Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-21 / 275. szám

A Pest Megyei Hírlapnál he­tek óta zajló belső átszervezés hullámai átcsaptak a szerkesz­tőség falain és az egész ország közvéleménye előtt tarajlanak. Polémiába kezdett az ügyről a hazai sajtó jó része, kormány­barát és kormányellenes egya­ránt. Talán nem érdektelen, ha a jelen sorok írója - aki nem­rég maga is itt külső munka­társ volt - közzéteszi saját ta­pasztalatait. A lap az elmúlt évben igye­kezett kivenni részét a rend­szerváltás és az új magyar de­mokrácia felépítésének a mun­kálataiból. Gyakran lepleződ- ■tek le a hasábjain vagyonát- mentő tsz-elnökök. Szót kap­tak a földjük után kárpótlásra várók, nehezen boldoguló kez­dő vállalkozók. Jóindulatú fi­gyelemmel kisérte az önkor­mányzatok nehézkes szárnyp­róbálkozásait. Sokszor publi- .kálta - igaz, pici terjedelem­ben - a megye nem kormány- párti szervezeteinek az állás­foglalásait is. Mikor ez év szeptemberében Vödrös Attila került á főszer­kesztői székbe, hamarosan hi­vatott. Rövid ismerkedés után annyit mondott, az ő számára csak a huszonéves fiatal újság­írók jöhetnek számításba, aki­ket már ő tanitott. Hogy mi­ért? Mert ma ez a politika! Ar­ról, hogy akik már harminc éven felüliek, hova menjenek (netán a temetőbe?), nem nyi­latkozott. Aztán a lap oldalai­ról hamarosan eltűntek a tár­sadalmat kínzó dolgokról szó­ló beszámolók. Helyükbe ki­oktató hangnemű, üres szóla­mokkal tűzdelt politikai írá­sok léptek, amelyek a kisem­ber számára semmi fényjelet nem adnak a kijutáshoz az alagútból. Mellettük pedig felbukkan­nak olyan riportok, ahol a régi recept szerint egyes gazdasági vezetők (tegnapi elvtársak) szájából eredő hamisságokat tartalmaznak. . Boronkay Péter, fóti Önkormányzati képviselő (MDF), a MŰK tagja 03 éves, nemvödröstaníivány Na végre! Végre bebizonyosodik, hogy az MDF-es MUK- (Magyar újságírók Közössége)-tagot is elküldtem a Szerkesztő- Bégből, nem csak a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagjai ellen indítottam hajszát. A Népszabadsághoz forduló Boronkay Péter Írásait nem kívánom kommentálni, illetlenség volna, hisz föntebb közli: „külső munkatárs volt”, az ilyen ambiciózus, már nem is túl fiatal szerzők írásait kár lenne bővebb elemzés alá vonni. A külső szerzők nálunk roppant fiatalok, legalábbis mentalitásukat nézve fiatalabbak Boronkay úrnál. Benedek Istvánra, Balaskő Jenőre gondolok, mint ti­zenévesekre, s van az asztalomon pontosan öt Fekete Gyula­kézirat is. Boronkay nincs. Nem Is lesz. Még akkor sem, ha az MDF pártlépcsöjén az önkormányzati képviselői posztnál is magasabbra hág. Egyszerűen azért, mert Neki ez a műfaj nem áll olyan jól, mint az előbb fölsorolt uraknak, akik közül bocsánat, de az Ifjonc Szultay Balázsi és Sándor Györgyöt ugyanúgy kifeledtem, mint a nyugdíjas tanár urat, Török Bá­lintot. Az 53 éves, „nemvödröstanítvány” Boronkay Péter föl­teszi a kérdést: hova menjen, netán a lemetőbe? isten ments! A temetőhöz vezető úton — remélem, hosszú ez Boronkay úr előtt — vannak még stációk, érvényesülési lehetőségek. Ilyen például — milyen kitünően ráérzett! — m Népszabadság. Vödrös Attila Tény-telen ellenzékiek A csütörtöki össztűz cél­pontja Pető Iván, az SZDSZ újonnan megválasztott el­nöke volt. Kár, hogy a gya­korlott kérdezők nem tu­dakolták, hogy milyen idő­rend szerint választanak új elnököt a „legnagyobb” el­lenzéki pártban. Tölgyessy Péter alig egy évig reg­nált, Kis János