Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-18 / 14. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZÜKEBB HAZÁNK 1993. JANUÁR 18., HÉTFŐ 5 Kamatmentes kölcsönök Ki épít lakásokat? Mintegy huszonöt százalékkal kevesebb lakás épült tavaly az országban az elözó' évhez képest. A vidéki városokban alig háromszáz új lakóhelyet építettek az önkormányzatok, miközben majdnem ezer lakás megszűnt. Érden például nem épültek tavaly önkormányzati beruházásból új otthonok. Az év végén viszont megnövekedett az építési engedélyt igénylő magán- személyek száma. Százhalombattán sem építtetett az önkormányzat lakásokat az elmúlt évben, de megszűnőkről sincs tudomásuk. A lakótelepek még újnak számítanak. Szentendrén és Ráckevén szintén nincs kilátás arra. hogy a közeljövőben önkormányzati lakások épüljenek, hiszen még a meglévőket sem könnyű fenntartani. A szentendrei önkormányzat a szociális szempontokat és a vagyoni helyzetet figyelembe véve esetenként másmás összegű kölcsönnel támogatja a magánépítkezőket, akik kérelemmel fordulnak a helyi polgármesteri hivatalhoz. A szoba-konyhás, komfort nélküli lakásban élők bizonyára inkább számíthatnak anyagi segítségre, mint azok, akik a kétszáznegyven négyzetméteres házukat igyekeznek befejezni. A községben szintén csökkent az önkormányzati lakásépítések száma, tavaly az országosan mintegy hétezer-hét- száz új lakás közül alig építettek párat az önkormányzatok. A fiatalokat, az első lakáshoz jutókat viszont több önkormányzat is támogatta megyénkben. A dánszentmiklósiak például hat családi ház építéséhez és öt belső átépítéshez adtak harminc-, illetve százezer forintos kamatmentes kölcsönt, melyet csak három, illetve tíz esztendő alatt kell visszafizetni. Törteién megtudtuk, hogy akár százötvenezer forintos kamatmentes hitelt is kaphatnak azok a fiatal házasok, akik a községben szeremének letelepedni, s öt-tíz éven belül kell visszafizetniük a vásárlásra, építkezésre felvett összeget. A szociálpolitikai szempontok figyelembevétele mellett olyan szakemberek lakhatását is támogatják, akikre a falunak nagy szüksége van. A visszafizetett törlesztő részletek tőkeként működnek, ez a pénz az alapja, hogy az önkormányzat továbbra is minden évben elbírálhassa az újabb kérelmeket, és a mérlegelés után döntsön: kiknek utalja ki a lakásépítésre szánt kölcsönöket. T. Á. Gordos Dénes Pilisvörösváron A Szív utcából a Templom térre Csütörtök délután tartotta idei első rendkívüli testületi ülését Pilisvörösvár nagyközség önkormányzata. Első napirendi pontként a Templom téri Általános Iskola igazgatói pályázatának elbírálását tárgyalták. Az önkormányzat a népjóléti bizottságot bízta meg a pályázatok véleményezésével. 1992. december 29-én meghallgatták a pályázókat, és egyhangú szavazattöbbséggel Gordos Dénest, a Szív utcai iskola volt vezetőjét javasolták az iskola igazgatójának. Az ülésen felszólalt dr. Havasi Lászlóné, a népjóléti bizottság vezetője. Ezután került sor a két pályázó egyenkénti meghallgatására. Elsőként Gordos Dénes ismertette programját, céljait. Legfontosabb célkitűzésként az iskolai rendszerváltást, a nemzetiségi hagyomány ápolását és a vallások szerinti hitoktatást nevezte meg. Mint mondotta, egy emberközpontú iskolát szeretne létrehozni, ahol a tantestülettel és a szülőkkel való szoros együttműködés eredményezi majd azt a hangulatot, mely alkalmas a tanulásra és a tanításra. Előtérbe kívánja helyezni a tanulók személyiségének kibon- tatkoztatását, a magyar identitás kialakítását, és a kétezer éves keresztény kultúra értékeinek átadását. Magyar-történelem szakos tanár lévén, tiszta fogalmakat kíván hozni a történelem tanításába is, külön kitérve a nemzetiségiek történelmére. Meghallgatása során kijelentette, hogy a tananyagot illetően nem történt meg a rendszerváltás, és hazánk történelmét ha- zuasáeok. elferdítések nélkül kívánja tanítani. Szó volt továbbá az úgynevezett iskolaszék létrehozásáról, mely a szülők képviseleteként funkcionálna. Meglátása szerint már az általános iskolában el kell kezdődnie az életre nevelésnek, és ennek kapcsán erkölcsi értékeket kell kialakítani a tanulókban. Hangoztatta, hogy az iskola társadalmi színtér, melyben a