Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-11 / 8. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. JANUÁR 11., HÉTFŐ Felemelkedésünk záloga a keresztény középosztály kialakulása Beszélgetés Hasznos Miklós Pest megyei kereszténydemokrata országgyűlési képviselővel Hasznos Miklós országgyűlési képviselő', a Kereszténydemokrata Néppárt egyik alelnöke, pártja Pest megyei listájának az éléről került a törvényhozásba. A politikust a KDNP és az egyházak kapcsolatáról, a pártnak a koalícióban betöltött szerepéről, a népi-nemzeti eszmékről, az igazságtételről, de mindenekelőtt a megyénkhez való kötődéséről kérdeztük. — Pest megyéhez a választások előtt a korábbi munkahelyeim által kötődtem. 1968-ban az új gazdasági mechanizmus beindulásának idején több termelőszövetkezet alakított közös parképítő, földmunkát végző és építőipari vállalatot. Ennek a központja Gyálon volt. Engem neveztek ki igazgatónak. A vállalkozás nyereségesnek indult, hamarosan azonban mégis felmondtam. — Miért? — Egyre-másra telefonáltak a dabasi járási pártbizottságtól, hogy kit vegyünk fel, hogy alakítsunk szakszervezetet, és így tovább. Ekkor azt mondtam, hogy ebből nekem elég. Elmentem a Duna—Tisza-közi Talajjavító Vállalathoz, amely szintén Pest megyei cég. Később pedig az Állati Fehérjetakarmányt Előállító Vállalatnál dolgoztam, amelynek az egyik nagy üzeme Tökölön van. A pártosodás idején, 1989-től már mint szervező jártam a megyét, s számtalan beszédet tartottam. Ezért is ragaszkodtam ahhoz, hogy a párt főügyészeként és kampányfőnökeként a Pest megyei lista élére kerüljek. A választás előtti hónapban összesen 58 beszédet tartottam, ebből 26-ot a megyében. Püspökhatvantól kezdve Gyálon, Dobáson, Vácon, Kosdon, Százhalombattán át Érdig, és még számtalan más helyen is. Mindenütt, ahol jelöltjeink voltak, legalább egyszer vagy kétszer megfordultam. A választások óta is járom a megyét, illetve az országot. Két év alatt húszezer új KDNP-tag — A Pest Megyei Önkormányzat vezetője az ön pártjának tagja■ — Erre büszke is vagyok, mivel nagy mértékben szorgalmaztam, hogy az ország legnagyobb megyéjének rátermett, keresztény, nemzeti politikát képviselő vezetője legyen. Ez sikerült. lnczédy János igen kiváló ember, megfelel tisztségének. Sajnálom, hogy a közgyűléseken, elfoglaltságom miatt, nem tudok részt venni. Ettől függetlenül a megye helyzetét naprakészen ismerem, mivel az önkormányzat határozatait mindig megkapom. — S milyen közvetlen előnye van a megyének az ön képviselőségéből...? — A kijáró képviselők gyakorlatát elvetem. Egy országgyűlési képviselő ne lobbyzzon egy csoport érdekeiért. A mi feladatunk az egész országra, s nemcsak egy megyére vonatkozó törvények megalkotása. A lobbyzás bizonyos tekintetben a pártállami rendszerre emlékeztet: ha valahol vadásztak a főelvtársak, akkor oda folyt a pénz, ahol viszont nem, oda kevésbé. Ez a módszer idegen tőle. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a bizottsági munkámban ne támogatnék minden olyan javaslatot, amelyben Pest megye érdekelt. Persze nem elvtelenül. Szerencsére azonban még egyetlen olyan kérés sem érkezett, amellyel ne tudtam volna erkölcsileg, politikailag azonosulni. Én így támogatom a megyét. — Említette, hogy járja a megyét és az országot. Növekedett-e pártjának létszáma a választások óta? — Nagyon kevesen tudják, hogy Magyarországnak nincs még egy olyan pártja, amely ekkora fejlődést tudna felmutatni bő két év alatt, mint mi. A választások idején öt megyében jelöltet sem tudtunk állítani, mert szegények voltunk, mert nem volt infrastruktúránk, s főleg azért, mert a történelmi pártok közül mi alakultunk meg a legkésőbb. Az MDF is jóval előbb bontott zászlót. Az indulás éppen ezért nehézkes volt: a politikailag aktív emberek már elkötelezték magukat valahová. A történelmi pártokkal szemben pedig azért is hátrányban voltunk, mert a koalíciós időkben nekünk nem voltak vidéki szervezeteink. 