sokkal to­vább elnökösködött, Pető pedig íme, két évre kapta meg a „kormányzóbotot”. Azt ugyan firtatgatták, hogy valamiféle harc dúlt a le­lépő és az új vezető között, de nem nagyon szivóskod- tak. Még feltűnőbb volt, hogy az elnök az MDF-fel való együttműködésre vonatkozó kérdésekre válaszolva két­szer is elmondta: a naiv és hiszékeny kis SZDSZ-t a ravaszdi MDF többször is 4átverte”. Ha én lettem volna legalább az egyik össztüzeid, ilyen ziccert nem hagytam volna ki, bi­zony egy olyan töltényt is betápláltam volna tüzelő szerszámomba, amely elta­lálva Pető Ivánt, kénytelen lett volna tényeket felhoz­ni. De hát úgy látszik, nem­csak az össztűz kiváló, tö­kéletes az összjáték is. De nem mindenki ilyen szerencsés, mint az új ve­zér. Vagy nem mindenki kap ilyen „jó” kérdezőket. Sokkal pechesebb volt szegény Soós Károly Attila, az SZDSZ gazdasági szak­értője, akit a tavalyi költ­ségvetési vita idején fagga­tott egy kezdő tévés. Kér­déseire megindult a szür­keállomány. Csak úgy folyt, mit folyt, ömlött belőle a kemény bírálat: hogy ilyen rossz, meg olyan rossz, ilyen használhatatlan, meg olyan selejt, hogy ... stb., stb. A naiv tévés süvölvény „nagybután” megszakította a szürke folyamot: Tessék már mondani néhány konk­rét példát! Mire az SZDSZ legkiválóbb gazdasági szak­embere némi „há-hü-hm"- özés után így konkretizálta a „tudjuk-merjük-tesszük” párt véleményét: „Hát. .. ez nem annyira egysze­rű ...” No igen, a tények makacs dolgok. Makacs viszont csak az tud lenni, ami van. Tény nem lévén, csak a kérde­zett lehet makacs — a mel­lébeszélésben. A „pártat­lan” tévések nem, nekik meg kell tanulniuk, hogy meddig mehetnek el a kér- dezősködésben. Török Bálint Angol szemmel a magyar történelem Elkészült az első kötet A brit kormány támoga­tásával és a londoni egye­tem School of Slavonic and East European Studies (szláv és kelet-európai in­tézete) segítségével elké­szült annak a háromré­szesre tervezett, bibliográ­fiai kiadványsorozatnak az első kötete, amely a ma­gyar történelemre vonat­kozó nagy-britanniai forrá­sok teljes körű feldolgozá­sára vállalkozik. A trilógia első kötetét, amely a kéz­iratos források áttekintő jegyzékét a kezdetektől 1800-ig tartalmazza, tegnap a British Council és a Ma­gyar Tudományos Akadé­mia Történettudományi In­tézetének közös sajtótájé­koztatóján mutatták be új­ságíróknak. Jeszenszky Géza külügy­miniszter és John Grote, a British Council magyaror­szági igazgatója egyaránt a kötet megjelenésének fon­tosságát hangsúlyozta, amely jól példázza, hogy a brit—magyar kapcsolatok­nak gazdag a múltja és van jövője, ugyanakkor kitűnő a jelene is. A londoni egyetem School of Slavonic and East European Studies képvise­letében megjelent Péter László a sajtótájékoztatót követően elmondta: a ki­advány első kötete több ezer tételt tartalmaz, és igen komoly segítséget ad a tudományos kutatók mun­kájához. Mindenki fogion össze! Veszélyben az ember és környezete Az EMBER mindaddig méltatlan az elővi’ágban általa kijelölt és elfoglalt szerepre, amíg csak nyilat­kozataiban óvja azt, de tet­teiben mindennap pusztítja — szögezi le az Egészségün­kért, környezetünkért elne­vezésű fórum nyilatkozata, melyet a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Állator­vosi Kamarák Országos Szövetsége és a Növényvé­dő Mérnöki Kamarák Or­szágos Szövetsége első kö­zös országos tanácskozásán fogadtak el a résztvevők tegnap Budapesten. Az 1992. évi riói