Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-02 / 284. szám
Véradók köszöntése November 27-e országosan a véradók napja volt. Ebből az alkalomból a mo- nori városi Vöröskereszt és a telepi 1-es számú alapszervezet közösen látta vendégül a többszörös véradókat a polgármesteri hivatal földszinti tanácstermében november 28-án. A szépen terített asztalokhoz több mint harminc ünnepelt érkezett. Puskás Im- réné városi titkár köszöntötte a megjelenteket. A Jászai téri iskola növendékei prózával, verssel, énekkel kedveskedtek Pellion tanárnő, vöröskeresztes iskolai titkár vezetésével. Ezt követően dr. Márton Aurél, Monor polgármestere mondta el ünnepi beszédét. Magócsi Károly elnök adta át a kitüntetéseket és az ajándékokat egy- egy szál szegfűvel, amelyeket Kása József, a Nikolett eszpresszó vezetője ajánlott fel. Szabó Károlyité 100- szoros. Kovács Imréné 50- szeres, Molnár Józsefné 40- szeres. Kovács Mihály 30- szoros, Lengyel Józsefné 30- szoros. Szigetiné Bogár Zsuzsanna 30-szoros véradásért. Bakos Lászlóné, Bánhegyi Ferencné, Bek- kér Sándor, Erős János, Kalocsai Gábor né, László KArolyné, Nagy Ferenc, Pólyák József, Hegedűs Sán- dorné, Zainkóné Németh Etelka 20-szoros, míg a többiek 15- és 10-szeres véradásért kaptak elismerést. Meg kell még említeni Körmendi Mariann IV. osztályos gimnáziumi tanulót, aki először adott vért ez év szeptemberében, ö oklevelet és ajándékot kapott. Reméljük, hogy a következő véradáson osztálytársai közül követni fogják példáját. Az ajándékok átvétele után kötetlen beszélgetésre, egyúttal sütemények és üdítők fogyasztására is sor került. A finomabbnál finomabb süteményeket az előző évekhez hasonlóan a 1-es számú alapszervezet tagjai sütötték. A véradások szervezésében nem kis része van Puskás Imrénének, aki fáradhatatlanul járja a vonzás- körzet üzemeit, lakhelyeit, hogy meg tudja tartani a régi véradókat és boldog, ha akadnak új véradók. Munkáját mindig lelkiis* menetesen látja el. Fáradozásukat köszönjük. Köszönet illet minden véradót, kívánjuk, hogy az elkövetkező években létszámuk gyarapodjon, mindnyájuknak további jó egészséget és boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk, Olasz Józsefné Monor Olvasói „Önök szerint" ÖNÖK SZERINT igazságos az, ami velünk történik? Az apámnak az előző, kommunista rendszerben az volt a „bűne”, hogy a Horthy-rendszerben szerezte a diplomáját (jogász), nem volt hajlandó belépni az MKP-ba, ezért 1946-ban az „átigazolásnál” két gyermekes apaként az utcára tették „A ’-pont alapján, mint politikailag „megbízhatatlant”. Ezért engem 1950-ben a középiskolába (1950 szeptember végén utólag létesítettek egy osztályt „deklasszált szülők gyermekei” részére), majd 1954-ben az egyetemre nem vettek fel. Érettségi után segédmunkásként, majd 15—29 évig fizikai munkásként (műszerész) kerestem kenyerem. Ezek után levelező tagozaton szereztem diplomát, mint gyógypedagógiai tanár, pszichopedagógus. Két évvel ezelőtt váltottam át a pedagóguspályáról a családsegítő szociális munkás hivatásra, miután a „rendszerváltás” idejében a nehéz gazdasági helyzet miatt a szülők fizetésképtelenek lettek, így az általános iskola felső tagozatán, amelyet vezettem, nem maradt napközis gyermek. Jelenlegi munkaköröm is diplomához kötött. Az új közszolgálati törvény szerint az eddig ledolgozott 38 évemből csak 18 évet (!) számítanak be előmenetelemnél, ill. szabadságom megállapításánál (a diploma megszerzésétől számítva). Fizetésem 4000 Ft- tál (!) van elmaradva kategóriám alsói!) határától. Mivel az egészségügyhöz tartozunk, remény sincs a kompenzálásra. 