Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-19 / 273. szám
1 .k. u i PEST MEGYEI HÍRLAP TERMESZETBARAT 1992. NOVEMBER 19., CSÜTÖRTÖK MILYEN VAGY, AMERIKA? Játszd újra, Kolumbusz! P yerekkoromban arról '’ ábrándoztam, hogy világutazó leszek. Sosem vonzott például a .mozdonyvezetés vagy a kanászkodás, pedig falun, ahol fölnöttem, nagyjából ezek voltak a gyerekképzelet netovábbjai. Az utazást úgy képzeltem el, mint tisztességes, kenyérkereső foglalkozást. Á kereskedő cukrot, lisztet árul (túl sok egyebe nem is nagyon volt), az utazó meg utazik. Hat-hét éves fél- analfabéta kólyökként en láttam el olvasnivalóval betegeskedő nagyapámat. Hanzelkával és Zygmund- dal, Kittenbergerrel, Humboldttal, elefántokkal, jéghegyekkel, bennszülöttekkel a hónom alatt hoztam-vittem a nagyvilágot az öregedő papír poros illatát lehelő kis könyvtár és a karosszék közt. Egy pillanatnyi kétségem sem volt afelől, hogy egyszer magam is hasonló könyvek hőse leszek. 1970 tavaszán Kurucz bácsi, a borbélyunk, csak úgy, rutinból megkérdezte: No, Lacikám, hova lesz a nyaralás? Kurucz bácsi a makacs tények ellenére már legalább: tíz éve Lacikázott, most azért beszélt ilyen nyakatekerten, mert nem tudta eldönteni, tegezzen-e még, vagy már magáznia illik egy másodikos gimnazistát. .Mondom, Amerikába, és Kurucz bácsi kezében megállt a nullásgép. Grand Canyon ide, Üj- Zéland oda. igazi világutazó már sosem lesz belőlem. Rühellem cipelni a hátizsákot, hegyre sose másznék, lusta vagyok a hosszú gyalogtúrákhoz, nincs kedvemre heteken át sátorban éjszakázni, felfordul a gyomrom egy májkrémkon- zervtől, ráadásul otthonülő természetű vagyok. S ez még hagyján, de az öregek már mindent (f)elfedeztek előlem Amerikáról már mindent megírtak. Azt is, miért érez mindenki ellenállhatatlan késztetést, hogy írjon róla. Egy amerikai riportnak, útikönyvnek éppúgy kikristályosodtak a maga műfaji kellékei, mint egy ógörög eposznak. Elkezdeni például csakis útközben, járművön szokás. Ez régebben hajó volt, annak korlátjánál állva szoktak kibontakozni (ködből, köny- nyű, sós tengeri párából) az érkező előtt New York felhőkarcolóinak körvonalai. Manapság már repülőgépet indítunk. Nem kikerülhető, hogy szót ejtsünk a gép méreteiről (óriási), a motorok cluruzsolásáról (zsongító, álmosító, megnyugtató), a légikisasszonyok (csinosak) sürgéséről- forgásáról, no meg arról, milyen várakozással készülünk az Újvilág (e szó legalább egyszeri használata szintén műfaji követelmény) földjére lépni. És persze elmélkedni is kell. Most meg aztán különösen. Ötszázadik évforduló! A világ ezekben a hónapokban végigcsókolgatja a térképről letévedt admirális összes lábnyomát, s kell-e jobb alkalom, hogy Amerika is megünnepelje önmagát. Az ám, Amerika! Miért, hogv e szó hallatán mindenkinek csak Uncle Sam országa jut. eszébe? Egy Kubába utazótól még sosem hallottam, hogy Amerikába készül. Vagy például: jó, hogy Brazíliának ott van Rio, a strand a világ legszebb seggű lányaival, hogy Mexikónak voltak aztékjai, Perunak inkái, Argentínának egy Mara- donája, Chilének Pinochetje, a sok kis karibi szigetet a franc se győzi számon tartani, de mi van mondjuk Paraguayjal? Ha tehetném, Amerika felfedezésének ürügyén csakis Paraguayról írnék. De nem tehetem. A Rio Grandétól délkeletre még sosem jártam. ★ (1985.) Go Greyhound! A vezetést csak bízza ránk, ön csak élvezze az utazást végig Amerikán! — csalogat az Államok legnagyobb buszvállalata. Végy bérletet, akár harminc naposat, de ha ülőképességed bírja, akár három nap alatt a túlsó parton lehetsz. Bírni még csak bírná, de minek. Ülünk a sötétben unokaöcsémmel a hamptoni állomás előtt a richmondi járatra várva. Busszal? Ekkora őrültséget! Látom rajta, ezt gondolja, elmondta már párszor. Legföljebb repülővel. Legföljebb! Los Angelesbe is mész? Mit fogsz csinálni, te kis ember, abban a nagy