környe­zetvédelmi konferencia ál­lásfoglalásához kapcsolódó tanácskozáson elhangzott: 140 növény- és állatfajta tűnik el naponta, évente 17 millió hektár erdő pusztul el Földünkön a környezeti ártalmak következtében. Csak az élővilággal foglal­kozó szakemberek összefo­gása eredményezheti az emberiség fennmaradását. Az ember ugyanis a termé­szet életébe oly mértékben avatkozott be, amely visz- szafordíthatatlan következ­ményekkel járhat. A három szakmai kama­ra a hazai tennivalók meg­határozására fogott össze. Újszerű, összehangolt mun­kájukkal a kormányzati szervek egészségvédelmi és környezetvédelmi tevé­kenységét kívánják segíte­ni. A résztvevők felhívták a figyelmet a környezeti ár­talmak gazdasági kihatásai­Zökkenómentcs kapcsolatok A kétnapos látogatása be­fejeztével elutazott Buda­pestről Friedrich Bohl mi­niszter, a német kancellári hivatal vezetője. A politi­kus a Ferihegyi repülőtéren rövid sajtókonferencián összegezte magyarországi látogatásának tapasztalata­it. Elmondta: a magyar Mi­niszterelnöki Hivatal és a német kancellári hivatal munkakapcsolatokat tart fenn.; látogatása is ennek az együttműködésnek a ré­sze volt. Magyarországi út­ja alkalmával találkozott Antall Józseffel és átadta a kormányfőnek Helmut Kohl kancellár üzenetét. A ma­gyar kormányfővel folyta­tott eszmecserén megállapí­tották, hogy a kapcsolatok zökkenőmentesek. Ady 1877. november 22- én — éppen 115 éve lesz — született Erdélyben, Er- mindszenten. Korszakal­kotó lírikus: a legnagyobb magyar költők egyike. Anyai nagyapja reformá­tus pap. Apja, Ady Lő­rinc nemesi származású gazdálkodó. Az Ady család a Szilágyság egyik legré­gibb családja. Érmind­szenti elemi iskolai tanul­mányait követően a pia­rista gimnáziumba kerül Nagykárolyba, de a felső osztályokat a zilahi kálvi­nista „nagyiskolában” jár­ta ki. — Legrokonabbnak az összes volt és lehető ma­gyar költők közül — vall­ja később — Csokonait ér­zem magamhoz. — Első kötete, a Versek, 1899-ben jelent meg Debrecenben. Jogi tanulmányait abba­hagyva — 1900-tól — hír­lapíró lett Nagyváradon: munkatársa a Nagyváradi Naplónak; később az új irodalom orgánumainak, a Holnapnak és a Nyugat­nak vezéregyénisége. Nagyváradon ismerke­dett meg Diósi Ödön fele­ségével, Brüll Adéllal, akit Lédaként örökít meg ver­seiben. Vajon igaz-e, hogy Brüll Adél 1903 nyarán az­zal a szándékkal jött ha­za Párizsból Nagyvárad­ra, hogy Ady Endrét — ki­nek írásait már olvasta a váradi lapokban — „kira­gadja a vidéki iszapból”, és magával vigye Párizsba? — ... Nyilván elpusztulok, ha nem jön el értem vala­ki. Asszony volt. egy hoz­zájutott versem küldte, megfogta a kezem, s meg sem állt velem Párizsig. — Irta később Lédáról Ady. Léda visszaemlékezése a költőről: — 1905 nyarán hazamentem édesanyám­hoz, ő elébem jött, és Mün­chenben kedves pár napot töltöttünk. Képeket néz­tünk, csolnakáztunk a Sta- renbergi-tavon, és sokat sétáltunk. Elkísért egészen Nagyváradig, hol ismét egy néhány napot együtt töl­töttünk. A nyáron gyak­ran lejárt ide, és egy-két napig ottmaradt. Vagy két­szer e nyáron én is fel­utaztam Pestre egy-két napra. Szeptemberben né­hány hetet szintén Pesten töltöttem, a Royal szállo­dában, a nővéremmel, de kevés időt tudott velünk tölteni, nagyon el volt fog­lalva a lapjánál. Elutazá­somkor elkísért München­be, hol ismét néhány na­pot töltöttünk, és ígérte, igyekszik mielőbb Párizs­ba utazni, de csak 1906 ta­vaszán jöhetett. Ekkor a Szajna túlsó partján