4 évem van a nyugdíjazásomig, bruttó 17 550 Ft a fizetésem. Még egyszer kérdezem: Önök szerint igazságos és normális dolog ez? Hányszor bűnhődjünk nem létező bűnökért? Sorsomat, sorsunkat kénytelen vagyok az egész megtaposott magyarság sorsához hasonlítani: mi, az egyik legkisebb ország és nép bűnhődtünk 1849- ben, 1919-ben, 1945-ben, 1957-ben... Joó Tamás Vác Ismét a nagykőrösi tévéadóról ... Lehet, hogy az illetékesek nem olvassák a Pest Megyei Hírlapot, ezért nem is tudnak a Levelünk jött rovatban felemlített hibákról, és ezért nem tesznek semmit a kijavítása érdekében. Míg a körösi szerkesztőség itt volt, írtam nekik. Azt. válaszolták, hogy a szél elfordította az antennát. Utána derült ki, hogy a víztoronynál van a hiba. Írtam a posta elhárítási csoportjának, de a mai napig nem találkoztam velük. Ezek után megjelent az újságban. hogy a vezérlést rádióhullámokra bízták, a hibát kijavították egyszer, de úgy látszik, ez nem járt sikerrel a mai napig sem. A PVCSV talán időben értesítette a Veszprémi Kft.-t, és lehet, hogy azok nem tudják kijavítani a hibát. Szerintem a rádióhullámos vezérlés nem olyan megbízható, mint a hagyományos, olcsóbb, nyamáskapcsolású rendszer, tekintve, hogy az a víztorony építése óta, kb. 25 évig biztonságosan üzemelt. Azért írok ismételten önöknek, mivel az újságot sokan olvassák, és így e'.őbb-utóbb az illetékesek is tudomásul veszik, hogy valamit tenni kell a hiba megszüntetése érdekében. Tisztelettel: Halász Zsigmond Nagykőrös KüIdhetem-6? Tisztelt Főszerkesztő Űri Megdöbbenéssel olvastam a Pest Megyei Hírlapban, hogy takarékossági okokból megszűnik az öt mutációs oldal. Én hosszú évek ói a vagyok lapjuk előfizetője. Igaz ugyan, hogy ön megígérte a cikkében, különösebb változás nem történik, ami Pest megye olvasóit érintené, de hozzátette, hogy némi átcsoportosítással olvasmányosabbá és érdekesebbé teszik a lapot. Mivel nemcsak előfizetője, hanem rendszeres levelezője is vagyok a lapnak, és cikkeim megjelentek a monori oldalon — ezek általában közérdekű, pártatlanul politizáló írások voltak —, kérdésem a következő: számíthatok-e a jövőben is arra, hogy levelezésemet továbbra is folytathatom, és Önök közölni fogják a lapban .., Blazsek János Ecser Kedves olvasónk kérdésére a válaszunk: igen. (A szerk.) Áramszünet Az általam olvasott napilapokban — Pest Megyei Hírlap, Pesti Hírlap, Esti Hírlap — a múlt hét elején közlemények jelentek meg arról, hogy a Humanista Világszövetség magyarországi csoportja előadás-sorozatot rendez a magyarság megmaradásának létproblémáiról. Ennek keretében november 25-én délután az Eötvösklubban (Bp. V., Irányi u. 29.) Kunszabó Ferenc író tart előadást. Az előadásra fél hat után néhány perccel érkeztem meg. A klub előterében több tucat várakozó ember és egy tábla fogadott, miszerint a ma esti rendezvény zártkörű Mivtel az újságokban ez nem volt megemlítve, megérdeklődtem a portástól, bemehetnék-e a Kunszabó-féle előadásra. A portás közölte, hogy az előadás elmarad áramszünet miatt. Ezután az előadásra érkezett emberekkel beszédbe elegyedve megtudtam, hogy Kunszabó úr itt volt, de már elment az állítólagos áramszünet miatt. Azért állítólagos, mert egyébként az épületben mindenhol világítottak a lámpák, egyedül az Eötvös-klubban kapcsolták ki azokat. Természetesen nem volt kétsége senkinek afelől, hogy kik és miért kapcsolták ki az áramot. A klub ott tartózkodó egyik vezetőféle alkalmazottja kérdésemre elmondta, hogy az Eötvös-klub üzemeltetője az ELTE. Szeretném ezért az ELTE illetékes vezetőjétől megtudni a nov. 25-i délutáni áramszünet okát. Ezzel még nem fejeztem be írásomat, mert az élet hihetetlen dolgokat és ösz- szefüggéseket tud produkálni. Ez után az eset után ugyanis hazafelé menet megvettem a minden hónap 25-én megjelenő HUNNIA című folyóirat legújabb, 36. számát. Ennek a folyóiratnak főszerkesztője Kunszabó Ferenc, eszmei irányvonala és célkitűzése A MAGYAR SZELLEM ÖNVÉDELME. A metrón hazafelé olvasva a lapot, szemembe ötlött egy, az előbbi eseménnyel összefüggő történet a 80-as évekből. Kunszabó Ferenc egy 11 oldalas beszélgetést közöl Makovecz Imrével, amelyből idézem az alábbi néhány mondatot: „K. F : Emlékszem, egyszer a 80-as években Zalaegerszegen Déri János kérdezgetett téged, és