1989. szeptember 30-án, amikor a párt újjáalakult, és az első országos nagygyűlést tartotta, összesen ezren voltunk. A választási kampány idején ezerötszázan. Ennek ellenére — a „bölcs” közvélemény-kutatók számításai ellenére, akik két százalékot jósoltak számunkra — több mint húsz jelöltünk került be a T. Házba. Azzal, hogy ismét hallatunk magunkról, s hogy tagjai vagyunk a kormánynak, kedvező folyamat indult el. Szervezeteink szaporodni kezdtek, s ma már több mint húszezren vagyunk. —A Kereszténydemokrata Néppártban két irányvonal kibontakozása figyelhető meg. Az egyik korábban szociálisabb elkötelezettségű, a másik nemzetibb. Úgy tűnik, az utóbbinak ön a szellemi vezetője... — Hála Istennek Magyarországon nem homogének a pártok, mint annak idején a Magyar Kommunista Párt és utódai. Minden pártnak van jó értelemben vett jobb- és baloldala. Ez nem jelent érdekellentétet, hiszen közös programot akarunk megvalósítani. Az egyik irányzat szerint hasznosabb, há"visszahúzódunk, s nem mondunk semmit, mert abba nem tudnak belekötni. Véleményem szerint ez helytelen, hiszen az a labdarúgócsapat, amelyik csak állandóan hazaadja a labdát, nem tud nyerni... A népinemzeti gondolkodású politikusoknak, értelmiségnek óriási a felelőssége az országban, mivel a társadalomnak felemelkedési lehetőséget kell nyújtanunk. Ez nem azt jelenti, hogy pusztuljanak a kisebbségek. Sokkal inkább azt, hogy minden magyar állampolgár számára ugyanazokat a jogokat kell biztosítani. Ez egyáltalán nem kirekesztés. Elsősorban azonban saját állampolgáraink számára kell megélhetést nyújtani. Ne játsszuk meg azt a nagy álliberális demokráciát, hogy mindenkinek megadunk minden jogot, csak a magyar dögöljön éhen, legyen munkanélküli. „Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt". S ha valaki a magyarságát említi, akkor az ne kapja meg azonnal a kirekesztő és fajgyűlölő címkét. Mi azt szeretnénk, hogy mindenkinek joga legyen jól és emberhez méltóan élni. Ha ez jobboldaliság, akkor én ezt vállalom. Jogunk legyen megtudni az igazat —A KDNP-nek nemcsak a nemzeti eszmékkel, hanem az egyházakkal is szoros a kapcsolata, leginkább a római katolikussal. Milyen mélységű ez a kapcsolat? Képviselik az egyházak érdekeit, amelynek ellentételezéseként választási támogatást kapnak? — Tévhit az, hogy pártunk az egyháznak valamiféle burkolt rohamcsapata. Európai értelemben vett modern politikai párt vagyunk, saját programmal. Annyi közünk van az egyházakhoz, mint mondjunk a német CDU-nak. Az egyház szerepe a pasztorá- ció, a lelki élet és így tovább, a mienk pedig a politika gyakorlása, programunk megvalósítása. A választások idején a felső papság semmiféle olyan kijelentést nem tett érdekünkben, amely politikai támogatásnak minősíthető. Az egy teljesen más kérdés, hogy az alsó papság tagjai — ha tanácsot kértek tőlük a hívek — nyilván nem azt mondták, hogy az anarchistákra vagy a kommunistákra