Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-02 / 1. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JANUAR 2. SZOMBAT 13 Nyugati helyett magyart! Örömmel tapasztalom, hogy van egy napilap, amelyik szívén viseli a magyar ipar támogatását. Jó látni a Pest Megyei Hírlapban a szöveget kis négyzet alakú keretben: „Támogasd a magyar ipart, vásárolj hazai terméket.” Sajnálnám, ha valamilyen okból megszűnnének ezek a kis négyzetek, mert nagy szükség van rá, hogy legalább egyetlen napilapunk fölhívja az emberek figyelmét arra, hogy a hazai termékek vásárlásával a saját munkahelyünket védjük. Valóban, a mai reklámáradatban igen nehéz megállni, hogy ne a tetszetős nyugati árut válasszuk, ha van neki megfelelő, de kevésbé tetszetős hazai termék is. Ha fölismerjük ennek jelentőségét, akkor nem csak a magyar ipart, hanem az egész magyar gazdaságot támogatjuk és ezzel megfékezzük a tömeges munkanélküliség terjedését. Szívesen látnék azok mellett a bizonyos négyzetek mellett hasonlókat a következő szöveggel: „Vásárolj hazai terméket, ezzel is munkahelyed véded!” Tisztelettel: Dr. Tarnóczi Tivadar Budapest Karácsony utáni felhívás Köszönöm, hogy levelemet és a karácsonyi felhívásomat is megjelentették. A váci kórházban — mint azt a főorvostól megtudtam — tömegesen mentek a polgárok karácsony napján s nem volt olyan egyébként elhagyatott beteg, akinek e napon ne lett volna látogatója, akivel néhány kedves szót válthatott. A karácsonyi felhívás eme tapasztalatából kiindulva gondoltam úgy, hogy megteszem karácsony utáni felhívásomat is. A karácsony elmúlt, de nem lettek kevesebben az elhagyatottak, a magányosok, a szenvedő embertársaink. Valamit felvillantottunk előttük és azután annál nagyobb lett körülöttük a sötétség. A szürke hétköznapok taposómalmaiban elég küzde- nünk magunkért, családunkért, nem tudunk odafigyelni még másokra is. Reggeli alatt Tasnádi berajzolta színes krétával a térképembe a mai mentő útvonalát. De azt is megkérdezte: — Kitől kaptad a katonai térképet Kalocsáról és vidékéről? — A kalocsai érsektől — feleltem. — Tréfálsz, — hogy kerül a katonacsizma és a katonatérkép az érseki asztalra? — Megmondom! — Gróf Zichy Gyula kalocsai érsek és pápai trónálló telepítést akart csinálni. Megkeresett Budapesten, ha nem is Gábor arkangyallal, de Gábor Lajos festőművésszel, a Kalocsai Művészház igazgatójával. Éppen nagybeteg voltam. Egy cementes pince-konyhában laktam, reumát szereztem. Nosza, tejben-vajban orvosságban fü- rösztöttek. Szent István csontjait is nekem ajándékozták aranytartóban, hogy hamarább gyógyuljanak beteg csontjaim. No meg az össze katonatérképet is ideadta nékem az ő székely mérnökük, Bogyó István. Válasszam ki a jövendő magyar falvak helyét. Látod, Lacikám, mégiscsak van orvosság fűben-fában-ereklyében. Most aztán jött az árvíz és mindent elmosott! — Igen, de most meg is köszönheted ezt a hallatlan jóakaratot. Hiszen éppen Kalocsára megyünk. A szennyes vizek éppen ma éjjel zárták egészen körül a várost. Le fogsz dobni egy levelet. Kartoncsövet találsz majd hozzá a Nebulón. A gép hátán majd a levelet is megírhatod. Most sietnünk kell. Indulunk, négy perc múlva. Rohantunk a HAVAG-Nebulóhoz, az egyetemi sportrepülők parányi gépéhez. Most már csak egy kérdés érdekelt: — Mi hír Kalocsán? Lesz-e egy kis irgalom a megvadult, jeges Dunában? Kíméli-e a fáradt gátkötőket? A gerendacipelő katonákat, ezeket a százlábú emberi hangyákat: Solton, Miskén, Bátyán, Negyvenszálláson? Ezekre kell ma felelnem. Ezeket kell ma megfigyelnem a repülő Nebuló hátáról. Kalocsán a Tömöri tér felett ledobtam a postás zsákot, utána pedig az érsekségnek szóló levelecskét. Tömöri Pál szobra mellett csúszott le a még kopár gesztenyefák között. Húszán is szaladtak utána, hogy felkapják. Percek múltával már megint a megcsúfolt Magyar Alföld felett keringtünk. — Bejegyeztem a gátszakadások helyét. Berajzoltam a tegnapról kiterjedt vizek új határait. Tegnap óta sok vályogház megolvadt és összeroskadt a vízben. Csak a kávátlan gémeskutak álldogáltak a érégi tanyák mellett, mint megázott-számyú és vízhez kötött szúnyogok. A kút- kávát már ellepte