akkor az adásba „b'tápláltak” egv áramszünetet (kiemelés tőlem, M. Gy.). Ezalatt a pesti stúdióban valami operettet sugároztak, de azért néha-néha visszakapcsoltak hozzátok ... Dóri János téged sámánnak nevezett. Te meghöklcentél: „Én sámán ? Ugyan, menjen már!” — Eltekintve attól, hogy nekünk sámánjaink sohasem voltak, hanem táltosaink, Déri azért mondta ezt, hogy esőbe húzzon. De Te nem mentél bele. M. L: Az az interjú valóban nagyon érdek 's volt. Előtte megkérdeztem, miket fog kérdezni. — Hát magánjellegű kérdéseket, gyerekek, család stb. — válaszolta. Mondtam, hogy ez nem tartozik a tv elé, nem közügy. Nem akarok pszi- chonalízisba menni, úgyhogy azt kérdezze, ami a nyilvánosságra való. Kezdje mással. Akkor elkezdte mégiscsak magánjellegű kérdéssel. Én azt mondtam neki, kérem, én előre megmondtam, hogy magánkérdést ne tegyen fel. Akkor összezavarodott, és nemzeti problémákról kezdett beszélni. És ekkor jött az áramszünet. Tudni kell ehhez, hogy a közvetítőkocsiban olyan saját áramforrású generátor van, ami áramkiesésnél automatikusan bekapcsol, és ott volt a szakember, aki ezt ellenőrizte. Ennek ellenére áramkiesés volt. Amikor lement a műsor, odamentem a főszerkesztőhöz . . Falfehér lett.. . Nem nehéz kitalálni, amikor ez már a sokadik eset nálam.” Az idézetből ennyi, akit a beszélgetés többi része is érdekel, figyelmébe ajánlom. Az idézett történet, azt hiszem, tökéletesen párhuzamba állítható az Eötvös-klubban történtekkel. Persze ez sem bizonyítható, ahogy az 1990 májusa óta történt ma- gvarságellenes események végeláthatatlan sora sem, amelyek minden, magyarságát és haza iát féltő népi-nemzeti beállítottságú ember számára teljesen világosak — a sötétség ellenére is. Meleg György Budapest Nagy, sekrestye! suttogásba elegyedtem a két miniszt- ráló testőrtiszttel. Azután vagy tíz percet a Szent István jobb kezénél is eltöltöttem térdelve. Hiszen itt őrzik örökké az országépítő, jóságos apai kezet, melynek mintha mi volnánk az a letöredezett és elveszett, és mégis hazavágyó ízülete, a mutatóujján. Mintha valami borzongó megpezsdülést éreztem volna a szívem körül. Mint az a kiszáradt fiaskó, amiben Januáriusz vértanúnak a megszáradt vérét őrzik. De a száraz-vér megpezseg és habzani kezd minden évfordulón, az ünnepi szent órában, amikor a vértanú meglékelt koponyáját a közelébe teszik a beszáradt vér edényének. Az egyik testőr hajolt le mellém, mikor még mindig térdeltem. Figyelmeztetett: '— A audiencia már régen megkezdődött. Tessék klsietni. A kápolna küszöbéről amit leghamarább megláttam, az angyalkáink elképesztő cselekedete volt, amit hadd idézzek szórul-szóra a Százezer szív sikolt című elsárgult könyvem 178-ik oldaláról: A Kormányzóné a nagy körnek a közepén volt. Károlyi Viktorné és dr. Zsindelyné Tüdős Klára társaságában. Aztán megindult körbe. Mindenkivel beszélt s egyszer kedves csodálkozással megfogta egy székely leányzónak a mellénykéjét. Ezt a mellényt ősszel és tavasszal viselik. Anyaga prémes fehérbor. A bőrből azonban semmi sem látszik, mert a legutolsó tű-hegyig: matyószerűen halmozott selyemvirágok, apró tulipánok borítják. Két- felői piros-fehér-zöld bojtozatok pótolják a gombokat. A Főméltóságú Asszony felvidulva, kedvesen csak eny* nyit mondott: — Jaj, de szép az öltözetük. Ritkán láttam ilyen szépet ... Most tört ki a botrány! Alig simította meg a bojtot a leány ruháján, nagy megrökönyödésünkre hirtelen vetkőzni kezdett a fejérnép. Egy pillanat, s már ki is bújt a mellényéből és örvendkedő, könnyes szeretettel kínái- gatta a ruháját: — Tessék...! Fogja...! Magának adom, ha a szíve húzza! ^ Itt meg kell jegyeznem, hogyha Bukovinában valaki nagyon megszeret valamit, azt úgy mondják, hogy a „szíve húzza”. Ha pedig valaki „bátorságot gyűjt”, azt úgy mondják: szívet gyűjtöttem... Ez a fehórnép tehát, itt az oroszlános udvarban szívet gyűjtött és kibújt a mejjesből. Már a Kormányzóné NÉMETH KÁLMÁN