Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-18 / 298. szám
« Szabotálják a terjesztést Tisztelt Szerkesztőség! Megfigyelésem szerint a PM Hírlap terjesztését szabotálja a posta és az újságárusok többsége. Általában úgy helyezik ki, hogy ne látszódjon. Előfordul, hogy letagadják, vagy közük: elfogyott. A minap a Moszkva téri árusnál kértem egyet. A leghátsó csomóból emelte ki. Ez úgy volt ösz- szerakva. hogy az újság fejléce nem látszódott. Húszassal fizettem, a visszajáró pénzt messziről elém hajította. Hasonlóképpen járnak el a Magyar Fórum esetében is. A solymári postán is a fenti módszert alkalmazzák. Sokan nem is tudják, hogy létezik ez a napilap. Fontos lenne felrázni a lakosságot, ne tűrje a kommunista félretájékoztatást. .. Még mindig, őket kell látni és hallani a Parlamentben és a tömegtájékoztatásban. Remélerh, hogy az új választásokig sikerül önöknek felrázni a letargiából ennek a megyének a lakosságát. Tisztelettel: id. Bánó József Solymár Túra címere Felhívásunkra számos Pest megyei község és város küldte el nekünk címerének fekete-fehér másolatát. amit ezúton is köszönünk. Túra nagyközség polgármesteri hivatala a címerképhez pontos leírást is küldött. íme: Ovális pajzson kék mezőben levő bárány, vállán kétfarkú zászlót visz, feje fölött nyolcágú csillag. A pajzsfőn a Túra községben védetté nyilvánított egyha- jú virág rajza — mely Európában egyedül a község határában honos — helyezkedik el, a pajzstalpon 1220 TÚRA felirattal. Az ég és a jelmondat helyéül szolgáló szalag színe kék, a pólya, a csillag, az egyhajú virágok és a betűk ezüst, a zászló ezüstzöld, a pajzstalp és az alatta levő babér zöld színűek. Benke Sándor műszaki előadó Túra Adatok Bag címeréhez Werbőczy fogalmazza meg először, hogy kinek van hiteles pecsétje, és felsorolásában említi a városokat és mezővárosokat is. ö még nem említi a községi pecséteket, melyek a községbírói szervezetek kialakulásával terjednek el. Horváth Lajos gondos, tudományos igényességű munkája, melyben összegyűjtötte Pest megye városi és községi és megyei pecsétjeit, már 1982-ben azt állapítja meg, hogy „megnőtt az érdeklődés a pecsétek és címerek iránt”. Ma pedig azt mondhatjuk: fénykorát éli a címerek használata. Sok helyen címerként használják a korábbi pecsétképeket Bagón az első ismert bíró „Bakó Bálint”, aki 1548-ban júl. 18-án 38 ház után fizette a töröknek az adót. Ekkor Kartalon Baráti Benedek és Domony- ban Ambrus nevezetű volt a bíró. Bag község Ismert pecsétje 1740-ből való, tehát mintegy 200 év pecsétlenyomata — ha volt — jelenleg ismeretlen. Ez időben a pecsétképek többsége a paraszti gazdálkodás jelképei. A bagiban is ekevas és csoroszlva található. Az 1750—1830 között használt pecsétképben, három gabonaszál, csoroszlya és ekevas van. Ezen jelképeknek pecsétben való elhelyezése között községenként eltérés van. Figyelemre méltó az 1837—1848 között használt pecsétkép, amelyben ... „hegyével balra, élével lefelé, vízszintesen lebegő ekevas fokán két nyárfa között egy tulipán látható. Jelképekben leggazdagabb az 1899-ben készített pecsétkép, amelyben szőlőfürt, három búzakalász, kasza és káposztafej látható, igen művészien elhelyezve. (Látható „Bag története” c. könyv hátulsó borítólapján.) Ez a pecsétben található jelképek rövid magyarázata: A három búzakalász, amely természetesen rozsbúzát ábrázol, mert akkor még Bagón' nem termeltek tiszta búzát. A búzakalász minden bagi pecsétképben megtalálható és nem véletlenül. Korabeli feljegyzésekből tudjuk, hogy Bagón „hatszorost” arattak. Ez azt jelenti, hogy az elvetett gabonamennyiségnek hatszorosát gyűjtötték be. A búzakalászokhoz szorosan hozzátartozik a kasza. Szőlőfürt vagy -levél pecsétkép a korábbi bagi pecsétekben nem található. Ezzel szemben a hévízi pecsétképben már 1722-ben megtalálható a szőlőlevél. Bag nagyközségnek mintegy 100 kh. szőlőterülete