városban? Csakugyan, mit is? ★ Autópályák, hat-, nyolcsávos utak, gyorsbüfék, benzinkutak, motelek (ingyen HBO!), útszéli áruházak (,,a KMart egy szar" — Esőember), hirdetőtáblák (ha már dohányzik, szívjon Carltont!); mögöttük valahol ott lehet Amerika. A városok többségét ki lehet kerülni, a természetet ritkábban. Ahol nagyon útban van, átfúrják, kivágják, legyalulják. A változatosság elképesztő. Tegnap még a párás Louisiana pálmái alatt izzadtam, ma Arizona napja éget, holnap hógolyót gyúrok a Sziklás-hegységben, s egy napba sem télig, míg Kalifornia gyümölcsösei közül a nyirkos oregoni partra, érek. Jó nekem. Az utazóközönség — hogy is mondjam, hogy legalább magamat meg ne sértsem — vegyes. Bőrszínek, akcentusok mindén elképzelhető árnyalata felvonul parttól partig. Különben ne szépítsük. A Greyhoundon jóformán csak az utazik, akinek repülőjegyre, saját kocsira vagy bérletre nem futja. Egy amerikait ez a tényállás erősen gondolkodóba ejt. Az ilyennel valami nem lehet egészen rendben. A stop meghalt, Ke- rouac forog a sírjában. A Greyhound amúgy nagy böhöm, ezüst-piros- kék kaszni, oldalán agárral. Ö a greyhound. Lég- kondi, stoplámpa, repülőülés, fedélzeti klotyó, három-négy óránként kajaszünet. Hamburger. Fölszállsz mondjuk, Atlantában, csak úgy megszokásból megütközöl kissé, hogy csak a te fehér képed világít ki a sok fekete arc közül. El- Pásénál megtelik a kocsi egy csomó bajuszos, kalapos Charles Bronsonnal, Albu- querkue-ben (úgy rémlik, kurválkodott errefelé Ke- rouac lánya is) varkocsos indiánokat kapsz szomszédságul. Különösen estére kelve inkább annak örülök, ha nem ül mellém senki. Ilyenkor begyömöszölöm magam két ülésbe, s amíg a folyosón átvonuló fel-, leszállók fönn nem lkadnak kilógó végtagjai- rion, időnként kevéskét iludnom is sikerül. Nem emlékszem, hogy egyszer is sikerült volna pontosan elindulnunk, de tán csak egyszer késtünk. Köldökzsinórom ez a ke- sze-kusza hálózat a térképen. öt héten át menedéket adtak eső és hőség elől, otthont egy nem túl sok mindenre elszánt magyarnak, aki a fejébe vette, hogy oda-vissza apránként végigbuszozik Amerikán. ★ (1990.) A sacramentói állomáson eszméletlen a fejetlenség. mindenki a járatát keresi. A renói busz á, dehogy ment még ki, azt se tudják, melyik indul. Elkeverik a csomagjainkat, Dühömben nagyot rúgok egy Coca Cola-automatába, mert ellenszolgáltatás nélkül elnyelte egy negyeddollárosomat. Ezek persze nyilván azt hiszik, nekem valami okból iszonyú sürgősen ruletteznem kall odaát, Nevadában. Az öt évvel ezelőttihez képest az történt, hogy idestova hatodik hónapja sztrájkolnak a Greyhound sofőrjei. Még San Franciscóban fölszedtem (pick up) egy szórólapot, amely — csak úgy, a miheztartás végett — eligazít: „Sztrájkba léptek elképesztően alacsony fizetésük miatt.. „a cég helyettesítő sofőröket (scab — egyaránt jelent sztrájktörőt és piszok frátert) vett fel..”, Kaliforniában egy új sofőr' egy régit a depó falának szorított, és halálra gázolt.. „Hgjin mégis kénytelen volna Greyhounddal utazni, vigyázzon az értékeire, mert több scab-et korábban lopás miatt kellett elbocsátani ...”, „Egy sofőr korábban bíróság előtt állt fiatalkorúak szexuális molesztá- lásáért„New Yorkban egy utasnak kellett átvenni a kormányt, mert a scab nem igazodott el rajta .. „Éjszaka egy sofőr vezetés közben elaludt, és a kocsi a kukoricásba borult.. „A Greyhoundon utazni szégyen!” Na szép, ha csak a fele igaz, kirabolnak, megerőszakolnak, árokba borítanak, nekem kell vezetnem a sofőr helyett, ráadásul még én szégyelljem magamat. Pfuj! ★ Az állomás előtt éjjel egykor ott tüntetnek a sztrájkolok. Odalépek az egyikhez, mondom, igazatok van, öreg, én tudom, emlékszem, mi volt itt még öt éve. Ne hagyjátok magatokat, ide figyelj, írok rólatok, ha hazamegyek. Kutyaütők ezek, mondom mély meggyőződéssel. Fogalmam sincs, hogy van