A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 15. karján pihent az odaerőltetett mejjeske, s ki tudja, mi történt volna még, ha „az ingét es odaadó székelynek őszinte rohamát” meg nem állítják hirtelenül... Éppen most következett volna a fából-faragott csillagászati óra felajánlása. Ügy nézett ki hirtelen a dolog, mintha a szegény faangyal ebben a pillanatban ficamí- tóttá volna ki a lábát a „rongyszőnyegben”, a mejjesben, ebben a hirtelenvetkőző, nagy túlbuzgóságban. Úgy látszott, hogy a szegény faangyalnak kitört a lába, a falába, éppen a welcome-küszöbön. A kínálkodó ezermesternek igen finoman értésére adák: •— Kormányzóéknál nincs szokásban ajándékot elfogadni! Vigyük el talán a Néprajzi Múzeumnak ... Az ezermester arca sötét borúlátót mutatott. Mintha a szemöldökének szőr-cérnájáról egy felfűzött könnycsepp is le akart volna vállani, hogy egy egész gyöngysor utánamenjen. Ilyen lehetett a mesebéli tót embernek az arca, aki feltalálta a fatalyigát. Aztán nagy diadallal eltaszította egészen Budáig. Talán még a magabízó verset is eldúdolta a Toldiból: Felmegyek Budára, bajnok katonának. Mutatok valamit ottan a világnak ... Akkor látta Budán a szegény feltaláló, hogy ottan a fatalyigát a magvarok már régen vasból csinálják. Azonban az én arcom is egészen el lehetett borulva. Az első Gólem, az első gépember fekete tragédiája volt az eszemben. A Gólem rajzolója és tervezője tudvalevőleg egy prágai rabbi volt. A kegyelet máig megőrizte az első gépember rajzát. A rajzon a gépember szívének a tájékán egy titokzatos kis vasszekrény van. A csúfolódó rossz nyelvek szerint ez a szekrény egy papagájnak lett volna a titkos kalitkája. A betanított papagájnak azt kellett volna mondania a gépember ünnepélyes bemutatásán : — Űj korszak következik!.;. Üdvözlünk téged, gép- korszak! ... Ehelyett a szép üdvözlés helyett azonban a papagály azt mondta volna a bűvös koponyájú rabbinus fülének hallatára: — Bűvös zsidó, becsukattál... ! Ebben a pillanatban kisütött megint a nap! A tanácskozó csoportjából az előkelőségeknek: visszasietett hozzánk Tüdős Klára a következő izenettel: — A laóra, igen. a királyi váré lesz! Igen méltó helyet fognak neki választani. Holnap, pénteken délután 4 órakor hozzuk fel egy tehergépkocsin! Vámos Ernő testőrkapitány meg fogja mutatni majd, hol kell maid felszerelnünk!?... Melyik pontján a kormányzói lakosztálynak ?! De az igazi meglepetés csak most következett. Ugyanaz a Vámos Ernő öreg testőrkapitány, akinek a nevét most hallottuk először, és aki a fő szertartásmester volt az udvarban: szaladva sietett felénk az új izenettel: — A bukovinai székelyek ne oszoljanak széjjel .. . ! Azonnal csinálják meg újra a körbe-csoportosulást. A pápai Legátus, Pacelli Bíboros őeminenciája akar vei ük találkozni. Budán csak egyszer volt kutyavásár, de Pesten minden nap volt esipkevásár a Tinódi Lantos Sebestyén szobránál, a Corvin áruház előtt. A falusi asszonyok itten borították ki puha. varrottas kincseiket, a büszke szobor lábainál. Itt virítottak Mátyás király hűséges telepeseinek, a matyóknak ruha-rózsái, a gyöpre kiterítve. Itten kacérkodtak a lantos diák szobrával a kalocsai leány-álmok is, melyeknek még nemrégen a kalocsai térdecskéken ringott a bölcsője, a cuclis-üvegüket pedig kalocsai selyemkarikáknak hívták. Láthattál itt nagykunsági fehér- csipkét. Könnyű volt, mint a hab. Emlegette a füvön a pajzánkodó, reggeli szél. Láthattad itt a kalotaszegi kincseket is, meg a mezőkövesdi kikeményített kövirózsákat is pamutból. Csak a büszke, bronz-szobor nem akart meglátni semmit ezekből a magyar szépségekből. Tinódi Lantos Sebestyén rendkívül rátarti ember volt. hiszen a főúri kastélyoknak volt a pénzes, hízelgő vándormuzsikusa. Még most, szobor korában is túl magasan hordta az orrát, összeráncolt arca. mintha most is a nehézkes rímeket kereste volna s a szemei mintha most is a legmagasabb főúri ablakokat lesték volna. (Folytatjuk )
