Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-09 / 290. szám
SZOLGÁLTATÁS Zöld fenyők, piros kiskaraiig Boldog karácsonyt! December 10-én, délután négy órakor különleges premier lesz Vácott, a Bartók Béla Zeneiskola nagytermében, Szüleik előtt mutatkoznak be a Kisegíi tő Általános Iskola tanulói azzal a műsorral, amire a 156 növendék közül a fele iskolai létszám készülődik hetek óta nagy-nagy akarással és lelkesedéssel. — Máskor is volt karácsonyi műsorunk — mondja Somorjai Gáborné igazgató, de most kint, a falat kon túl mutatjuk be, hogy mit tudnak, mire képesek a mieink. Ez is részé: annak a rehabilitációnak, amire szükségük van. Kell a sikerélmény. Jelenetek, táncok, karácsonyi énekek, pásztordalok, Jézus születésének története, egy részlet a Diótörő című balettből. Ezek a műsorszámaink. A legkisebbek kezdik és a legnagyobbak fejezik be a produkciót. Újabban , már tizennégy évnél idősebbeket is oktatunk " az iskolánkban. A fiúk. parkgondozást, a lányok háztartásvezetést tanulnak. Az igazgatói szoba nagy asztalán már a gyerekek által készített munkák láthatók. Filcből készült a szép, zöld fenyőfa, a piros ■■■-: ....nt Te lefondoktor Téma a csontritkulás Ezen a héten a Telefon- doktor a csontritkulásról ad • tanácsot az érdekelteknek. "Az Amerikai Egyesült Államokban 1987-ben az osz- -teoporózisos, vagyis csontritkulásos személyek számát 20-25 millióra becsülték. Korunkban tehát népbetegségnek számít a csont- ritkulás, amely a csontrendszer kifejlődését követően, vagyis a 35 éves kor után kezd kialakulni a csontszövet mésztartalmá- nak csökkenése miatt. A nőknél jelentkezhet a csontritkulás másik fajtája a menstruáció megszűnése után. s előfordulnak úgynevezett másodlagos csont- ritkulások, amelyek idült májbetegség, gyomor- és bélbetegség, valamint bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként jelentkeznek. A csontritkulás a törés bekövetkezéséig gyakran tünetmentes, de esetenként idejekorán jelzi ezt a kórt a gerincfájdalom, a derékfájdalom és a különböző csontok fájdalma. Mivel a csontritkulást ma még nem lehet hatásosan gyógyítani, különösen fontos, hogy minél előbb sor kerüljön a csontvesztés megállapítására. mert ennek lassítására viszont van lehetőség. A csontritkulás és a velejáró csonttörés veszélye ellen védekezni lehet a helyes táplálkozással, elsősorban fehérjedús étrenddel, tej és tejtermékek fogyasztásával. A másodlagos csontritkulást okozó betegségek kezelésénél bizonyos gyógyszerekkel lehet segíteni a csontok ép szerkezeiének megőrzését. Ebben fontos szerepe lehet a tornának és a sportnak is, amely a rendszeres megterheléssel járul hozzá a csont épségének fenntartásához. Az érdeklődők a 117-2111 számon hívhatják fel a Telefondoktort. Harminc forintért diákoknak Egyszerű, Populart Füzetek néven könyvsorozatot indít az In- terpopulart Könyvkiadó. Magyar és világirodalmi műveket adnak ki újságpapíron, egyszerű, de esztétikus kivitelben. Áruk mindössze 30 forint, így a diákok elérhető áron juthatnak hozzá a tanulmányaikhoz szükséges irodalomhoz. Az első kötet a január 4-én megjelenő „Teremtés-történetek" lesz. A könyvek hetente — az iskolai tanrendhez igazodva, előfizetéses rendszerben — jelennek meg. A kiadványokat az iskolák és a könyvtárak terjesztik majd. A könyvek katalógusát eddig az ország kétezer intézménye kapta meg. A sorozat egyébként mintegy 150 kötetes