pedagógusok érzik munkájuk súlyát, de az iskolának politikailag, ideológiailag is semlegesnek kell lennie. A hitoktatást illetően úgy nyilatkozott, hogy meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy minden tanuló saját vallása szerinti hittanra járhasson. Szerencseként jellemezte, hogy a szóban forgó iskolában mindig is volt hitoktatás, tovább hangsúlyozta a vallás erkölcsi és közösségformáló szerepét. A nem vallásos tanulók részére polgári etikát fognak tanítani. Szoros kapcsolatot kíván kialakítani az egyházzal és a cserkészmozgalommal is. Gordos Dénes a helyi sajátosságoknak megfelelően a német nyelv tanítását helyezi előtérbe, második nyelvként az angolt nevezte meg, mely elengedhetetlen a számítástechnikai tagozat beindításához. A programismertetés után Gordos Dénes válaszolt a képviselők által feltett kérdésekre, és tisztázta az előző programjában szereplő félreérthető részeket. A testület a döntést alaposan megfontolta, minden kérdést és választ meghallgatott. Az ülés kezdetétől számított ötödik órában szavazásra került a sor, melynek eredményeként 15 igen, 3 nem és 1 tartózkodással Gordos Dénest választották a Templom téri Általános Iskola igazgatójának. Kutasi Jánosnak, az iskola megbízott igazgatójának megbízása 1993. július 31-ével jár le. Gordos Dénes augusztus 1-jé- vel tölti be az igazgatói posztot, addig szükség esetén mint magyar- és történelemtanár vesz részt az iskola munkájában. Kérdésemre, hogy a Szív utcai iskolából való kényszerű távozásának fegyelmi tárgyalásában van-e új fejlemény, egyértelmű választ adott. Eszerint idén március 7-én lesz az ügy II. fokú felülvizsgálata, fegyelmi tárgyalása. Amennyiben felmentik a vád alól, úgy azonnal le is mond a Szív utcai iskola igazgatásáról, ha ez nem történik meg, akkor az Európai Bizottság Tanácsához fordul fellebbezésével. Végezetül kijelentette, hogy a pilisvörösvári iskola igazgatójaként meg fogja valósítani az említett iskolamo- dellt, s ezen peres ügyének kimenetele sem változtathat. Szűcs László Közhírré tétetik... Hírcsokrot nyújtunk át olvasóinknak időről időre a megyénk településein megjelenő helyi lapokból. Önkormányzatok, pártok, művelődési házak, egyházi és más helyi közöségek adják ki ezeket a népszerű újságokat. Lapozgatva bennük, újra és újra bebizonyosodik: rendkívül gazdag, színes Pest megye településeinek élete. SZAKMAI ZSŰRIT, etikai, valamint fegyelmi bizottságot állított fel a Gödöllő és Vidéke Ipartestület elnöksége. A bizottságok hivatottak a lakosságnak végzett munkák esetleges hibáinak, a lakossági bejelentéseknek a kivizsgálására. Ha szakmailag, etikailag súlyos vétséget állapítanak meg, akkor azt az iparost kizárják a testület tagjainak sorából. EXKLUZÍV INTERJÚT adott a Gödöllőért Alapítvány lokálpatrióta havilapjának Papp György alezredes, gödöllői rendőrkapitány. Mint elmondja, az a szándéka, hogy decetralizál- ja a rendőrségi erőket- és minden településen rendőrőrsöt hozzon létre. Javítani kívánja a személyi állomány színvonalát, a kiválasztásnál kiemelt szerepet zik az emberi tulajdonág és a hivatástudat. Van a rendőrkapitánynak egy dédelgetett terve, lovasrendőrök képzése és munkába állítása az elhagyatottabb külső területek folyamatos ellenőrzésére. MEGKEZDŐDÖTT az új posta építése. GÖDÖLLŐI vállalatokat, cégeket mutat be sorozatban a Szolgálat. Ezúttal a Tigáz Gödöllői Üzemigazgatóságának a feladatairól számol be Szendy Pál üzemigazgató. Mint írja, 1987-ben jött létre az üzem- igazgatóság a korábbi kirendeltség székhelyén, és a szolgáltatások egész sora mellett számos hatósági jellegű feladatot is ellát. RÁCKEVÉI ÚJSÁG TÍZÉVES jubileumát ünnepli az idén a Ráckevei Zeneiskola, amely 1983. augusztus 1-jén nyitotta meg kapuit. Ez idő alatt sok száz növendék ismerkedett meg a zene szépségeivel és nemcsak Ráckevén, hanem Szi- getszentmártonban is, ahol az iskolának kihelyezett tagozata működik. AZ ÚJ AFA-törvény bevezetése következtében megváltoztatta tagdíjainak ösz- szegét a Ráckevei Horgász Egyesület. Az idén a felnőttjegy 2600, a házastársi jegy 1675, az ifjúsági jegy 1305, a gyermekjegy 530 forintba kerül. JÓ ÉVET ZÁRT a Korax Kft. Egyedüli magyar húsipari gépgyártóként sikerrel vett részt