Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-09 / 290. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1392. DECEMBER 9., SZERDA Csillag Albert- emlékj u ta Írnak Heinzelmann Emma, Keresztes Dóra és Makovecz Benjámin nyerte el a Csillag Albert Alapítvány díjait és a vele járó pénzjutalmat. A legnívósabb gyermekkönyv-illusztrációkat készítő grafikusművészek elismerésére létrehozott jutalmakat a Grand Hotel Corvinus Kempinskiben tartott ünnepségen adták át. Az alapítványt Ferenczy- né Csillag Katalin hozta létre 1944-ben mártírhalált halt testvére, Csillag Albert grafikusművész emlékére. A díjak odaítéléséről képzőművészekből és művészettörténészekből álló kuratórium dönt. A kitüntetett művészek alkotásaiból kamaratárlat nyílt a szállodában. Magyar filmbemutató Kairóban A kairói nemzetközi filmfesztivál félidejében mutatták be a magyar versenyfilmet. A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire díszelőadásán megjelent a rendező, Gárdos Péter és a főszereplő, Rudolf Péter is. A bemutatót követő sajtó- értekezleten a kérdések egy része a magyar filmgyártás finanszírozásának helyzetét firtatta a rendszerváltozás után. A fesztiválon korábban bemutatott filmek közül különös figyelmet keltett a lengyel Leszek Wosiewicz Cynga című alkotása, melyben egy fiatal lengyel szinte abszurd hányattatásait látjuk a háború alatt szovjet lágerekben. A díjakat a fesztivál zárónapián. vasárnap, december 13-án osztják ki. Pályázat és eredményhirdetés Kik a jövő helytörténészei? A Pest Megyei Levéltár, illetve Honismereti Egyesület, valamint a Társadalmi Egyesülések Szövetsége Pest Megyei Szervezete idén liuszonhetedik alkalommal írt ki pályázatot a megyei helytörténet- és krónikaírók számára. A szakmai zsűri a tizennégy szerzőtől beérkezett tizenhat dolgozat közül választotta ki a díjazottakat. A pályázat céljáról, tapasztalatairól, valamint a nyertesekről Egey Tibort, a Pest Megyei Levéltár igazgatóját kérdeztük. — A pályázatra egyrészt helytörténeti írásokat vártunk megyénk településeinek, intézményeinek, közösségeinek és mozgalmainak történetéről. Másrészt olyan krónikák írására buzdítottunk, melyek egy település, üzem vagy intézmény utolsó, illetve néhány utóbbi évének történetét dolgozzák fel — mondta Egey Tibor. — A kezdetektől arra kívántuk bátorítani az amatőr hely- történészeket — folytatta —, hogy a nyilvánosság elé lépjenek. Hiszen olyan tényeket rögzítenek, amelyek számunkra ismeretlenek, és munkájuk nélkül a feledés homályába vesznének. Távlati elképzelésünk szerint megyénk minden településének lesz hiteles monográfiája. Megírásukhoz e pályamunkák anyaga elengedhetetlenül szükséges. 9 Milyen tapasztalatokat szűrt le az idei pályamunkákból? — Az utóbbi években felére csökkent a pályázók száma. Ez részben érthető. Az elmúlt negyven évben sokszor egyedül a honismereti mozgalom résztvevői gondoskodtak a hagyományok őrzéséről, az értékeknek a jövőbe mentéséről. Ma e forradalmi szerepük csökkent, noha a kialakuló helyi demokráciában továbbra is rendkívül fontos a gyökerek kutatása, és a jelen tapasztalatainak rögzítése. A pályázatok számának csökkenése anyagi okokra is visszavezethető. A Hazafias Népfront megszűnésével a helytörténészek anyagi támogatás nélkül maradtak. A 10 000 forintos első, 8, illetve 6000 forintos második, és