hozzá, zenét hallgattunk, és pipából hasist szívtunk. Azt mondta, hogy külföldről hozta különlegesen kedves vendégei számára. Teljesen ellazultam tőle, feloldódtam és már nem láttam olyan kilátástalannak a helyzetet. Következő nap is felmentem hozzá és azután is. Azon a héten minden este szívtunk. Közben vigasztalt, hogy majd rendbe jönnek a dolgok, csak ne emésszem magam. Manapság a válás gyakori dolog. Amikor elfogyott a hasis, nem hiányzott egy csepp sem, csak a gondok törtek rám elemi erővel. Otthon ment a műsor, hogy ki mit köszönhet a másiknak, kinek a háza, kinek a kocsija és persze kinél lakom majd én. Szóltam a barátomnak, hogy szerezzen valamit, mert öngyilkos leszek. Pár nap múlva visszahívott, hogy kapott heroint, de ez nagyon veszélyes. Semmi nem érdekelt. Békét akartam, nyugalmat és harmóniát bármi áron. Este felmentem hozzá, már elő volt készítve minden. A fecskendőtől egy kicsit megijedtem, de tudtam, hogy nem fog fájni. Megkértem, hogy adja be. Eleinte szörnyű hányinger kínzott, izzadtam, öklendeztem, és sehogyan sem akart végetémi. Aztán lassan megszűnt minden rossz, és a sok gondot, bajt egy eddig soha nem ismert boldogság váltotta fel. Kicsit bágyadt voltam, de nem akartam aludni. Átbeszélgettük az estét és úgy hittem, minden jó lesz ezután. Reggel hazamegyek, kibékítem a szüléimét és véget érnek a veszekedések. Közel sem így történt. Minden a régiben maradt. Utólag visszatekintve tudom, hogy csak az életszemléletemet változtatta meg az anyag. De akkor éppen erre volt szükségem. — A szülei nem vettek észre magán semmi szokatlant? — Kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy ilyesmit ésZrevegyenek. Nem is látszott rajtam semmi különös. Az, hogy nem alszom otthon, általános dolog volt. Reggel még másnapos sem voltam és rendesen jártam dolgozni is. — Napközben nem hiányzott a kábítószer? — Éppenséggel jó lett volna, de nem hiányzott. Normális életet éltem, csak esténként hódoltam az új élvezetnek. Rövid idő alatt megtanultam magamnak beadni a szert, sokszor el sem mentem otthonról, hanem a szobámban fecskendeztem a heroint. — Ebben a kezdeti stádiumban nem próbálta abbahagyni ezt a lassú öngyilkosságot? Nyilván tudta, hogy ez veszélyesebb, mint bármi más. — Tudtam, de élni akartam. Mielőtt megismertem azt a fajta boldogságot, többször gondoltam rá, hogy önkezemmel vetek véget az életemnek. Ez az anyag lehetőséget adott a túlélésre. Tisztában voltam vele, hogy csak pár éven van így hátra, de nélküle a nap végét sem értem volna meg. A függőség kialakulása — Mikor érezte úgy, hogy nem bírja már ki drog nélkül? — Éjjelente nem tudtam aludni, fájtak a lábaim, a gyomrom. Ilyenkor altatókat vettem be és pálinkát ittam rá. Ettől elbódultam, de másnap képtelen voltam felkelni és a fejem is szörnyen fájt. Visszatérve a kérdésére körülbelül hét-nyolc nap rendszeres heroinhasználat után éreztem, hogy minden nap meg kell kapnom az adagomat. — Honnan volt pénze, amiből mindig meg tudta venni? — Meglehetős jómódban éltem és nem volt probléma kifizetni napi párszáz forintot. Az árak azóta sokkal feljebb mentek, de egy adag ára még így is ezer forint alatt van. Ennek az ösz- szegnek a többszörösét ittam el régebben. Egyébként volt olyan hét, hogy egyáltalán nem „nyomtam” semmit. Nehéz volt, de kibírtam. Az a barátom, aki először adott nekem heroint, nem akarta, hogy rászokjak, s pár lány társaságában elutaztunk külföldre. A jó banda és a megszokott környezettből való kiszakadás sokat segített. Akkor nem volt szükségem a méregre, de mikor hazajöttünk, az első dolgom volt, hogy otthon elkészítsem az oldatot és a karomba szúrjam. Nem sokkal később a szüleim elváltak, és én is önálló lakásba költöztem. Ha nem volt heroin, akkor mákteát főztem és altatót ettem mellé. A munkahelyemről kirúgtak, mert reggelente nem