lesz, nagyobbrészt olyan, amelyek ismerete nélkülözhetetlen az általános műveltséghez. ■ Piaci jelentés Szép nagy karéjú sült tökök sorakoztak imitt- amott. a tegnapi nagykőrösi hetipiacon az őstermelők asztalain. . Szeletenként 15-ért adták. Utánfutókon .sok alma is érkezett, jonatánt 30, a goldent 20-é;t mérték. A krumpli 16-18, a fehér káposzta 25-30, a sárgarépa 23-30, a legszebbek 58„ a petrezselyemgyökér 50-58, a zeller 40-60, a fokhagyma 120-140. a kelkáposzta 30. a karfiol 30-60, a fóliás paradicsom 100, a hónapos retek 10-15. a fejes saláta 20. a hegyes paprika 13-18. kilóra 138, a lila káposzta 48. a kelbimbó 60. a fekete retek 25, a vöröshagyma 15-18 forint közötti árakon volt kapható. ■ A héjas dió 140, a dióbél 400-480, a birs 30, a szárazbab litere 120, a körte- félék 40, a csiperkegomba 20Ó, a fűszerpaprika 440 forintot kóstált. A kivi egy helyütt 15 forintba jött. a banán 80-90, a narancs 75- 120. a mandarin 128, a citrom 100 forint volt. A baromfipiac szegényes volt megint. A kacsát szólóban 380-éri kínálta egy tenyésztő, a japánkacsák párban 350-ért voltak eladók. a rántanivaló csirkék párban 200, a tyúkokat 250- től 500-ig lehetett venni minőségtől függően. A tojás 7,50-8 forintért kelt. A kocsis piacon a vágott akác tűzifát 350-ért tartották mázsánként fuvarral együtt. harang, a Mikulás figurája. Ezek és a kedves gipszminták lesznek a nézőknek szóló ajándékok a december 15-i (17 órakor kezdődő) műsor alkalmával, melyre 300 meghívót küldtek el. Ezt azok a cégek, intézmények, szervezetek kapják, melyek segítik az iskolát. Ott lesznek az előadáson a kommunális és költségvetési üzem, a Neoturs Idei- geníorgalmj Vállalkozás,' a helyi önkormányzat képviselői és a váci gyermekorvosok is. A belépődíjat minden vendég saját maga állapítja meg magának, s az összeget a Jobbsors Alapítvány számláján helyezik el. Ebből az alapítványból támogatják a szegény szülők gyermekeit ruhavásárlássál, napközihozzájárulással, s ez lesz a kirándulások, táborozások anyagi alapja is. A íellépéssnrozatot 16-án folytatják. Ekkor a váci kórház betegeit örvendeztetik meg műsorukkal a gyerekek. Egyelőre még szorgalmasan próbálják a számokat. A várható sikernek ez a záloga. A célját a címben fogalmazták meg: Boldog karácsonyt! K. T. I. Beiskolázási nap Budakeszin Beiskolázási napot tartanak december 12-én, szombaton, a továbbtanulni szándékozók és azok szüiei részére Budakeszin, a Nagy József Gimnáziumban (2092 Budakeszi, Széchenyi u. 94.). A gimnáziumban számítástechnika, emelt óraszámú német és általános tagozat működik. A szombati beiskolázási napon reggel 8-tól délután. 4-ig várják az érdeklődőket. Felvilágosítást a továbbtanulási lehetőségekről, telefonon is adnak, a 178-6506-os számon. Közös rendezvény A Magyar Galamb- és Kisálíattenyésztők Országos Szövetsége, valamint a XV., Pattogós Utcai Általános Iskola ismét megrendezi az előző évben nagy sikert aratott közös rendezvényét december 11— 13-án. A rendezvény helye: Budapest XV., Pattogós Utcai Általános Iskola. Nvitvatartás: délelőtt 10 és délután 16 óra között. A 11-én csoportosan érkező gyermekek és tanulók részére a belépődíj 10 forint. Országos vásár Gödöllőn December 13-án, vasárnap a Körösi Csorna Sándor út végén lévő vásártéren országos sertés- és kirakodóvásárt tart a Gödöllői Polgármesteri Hivatal, melyre vészmentes helyről — ló kivételével — mindennemű