szavazzanak. Az igaz, hogy az egyházi ingatlanok visszaadásakor pártunk határozottan foglalt állást. Ez azonban nem az egyház szolgálata, hanem a mi alapvető politikai érdekünk, mivel az ország fölemelkedésének zálogát egy olyan értelmiségi középréteg kialakulásában látjuk, amely a keresztény értékrend alapján áll. Ehhez pedig szükségesek az egyházi ingatlanok, iskolák. — S mennyire egyeztethető össze a keresztény megbocsátás elvével az igazságtétel, amelyet önök igen határozottan szorgalmaznak? — A megbocsátás kérdése ebből a szempontból nagyon veszélyes terület, s igen jó táptalaja a demagógiának. Aki fátylat akar borítani a múltra, az alapvető erkölcsi és természetjogi törvényeket akar áthágni. Legtöbbször persze azok szorgalmazzák ezt, akiknek jó okuk van arra, hogy ne legyen számonkérés. A keresztény erkölcs szerint nincs elévülés. Van viszont megbocsátás, amelyet azonban a bűn megvallásának, megbánásának, s a kirótt büntetés előtti meghajlásnak kell megelőznie. Ez után indulhat csak valaki tiszta lappal. Ha mindez nem történik meg, akkor a társadalomban egy egyre gennyesedőfekély okoz egyre nagyobb betegséget. Ragaszkodunk ahhoz is, hogy a társadalomnak joga legyen megtudni az igazat. Könyvek jelennek meg az eseményekről, mindent tudunk az áldozatokról, csak azokat nem ismerjük, sok esetben, akik kiadták a tűzparancsot. Ide tartozik az is, hogy pártunk nem bocsáthat meg senki más helyett, ez mindenkinek a személyes ügye. — A Kereszténydemokrata Néppárt nemcsak az igazságtétellel, hanem a rádió és a televízió elnökeinek lemondatásával kapcsolatban is komoly határozottságot mutatott. — Sajnos a sajtó a demokrácia ürügye és látszata alatt egy teljesen egyirányú politikai érdekeltséget véd. Bedobták a köztudatba, hogy a kormány maga alá akarja gyűrni a rádiót és a televíziót. Ez egy óriási hazugság. A mi sajtónk a világon egyedülállóan kormány-, rendszer- és nemzetellenes. A kultúrában a nihilt közvetíti, az eredményeket pedig elhallgattatja, mindent lekicsinyel és csúsztatva tájékoztat. Csak egy példát mondok. A közvélemény-kutatási adatok szerint országunkban ma hat százalékkal többen bíznak a jövőben, mint egy évvel korábban. Ez nyilván a kormány intézkedésének, a vállalkozásoknak, a kialakult kereskedelmi kapcsolatoknak, és így tovább, köszönhető. Az adatot egyébként a Duna Tv-ben hallottam. Máshol ugyanis nem hozták le, hiszen ez nem kedvező jelenség. A sajtó ma Magyarországon nem tesz mást, minthogy elvonja a néptől a jövőjét és a hitet. Amelyik pedig mégsem ezt teszi, az már kormánypártinak tűnik. Pedig nem az, csak nem kormányellenes. Politikai koalícióra lett volna szükség — A kormánykoalíciót alkotó pártok, különösen az MDF eszmeisége igen közel áll a KDNP-éhez. Vajon nem „pazarlás-e", hogy a két párt hasonló nézeteket valló tagsága nem egy szervezetben politizál? — Ha megkérdezik tőlem, hogy mi vagyok, akkor először azt mondom, hogy magyar, majd azt, hogy keresztény, s végül azt, hogy demokrata. Nálam ez fontossági sorrendet is jelent. Nem tudom, s nem is akarom letagadni magyarságomat, sőt büszke vagyok rá. Vállalom a sorsközösséget a népemmel. Keresztény vagyok, mert szüleim ebben a hitben neveltek, s ezt csak erősítette a jezsuita iskola, ahová jártam. Meggyőződésem, hogy egyedül a kereszténység tud távlatokat nyújtani az embernek. Ha például a Rerum Noverum — a múlt század végi pápai szociális en- ciklika — tanításait figyelembe vette