Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-13 / 10. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. JANUAR 13.. SZERDA Macedón tiltakozás Sértik a légteret Macedónia tiltakozott az athéni kormánynál amiatt, hogy görög harci repülőgépek sorozatosan megsértik az ország légterét. — Az ilyen esetek nem járulnak hozzá a két szomszédos ország közötti jószomszédsághoz és bizalomhoz. A dokumentum szerint a skopjei vezetés tájékoztatta az Európai Közösség tagállamait és a nemzetközi szervezeteket a problémáról. A légtérsértés vádja nyilván újabb feszültségforrást jelent majd a két ország amúgy is eléggé rossz viszonyában: a volt jugoszláv köztársaság nemzetközi elismertetését ugyanis Görögország akadályozta meg, Macedónia névváltoztatását követelve a jóváhagyás fejében. A helyzet abszurd voltát jól mutatja, hogy Görögország viszont hétfőn az EK soros elnöki tisztét betöltő dán kormánynál tett panaszt, kifogásolva, hogy Uffe Ellemann-Jensen külügyminiszter a minap úgy nyilatkozott: reméli, hogy Macedónia hamarosan elfoglalhatja helyét a nemzetközi közösségben. Palesztin menekültek Az arab—izraeli béketárgyalásokon résztvevő palesztin delegáció mindaddig távolmarad a tárgyalások következő fordulójától, amíg a Libanonba deportált több mint 400 palesztin haza nem térhet otthonába. Ezt Faruk Kaddumi, a PFSZ „külügyminisztere,, jelentette be hétfőn Kairóban: a politikus az Arab Liga miniszteri tanácsának ülésén vesz részt az egyiptomi fővárosban. A tanácskozáson egyébként egyelőre nem született hivatalos döntés a deportálások ügyében, bár Jasszer Abbéd Rabbo, a PFSZ tájékoztatási osztályának vezetője elmondta, hogy a készülő — s kedden elfogadandó —záróközlemény arra kéri majd az ENSZ Biztonsági Tanácsát: szabjon meg konkrét határidőt a kitoloncoltak visszatérésére. — Ha Izrael nem hajlandó végrehajtani a határozatot, akkor az arabok később más lépésekhez folyamodnak, ideértve a két- vagy többoldalú tárgyalások felfüggesztését a zsidó állammal — nyilatkozta a palesztin politikus. Megdöbbentő jegyzet látott napvilágot az egyik délutáni napilapban. A szerző szóvá teszi, hogy az egyház „akár bírói úton is érvényesíteni kívánja igényét az egyik patinás budai szakközépiskola épületére.” Gondolatát tovább fűzve vidéki önkormányzati vezetők panaszairól ír, arról, hogy a helyi felekezetek nem engednek a követelésükből, vissza kívánják szerezni régi épületeiket. A szerző elismeri ugyan, hogy „az egyházak vagyonát a negyvenes évek végén elrabolták-államosították, a méltó keresztény életet — az istentiszteleteket nem számítva — megfelelő eszközök híján megbénították.”, de ezután azzal vádolja meg az egyházat, hogy a keresztelésen, esketésen, temetésen, mise és igehirdetés tartásán kívül nem volt jelen a nép körében, mert nem is váagykozott oda! A klérus ugyanis a pártállamnak hajbókolt, míg a hivatásukhoz hű papok a börtönökben és az intemálótáborokban raboskodtak. „Az egyház perel. Patinás iskolákat próbál visszaszerezni, tanulók és tanárok feje fölül elorozni a tetőt. Ahelyett, hogy tenné a dolgát, s megpróbálná bepótolni, amit elmulasztott négy évtizeden át: megmentené veszendőfélben lévő lelkeinket. S közben perelné saját múltját: rossz lelkiismeretét.” — ad tanácsot az egyháznak a szerző. Miért írom, hogy megdöbbentőnek tartom a jegyzetet? Ellentmondásai, hamis állításai miatt. Kezdjük a végén. Lélekmentésre buzdítja a szerző az egyházat, miközben el- marasztlaja azért, mert szeretné visszakapni az iskoláit. Ezzel sajnos figyelmen kívül hagyja azt, hogy a lélekmentés eszközei részben éppen azok az iskolák lehetnek, amelyek által az egyház részt vállal a fiatalok oktatásából, neveléséből. Közhely — s csupán azért említem, mert a cikk tanúsága szerint van, aki ezt még mindig figyelmen kívül hagyja —, hogy az egyházi iskolákból kikerültek között kevesebb a börtönviselt, az alkoholista, a depressziós, az, aki nem tudja, hogy mivégre van e világon. Az egyház, iskolái visz- szaszerzésével, nem a vagyonát kívánja öncélúan növelni, hanem szolgálni akar. Arról pedig, hogy a tanulók és a tanárok feje fölül igyekszik elorozni a tetőt, csak annyit, hogy