harmadik díjainkkal nem tudjuk kellőképpen honorálni a dolgozatok írásába fektetett munkát. Ugyanakkor a helytörténészek esetleg szívesebben pályáznak más, tőkeerősebb alapítványoknál. # Ezek után kívánnak-e a pályázati rendszeren változtatni? — Szeretnénk a helytörténeti pályamunkákat elhagyni. Hiszen egy ötven- oldalas falutörténetbe fektetett munka nem mérhető össze például egy könnyen összehozható iskolatörténettel. Ugyanakor a krónikaíró mozgalmat — a leendő települési monográfiákat szem előtt tartva — szeretnénk erősíteni. Különböző szakmai szervezetek és amatőr helytörténészek véleményét gyűjtjük össze arra vonatkozóan, hogyan lehetne munkájukat szakmailag segíteni. A leendő pályázati témákat — például helyi oktatásügy, társadalomalakulás, üzemátszervezés — 2-3 évvel előbb közöljük. És persze szeretnénk megtalálni a módját, hogyan bátoríthatnánk az önkormányzatokat a számukra is fontos hely- történeti munkálatok anyagi és dologi támogatására. (vcszelszky) A helytörténeti pályázat eredményei: I. díjat nem adták ki. II. díj: Tóth Tibor: A nagykőrösi Arany János Gimnázium története 1948— 1990. III. díj: Szendi Julianna: Jászkarajenő története a tanácstestület tevékenységének tükrében 1950— 1970. 2500—3000 forint jutalom: örsi Tóth László: Börtöniskola Tökölön. Pap Ferenc: A nagykőrösi református egyház, mint lakóterületi közösség 1945-től napjainkig. Kerékgyártó Imréné: A magyarországi vizitációs rend története. Buskó András: Budapest- Rákosliget. “ 1000 forint jutalom: Pá- tyi Művelődési Ház: Páty története 1944—1991. A krónikaírói pályázat eredményei: I. díj: Szántó József: Al- bertirsa 1991. évi krónikája. II. díj: Csontos Sára: Piliscsaba 1991. évi krónikája. III. díj: Bocsor István: Páty 1991. évi krónikája. Rogosz János: Örkény 1991-ben. 2000 forint jutalom: Tóth Tibor: A nagykőrösi Arany János Gimnázium krónikája 1990—92. Szendi Julianna: Jászkarajenő 1991. évi krónikája. Dömsödi Általános Iskola: Az iskola 1991/92 tanéve. 1500 forint jutalom: Borzsó István: Az újjászervezett pát.vi labdarúgócsapat 1991/92 bajnoki éve. Ott ül fedetlen fővel és kihajtott inggallérral, és szobormereven nézi a Dunát. Amikor időm engedi, mellételepedek — remek társaság —, s a mélységek csöndjét ügyelve hallgatjuk a felszín locsogását. Kérdezgetem is néha erröl-arról, attól függően, hogy milyen hangulatban vagyok; precíz, okos válaszait szívesen, örömmel hallgatom, s jegyzem meg magamnak. A múltkoriban turisták állták körül, mint később megtudtam, Egerből érkeztek fővárost nézni. Az egyik néni egy hét-nyolcadik osztályos forma leánykát kérdezett: kit ábrázol a szobor? A gyerek a vállát vonogatta. Én vállaltam hát, hogy bemutatom a társaságnak. — Ö az egyik legnagyobb magyar költő, számomra pedig egyenesen a legnagyobb — mondtam. — Jé — csodálkoztak el. Nagyon elszégyelltem magam emiatt. Másra tereltem hát a szót: — Hogy állsz a leltárral? — kérdeztem. Nem kellett volna. Elkomorodott, s hernyó-bajsza alatt csak annyit dörmögött: az már készen. Ebben a hangulatban illetlenség lett volna tovább zavarnom. — Jövök még — mondtam, s távozóban újra elolvastam hibátlanul írott nevét: József Attila 1905—1937. Paizs Tibor Kodály Zoltánra emlékezünk A nemzet imakönyve Kodály Zoltán születésének 110. évfordulója alkalmából Szokolay Sándor zeneszerző előadást