nem mondható jelentősnek, így a község gazdálkodásában sem volt számottevő. Az úrbéri földrendezéskor a Diósberki dűlő még legelő és szántó volt. Ezt követően mind a három dűlőt betelepítették szőlővel, így a község szőlőterülete és annak gazdasági jelentősége megnőtt. Ezzel magyarázható a szőlőfürtnek pecsétjelképnek való felvétele. Magyarországon 1875-ben Pancsován (ma Jugoszlávia) észlelték először a filoxérafertőzést. Bagón a századforduló évében kezdett pusztítani, mégpedig a Diósberki dűlő középső részének nyugati oldalán. Ennek a pusztulásnak egyik következménye volt, hogy 1908-ban — Ha csak száz négyzetkilométerrel lesz nagyobb Magyarország, benneteket hazahozunk ... — De kinek van arca zsarolni manapság egy ilyen régi ígérettel? Hiszen Erdély ‘ visszatéréséről még csak éppenhogy suttognak a hivatalosak is — mondottam idegesen. Ebben a pillanatban az egyik ablakban egy villamos ventillátort pillantottam meg, melynek veszettül forgott a négyes kaszája. Ezeket mondtam a fellázadt népnek: — Nézzétek azt a forgó legyezőt, abban az ablakban, azzal a négyes forgókéssel... Át tudsz-e dugni rajta harmincezer tojást úgy, hogy a kés agyon ne csapja a tojást, s rántottás ne legyen tőle az arcod... ? Ugye, erre nem volna képes senki? Hát még áttelepíteni titeket, kedves, ennyire nehéz időben? Viharban?... Ne legyetek éppen gyermekek. Legyen egy csepp eszetek, ahogy a székely szokta mondani. Mert most aztán mérges leszek, és most már én fogom mondani: — Haza. . Takarodjatok haza! Aludni... A falu végén virággal vártak, de most már nem adták ide a virágot. Kijött az énekkar is. De most már nem énekeltek, hanem csak szipogtak, nagy szomorúsággal. Mikor a cinteremhez értünk, a nagytemplom tövibe, ott megint elővették a székely eszüket. A két emberfal jobb felől és bal felől egyszerre vállott széjjel. És akkor én a cinteremben megláttam' egy nagy-nagy, új kriptát. Azalatt ásták, azalatt cementezték és faragták, amíg én a hadbíróságon szenvedtem és viaskodtam. Édesapám neve volt a kriptán. A kripta ugyanazon a helyen volt, ahol hajdanában megégette, de aztán nagyon is megsajnálta a darazsakat. Ahol a hamuba a cipőjével keresztet rajzolt: — Ide temess el, fiam, ahol annyi szeretetet meggyilkoltunk ketten... Nézd, hogy szeretik egymást. Nézd, hogy szeretik a hazájukat. Toldi Miklós, az aggastyán bíró most mellém állott és magyarázni kezdett: — Ezt a kriptát neki építettük, amíg maga „odavót”, mert ő megérdemelte. Mer ő a maga apja vót... S maga es kap majd éggyet, ha meghal s ha münköt innét haza-visz. Itten az Édösapjának nem lesz bántódása, nemúgy, mint a hegyen. Amikor mü már itt jiem leszünk s bétöri a kertet vagy a muszka, vagy a marha. Mennyen, mennyen, fejünkre-kapcsolt kézzel kérjük. S aztán az édesanyókáját hagyja itt nekünk zálogba. Ha itt nem hagyja, akkor münköt ejsze elfelejt. .. Mindjárt kiderült, hogy már az exhumálását is kira- vaszkodták a drága halottnak, dr. Kuddla, vármegyei főorvos segítségével. Lovásember vágtatott azon az ös- te a járási orvosért, aki ott volt az exhumáláson és ott volt a nagymisén. Négyéves halott volt akkor az öreg huszár. Most derült ki a románok előtt, hogy atillában temettük. A színes ablakok ezer rózsát dobtak a koporsójára, a hamuszínű huszárnak. Akkor jött a bécsi döntés hirtelen híre. Akkor kezdték bizonyosan távcsövezni a magyarok Bukovináját a Maguráról az új magyar határrendőrök. Azt a falut, melyet a Magyar nábob befalazott szobájának nevezett, amikor piros volt még az arca és selymes a szép bariton hangja a hamuszínű huszárnak. A halotti, nagymise alatt ödasompolygott mellém sekrestyésem. Huszár Vilmos: — Meg tetszik engedni, hogy a fedelet lefacsarjuk? Hadd lássa, hogy szabad az ég, hogy megnőtt a határ... — Hogy — süt a Nap! ... REGÉNY NÉMETH KÁLMÁN A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 29. Három ijesztő hang van