az ár. Csak a faveder harangozott a szélben, mintha az elsüllyedt Atlantisz halálcsengője volna az a szomorú favödör. Őrjegnél megint emberekre bukkantunk. A kis állomásnak már csak a csupasz kéménye állott Majd egy év múlva KARÁCSONYKOR újból elmegyünk és adakozunk, simogatunk, együttérzünk. De lehet, hogy akinél tavaly voltunk, már nem lesz. ...ELMENT. Nem tudta megvárni az évenkénti si- mogatást, az évenkénti jó szót. Úgy vannak teremtve, ahhoz, hogy élni tudjanak, sűrűbben kell Őket szeretni. EZÉRT NE HAGYD ELLOBBANNI A KARÁCSONYI LÁNGOKAT! Legalább havonta tedd azt, mit karácsonykor tettél és neked naponta lesz karácsonyod. „Ne keresd a boldogságot a világ nyüzsgésében, mentői mélyebbre vonulsz a szívedbe, annál magasabbra szállsz az égbe.” Zoltai Mihály mentőtiszt Nagymaros Látom, mi folyik a sajtóban Végre kemény gerincű ember is ül a Pest Megyei Hírlapnál, aki észreveszi, hogy a Kőkapu tele van demagógiával. Ilyesmi persze más újságban is található. Én csak egy olvasó vagyok, de nem annyira ostoba, hogy ne vegyem észre, mi folyik a magyar sajtóban. Ezt próbáltam beleírni abba a fehér foltba, amelyet Önök dr. Ábrahám Tibor nagykősöri SZDSZ-es képviselőnek tartanak fenn válaszadásra. Üdvözlettel: Nyerges János Vác Köszönet a diákoknak Pest Megyei Hírlap Vödrös Attila főszerkesztő úrnak Tisztelt Főszerkesztő Úr! Mindenek előtt engedje meg, hogy köszönetét mondjanak Önnek és munkatársainak a lap új és jobb, a valóságot tükröző arcula tának megalkotásáért. Kívánok Önöknek erőt adó hitet, egészséget és alkotó sikereket. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Váci Szervezete nevében kérem Önt, hogy az alábbiakat leközölni szíveskedjék. Kérem ezt azért, mert egy város határain túlnőtt összefogásról szól, amit a környék iskoláiban tanuló diákok felhívásunkra tettek a volt JugoREGÉNY NÉMETH KÁLMÁN A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 38. ki a vízből. A magas töltésen egy megrekedt tehervonat vesztegelt. Kísérői versenyt integettek felénk, a megéhezett bakter-családdal. Csikorgó éles kanyarban ereszkedtünk le, egészen a fejük fölé. Számukra négy zsákot dobtam le. De még az imakönyvemet is előkapartam a mackóruha alól, a nadrágzsebemből. Mielőtt ledobtam volna, Tasnádi hátra kiáltott: — Add ide!... Valamit beleírok... Néztem a vállán keresztül, hogy mit ír a könyvbe a jobbkezével, miközben a ballal gondosan szorítja a kormánybot fekete gombját. Ezeket írta: „— Valaki, aki titeket sírni látott, most feljebb repül: »Közelebb hozzád. Istenem.«. Megkéri, hogy adja vissza nektek, amit elvett tőletek. Ne sírj!” Most Tasnádi László beszúrta az arany végű töltőtollat az imakönyv fekete táblájába és megcélozta a csillogó sínek szigetét. A gép magasra szökött a felhők felé, miközben hátrakiáltott: — Megyünk haza...! A Dunával repülünk...! A picike Nebulónak beteg szíve, nagyon megviselt motorja volt. Ideges duruzsolása a megijedt kotló motyogásához is hasonlított, amikor rucatojásra teszik és kiköltött kicsinyei vízre mennek, vagy kívül rekednek a kerítésen a bukovinai „másik” iszapban, a Rettenetes Iván árnyékában. Egyik nap a Duna-ár, a másik nap a Tisza-ár felett repültünk. Éppen azon a délutánon, amikor a veszedelmes munkának vége volt, kaptam a kalocsai érsek úr sürgönyét: — Holnap délután, csütörtökön Farkasréti utca 2. szám alatt leszek az Isteni Szeretet Leányainak anyaházában — Mosonyi Dénes nagypréposttal. Keressen ott fel, nagyon fontos dologban. Ugyanakkor a bukaresti Magyar Követségről is sürgöny érkezett. Báró Zichy Móric küldte a következő szöveggel: — Csütörtökön délután repülőgéppel Budaörsre érkezem. Hívjon a szüleim lakásán, Dezső utca 10. szám alatt. Igen fontos közleni valóim vannak. Az érsek úr rendkívül le volt verve: — Nézze, milyen szép árvízi Albumot hoztunk Telekinek. Nézze ezeket a fényképeket, kiváló rajzokat. Azonnal jöttünk, mihelyt a vizek a sínekről kicsit leszállónak. Maszláviából hazánkba menekültekért. Közel egy hónapja körlevélben fordultunk Vác és 20 km-es körzetében fekvő iskolák diákjaihoz, hogy személyenként mindössze 10 Ft-tal járuljanak hozzá a menekültek karácsonyi