tartott tegnap este az MDF Akadémián. A szolmizátorról, a zenetudósról, a zenekutatóról sokat beszélünk manapság. Ám méltó utódai csak akkor lehetünk, ha az elmaradt időt behozva, egyszer majd túljutunk rajta — mondta Szokolay Sándor. Nyugodtan nevezhetjük ől történelmünk „magyar messiásának” is, hisz tulajdonképpen zenei ikerpárja a népét ostorozó Ady Endrének. Ady szerint országunkban a keresztnek ezerszer nincs hatása, mert semmit sem teszünk. Kodály volt az, aki tudta, mit kell tenni, Hozzá nem visszatérni kell, hanem nála meg kell maradni, mert nemzetünknek ő az egyik megváltója. Hazánkban mindig voltak bajok, népünknek mindig szüksége volt imádságra — éppúgy, mint ahogyan most is — vélekedett az előadó. — Most is az imádságnak kell fontosnak lennie, s nem az egymás elleni acsarkodásnak. gyűlölködésnek. Magyarország valaha gyönyörű nagyhatalom, mégpedig zenei nagyhatalom volt, s ezt meg kell védenünk! Kodály mondta: egy dolgot színvonalon tartani nehéz, elveszteni sokkal könnyebb. Mi épp most veszítjük el a kultúránkat. Az elmúlt 40 év politikája megpróbált rátelepedni a jogra, a kultúrára, s minden egyébre is. Tudatosan, vagy nemzetrontással vették el ezeket tőlünk. „Az eredmény majd az lesz — vélekedett Kodály —, hogy az új EuróLegalább ötvenszer jártam már Kolozsvárott, hiszen tanár vagyok eredeti hivatásomat nézve, évtizedek óta rendszeresen látogattam Erdélybe, ismerem a társulatot, nagyon jó esteket láttunk itt — mondotta Kálmán Attila, aki Andrásfalvy Bertalan nevében szólalt fel a kolozsvári ünnepségen. Egy tudós Magyarország térképén minden olyan helyen egy-egy pontot helyezett el. ahol nevezetes személyiség született. Ezek a pontok a peremek felé sűrűsödtek. Ebből arra lehet következtetni, hogy ahol több kultúra találkozik, kedvezőbbek a feltételek a tehetségek kibontakozásához. A Kárpát-medencében tíz-egynéhány nép ál együtt, és azért színesebb a kultúrájuk, mert ezek a kultúrák kölcsönösen gazpában nem fogunk egymásra ismerni.” Kodály Zoltán testben- lélekben folyamatosan csiszolta önmagát, s üldözte a félműveltséget, a műve- letlenséget. Munkásságának a gyűjteménye nemzetünk tagjainak imakönyve lehet. N. L. dagítják egymást. Ehhez azonban az kell, hogy demokrácia legyen, mert az nemcsak a többség akaratának érvényesülését jelenti, hanem azt is, hogy tudatosan védik a kisebbség érdekeit és értékeit. Boldog az a nemzet — folytatta az államtitkár —. amelynek unalmas történelme van, nem szabdalták háborúk, forradalmak, hanem évszázadokon keresztül gyarapodhatott. Nekünk, közép-európai nemzeteknek, ez nem adatott, meg, minden megmozdulást kísérletünket sárba taposták, mégis mindig talpra tudtunk állni. Részben azért, mert megtartottak " templomok és az iskolák, ahogy Ramé- nyik mondta. Ezek mellett igen nagy szerep jutott a színházaknak is. Segítettem abban, hogy a nép megőrizze hitét, tartását, anyanyelvét. KÉPERNYŐ KÜZ — JÁTÉK? Mind nehezebben fejthető meg: vajon a köznek, avagy az elit nézőnek szól a „Közjáték”? Mindenesetre Bányai Gábor, az egyes csatorna intendánsa valahányszor csak teheti, magasztalja legkedvencebb „gyermekét”, s nem hagyja bántani. Mit tehet, a néző? Kezdetben próbálta megfejteni eme nagybecsű alkotásokat. Azután becsapva érezte magát. Rájött a turpisságra: e pár perc nem is ő- érette, hanem néhány