állat felhajtható. A vásáron élőállat, továbbá a kirakodóvásáron egyébként árusítható termék hozható forgalomba. Vendéglátóipari tevékenység kizárólag a vásárfelügyelő által kijelölt helyen végezhető. A helyfoglalásnál a gödöllői lakosok és árusok elsőbbséggel rendelkeznek. A vásár területén a helypénz mértéke: szarvasmarha két éven felül 100 forint, két év alatt 70. sertés 100 kiló felett 00, alatta 40; kecske, juh, bárány 30 forint. Az élelmiszer-árusítás, mezőgazdasági termékek, kisállatok, tojás é~l" ítése négyzetméterenként 20, ruházat, vegyesiparcikk-árusí- tás 50. vendéglátás szeszesital-árusítással 50, anélkül 30 forintért lehetséges. Tehergépkocsiért 100. sze-. mélygépkocsiért 70, lovasfogatért 50 forintot kell fizetni a vásár területén. Közérdekű témákról decemberben is Házi Jogtanácsadó Kiskunlacliázán KárpóSlási fórum A Házi Jogtanácsadó , decemberi száma a rovatok mellett két olyan témával is foglalkozik, amely., minden bizonnyal közérdeklődésre tarthat számot. Ezek közül az egyik a közalkalmazottak legnagyobb csoportját, a pedagógusokat érintő úi rendelkezéseket dolgozza fel. Az anyag példákon és magyarázatokon keresztül mutatja be a közalkalmazotti törvény pedagógusokra vonatkozó részét a munkaviszony keletkezésétől a fegyelmi felelősség fennállásáig. Részletes eligazítást kaphatnak bz érdeklődők a fizetési osztályba sorolásról, a munkavégzés feltételeiről, a túlmunka szabályozásáról, különös tekintettel az egyes oktatási intézmények eltérő sajátosságaira is. A másik nagy téma, amely az általános életszínvonal csökkenésével mindjobban előtérbe kerül — mint a gondok egyik lehetséges megoldása — a tartási, életjáradéki és öröklési szerződések megkötésének, teljesítésének, illetve megszűnésének szabályozása. Részletesen ír a Házi Jogtanácsadó az egyes szerződések közötti különbségekről. a felek jogairól és kötelezettségeiről, az elszámolás szabályairól stb. Ezen túlmenően hasznos információkat kaphatnak még az olvasók az elbirtoklásról. a lakásbérlet felmondásáról és a lakáskiürítésről. valamint a fizetővendéglátás adózásáról. December 10-én, csütörtökön 18 órai kezdettél kárpótlási fórumot tartanak a kiskuniacházi művelődési ház nagytermében. A rendezvény előadó vendégei dr. Sepsey Tamás, az Országos Kárpótlási Hivatal elnöke és dr. Vona Ferenc ország- gyűlési képviselő. Az előadást követően a résztvevők kérdéseket tehetnek fel a téma két szakavatott ismerőjének, akik válaszaikkal szeretnék segíteni a problémák elrendezését. Veszettség elleni oltás Ebtnlajdonosok figyelmébe A Gödöllői Polgármesteri Hivatal lakosságszolgálati irodája felhívja a városKözességek jelentkezését várják Gyermekszínjátszók megyei találkozója Ä Drámapedagógusok Pest Megyei Közössége és a Pest Megyei Közművelődési Információs Központ csatlakozva a Magyar Drámapedagógiai Társaság felhívásához, megyei találkozóra hívja azokat a gyermekközösségeket, amelyek színpadi követelményeknek megfelelni kívánó produkciót hoztak létre. A megyei találkozót — legfeljebb 10 produkció számára — 1993 áprilisában rendezik meg a Budapesti Tanárképző Főiskola Markó utcai dísztermében. A találkozón fellépő együtteseket a jelentkezők által egyeztetett időpontban és helyszínen a drámapedagógusok közössége által felkért szakemberek választják ki. A kiválasztásra közös bemutatkozási lehetőséget biztosítanak márciusban Verőcén és Mono- ron. illetve