segélyprogramjához. Az összefogást, az egymásért tenni akarás és tudás szép példáját ajánlva fel nekik. Áz iskolák gyűjtéséből, ami közel 100 000 Ft lett, élelmiszer-csomagokat készítettünk és a 200 db. csomagot a Szeretetszolgálat által kiegészített készételkon- zervekkel és több száz kötet ifjúsági könyvvel december 23-án vittük le a határ mellett lévő menekülteknek. Felvettük a kapcsolatot Harkány polgármesterével és Siklós-Máriagyüd plébánosával. így próbálva kiszűrni azokat a rászorulókat, akik valóban nagyon örülnek a segítségnek. Eddig sem, így most sem téve különbséget nemzetiség, nyelv és hovatartozás kérdésében. Tisztelettel kérem Fő- szerkesztő Urat, adjon helyet köszönetünknek, és annak, hogy a nyilvánosság előtt tudjunk beszámolni munkánkról. A köszönet ugyanis, amit mi a menekültektől kaptunk nem minket illet, hanem azt a több száz diákot, akik talán a zsebpénzükből, a tízóraijuk megspórolásával adtak. Jövőnk az ifjúságban van, ők veszik át tőlünk — ha elfáradunk — a szeretet lángját, azért a szeretetért, ami emberi tartásunkat és életünk értelmét adja. Köszönjük a pedagógusoknak, akik ezernyi más elfoglaltságuk mellett erre is tudtak időt szakítani. Kis Magyarországunk már oly sokszor a nagyokkal tudott versenybe szállni. Nem a lakosok száma, hanem embersége számít. Ezek a fiatalok már értik, hogy mit jelent adni. Mi csak büszkék lehetünk rájuk, a jö- vőnkre, amit együtt kell saját magunk számára megépíteni, de nem mások kárára, hanem közös boldogulásunkra. Büszke vagyok rá, hogy részt vehettem e közös akcióban és az összefogás erejének, tudatában szolgálhattam. Szolgáltuk embertársunkat, aki szükséget szenved és szolgáltuk Istent, akitől a szeretet fakad. Jó az Isten eszközének lenni. Vác, 1992. december 27. Főszerkesztő Úr további támogatásában bízva, Tisztelettel: Szabó Ferenc Magyar Máltai Szeretetszolgálat váci vezetője gát is vinni akartuk Telekihez^ Még mindig reméltem, hogy magukat odatelepíthetem. Én állanám most most is a sarat. Dehát, mire Budapestre felértünk, látja, megölték szegény Teleki Pált. A következőket mondta egészen csöndesen: — Nagy, német bankok állanak a hartai és érsekhartai svábok mellett. Nyakra-főre veszik a potyaföldeket a minisztériumtól. Szaporodnak a német-telepek. A kalocsai kalács szívét vájkálják. Tudtam, hogy a jóságos érsek úr szereti a könnyű humort, azért mosolyogva idéztem neki Shakespeare híres mondását, megpótolva a góbék görbe ráadásával: — Érsek atyám, jól mondta Shakespeare: „Ha te keresztelni kezded a zsidókat, felvered a disznók árát!” — „Ha telepíteni akarod a székelyt, akkor levered a holdak árát.” Most már átosontam a Kedves Nővérek telefonjához, hogy el ne mulasszam a bukaresti Magyar Követség jóangyalának az izenetét. Cikány Zichy Móric telefonja éktelen jajveszékelésbe fogott: — Bukovinában őrület van a nép között. Mindenki indulni akar Magyarországra. A tavaszon senki sem szántott, nem vetett. Éhség fog kitömi. Szegény papjaikra nem hallgatnak, leginkább borsó-szalmán szeretnék őket megégetni. Éhezés fog kitömi... De a magyarok nem fognak kapni egy véka kukoricát sem, persze, a románoknak sem igen lesz. Ezek mindent lerágtak. — Hát én vagyok ezeknek az oka? — Nem mondom. De itt valamit két héten belül tenni kell, amíg a németek a polgári szállítást be nem szüntetik. Én Bukarestben mindent elintéztem. Ezeket azonnal fel kell pakolni és áttenni a magyar határon. Indulok azonnal Bárdossyhoz és Bonczossal is beszélek. — Én meg indulok újból a kormányzó úrhoz, Horthyhoz. — Az nem megy olyan könnyen. — Tessék reám bízni. Horthy Miklós kormányzó úrhoz „feketén” mentem. Áldott, örökké jókedvű adjutánsa, Vámos Ernő testőrtiszt és ceremónia-mester törte darabra a ceremóniák törvényeit, amikor bepockolódott velem a hadsegéd alezredes irodájába, ahonnan már hallatszott a Kormányzó hangja. Éppen Igmándy Hegyessy Géza altábornagyot fogadta előttem. A Vitézi Szék főkapitányát, aki egy köteg térképpel ment be hozzá. Nem telt el két perc az izgatott várakozásban, amikor cseng a szárnysegéd telefonja. Felkapja, aztán rámnéz. — Tessék idejönni, Bonczos államtitkár keresi önt. (Folytatjuk.)