a világon, melyek nagyon, de nagyon hasonlítanak egymáshoz. Ez a három hang: az éhes oroszlán ordítása, az éhes oroszok szirénájának a visítása és a jóllakott bivaly-bikának a megelégedett, boldog bőgése. A szirénát az oroszok a gyors, terepjáró-kocsikra építették. Gépágyú volt a kocsi közepén. Azonkívül két iker géppuska, két sima géppuska és tizennyolc fegyveres legény. A szirénájuknak olyan félelmetes volt a hangja, mintha a megőrült cárnak, Rettenetes Ivánnak akarták volna utánozni a hangját ezzel a rekedt szirénával. Iván volt ugyanis az a beteg cár, aki Ázsia népeit közös kamrába terelte: karikás ostorral, tőrrel és a megrémítés többi fegyvereivel. Az oroszok csak nemrégen tarolták le fél-Lengyelor- szágot. Szívünk-szobáink: meneküit lengyel gyermekekkel voltak tele. Kék szemű, arany hajú, szenvedő _ kis szépségekkel. Mindeddig elkerültek minket a szirénás kocsik. Az oroszok, mint a lecsöndesített vércsék, mint a gubbasztó keselyűk: Bukovinának túlsó, keleti határán várakoztak. Azt emésztették egyelőre, amit a német porcióból kaptak. Üjabb zsákmányra vártak. Fenséges, napos vasárnapunk volt, amikor az orosz vércsék, kocsik és keselyűk hirtelen megint mozgolódni kezdtek. Aztán megindultak és meg sem állottak a kárpáti szorosokig. Szirénájuk szavát minden utca és minden erdő visszhangozta: — Segítség!... Megjött Iván ...! Itt van Iván ... Tizenhárom nyelven beszélő nemzetiségek éltek Bukovinában, azonban századok óta, Rettenetes Iván idejétől: ez volt valamennyinek a segélykiáltása, akár tűz, akár víz, akár „gonosz-ember szándéka” fenyegette: — Itt van Iván ... Másnap a páncélos kocsik visszatakarodtak a Szereth- folyó túlsó partjára, ahol az andrásfalvi székelyek erdeje volt. Az új-hangokat pengető és most már az oroszoknak hízelgő bukaresti rádió igen furcsa és igen ellentétes magyarázatát adta az orosz páncélos-kocsik kárpáti sétájának: — Hibás térképolvasás...! Azaz „kirándulás’' volt csupán. Öregebb, orosz tisztek látni akarták az első világháborús küzdőteret... Sírköveket, katonai temetőket akartak megtekinteni... Viszont, a székelyeim tovább is csak a régi nótáikat fújták itthon, miközben a fiatalok százával szöktek megint Magyarországra. Hadikban, Istensegítsen, András- falván úgylátszik megfélemlítették a magyar paptestvéreket a hatóságok. Ügy látszik: a szószéken is megkezdték leinteni a népet a telepítési álmokról. Amíg a cser- noviczi hadbíróságon üdültem, az ottani hívek .is mi- nálunk gyülekeztek és tanácskoztak. Nem kívántak semmi mást, minthogy az elszánt, hazavágyó néppel tartsak és fújjam magam is ezt a becsületes, rajongó nótát, amelyik így szólott prózában: — Elég volt immár a szégyenből, a munkatáborok ha1993. DECEMBER 18., PÉNTEK 13 Péter (Varga) József és Boda Könczöl Antal gazdák megkezdték a Rókaluki dűlőben a szőlő telepítését. A nagyüzem mindkét szőlőterületet kipusztította a 60-as évek végén. A pecsétkép megfejtésekor legtöbb időt a káposztának, mint jelképnek a megfejtésére kellett fordítani. A „Helytörténeti Baráti Társulat” ennek ismertetésére külön előadást tartott, kapcsolva az ezzel összefüggő földrajzi nevekhez. Csak adatszerűén: A bagiak dézsmaként — mely az össztermés ötödrésze volt — 1814-ben 17 491 fej káposztát szállítottak a Grassalkovich uradalomba. Még a századforduló ulán Is, így a novemberi hajnalokon indultak Bagról a lő- csöskocsik káposztával megrakottan a pesti, gyöngyösi piacokra, a nógrádi községekbe. Ma már ez sem jellemző, hisz a „káposz- tás”-kertekben az idén káposztát még látni sem lehetett. Ismerjük az egyesületi bélyegzőlenyomatokat, ezek viszont már a XX. századból valók, peesétkéo- ben szegények. Külön figyelmet érdemel a r. kát. egyház bagi pecsétképe. A címerképet hosszú távra kell tervezni a heraldika ismerőjének, a lakosságnak pedig kiválasztani. Dr. Balázs József a Helytörténeti Baráti Társulat elnöke Bag