nem hallottam még olyan esetet, amikor a tulajdonos- váltás után utcára tették, elzavarták volna az addigi tantestületet, bezárták volna a kapukat a diákok orra előtt. A törvény szerint tíz év alatt kell rendezni a kérdéses ingatlanok sorsát. Egyebek között éppen azért ilyen hosszú a rendelkeHáborús bűnösök A washingtoni kormányzat továbbra is kitart amellett, hogy a Boszniában elkövetett atrocitások nem maradhatnak büntetlenül. — Úgy gondoljuk, azoknak, akik bűnöket követtek el, felelniük kell ezekért a tettekért —jelentette ki a téma kapcsán hétfőn Richard Boucher külügyi szóvivő. Nyilatkozata nyilván válasz volt azokra a hírekre, hogy az Owen-Vance-féle boszniai rendezési terv állítólag magában foglalná a háborús bűnök elkövetői számára adandó amnesztiát. Mint az AFP emlékeztet rá, tavaly decemberben Lawrence Eagleburger amerikai külügyminiszter — nagy feltűnést keltve — felsorolt néhány olyan szerb vezetőt, akiket Washington személyesen is felelősnek tart a boszniai túlkapásokért. Táblacserék A Banja Luka környékén élő szerbek vezetői határozatot hoztak a térségben levő, muzulmán eredetű településnevek megváltoztatásáról. A muzulmánoktól már „megtisztított” települések utcanevei sem kerülhetik el sorsukat: már megkezdődött a múltra emlékeztető utcatáblák lecserélése. Katona Tamas a Kádár-nosztalgiáról A jólét alapja hazugság volt — Az MDF-et aggasztja, hogy növekszik a szocialista párt, vagyis a volt kommunisták támogatása. Antall József egyik fő tanácsadója, Katona Tamás úgy véli, hogy a szocialisták kihasználják a munkanélküliség, a szegénység és a politikai ellenfelek zavara okozta elégedetlenséget — írta a The Independent című brit lap hétfői számában Tony Barber tudósító Budapestről. — Igen sok ember őriz bizonyos nosztalgiát Kádár János iránt. Akkor köny- nyebb volt az élet. Igaz, a jólét alapja hazugság volt. Nyugati hiteleken alapult, amelyeket ártámogatás formájában osztottak szét, a virágzás látszatát keltve. Elődeink ittak a kocsmában, a számlát pedig nekünk kell állni — mondta Katona Tamás a The Independentnek. A brit lap tudósítója megírta, hogy a választások még több mint egy évre vannak, de a „szocialisták és más ellenzékiek már 100 000 aláírást gyűjtöttek előrehozatalukra”. A szocialisták rosszul szerepeltek az 1990. márciusi (!) választásokon — 9 százalékot kaptak —, jól viszont a tavalyi pótválasztásokon, és egy decemberi közvélemény-kutatás 14 százalékot adott nekik, miközben az 1990-ben 42 százalékot szerzett MDF 8 százalékra zuhant. Katona Tamás szerint a probléma egy része az, hogy az emberek apatikusak az új rendszer iránt — tavaly volt olyan pótválasztás, amelyet nyolcszor meg kellett ismételni. — Ha az emberek nem kapnak elég információt a kormánytól és a parlamenttől, visszavonulnak a politikától. Utálják a kormányt, az ellenzéket, a parlamentet. Ez ügyben voltak valódi problémáink a sajtóval és a tévével. Szó sincs róla, hogy a média kormányellenőrzését akarnánk, de gyakran nem volt elég együttműködési szellem a médiában — mondta a politikai államtitkár. — A kormány régóta vitázott a médiával annak állítólagos ellenzéki rokonszen- vei miatt, és ennek nyomán a múlt héten lemondott a Rádió és a Tévé elnöke. Sok magyar számára azt bizonyította a kötélhúzás, hogy a nem kommunista elit obskúrus veszekedésekkel és hatalmi harccal tölti az idejét gyakorlati tettek, például az egészségügy, az oktatás és a társadalombiztosítás reformja helyett. Katona Tamás azt mondta, hogy a viták és a folytatódó gazdasági nehézségek elvonják a közfigyelmet az MDF külpolitikai sikereiről, nevezetesen a Varsói Szerződés feloszlatásáról. — Az embereket nemigen érdeklik ezek a sikerek. A szegénységre, a munkanélküliségre és az inflációra kell összpontosítanunk, és meg kell mutatnunk, hogy a kormány törődik az emberekkel, van társadalmi érzékenysége — mondta Katona Tamás a brit lapnak. VÁLASZ Igaztalanul támadják az egyházat zésre álló idő, hogy mindenkinek legyen ideje megtalálnia a helyét. Nem úgy, mint amikor egy vagy két éjszaka alatt teherautóra pakolták a szerzeteseket és az apácákat... Az említettnél súlyosabb — és bántóbb — csúsztatása a szerzőnek az, amit az egyházaknak a nép körében való jelenlétéről, pontosabban jelen-nem-létéről ír. Az már önmagában is ellentmondás, hogy az egyház keresztelt, esketett, temetett, igét hirdetett, de nem volt jelen... Vagy talán úgy érti a szerző, hogy nem érzett együtt a néppel az egyház? Mintha ugyan az említett szolgálatok során nem tudta volna az egyháztagok lelkigondozását végezni a pap... Többségük egyébként más alkalommal is megtalálta, miként kezd együttélni a néppel. Akkor is téved a szerző, amikor az egyházon csak a klérust érti. Pál apostol tanítása szerint az egyház Krisztus teste,s annak mindenki tagja, akit megkereszteltek. A kisgyermektől kezdve a gyülekezeti lelkészen át a püspökig, a pápáig. (Az egyház tulajdonába, visszakerülő ingatlanok sem a kléruséi lesznek. Mint ahogy személy szerint nem tőlük, hanem az egyháztól vették el azokat!) Nem tehetünk tehát különbséget a hívek és a papság között, ha az egyházról alkotunk véleményt. De ha tehetnénk is: mindkét oldalon találunk olyanokat, akik a legnehezebb időkben is hűek maradtak hitükhöz és olyanokat, akik nem. Ugyancsak bántó a szerző különbségtétele az alsó és a felső papságot illetően. Sajnálatosan elfelejtkezik arról, hogy nem „csak” gyülekezetben szolgáló papokat börtö- nöztek be, hanem Mindszenty József hercegprímást is. Nemcsak lelkészeket hurcoltak el mondvacsinált okokból, hanem Ordass Lajos püspököt is. Helyükre olyanokat ültettek, akik hajlandóak voltak a szükségesnél nagyobb kompromisszumok megtételére is, akik kiszolgálták a rendszert. Ilyeneket azonban mindig, mindenütt lehet találni. Velük már csak ezért sem tisztességes azonosítani az egyházat. (Mint ahogy egy népet sem szabad azonosítani az erővel feje fölé ültetett vezetővel, diktátorral.) S hogy mennyire nem az egyházra erőszakolt vezetők jelentették az igazi egyházat, azt az is bizonyítja, hogy az első adandó alkalommal — az 1956-os forradalom idején — megfosztották őket tisztségüktől. S visszahozták a régieket: Mindszenty Józsefet, Ravasz Lászlót, Ordass Lajost! Mint ahogy a rendszerváltozás során is elveszítették, illetve veszítik el tisztségeiket azok az egyházi vezetők, akik összefonódtak az elmúlt rendszerrel. Ez a folyamat természetesen lassúbb, mint amilyen 1956-ban volt — hiszen lassúbb az átalakulás is. Nehezíti a változást az is, hogy az egykori, egyházhű vezetők már nincsenek az élők sorában. De a változás folyamatos. A pápa új püspököket szentel. A régi, egyházi parlamenti képviselők nagyrésze — vagy talán már mindegyik? — elveszítette vezető tisztségét, s legfeljebb a háttérből próbálják érvényesíteni csekély befolyásukat. Az egyház nem vágyakozott a nép közé, most bezzeg vágyakozik a „patinás” iskolák után, olvasható ki a cikkből. (Megjegyzem ezekre az iskolákra a „patina” éppen akkor rakódott rá, amikor az egyházak tulajdonában voltak), kíváncsi volnék, hogyan értékeli a szerző például Hegedűs Lóránt püspök református egyházi vezető tevékenységét, aki — éppen az 1956-ban „viselt dolgai” miatt — évtizedekig csak egy, a fővárostól távol fekvő egy kis baranyai településen, főként bukovinai székelyekből álló gyülekezetét pásztorolhatott. Talán ő nem a nép között élt? S most talán rosszul teszi, hogy idejének nem kis részét a volt egyházi iskolák visszaszerzésének szenteli... Sajnálatos, hogy a szabad választások után csaknem három évvel az egyházakkal kapcsolatban még mindig ilyen alapvető kérdéseket kell helyretenni. De talán mégsem véletlen ez... Az ellenzék már 1990 kora nyarán, alig egy hónappal a kormány megalakítása után, a keresztény kurzus nem létező veszélyével riogatta a lakosságot. Azóta pedig különböző szinteken folyamatosan próbálja akadályozni az egyházi ingatlanok, elsősorban az oktatási intézmények egyébként törvényben rendezett visszaadását. Jó volna, ha ehelyett inkább az emberi jogok nyilatkozatához — amelyre egy időben szívesen hivatkoztak — tartaná magát. Eszerint ugyanis a szülő joga meghatározni azt, hogy milyen világnézet szerint neveli gyermekét. Az egyházi iskolákba pedig egyelőre többszörös, néha öt-hatszoros a túljelentkezés... k-v, Tefer Hardi Péter