volna a világ, akkor megtakaríthatta volna a hitlerizmust és a bolsevizmust. Demokrata pedig azért vagyok, mert ennél jobb társadalmi berendezkedést még nem talált ki senki. A két pártban tehát valóban sok az azonosság, de két ok miatt mégsem vagyunk egyek. Az egyik az, hogy külön két különböző társadalmi réteget tud megnyerni. Nem biztos ugyanis, hogy aki az MDF-ben a népi-nemzeti vonallal szimpatizál, az eljönne hozzánk is, illetve bizonyára sok tagunkat megriasztana az MDF liberális irányzata. S azt is figyelembe kell venni, hogy az MDF új politikai képződmény, s az idősebb választópolgárok, akik antimarxista és antibolsevista gondolkozásúak, azok sokkal inkább kötődnek egy már ismert párthoz. A két párt között alapvető koncepcióbeli és világnézeti különbség nincs, de külön most még több szavazatot tudunk ösz- szeszedni. Lehet, hogy néhány évtized múlva már egy lesz ez a két párt. A hármas koalíciónak egyébként éppen az a lényege, hogy a nemzeti szellemiségű értékeket képviseli. Ez hiányzott a „szürkeállományú elitből”, hiába hirdették meg a felsőbbrendűségüket, hiába kapták a legnagyobb külföldi támogatást, a magyar nép nem fogadta el őket és nem adott nekik bizalmat. — Nem félnek attól, hogy a választásokon éppen egymástól fogják elvenni a szavazatokat? — A következő választás egyik kulcskérdése az lesz, hogy a három, nemzeti vonalat képviselő párt meg tud-e egyezni abban, hogy a második fordulóban a jobb helyen állót támogatják. Ha igen — s én minden erőmmel ezen vagyok —, akkor komoly esélye van az országnak arra, hogy egy keresztény szellemiségű Magyarország alakuljon ki, s legyen száz év múlva is. Ellenkező esetben lemondhatunk erről, s akkor 2100-ban egy hat, hat és fél milliósra csökkent lakosságú ország lesz itt, mindenkivel ösz- szekeveredve, arculatát, nemzeti kultúráját elveszítve. — Hadd fordítsam meg a kérdést. Mennyire tudja érvényesíteni a párt az akaratát a koalíción belül? — A koalíció legkisebb tagja vagyunk, ezért a legkevesebb eszköz áll rendelkezésünkre akaratunk érvényesítésében. Annak idején, a választásokat követően, nem egy politikai koalíció, hanem egy kormánykoalíció jött létre. Nem előzetes politikai egyeztetések alapján alkottuk meg a kormányt. Ez tanulság a jövőre nézve: szerződést kell kötni arról, hogy közös programunknak mi az a minimuma, amelyhez mindenki tartja magát. Az a tapasztalatom egyébként, hogy ha az egyes törvények megszületésének kezdeti szakaszában is részt veszünk, akkor a kormány sokkal inkább fogadókész a javaslatainkra,mintha akkor fejezzük ki aggályunkat, amikor már a parlament előtt van a tervezet. Ennek nyilván presztízsokai is vannak. Biztosra veszem, hogy a következő választások után már egyik képviselő- csoportnak sem lesz száznál több tagja. A koalíciót három, közel azonos nagyságú csoport fogja alkotni. Akkor fogja igazán megismerni a közvélemény, hogy mit jelent a kereszténydemokrácia, a keresztény politika. Akik pedig már most szeretnék tudni, hogy milyen lesz ez, azoknak figyelmébe ajánlom az éppen Pest megyében, a gödöllői kongresszusunkon, elfogadott téziseket. Ezek a ’94-es választási programunk alapját képezik. Amennyiben kormányalakító tényező leszünk, akkor a kormányprogramnak is. Aki tehát erre kíváncsi, az bizalommal forduljon a Kereszténydemokrata Néppárt bármelyik szervezetéhez. A kis kék füzetben megtalálja azt a politikai jövőt, amelyet mi akarunk megvalósítani. Hardi Péter