Pontosabban A Pest Megyei Hírlap december 16-i számában olvasom (utolsó oldalon): a te-i lefon-előfizetők ingyen vehetik át a telefonkönyvet. Fel is mentem e napon Vácra, és ott közölték, majd a számlával együtt kapok egy bont. akkor jöjjek fel és megkaphatom a bon ellenében. Ezért írtam a pontosabb szót, mert ha a cikkben egy sorban ezt is leírták volna, jó lett volna ... Kellemes ünnepet és boldog új évet kívánok! Tisztelettel: Solymosi László Dunakeszi Csak a hangjuk nagyobb ... nagyon boldog vagyok, hogy végre tisztességes lapot csináltak a Pest Megyei Hírlapból. A sok támadást viseljék el. ÖK vannak kevesebben, csak a hangjuk nagyobb, és egyelőre övék a média nagy része. Figyelmükbe ajánlom ezt a mondást: Nagy dolgok csak akkor születtek, ha bátrak voltak azok, akik mertek ... Kegyelemteljes ünnepeket az egész csapatnak! Tisztelettel: Zoltai Mihály Nagymaros szontalanságából. Vigyen münköt haza. Mert úgy érezzük, hogy Magyarország a béke, a semlegesség szigete marad. Ha a rományok münköt kitagadtak, ha a német asztalhoz ültek te kártyázni, nekünk annál az asztalnál nyerni úgysem lehet... Ezektől meggyulladott fejű fiatal rajongóktól most már az én falum is újból meggyulladott. Most már Lélek szerint. Odáig mentek, hogy egy éjjel, tudtomon kívül kinyittatták a templomomat a harangozóval és abban tanácskoztak, éppen a bécsi döntés éjszakáján, nehogy a csendőrségnek szemet szúrjon a gyülekezésük. Hajnalfelé felköltöttek. Valami ürüggyel a templomba csaltak. Körülvettek kérdéssel, könyörgéssel, kedves hízelkedés- sel és aranyos mególeléssel: — Mennyen, mennyen, mennyen, ne késlekeggyen! Mennyen ahajt egyenesen Kolozsvárra. Ahol szeredén nagy öröme lészen á világnak, mivelhogy Édeserdély hazajött! Nem egészen. Csak a feje, meg a mejje, szívestől együtt . .. Találkozzék immán mégeccör a Nagytekintetű Kormányzó Űrral, meg Teleki Pállal. Csakhogy ippeg el ne késsék, mert akkor mü es úgy járunk, mint az óradnai farkasok. — Hogy jártak az óradnai farkasok? — Ügy, hogy rájuk virradt. A csudálatos az volt, hogy ezt a mozgalmat nem is annyira az öregek csinálták, hanem a már román iskolában nevelkedett magyar ifjúság: a legények és a leányok ... Mikor még mindig töprengtem, akkor keservesen, valamennyien sírni kezdtek. Tíz év alatt sírni őket sokszor láttam. Különösen a temetéseken, ahol a fehérnépek versben sírtak. Ha kilenc asszony volt a gyermekek között, akkor mind a kilencen, sorban, és mindenki másféle versben sírt a ravatalnál. Volt a versikék között ügyetlen versike is, mosolyogtató. De némelyik egészen magas művészetre emelte a hangos-sírás furcsa mesterségét. Szívedbe vágott, mint minden művészet, ha igazi. A te mosolygó, kritizáló szívedet is úgy „megfacsarta”, hogy el szeretted volna dobni egy félórára a fekete palástot. Berekbe szerettél volna bújni az emberek elől, hogy magad is megsirasd a néped nagy árvaságát. Mint a mesebeli indián törzsfőnök, aki titokban, holdvilágon siratta éjjel a berekben az ő kiirtott népének ...beteljesedett sorsát. Megtörtént eddig, hogy sirató versikéiket begyembe szedtem, kigúnyoltam, titokban, távol, édeserdélyi környezetben. Egyszer azt is mondtam: — Könnyű nekik sírni ... Palánta életüknek ez a nedvessége! Olyan jólesik nekik a sírás, mint néktek egy jó szivar. Mats megértő.mosollyal gondolok vissza a menyecskére, aki borii böíő versekbeh siratta az anyósát a ravatalnál. Félórán keresztül köhicséltünk, torkot re- : szeltünk ketten a kántorommal, hogy immáron elkezdhetnénk a ceremóniát. A menyecskének azt a szép erős, fekete cérnáját mégsem tudtuk elreszelni. Egyszer azonban mintha elvágták volna! A menyecske megállóit, magától! A világ legtitokzatosabb és leghalkabb suttogásá- val súgta a fülembe: — Pap bácsi! Lesz prédikáció? — Nem lesz, fiam ... Erre torkaszakadtából folytatta a bömbölést, mintha még meg sem állott volna. .Folytatjuk)