angolul a kutyaütő, ezért a sallangmentesebb bull- shit-et használom. (Amerikában enyhébb fokozatú bosszankodás fennforgása esetén rejtélyes okból állandóan á bikaszart emlegetik.) Szóval bullshit és megint csak bullshit. Szerencsétlen pasas csillogó szemmel hallgat, remélem, sikerült feldobnom egy kis időre. Menne már visz- sza akármennyiért is, csak hát nem engedi a szakszervezet. S ekkor megérkezik a sofőrünk. A scab, a sztrájktörő, a piszok fráter. Kifogástalan öltözékű, magas, fekete fiatalember. Bemutatkozik, ahogy kell, elmondja az útirányt, mit szabad, mit nem, jó utazást kíván, miközben a tábláikat emelgető sztrájkolok közt kihúz a depóból. Nem értem! Hogy utáltam én ezeket még vagy öt perce. Legalább üvöltözött, vagy kutyakorbáccsal hadonászott volna. Az isten se ismeri ki magát ezen az Amerikán. Egyébként már ezt is sokan megírták. ★ ry ézegetem a hét, meg a * ’ két évvel ezelőtt írt úti jegyzeteimet. Ilyeneket találok bennük, hogy HBÓ, MTV, . Kentucky Fried Chicken, műköröm, Madonna, recycling, meg hasonlók. Érdekelne ez még egyáltalán valakit? Hiszen itt van az egész, palackokban. A kupakok Amerikát rejtik. Németh Géza Elöljáróban Nem új keletű a vita, a kétféle kultúra primátusát illetően. A tekintélyek egy része a humán műveltséget, az irodalomban és a művészetekben való jártasságot tartja eszméjének, s mert a természettudományokat a szakképzettség területére utalja, magának sajátítja ki a műveltség fogalmát. Más részük hasonlóképpen jár el, ők viszont a reálműveltséget tartják előbbre valónak, mondván, a világot a természettudományok s a technikai haladás viszi előre, a humánnak nevezett műveltség pedig másodrangú. Bár c vita máig eldöntetlen, a valóságban, értsd, a mindennapi gyakorlatban, az újságokban, a rádióban, a tévében nagy fokú arányvesztés tapasztalható a természettudományos műveltség rovására. Ennek szemléltetésére hadd idézzem egy három éve készült felmérés eredményét. A megkérdezetteknek arra kellett válaszolniuk: ki a legnagyobb élő magyar tudós. Nos, nem hiszik cl, ezt a megtisztelő rangot meglepően sokan Kudlik Júliának ítélték oda. ö vezeti ugyanis a tévében a Delta tudományos műsorait. Hasonló helyzet aligha fordult volna elő, ha a legnagyobb költő iránt ■ érdeklődnek a felmérők. Sajnos, meglepően keveset tudunk azokról a nagyszerű, magyar származású emberekről, akik nem csupán hazájuk, de a világ természettudományos haladásában is számottevőt alkottak. Pedig e téren ugyancsak előkelő rangunk van a más nemzetekkel való összehasonlításban. A maiakról pedig éppenséggel semmit nem tudunk, őket csak a szűkén vett szakma ismeri. Hasonló a helyzet az általános ismeretek tekintetében is. Messzebb és mélyebbre hangzóbb sikere van egy-egy regénynek, mint valamely tudományos eredménynek vagy technikai alkotásnak. Természetbarát címmel induló új rovatunk, e hiányok pótlásában kísérel meg olvasóink segítségére lenni, némiképp ellensúlyozva a lapunkban is tapasztalható arányeltolódást, amely a „szép lelkek” előnyére nyilvánul meg. A kétféle műveltség vitájában tehát csak annyiban foglalunk állást, amennyiben a humán műveltségű embereszménnyel szemben a humanistáét, a felvilágosult, széles műveltségű, a társadalmi haladást támogató embereszményt tartjuk előbbre valónak. S ebbe a természet és tudomány ismerete is beletartozik. Rovatunkból egyetlen tudós sem fog okulni, ezt a célt a szaklapok vállalták magukra, okulni fog viszont remélhetőleg egy széles olvasói réteg, amely számára közérthetően szeretnénk tolmácsolni a természettudományos és technikai eredményeket, vállalva párhuzamosan a magyar múlt és jelen eredményeinek népszerűsítését is. Hogy munkánk eredménnyel járjon, számítunk érdeklődő olvasóink aktív támogatására. Amerika évében sorozatunkat, amely ezentúl hetente jelenik meg, egy olvasmányos útleírással indítjuk. Paizs Tibor