bo- hókás vagy lüalelkű rendező kedvére, ízlésére készült. A sokadik adás után már mindenki fásult. Senki sem próbálja megfejteni a klasszikusoktól zanzásított idézetek valódi értelmét. Hiszen az avantgárd művészet — mint tudjuk — olyan határtalan, mint maga az élet. Az életről öt percben fecsegni pedig egyenlő a kudarccal. Nem is beszélve arról az apróságról, hogy a kép tökéletesen „leteríti” a szöveget. A hang, a zene is egymás ellenére fejti ki hatását. Mintha a műsor szülőatyja is erezné; megfáradt kedvence. Így aztán most a pedagógia és a lélektan tudományához fordult a műsort készítő stáb. Az eredmény lehangoló. Az egykori veretes szövegeket felváltotta a köznapi beszéd pongyolasága. Talán ez lenne a legkevesebb, például a nápolyi kisdiákok fogalmazványainál. Borzalmakról és erőszakról regél a kisfiú, miközben elönti a képernyőt a szájbarágó didaktika. Mindent fölülmúlt a Mikulás-napi meglepetés. Boldogságkeresőbe indult a tévés stáb. Kisgyermek faggatja fáradt apját, ráncos anyját egy kocsmában. Bármely szocioműhely megirigyelhetné e „gyűrött” filmet. Ezúttal érthető — bár ne lenne az — a szöveg, amely teljes értékvesztést tükröz. Ez a „Közjáték” már nem csupán művészinek mondott kvalitásában kérdőj elezhető meg. Ez a Közjáték ártalmas. PRODUKCIÓ! Hirdeti önnön célját a gyermek tehetségkutató műsor. Mintegy másfél évtizede jött divatba — elsősorban a nálunk fejlettebb országokban — a kiugró tehetségek felkutatása, felkarolása, hogy aztán karanténban képezzék őket. A tévés szerkesztők kissé elkéstek ötletükkel: letarolt terepen bóklásznak. A tehetséges gyermekek ma már legfeljebb az elitképző tankönyvekben szerepelnek. Ugyanis szerte a világon bebizonyosodott; felesleges a kutatómunka; a kivételes ké-» pességűek utat, törnek maguknak, s öntörvényűén járják kijelölt pályájukat. A tévéseknek pedig megmarad a kamerák által kreált műtehetsé^. „A műsor lehetőséget kíván nyújtani minden gyermeknek, aki műfajra valótekintet nélkül érdekeset, szokatlant, nagyszerűt képes produkálni” — így szól a műsorvezető Nyári Zoltán, a szerkesztő Horváth Tünde, s a rendező Vadkerly Tibor hívogatója. A tinédzserek szerepvesztése, túlvállalása a felnőttek hibája. Mert miből fakad határtalan önbizalmuk, amikor még a nyelvi alapszabályoknak sem tesznek eleget? (Például az ikes igeragozást következetesen elvétették. A tiniriporter s a „felfedezettek”, elfelejtették önmagukat adni. Fel- nőttesdit játszottak önelégült nagyképűséggel, többnyire csekélyke felkészültséggel. Érthető, hogy nem sütött át a műsoron a remélt tehetség, de még az a bizonyos készség sem, aminek felmutatása műsorképző elem lett volna. (Ehhez besegített a meglehetősen igénytelen képi megjelenítés is.) EZEREVES. Ezen a hét-’ végén jött a Mikulás is. Igaz, kissé rozzant, öre- gecske volt szegény. A mai tévének erre futotta csak; a „Télapó szemüvege” valaha kedve’s játék lehetett. A zsámbéki óvónőképző — ma tanítóképző — hallgatói működtek közre az ezeréves műsorban. Igaz, nemigen kellett leporolni a felvétel bábjátékát. De a gyermekszereplők azóta apukákként, és anyukákként nézhették. Sok szülő és sok gyermek örült volna még hasonló hangvételű, mai készítésű, magyar szellemiségű összeállításnak a Mikulás-esten. Erdős! Katalin Kálmán Attila beszéde Kolozsváron Ahol több kultúra találkozik