la­kott. E nyáron férjemmel és Bölöniékkel, s vele so­kat kóborultunk esténként a Montmartre-on, és a Boulevard Saint Mi- chele-en. Terveztünk egy hosszabb tengeri utat, mely neki is jót tesz. Augusztus végén utaztunk el Párizs­ból, előbb Marseille-be, s pár nap múlva hajóra ül­tünk. Nizza, Genua, Nápoly, Messina, Catania, Málta, Fiume. Mindenütt egy-egy napot voltunk. A hajón nagyszerűen érezte ma­gát... 1906-ban Jelent meg az Üj versek, az első „igazi Ady-kötet", mely korszak­nyitó jelentőségű a ma­gyar irodalomban. ö volt az, aki kimond­ta, amit ki kellett monda­ni. Az egész nemzedék kö­réje csoportosult. Magyar­In memóriám Ady Endre i .5 '• i - j .* ;«! Pór Bertalan Ady-portréja 1939-ből sága volt legfontosabb újí­tása, miszerint a nemzet nagy költőinek hivatása, hogy a nemzetet önszem­lélethez segítsék. A nagy magyarok nem voltak elé­gedettek, és Magyarorszá­gon mindig volt ok elége­detlennek lenni. Szerb An­tal ítélete szerint: — Leg­szebb századunk nagyjai mind összeomlottak halá­luk előtt: dunántúli bús­komorságában Berzsenyi, a nemzetet temetve Kölcsey, elborult elmével Vörös­marty és Kemény Zsig- mond, rezignált szomorú­ságában Arany János, ön­gyilkosán Széchenyi. Ady a legmagyarabb, legszo­morúbb tradíciókat követ­te, amikor „siratta magát s a népét.” Talán semmiben sem volt Ady Magyarországon annyira újító és annyira európai, mint ahogy a sze­relmet felfogta. Minden asz- szonyt szeretett abban, akit karjai közt tartott. 1911 végén érkezik hoz­zá Boncza Berta 16 éves (üáklány levele Svájcból. A gazdag erdélyi földbirto- koscsaiád leánya hódola­tát, szerelmét és verseit küldi el a legnagyobb ma­gyar költőnek. (Ady 1915- ben házasságot kötött Bon­cza Bertával, akit versei­ben Csinszkának nevez.) Csinszka visszaemlékezése házasságuk történetére: — 1911 őszén egy svájci leány- pensionatusból írtam elő­ször az ismeretlen Ady- nak. 16 éves voltam akkor. Rendkívül érzékeny és ra­jongó, rajzra, írásra fogé­kony. Anya nélkül. Ma­gyarul beszéltem — miért is megbüntettek. Szoba- áristomot kaptam, s ezen magányos, rabságra ítélt délutánon — egy véletle­nül hozzám került Ady- arcképpel az asztalomon — kezembe vettem Ady Szeretném, ha szeretnének című kötetét. Az első vers­nél nem jutottam tovább, olyan erős hatással volt ream a vers, hogy írnom kellett a költőnek. 1911 Syl­vester estéjén került hoz­zám Ady válasza. Pár hét múlva, 1912-ben megkö­szöntem figyelmességét. Azóta négyhetenként ír­tunk egymásnak. Az év nyarán hazajöttem Svájc­ból Csúcsára. Levelezé­sünk barátsággá fejlődött. 1912 őszén váratlanul egy fél évig szünetelt. Ok nél­kül maradtak el a leve­lek, de én nagyon szen­vedtem ettől az érthetet­len elnémulástól. Én sem írtam többet, de akkor ott, Csúcsán éreztem meg elő­ször, hogy végzetesen sze­retem Adyt. Ady az egész kor szerel­mi mondanivalóját fejezi ki. — A Csinszkához írt ver­sek — valljuk Szerb An­tallal — már meghozzák a szintézist, a bölcsek késő derűjét, a rezignációt: meg­hittek, bensőségesek, éj­szakai-fényes boldogsággal áradók. Amint kibékült a halállal, kibékült a szere­lemmel is. Már nem vég­zet küldötte ':arc a szere­lem, hanem megbékélés, összebúvás a megindult vi­lágban, csöndes hazaérke­zés. Költői kifejezőeszkö­zei is újat jelentettek iro­dalmunkban. A legtisztább régi magyar nyelvből táp­lálkozik lírája: nyelvte­remtő és formaalkotó mó­don. Dr. Domonkos János Budapest

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom