Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-19 / 273. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1992. NOVEMBER 19., CSÜTÖRTÖK Újabb 1956-os iratok a Széchényi Könyvtárban Két festmény már hazatért Borisz Jelcin magával hozott két festményt a világháborúban elhurcolt magyar műtárgyak közül. A Karlovs/.ky Bertalan- és Csók István-festményt ideiglenesen a Nemzeti Galériában helyezték cl. Petheő Károly restaurátor Csók István Thámár-vázlat című képét vizsgálja Az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárába került az a 47- irat, amelyet Borisz Jelcin adott át magyarországi látogatása idején Göncz Árpád köztársasági elnöknek. A Magyar Tudományos Akadémia 1956-os Kutatóintézetének munkáját segítő dokumentumokat a Magyar Tudományos Akadémia nevében Kosáry Domokos, az MTA elnöké, illetve az Országos Széchényi Könyvtár .részéről Juhász Gyula főigazgató vette át nemrég a Köztársasági Elnöki Hivatalban. Az OSZK illetékese a hírrel kapcsolatban újságíróknak elmondta: a dokumentumok 1956. júniusa és 1958. májusa között keletkeztek. Az '56-ra vonatkozó iratok megfelelő levéltári' és könyvtári feldolgozás után válnak kutathatóvá. Egy filmes-könyv ürügyén Aki Párizs helyett mozizott Bikácsy G. Mélics síremlékénél Párizsban, a Pere Lachaise temetőben Manapság, amikor a halai mozizás piaci viszonyai között a filmek, a forgalmazók és a nézők még nem találják igazán a helyüket, már csak nosztalgiázhatunk azokon az éveken, amikor önmagánál egy kicsit több, a kortárs nyugateurópai művészettel való találkozás kivételes színhelye is volt a filmklub, a mozi, és tömegesen jártunk többek között Godard, Truffaut filmjeire. Bikácsy Ger- gely a francia film ötven évét, legbensőségesebben, az új hullámot feldolgozó új (a címben jelzett) Truffaut és a magyar magánmitológiák című könyve a mai középgeneráció számára nem csupán filmtörténet, hisz főszereplője a har- mincasok-negyvenesek magánmitológiájának is részé. — A kötet hangvételének személyessége annak is köszönhető, hogy gyűlölöm a tudományt — mondja Bikácsy Gergely filmkritikus. — Nem a matematikát, mert az egyszerűen csak távol áll tőlem. A művészetekkel foglalkozó tudományt azonban nagyon nem szeretem. Ennek jegyében az esztétikát sem, holott tanultam, és erről különféle bizonyítványokkal is rendelkezem. Ebben a kérdésben a költő Vass Istvánnal értek egyet, aki többször elmondta; nem érti, az esztétika mire való. A kritikát szívesen elolvassa — mondta —, mert abból megtudhatja, hogy egy-egy konkrét műről vagy alkotóról mi a kritikus — jó esetben izgalmasan új nézőpontból láttató — véleménye. Míg az esztétika mindenféle általánosságokat- mond, a kritika konkrétumokat közöl. A művészei lényege pedig mindig «US egyedi. Az irodalomtudomány úgy teszi fel a kérdést, hogy Rómeó vagy Hamlet figurájában mi a tipikus, az általános. Szerintem semmi, mert akkor tökéletesen érdektelenek lennének. A lényeges bennük, ami csakis rájuk jellemző. Végül is fura dolog, hogy a művészettel olyan tudomány foglalkozik, amely — mindenekelőtt az Februárig megnézhetjük Kerámiaművészet Aquincumban Aquincumban tizennyolc fazekasműhelyben formáztak, korongoztak, égettek agyagédériyeket. Persze nem egy időben működtek ezek a — tudomásunk szerint három nagy központban volt — kisebb-nagyobb műhelyek. A mai Gellérthegy aljában, a légiós és a polgárvárosban tömörültek a fazekasok. Közülük a legismertebb az a Pacatus mester, akinek magas színvonalon mintázott edényei, ha anyagukban nem is, formájukban felvehették a versenyt a Po-vidé- ken készült munkákkal. Mindezt a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett kiállításon tudhattuk meg, abból az alkalomból, hogy ezen az őszön Magyarországon tartották meg a 18. nemzetközi római kerámia kongresszust. S bár a rendezvénynek Székes- fehérvár adott otthont, az utolsó napot Aquincumban -töltötték a résztvevők. S mivel kerámiakongresszus nem képzelhető el a legnagyobb pannonjai műhelyek bemutatása nélkül (s Aquincumban helyszűke miatt amúgy sincs mód időszaki kiállítást rendezni), a várbeli anyaintézmény adott helyet a Római kerámiaművészet Aquincumban című, a jövő év februárjáig látogatható kiállításnak. Négyszáz — a legkülönbözőbb célokra használt — agyagtárgyat, edényt, háztartási, építési és dísz kerámiát, vallási szertartásedényt, urnát, de még széket is láthatnak az érdeklődők a vitrinekben. Rekonstruálva a korabeli kerámiaműhelyeket — felépítettek egy római égeíőke- mencét, a mai mesterek számára sem idegen ko- rongozót. S félkész, kész tárgyakkal rendezték be a műhelyt. Topográfiai és kronológiai rendben sorakoznak az aquincumi műhelyek -termékéi. Sok -töredékkel, s -olyan különlegességekkel, mint az üvegedényeket utánzó fültöredékek, tálcafogók. De van itt sokféle díszes és sima edény, jelézvén, hogy a kerámia volt a római kor legfontosabb anyaga, amelyet az élet maid minden területén használtak. Egy római terecske épületeinek ablakai ' mögé is bepillanthatunk. Illusztrálva, milyen kerámiatár- fordulíak elő egy polgárház konyhájában, ebédlőjében (tálak, lábasok, bográcsok, fedők, tésztaszűrők. mécsestartók), egy szentélyben (istenszobrok, kegytárgyak, szertartás- edények), egy kegyszerárus meg egy italmérő boltjában. Itt állították ki. azokat a terrakotta mézeskalácsformákat is, amelyeknek másolatait ki. is próbálták. Római recept szerint díszes mézeskalácskorongokat sütöttek ugyanis a muzeológusok a megnyitó vendégeinek. És ugyancsak római szokás szerint, bort is kínáltak hozzá. Bár a kiállításon azt is megtudhattuk, pan- nóniai eleink kevés , vízzel keverték a bort, és rendszerint étkezés után fogyasztották, S ha már így bel ebony o- -lódttmk a római asztali szokásokba, egy, a kiállításhoz mellékelt ételrecept- gyűjteményről is meg kell ■emlékeznünk. Az ókori ízekhez -kedvcsinálónak ugyanis néhány ma is elkészíthető étel leírását közli az a leporelló, amelyet Póczy Klára állított össze. (Kádár) általánost kutatva — ellentétben áll tárgya lényegével. — A jó kritika éppúgy nem nélkülözheti a személyességet, mint az alanyi költészet? — A mai amerikai kritikai irodalom képviselője, George Steiner, aki írt egy regényt is, egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy bizony nincs az g jó kritikus, aki oda ne adná összes műveit egy teremtett alakért. Ezzel éri is egyetértek. Ha még bátrabb vagyok, munkám igazi regény volna, így azonban csak bújtatottan az, amelynek két főszereplője van, Godard és Truffaut. E két már-már fiktív figura kalandjairól, barátságairól, gyilkos ösz- szeveszéseiről mesél a kötet nagy része. — A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején sokan — épp e filmek ürügyén — egy kicsit Párizs helyett jártunk a moziba. — Én is Párizs helyett moziztam, de azzal a különbséggel, hogy a párizsi mozikban. Az előzményekhez hozzátartozik az is, hogy a francia fővárosba majdnem mindig disszidálni indultam. Rokonok, ismerősök nélkül, többnyire az utcasarkokon ácsorogva gyötörtem magam, ingadoztam. A vége majdnem mindig az lett, hogy beültem egy moziba, ahol nem esett az eső, és ülve, kényelmesen gondolkodhattam. Persze, pénzem sem volt túl sok, de az esetek többségében sikerült bejutnom a vetítésekre egy lejárt, otthoni buszbérlettel. Így léptem be jó néhány francia család polgári otthonába, és néztem, hogyan vacsoráznak. Végül is tizenötször indultam disszidálni, így szinte minden francia filmet Párizsban láttam. Károlyi Júlia Agyagedény a kiállításról Szabadságfa a múzeumban A Martinovics-mozga- iom úgynevezett sza badság- fújával gyarapodott a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum irodalomtörténeti gyűjteménye. A nemzeti értékként szá- moi tartott dokumentumot a Madách család le- származottaitól vásárolták meg. Az értékes, XVIII. századi dokumentum annak a Madách Sándornak — az író nagyapjának — hagyatékából maradt ránk, aki a Martinovícs-per védőügyvédje volt. ö maga készítette, a fa levelein az összeesküvés részvevőineü a neve olvasható. Madách Sándor egyébként A nagy- szívűséghez címzett szabadkőműves-páholy tagja volt, Hajnóczy József baráti köréhez tartozott. A per során mindvégig élvezte védencei bizalmát, a tudomány szerint valótlan híresztelés volt az, hogy a neki szánt bizalmas feljegyzéseket kijátszotta volna az ügyésznek.