termékeivel az 1992-es Foodapest nemzetközi élelmiszer-ipari szakkiállításon. Üzletkötéseivel az idei esztendőt is biztos alapokra helyezte, gyártási kapacitását az egész időszakra lekötötte. VÁRJA TAGJAIT a Ráckevei Baráti Kör. A következő találkozó időpontja január 25-én lesz, délután 5 órai kezdettel, a művelődési központban. A tervek szerint Csorbáné Fejérdy Zille Ráckeve zenei életéről tart előadást. VIRÁGCSOKOR várta a múlt év utolsó testületi ülésén dr. Verdes Margitot, a hosszú szolgálat után nyugdíjba vonult orvost. Az ünnepelt azonban betegsége miatt nem tudott eleget tenni a szíves meghívásnak, így a köszöntés későbbi időpontra halasztódott. RENDELETET fogadott el a ráckevei önkormányzat a bérlakások béréről. Eszerint január 1-jétől az összkomfortos lakás bére 33, a komfortosé 25, a félkomfortosé 12, a komfort nélkülié pedig 7 forint négyzetméterenként és havonként. A VÁROSI KÖNYVTÁR igazgatói munkakörének ellátásával a képviselő-testület Bartáné Ásin Mártát bízta meg, mely megbízás ez év közepéig szól. Azt követően pályázat nyomán döntenek az állásról. CSAK ÜDVÖZÖLNI LEHET minden olyan önszerveződést, legyen egyházi vagy kölönböző társadalmi, ami azt kívánja elősegíteni, hogy embercsoportok egyénileg és csoportok egymás közti megértése bekövetkezhessen — írja a helyi önkormányzat lapjában dr. Bo- zsik József jegyző. A cél jelen időben nem lehet más, mint megérteni, segíteni egy kis közösségben élő embert. ANGOL KLUB indult a halásztelki általános művelődési központban, és minden csütörtökön várja az érdeklődőket. Egy fiatal strad- fordi tanárnő készíti elő a foglalkozásokat, a témákat a klubtagok jelölik ki. A klub tagja lehet bárki, lakóhelyétől és kortól függetlenül, csak az a fontos, hogy akarjon angolul beszélni. Egyelőre azonban az sem baj, mint olvasható a lapban, ha az érdeklődő csak hallgat. BEMUTATKOZOTT Halásztelek Híreiben a művelődési központ új munkatársa, Nagy Emese, aki tanárképző főiskolán magyar— könyvtár szakot végzett. Számos jó ötletet sorol fel. A többi között szeretne szeptembertől nehezen kezelhető gyerekek számára zeneterápiás foglalkozásokat tartani, heti rendszerességgel. Ennek az a célja, hogy a gyerekek a bennük levőfeszültségeketne agresz- szivitással, hanem a tánc, a rajz önkifejező módszerével vezessék le. FEBRUÁR 6-ÁN rendezi meg második bálját a halászteli gyerekekért létrejött alapítvány. Az előzőhöz hasonlóan most is finom va- csőrváal, műsorral, tombolával és jó zenével várják a vendégeket. A belépőjegy ára ezer forint. FA RMOSI Információk Rí PORTOK UkMrtgt kSiékti m*la«U1á HETEKEN BELÜL megkezdi Farmoson, Tápiósze- lén, Újszilváson, Tápiósző- lősön és Tápiószentmárton- ban a gázvezeték-hálózat tervezését és építését a Cir- kobau Rt. — erről ad hírt a Farmosi Információk, Riportok című lakossági közéleti tájékoztató. HÁTTÉRBE SZORULT az utóbbi időben Farmos üzlethálózatának fejlesztése, s ezt a Tápiószele és Vidéke Afész vezetése belátta. A farmosiak és az önkormányzat ezt rendre szóvá tette, most viszont örömmel nyugtázza, hogy az áfész Farmos fejlesztésére ötmillió forintot fordít. JUTKA ÓVÓ NÉNI mutatja be a községi könyvtár kiadásában megjelenő helyi lapban a farmosi óvodát. Mint írja, a vidám élet csendben, nyugodt légkörben folyik. A csendet képletesen kell érteni, hiszen a 123 gyerek vidám beszéde, kacagása nem éppen csendes. Az óvónők ma is, mint régen, mindent megtesznek a gyermekekért. Ma már a kicsik nyelveket is tanulhatnak az óvodában és részt vehetnek a hitoktatásban is, szüleik igénye szerint. FELHÍVÁST intézett a szülőkhöz az ősszel az általános iskola szülői munka- közössége a Darók család megsegítésére. Október 15-én a 8 éves kisfiú baleset következtében elhunyt, és a családra bizony ráfért az összetartásáról ismert falu lakóinak segítsége. Ez nem is maradt el, és ezért özv. Baráth Ferencné (Cza- kó Ilona) mond köszönetét. $VÁci FóruM ^ PUBLICISZTIKÁBAN tért vissza múlt évi utolsó számában a budapesti, október 23-ai, Kossuth téri eseményekre az MDF váci szervezetének lapja. Azt kérdi a szerző, vajon kinek, kiknek állt érdekében az ott történtek nyomán a magyar fasiszta veszély rémképének felkeltése. Összeállította: Deregán Gábor