Cegléden. A drámapedagógusok közösségének tagjai vállalják, hogy próbalátogatás keretében tanácsaikkal Segítik az együttesek felkészülését. (Az útiköltségüket téríteni kell! A nróbalátogatás helyét és időpontját közvetlenül egyeztetni kell a meghívni kívánt szakemberrel!) Azok a csoportok, melyeket a szakemberek nem ajánlanak a megyei találkozón való részvételre, automatikusan meghívást kapnak a Gyertek játszani! címmel meghirdetett közös hétvégi játékprogramokra. A találkozón részt venni kívánó csoportok, együttesek legkésőbb február 1- jéig Nagy András Lászlónál. a Pest Megyei Közművelődési Információs Központ címén (Szentendre, Pátriárka u. 7. Pf 67.) jelentkezhetnek. Jelentkezésükkor írják meg az együttes nevét, fenntartójának címét, a bemutatni kívánt produkció szerzőjét, címét, műfaját. játékidejét, technikai, illetve helyiségigényét, rendezője nevét, a szereplők számát. Írják meg, hogy a kiválasztásra név szerint kívánnak-e meghívni valakit, ha igen, kit. Próbaláto- gatásra hívnak-e kollégát, ha név szerint, akkor kit? A Pest Megvei Közművelődési Központ és a dráma- pedagógusok közössége vállalta az egyik regionális döntő megszervezését, lebonyolítását, a Nógrád megyei és a Komárom megyei csoportok vendégül látását. Ha valamelyik együttes, illetve fenntartója szívesen lenne a háromnaposra tervezett területi döntő házigazdája, és erre megfelelő feltételeket is tud biztosítani (szállás, étkezési lehetőség, megfelelő játszóhely stb.), sürgősen jelezze! Az előzsűrizésre, illetve szakmai konzultációra felkérhető kollégák: Kis Tibor (2151 Fót, gyermekváros), Majsai László (2151. Fót. gyermekváros), Kaposi László (2100 Gödöllő. Szőlő u. 24), Baranyai Gizella (2100 Gödöllő, János u. 32 ), Kovácsné Lapu Mária í?365 Inárcs, Kakucsi u.), Lanner Istvánná (2750 Nagykőrös. Kecskeméti u. 3/C.), Lukács László (2092 Budakeszi. Székely u. 39.), Papp Gábor (1211 Budapest, Kossuth L. u. 108/A.), Sárosi Csaba (2360 Gyál. Általános Iskola), Tapodi Katalin (2370 Dabas, Művelődési Központ). Fodor Mihály (2191 Bag, Általános Iskola), Vray György (2120 Dunakeszi. Á1. lomás sétány 17.). Urayné Kovács Zsuzsa (PEPSZI 1364 Budapest. Városház u. 7.). ban, a Lázár Vilmos utca 80. számtól az utca végéig, a Hegyesi Mari utcában, a Hegy utcában, a Hársfa utcában, a Perczel Mór utcában, a Boncsok-dűlőben, az Ilona utcában, a Fűzfa utcában és a Blaháné utca strand utáni szakaszán lakó azon .ebtulajdonosok figyelmét, akik sem a tavaszi kötelező, veszettség elleni eboltás, sem pedig a november 6-i rendkívüli pótoltás során veszettség ellen nem oltatták be ebüket, hogy oltási kötelezettségüket december 18-ig teljesítsék. Erre a városi állatorvos Szabadság tér 10. szám alatti rendelőjében van lehetőség, rendelési időben. Hétfőn reggel fél 8-tól negyed 9-ig, este öttől hatig, kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken reggel fél 8- tól negyed 9-ig, délután egy órától kettőig. Szombaton nincs rendelés. Telefon: 10-179. Ameddig valamennyi ebtulajdonos nem oltatja be a jelenleg 3 hónapos kort már betöltött ebét veszettség ellen, addig a városi állatorvos a fenti utcákra szeptember 22-én elrendelt részleges ebzárlatot nem oldja fel. Klub Cegléden Nyugdíjas pedagógusoknak December 9-én, szerdán 14.30-tól 19 óráig a ceglédi Kossuth Művelődési Központban a nyugdíjas pedagógusok tartják soron következő összejövetelüket.