tudtam felkelni, és csak dél körül tértem magamhoz. Nem számított. Ekkora már csak a drog volt a fontos, még a lányok sem érdekeltek. Napokig csak feküdtem az ágyban, és három alkalommal nyúltam a heroinhoz, mire eljött az éjszaka. Nem ettem rendesen, és fizikailag, szellemileg is leépültem. Remete voltam a város közepén. — A barátok nem segítettek? — Nem tudtak. Fel sem keltem, ha csengettek, s ha mégis beengedtem őket, akkor a nyavalygásuk meg a segítőkészségük őrjített meg. — Mindig tudott kábítószert szerezni? — Sajnos nem. Egyre nehezebb és veszélyesebb volt. Itthon csak ritkán lehetett kapni, külföldi utakra pedig nem szívesen vállalkoztam. A túladagolás — Mi történt addig a napig, amíg kórházban került? — A szerek átvették az irányítást. Ha WC-re akartam menni, hashajtóra volt szükségem, ha emberek közé, akkor serkentőkre, ha aludni akartam, akkor heroinra. Hogy pótoljam a szervezetem vitaminszükségletét C vitamint és plusz-tablettákat ettem. Ezek lényegesen lelassították szervezetem romlását, de megállítani nem tudták. Meglazultak a fogaim, hullott a hajam, erőtlen voltam és már nem azért narkóz- tam, hogy jó legyen, hanem hogy ne legyen kibírhatatlanul rossz. Két év telt el így. Néha jobb volt, néha rosszabb. Koncertekre jártam, buliztam, de alig vártam, hogy otthon legyek és beadhassam az adagomat valamilyen ópiát származék formájában. Voltam a drogambulancián is, ahol az orvosok mindent elkövettek, hogy segítsenek rajtam, de rövid szünet után újra visszaszoktam. Gyenge voltam. Nem tudtam szembenézni az élet nehézségeivel. — Hogy történt, hogy túladagolta magát, hiszen pontosan ismerte a napi szükségletét? A „repülésre” vágyó kábítószeres már a steril körülményekkel sem törődik, ha jelentkezik a drog-éhség. Kapualjakban, parkokban, pincékben döfik karjukba a mérget, melyek a boldogság helyett a biztos halálba juttatják használóit. A képeken látható fiatalemberek nem a cikkben megszólaló kábítószerest ábrázolják. Erdó'si Ágnes felvételei — Időről-időre sűrűbb oldatokat kellett készítenem, hogy a hatás ugyanaz maradjon. Ahogy a szervezetem hozzászokott, úgy voltam kénytelen növelni a beadott heroin mennyiségét hétről- hétre. A minőség is változott. Néha egy késhegynyi is megtette a magáét, néha a háromszorosa sem volt elég. A szervezetem is különbözőképpen reagált. Lehetetlen volt hajszálpontosan kiszámítani az ideális adagot. Aznap este, mikor kishíján megöltem magam, rengeteg mákfőzetet ittam, viszonylag jól lettem tőle. Elmentem koncertre és ott sikerült egy ismerőstől anyagot venni. Hazamentem és beadtam egy közepes erősségűnek vélt dózist. Túl jó volt a cucc. Kivörösödtem, elöntött a víz, nem kaptam levegőt és hanyatt estem az ágyon. A következő emlékem a kórterem. Négy napot töltöttem az intenzív osztályon. Azt mondták az orvosok, hogy könnyen az életembe kerülhetett volna. — Kik találtak magára? — Egy páran nálam akartak aludni aznap este. Csengettek, de nem tudtam ajtót nyitni. Égtek a villanyok, szólt a zene. Áz egyiküknek kulcsa volt a lakáshoz. Bejöttek és rögtön látták, hogy mi a helyzet. Azonnal mentőt hívtak, a többit már tudja. — Most, hogy megúszta, milyen életet akar élni? — Vissza akarok illeszkedni a társadalomba, családot, munkát szeretnék. Bízom magamban, hogy nem kezdem újra az egészet. ■— Mit tesz majd, ha a gyereke is narkózni fog? — Olyan környezetet akarok biztosítani neki, hogy ez ne következhessen be. Ha mégis megtörténik, akkor szeretettel, odafigyeléssel segíteni fogok, hogy leszokjon és ne a halál kapujában döbbenjen rá az élet szépségére. i—Mit javasol azoknak, akik kíváncsiságból, vagy elkeseredésből akarják kipróbálni a kábulatot? — Azt, hogy most azonnal hagyják abba. Az anyagot nem tudják öncélúan használni, egész embert kíván és temérdek szenvedés után egy élet az ára. Szűcs László
